2024. február 29. csütörtök, napja
Borokról könnyedén
Révay András
2014.12.29 20:35
Soha jobb alkalom nincs arra, hogy kézbe vegyük Jens Piewe könyvét, mint éppen néhány nappal Szilveszter előtt. Ilyenkor szerezzük be a kortyolni valót a hajnalig tartó mulatsághoz.

 „A bor megvilágítja a lélek rejtett titkait” – mondta Horatius és bizonyára nincs ember, aki ne tudna valami bölcs vagy közkeletű mondást idézni a borral kapcsolatban. Ám, hogy a borban mi titkok rejlenek, azt még a borkedvelők többsége is csak találgatja. Mert titka van az biztos, különben nem volna olyan sokféle, eltérő minőségű, színű, illatú, ízű és mindezek ellenére mégis oly vonzó! A bor lényegét legtömörebben talán a hírneves francia-angol borszakértő és író, André Luis Simon, a Wine & Food Society elnöke fogalmazta meg: „A bor minden étkezést egy alkalommá, minden asztalt még elegánsabbá, minden napot kulturáltabbá tesz.”

 Ha tehát azt szeretnénk, hogy szilveszteri asztalunk még elegánsabb legyen, borvásárlás előtt lapozzunk bele Németország egyik legjobb borászati szakírója, Jens Priewe, „A borokról könnyedén” című könyvébe. Szerzője szerint ez a könyv azokhoz szól, akik most kezdenek ismerkedni a borokkal és még nemigen tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Mindazokhoz, akik böngésznének a borok világában és kíváncsiak, hogy mi mindent lehetne ott felfedezni. Elképzelhető, hogy azok az olvasók is kedvet kapnak a borok felfedezéséhez, akik eddig közömbösek voltak iránta. Erénye a könyvnek, hogy írója tudatosan kerülte azt a szakzsargont, amivel a borkóstolókon és a katalógusokban oly gyakran találkozhatunk és amelyekből – valljuk be – olykor a felét sem értjük.

 Jó tanár módjára a magyarázatot az alapoknál kezdi. Aki úgy érzi, ezekkel tisztában van, ezt a rész akár át is ugorhatja. De azért gondoljunk csak bele: előfordult-e már, hogy álldogáltunk egy üzletben a polc előtt, csendben tanakodva önmagunkkal, melyik palackot is emeljük le? Ha pedig már kézbe vettünk egyet, biztos, hogy értünk mindent, amit rajta olvasunk? Valóban arányban áll egymással az ár és a minőség? Az ötezer forintos bor biztos, hogy kétszer olyan jó, mint ami csak 2500-ba kerül? Mitől lesz drága a bor? A szerző elég bátor – és kellően tapasztalt is – hogy kijelenthesse: „…egy-egy bor ára és minősége mindössze érintőleges kapcsolatban áll egymással.” Ezt még meg is fejeli és hozzáteszi: „Az alkohol nem feltétlenül a minőséget tükrözi.”

 Az alkohol! Hát igen, ez az örök téma – mennyit szabad? A tanácsot mindjárt a könyv elején megkapjuk, imígyen: „Az alkohol nemcsak a májat teszi próbára, hanem meglehetősen sok kalóriát is tartalmaz. Ha valaki napi rendszerességgel fogyaszt bort, okosan teszi, ha átalakítja az étrendjét és kevesebb szilárd táplálékot vesz magához, ha nem szeretne elhízni.” A szerzőnek világos az álláspontja a „hasznos” borfogyasztást illetően is: „…napi legfeljebb 30 gramm alkohol mértékletesnek, egészségügyi szempontból ártalmatlannak, sőt jótékony borfogyasztásnak minősül. Ez azt jelenti, hogy egy 11 %-os borból naponta mintegy 4 decit ihatnánk meg. Ez a mennyiség valamivel több, mint fél üveg.” A 13 %-os borból viszont már csak valamivel kevesebb, mint fél üveg lehet a napi adagunk.

 Nos ez megnyugtató, a legkardosabb menyecske sem szólhat többé ellene, ha férjeura e könyvet hívja segítségül a vita eldöntéséhez. Amiből még jóízű beszélgetés is kikerekedhet, mert a szerző végigvezeti az olvasót a bor születésének minden fázisán. Ráadásul csöppet sem unalmasan, leckeszerűen, hanem mindvégig élvezetes olvasmányt kínálva. Végül is egy városi ember szőlőfürtöt meg levelet látott már, de a növény egyéb részei, az egyes szőlőfajták fürtjeinek alakja mindezidáig rejtve maradt a többség számára. Pedig micsoda siker lehet társaságban, ha valaki egy szőlő vagy egy bor nevének hallatán pár helytálló megjegyzést is képes fűzni hozzá. Van ugyanis húsz fogalom, melyet mindenkinek ismerni kell!

 Rövid, de nagyon tartalmas betekintést kapunk abba a munkába, mely a szőlőtől a borig vezető úton folyik. Ijedtségre itt sincs ok, a szerző nem kíván üzemmérnököt képezni az olvasóból. Ám azt mindannyian tapasztaljuk, hogy napjainkra ismét tért hódított a „biogazdálkodás”, divat lett a biobor, meg úgy általában minden, ami „bio”. Ezen a ponton még vitatkozhatunk is a szerzővel, mert a biotermeléssel kapcsolatban a 66. oldalon megkockáztat egy kevéssé védhető állítást. Ezt írja: „Semmilyen törvény nem szabályozza mindazt, ami a pincében történik.” Alig hihető, hogy az általa is említett 1985-ös ausztriai borbotrány (98. old.) után ne lenne náluk is komoly szabályozás. Magyarországon és a világ sok más országában biztosan van!

 A bortermelő országokban folyó munkával nagyon is tisztában van. Ezek a részek fontos fejezetei a könyvnek. Igen alapos ismereteket nyújt a legfontosabb termelő országokról, Új-Zélandtól egészen Svájcig. Mi magyarok kissé szomorúan állapíthatjuk meg, ha tárgyilagosak vagyunk, dicséretnek kell tekintenünk a rólunk szóló címet: „Magyarország felébredt” Mert sajnos abban is igaza van …”Egri bikavér és édes kadarka – Magyarország évtizedekig ezekkel a borokkal szerencséltette a hazai és külföldi borfogyasztókat. Ez az idő már elmúlt.” Kifejezetten elismeréssel szól néhány borunkról, az olaszrizling, a szürkebarát, a tokaji aszú, Villány pedig egyenesen az ország legjobb vörösborvidéke.

Nem volna igazi borszakértő az, aki nem ír a pezsgőkről. A borok szerelmeseinek illik ismerni a világ legfontosabb borait és borvidékeit – mondja, és fel is sorolja azt a 20 bort, amit ismerni kell. Élükön természetesen a Dom Pérignon áll. A pezsgőknek természetesen külön fejezetet is szentel, melyben megismerkedhetünk a Champagne-i módszer lényegével, de olyan érdekességekkel is, mint például, hogy mi is az a vincellérpezsgő? A prosecco sem mindig az olcsó, gyengébb minőséget jelzi. Hasznos támpontokat kapunk a poharak erdejében való eligazodáshoz és egy igen jó táblázatot a fehér- és vörösborok legjobb fogyasztási hőmérsékletéhez. Ki gondolná, hogy még a bor kitöltésénél is lehet hibázni. A könyv a borbírálathoz jól használható rövid tanácsadóval zárul és egy fontos – nagyon igaz – megállapítással: „A bor ízlés dolga – de az ízlés tanulható.”

                        Jens Priewe
                         A BOROKRÓL KÖNNYEDÉN
                         Mérték Kiadó 2014
                         ISBN 978 615 511 367 3
                         Kinizsi Nyomda Kft. Debrecen
Kapcsolódó témák
2023.01.30 18:45

Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.

Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.

Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.

Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!

2021.12.27 11:09

Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.

Blog ajánló
Városlátogatások Genova
 GenovaGenova, az ismeretlen tengeri hatalom, mint egy rejtélyes kincsesláda, várja, hogy felfedezzük. A Földközi-tenger uraként évszázadokon át virágzott, és a kereskedelemben megkerülhetetlen volt. Mégis, amikor Genova neve elhangzik, sokaknak Velence jut eszébe, pedig Genova is méltán büszke múltjára és gazdagságára.Egy kis történelemGenova területét időszámítás előtt a görögök lakták, de kikötője feltehetőleg már korábban is működött. A Római Birodalom bukása után önálló városállam lett, melyet évente választott konzulok vezettek, bár névleg a Német-Római császár fennhatósága, és a genovai püspök irányítása alatt állt. A Genovai Köztársaság Földközi-tenger térségének egyik legnagyobb flottájával rendelkezett, hatalma Szardíniára és Korzikára is kiterjedt. Hadi és kereskedelmi flottája jelentős volt, és címere ma is díszíti az olasz flottát.Fénykorát a 13. században érte el, amikor Pisát és az örök rivális Velencét is legyőzte. Később francia, majd milánói uralom alá kerültek, elvesztették Szardíniát és Korzikát is. Genova csak a 16. században virágozhatott fel ismét. Ebben az időszakban számos művész élt és alkotott itt, többek közt Rubens, Caravaggio és Van Dyck. Francesco Petrarca a „La Superba” (magyarul „nagyszerű, gazdag, büszke”) jelzővel illette Genovát: „Nemes város, a tenger partján az Alpok láncainak támaszkodva, büszke falakkal körülvéve, gazdag férfiakkal, a tenger uraival.” A város történelme tele van fordulatokkal, pusztításokkal és újjászületésekkel.Olaszország legnagyobb és Marseille után a Földközi-tenger második legnagyobb kikötője. Itt még egy nagy hajót sem könnyű megtalálni.  Kolumbusz szülővárosában, Amerika felfedezésének 500 éves évfordulójára, a régi kikötő helyén egy szórakoztató központot is létesítettek, mely megtartotta régi nevet, a Porto Anticót.A régi kikötő egy festményenA régi kikötő mellett emelkedik, a 117 méter magas La Lanterna, a világ legrégebbi, máig működő világítótornya, amely Genova jelképe.  Eredetileg egy hegyen állt, de mára csupán egy szikladarabon egyensúlyozik. 1543-ban építették újjá, mert egy felkelésben megsemmisült.  Fénye tiszta időben 36 tengeri mérföldre világít el, ez több mint 60 km-nek felel meg.A Piazza de Ferrari nyüzsgő tere a modern és az ősi Genova találkozási pontja. Északi végében a Carlo Felice Színház, más néven az Opera magasodik, nyugati szegletében a Dózsepalota (Palazzo Ducale) áll. Itt találhatjuk azt a házat is, ahol a város híres szülötte, Kolumbusz Kristóf született. A történelmi belváros, a Centro Storico, mely Európában a legnagyobb, óriási és dúsan díszített középkori épületekkel, melyeket egykor a város gazdag kereskedőcsaládjai emeltek, sikátoros utcácskáival várja a látogatókat. A városrész jelenleg bevásárló negyedként funkcionál.Genova székesegyháza a Via San Lorenzón álló San Lorenzo-katedrális. A francia templomok hatását tükröző templom építését a XII. században kezdték meg. Kincsestárának 1892-ben külön múzeumot is szenteltek, melynek falai és padlója is szürke, köszönhetően a helyi mészkőnek, amiből készültek.Genova egyik legfeltűnőbb palotája a San Giorgio, melynek építése szintén a 13. században kezdődött, majd évszázadokon át változott, így a középkori és a reneszánsz építészet stílusjegyeit is megtaláljuk a gyönyörű épületen.A város ma is büszkén viseli a „büszke” jelzőt, és az utcákon sétálva még mindig érezhető a múlt pompája és gazdagsága. Genova – ahol a múlt és a jelen találkozik, ahol a tenger és a hegyek összeérnek, és ahol minden sarkon újabb kalandok várnak. Ha valaha erre jársz, ne hagyd ki ezt a varázslatos várost!Nézzünk meg egy videót: : https://www.youtube.com/watch?v=Qst_kBNkt8U                                                                                                            vinpet
Városlátogatások Bologna
 Bologna Egy igazi középkori reneszánsz város Bologna Emiglia Romana tartomány fővárosa, Olaszország hetedik legnépesebb települése. Már az időszámítás előtt is éltek itt emberek. Bolognában alapították a világ első egyetemét 1088-ban. Ma is egy középkori jellegű csendes, hangulatos egyetemi város néhány érdekes nevezetességgel.Az olaszok különféle, érdekes jelzőkkel látják el Bolognát: "la dotta" (tanult, az egyetemek miatt), "la grassa" (zsíros, avagy kövér, a nehezebb tészta ételek - tagliatelle, tortellini - miatt), "la rossa" (vörös, az épületek jellemző színe és a helyi baloldal hagyományos túlsúlya miatt). Ide illeszthetnénk a zenélő jelzőt is, mivel az UNESCO a zene kreatív városa címmel tüntette ki.Bologna központi terén, a Piazza Maggiorén áll a város védőszentjéről, Szent Petroniusról elnevezett bazilika, amelyet 1392-ben kezdtek építeni, és ha minden az eredeti terveknek megfelelően zajlott volna, az első Szent Péter-bazilikánál is nagyobb lett volna. A pápai hatalom azonban beavatkozott, nem engedte, hogy a római székesegyház méreteit túlszárnyalják, de még így is a világ öt legnagyobb templomának egyike és a legnagyobb tégla építésű gótikus bazilika.Bologna az árkádok városa, a városközpontban állítólag összesen 38 kilométert tesz ki az árkádok hosszúsága. Az esős idő sem probléma esernyő nélkül.Bologna egyik szimbóluma és a korszak egyik legpompásabb alkotásának számító Neptun szökőkút (Fontana del Nettuno). A kutat Tommaso Laureti tervezte, a bronz szoborcsoport pedig Giambologna egyik korai munkája a 16. századból.A Piazza Maggiore a város főtere. A térre néző legrégebbi épület a Palazzo del Podesta, a városvezetés első székhelye a Torre dell’Arengoval, ami 1259 óta áll. Íves boltozata alatt azokat, akik az egyik oldalon suttognak, a másik sarokban is lehet hallani.A Bolognai tornyok.A 12-13. században valószínűleg 180 torony volt Bolognában, amolyan középkori felhőkarcolók, melyek az építtető családok gazdagságát szimbolizálta. Minél magasabb tornyot épített valaki, annál inkább vagyonosnak számított. Mára kevesebb, mint 20 torony maradt meg, két legkiemelkedőbb közülük a 97 m magas Asinelli torony, és 48 m magas Garisenda torony. A Garisenda-torony az egyetlen igazi ferde torony Olaszországban, mert a pisai az egy campanile, azaz harangtorony. A bolognai ferde tornyokat a város szimbólumaként is emlegetik. Az Asinelli-torony a világ legmagasabb, a középkorban épült ferde tornya. Bologna az a város Olaszországban, ahol a statisztikák szerint a legjobb életminőség. A várost Olaszország gasztronómiai központjának is tartják. Bologna egyetemi város, fontos kulturális és művészeti központ, gazdag kulturális élettel. Számos koncert, fesztivál, színházi előadás vár a látogatókra. Nézzünk meg egy videót : https://www.youtube.com/watch?v=tDmcq2bX4bI                                                                                                                      by vinpet
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!