Ha viszont valaki ezek után csalódottan félre tenné vagy akár kézbe se venné Helen Hoang, a kaliforniai San Diegoban élő írónő első könyvét – az határozottan rossz döntés volna. Már elöljáróban annyit elmondhatunk róla: érdemes elolvasni. Minőségét már az is elég pontosan jelzi, hogy eddig tizennégy országban adták ki és nem kell különösebben nagy jóstehetség annak kijelentéséhez, hogy ez a szám igen gyorsan növekedni fog. Meglehet, a cím eredetihez közelibb fordítása „A csók hányados” esetleg találóbb lehetett volna, de ez már csak a tartalom ismerete után ötlik fel az angolul is tudó olvasóban. A könyv hátoldalán, az ismertető szöveg is könnyen tévútra vezethet. Manapság idehaza is elég sokat hallani az Asperger-szindrómáról és a kifejezés kétszer is előfordul a hátsó borítón. Szögezzük le: a könyv erről sem szól!
Igaz ugyan, hogy amit korábban – szerte a világon - nagyon sokan betegségnek gondoltak, abban az írónő is érintett, 2016-ban állapították meg nála az autista spektrumzavart, régebbi nevén az Aspergert. A tünet hordozóira általánosságban jellemző a jó memória. Ők belülről látnak olyan helyzeteket, amiket mások csak felületesen, kívülről szemlélnek. Sajnos Magyarországon jelenleg sem a gyermekorvosok, sem a védőnők nincsenek kellően felkészülve, nehezen vagy alig ismerik fel a tüneteket. Ugyanakkor napjaink társadalmában mind nagyobb az intolerancia szinte mindennel szemben, ami más, ami nem sablonos, nem hétköznapi, nem „normális”. Az iskolákban először hiperaktívnak nevezik az ilyen gyerekeket és fegyelmezni próbálják őket. Az állapot felismeréséig akkor jutnak el, ha végül tapasztalt pszichológus vagy nevelési tanácsadó kezd a gyerekkel foglalkozni. Az első diagnózis hallatán a legtöbb szülő összeomlik, kétségbe esik, mert olyan szót hall, amivel addig csak filmdrámákban találkozott: „autizmus”. Szakemberek ma már hajlanak arra az álláspontra, hogy a jelenség enyhébb formáját kiveszik ebből a kategóriából, mert egyre inkább nem tartják betegségnek. Inkább olyan, mint a szemüvegesség. Egy állapot, amivel – ha kezelték - jól együtt lehet élni. Bizonyos helyzetekben még előnyt is jelenthet, ha kiderül a gyerekről, hogy SNI – tehát sajátos nevelési igényű.
Helen Hoang regényének hősnője – akár csak a szerző maga – „Aspergeres”. De erről a könyvben alig esik szó, inkább csak utalások kerülnek elő benne, azok sem az elején. Egy ragyogó képességű – nem mellesleg ugyanolyan ragyogóan csinos – matematikai közgazdász, pontosabban ökonometrikus lány tisztában van a saját hibájával, nehezen alakít ki másokkal kapcsolatot. Felnőtt nő létére – pont ezért - ágybeli tapasztalatai is hiányosak, a dolgon változtatni szeretne. Gazdag, megengedheti magának, hogy tanítónak béreljen egy vonzó, fiatal férfit, aki egy ügynökség révén kínálja diszkrét szolgáltatásait. Az első 110 oldalon még a 16-os karikát is alig éri el az események leírása, ám a figyelmes olvasó azért találkozik megszívlelhető tanácsokkal. Mint például: „…az ágyba vezető út sosem a hálószobában kezdődik. Kell a csábítás, a romantika, a kézfogás és a tánc.” Milyen igaz! A matematikai közgazdász vásárlási szokásokat elemez, az adatokból következtetéseket von le, tanácsokat ad a forgalom növeléséhez. Észreveszi például az on-line vásárlásoknál, hogy a legtöbb nős férfi nem vesz alsóneműt. Még saját magának sem. Ezeket a feleségük veszi. (228. old.) A férfiaknak több alsóneműt vesznek nők, mint a férfiak maguknak. Következtetés: a nő, ha szereti a párját, vásárol neki, a férfi pedig, ha szereti azt, akitől kapta, viselni fogja! Gondolunk mi erre a saját, hétköznapi életünkben?
Egy idő után persze elkerülhetetlen, hogy elő ne lépjen főszereplőnek a szex! Így azután nem éri csalódás azokat sem, akik a piros karikás 18-as tartalom miatt vennék meg ezt a könyvet. Van benne elég, de a szerző javára szól, hogy finoman, ízlésesen mégis érzékien képes ábrázolni a legforróbb jeleneteket is. A kitűnő tanító mellett a tanuló jól halad az ismeretek elsajátításában. Mi is tanulhatunk tőlük egyet’s mást! Nem marad el a konfliktus sem, melynek nem kevéssé meglepő oka van – de ez maradjon titok! Annyit azért ezekből a fejezetekből is megjegyezhetünk magunknak, hogy a közmondásos harag mellett a büszkeség is rossz tanácsadó! Az etnikumok, kultúrák keveredése, szoros egymás mellett élése Amerikában teljesen megszokott dolog és ebben a könyvben, e témakörben is találhatunk olyanokat, amit bizony jó lenne, ha viszontlátnánk a mi, hazai körülményeink között! Kiderül, hogy a meglátni – megismerni – elfogadni – megszeretni út bejárása nem is olyan nehéz, ha nyitottak vagyunk a másik, másféle emberek irányába! Akárhogy is! Ez a könyv szórakoztató, fordulatos, élvezetes olvasmány, tanulságoktól sem mentes. A hátsó borító belső oldalán az Álomgyár Kiadó már jelzi, hogy 2019 januárjában kézbe vehetjük Helen Hoang második könyvét. Az angolul „The Bride Test” – A menyasszony teszt - címen megjelent könyv nálunk „Menyasszony rendelésre” címmel lesz kapható.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
