A Központ idei utolsó kiállításán egy lenyűgöző múltra visszatekintő, kortárs, koreai művészeti csoport alkotásait mutatja be. A kiállítás célja, hogy közel hozza a koreai természetet ábrázoló műveket és művészeket a magyar közönséghez – mondta el a megnyitón dr. Mecsi Beatrix, az ELTE Távol-keleti Intézete és a Koreai Tanszék docense. Mit mutatnak ezek a képek? Madarakat, növényeket terméseket, olyan összeállításban, ami a korábbiaknál teljesen más megközelítést jelent. A művészek nem erőltetik, de mégis elfogadtatják a nézővel a környezet védelmének fontosságát. Érdekes, és némi magyarázatra szorul a cím is. A két kínai írásjelből a „ya” mezőt jelent, a „too” pedig a kosárlabdában a távolról sikeres, hárompontos dobást. Így a két szó bőségesen ad lehetőséget gondolattársításra. Oka van annak is, hogy ezt a kiállítást éppen Budapesten mutatják be. Az 1980-as években már két hasonló csoport működött. Az egyik Koreában, a másik Erdélyben. Mindkettőt hasonló célok vezérelték. A koreai nagy nemzetközi elismertsége, az együttműködés révén erősíti az erdélyiek tevékenységét.
A kapcsolat közöttük már több mint tíz éve fennáll – erősítette meg a kiállítás kurátora, dr. Erőss István és ez egy sikeres, jövőbe mutató kapcsolat. Ezalatt mintegy 30 – 40 magyar művész dolgozott Koreában. Ha figyelembe vesszük, hogy ez igen szűk területe a képzőművészetnek, akkor ez nagy számnak tekinthető! Művészeti központjuk egy erdőben épült fel, ahol magyar egyetemi hallgatók is dolgozhatnak egy-egy hónapig valamilyen nagynevű művész mellett és ez – mint kiderült – számukra roppant hasznos. A koreaiak tehát szinte részt vesznek a magyar oktatási programban. Ráadásul az ő erőfeszítéseiknek köszönhetően Afrikától Amerikán át Ázsiáig, sok hasonló központ jött már létre, élő kapcsolati háló alakult ki. Ma már egyre több erdélyi és magyarországi művészeti egyesület is tagja ennek a hálónak.
A YATOO egy „természetművészekből” álló csoport, mely Dél-Koreában, a gyönyörű Geum folyó mentén fekvő Gongjuban tevékenykedik. Fiatal művészek alapították 1981-ben. Az általuk kidolgozott természet alapú művészet az évszakonként megrendezett „Négy Évszak Workshopok” során teljesedett ki. Olyan környezetben élnek, melyet a négy évszak markáns változásai jellemeznek és ennek köszönhetően a pusztulás – újjászületés ciklusának folyamatos ismétlődéséből merítenek inspirációt. A YATOO tagjai munkájuk korai időszakában – amikor csak kevés tagot számlált a csoport – egymás kritikusaiként, fokozatosan alakították ki saját, egyéni módszerüket a természettel való együttműködésben. Az elmúlt 35 év során ez az újszerű megközelítés jelentős hazai és nemzetközi elismerést hozott számukra, széles körben elismertté tette ezt a művészeti koncepciót.
Kevesen tudják, hogy a YATOO a kilencvenes évek elején alapvető szerepet játszott a land art és az arte povera – a néző közreműködésén alapuló művészet – nyomdokain kibontakozó, a természetet központi témává emelő nyugati művészeti megnyilvánulások és a hasonló művészeti kifejezést favorizáló ázsiai csoportok összekapcsolásában. Nemcsak a manapság Magyarországon is meghonosodni látszó „természetművészet”, Nature Art kifejezést köszönhetjük nekik, hanem – szervezői tevékenységük eredményeként – egy mind helyszínválasztásában, mind technikai megvalósításban újszerű művészeti szemlélet elterjedésében is aktívan közreműködtek. A budapesti kiállításon látható egyrészt egy válogatás, mely a csoportnak a nyolcvanas években született, Európában még nem ismert munkáit mutatja be, amelyek jellemzően a maguk korába igazi művészeti újdonságnak számító Négy Évszak Workshop sorozat keretében készültek.
A természetbe eszközök és anyag nélkül kivonuló művészek őszinte, bensőséges együttműködésének dokumentumai ezek, melyekben a közös alkotás felszabadult öröme és a természetben meglelt felhőtlen nyugalom tükröződik. A tárlat másik fele olyan művekből álló sorozat, mely a YATOO sokféle alkotói módszere közül, sajátos anyaghasználatot – faág, sár, falevél, magvak – hivatott szemléltetni, ezúttal nem természeti környezetben, hanem kiállítási körülmények között. Ezeken a munkákon keresztül a nyugati művészettörténeten nevelkedett magyar közönség megérezhet valamit abból a keleti filozófiából és vallásból erősen táplálkozó alkotói hozzáállásból, mely a nyugati ember számára meglepő, olykor már zavarba ejtően alázatos módon viszonyul a természethez, megkérdőjelezve a Nyugat alappilléreit: a művész mindenhatóságát, az örökkévalóságnak szánt műalkotás mítoszát.
Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
