2024. július 24. szerda, Kinga és Kincső napja
Évszázados hiányt pótol
Révay András
2018.11.11 19:34
Mindkét világháború valamennyi áldozata előtt tisztelgő emlékművet avattak Budapesten, a XIII. kerületben, az I. Világháború befejezésére emlékezve. Miért csak most? A XIII. kerületet, mint közigazgatási egységet, 1938-ban hozták létre, korábban nem létezett. Ekkorra már – szerte az országban - régen befejeződött a „Nagy Háború” emlékműveinek felállítása, az utána következő években pedig a téma, különböző okokból, de sosem volt „aktuális”.

 Az emlékmű felállítását a kerületben működő tizenkét civil szervezet kezdeményezte és az Önkormányzat erkölcsileg, valamint 40 millió forint hozzájárulással is támogatta. Az ünnepség november 10-én, szombaton, a Fehérvári Induló hangjaival kezdődött, a Magyar Honvédség Központi Zenekarának előadásában. Tizenegy óra tizenegy perckor megszólalt a Blaskó János szobrászművész alkotása mellett felállított harang, a megjelentek eszébe idézve, hogy 1918. november 11-én, ebben a percben lépett életbe a fegyverszünet a háború nyugati frontján. Ezt az időpontot tekintjük az I. Világháború végének. Ez a háború a magyar nemzet történelmének legtöbb emberáldozatot követelő, legvéresebb küzdelme volt – kezdte visszaemlékezését a kezdeményező civil szervezetek nevében Hazuga Károly nyugállományú altábornagy. Azután jött a második háború, ebbe hazánk 1941. június 27-én lépett be, és ez a 2. Magyar Hadsereg katasztrófáját okozta.

A hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről először 1917-ben hoztak törvényt, hatására az országban sorra épültek az emlékművek. A Magyar Hősök Napját az I. Világháborúban életüket áldozók tiszteletére nyilvánították nemzeti ünneppé, még 1924-ben. Az 1938-ban létrejött XIII. kerület területén korábban sem épült emlékmű, annak ellenére, hogy számos laktanyának, katonai létesítménynek adott otthont és még ad ma is. Itt állt az Albrecht Főherceg Laktanya, a Vilmos Főherceg Laktanya, a tábori sütöde, a mai Honvéd Pálya helyén a Szekerész, majd a Vonat Laktanya, a katonai textil mosoda. A XVI. Császári és Királyi Helyőrségi Kórház a mai napig áll, most Honvéd Kórház a neve. A II. Világháború nem kímélte sem a frontra vonult katonákat, sem az itt élőket, az itteni gyárakban dolgozókat és a védett házakba telepítetteket. A bomba, a tüzérségi lövedék, a harckocsi már nem ismerte fel, hogy katonát vagy civilt öl. Nem beszélve a kerület Duna-parti szakaszán kivégzettekről, a lágerekbe hurcoltakról. Nem őrizte a kerület közös elhunytjainak emlékét semmi. Ez az emlékmű most évszázados hiányt pótol!

A háborúról sok képzetünk van – mondta el dr. Tóth József, a kerület polgármestere. Képzetünkben a háború győzelmet, vereséget, az érdekérvényesítés konfliktusos rendezését jelenti, súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel. A békét viszont gyakran a háború ellentéteként értelmezzük, az erők uralma helyett az elismert jogét. Harmonikus állapotot feltételez, erőszak- és félelemnélküliséget. Csóri Sándor írta egy helyen: „Az emberiség legnagyobb szabadságharca az lesz, ha belekezd abba a küzdelembe, hogy saját, vérengző múltjától elszakadjon.” Magyarország létrejötte óta a magyar államot a Kárpát-medencében 163 katonai konfliktus érintette. Minden egyes csatatér ma emlékhely. Nem a győztesek vagy veszteseké, hanem az áldozatoké! Minden halál a két Világháborúban áldozati halál volt. Torz eszmék, ideológiák nyomán nemzedékek vesztek el. Teleki Pál szerint „Európa sok nép hazája, de egymásra utalt népeké. Különböző életalakok és szokások, de egyetlen történelmi folyamat földje.” Ezt a kerületet a bombázások mellett a zsidóüldözés is súlyosan érintette. Rendszeresek voltak a Duna-parti kivégzések. A fővárosi 1840 „csillagos ház”-ból 324 állt itt. De itt voltak a svéd, svájci, portugál, spanyol diplomaták is, mentették, akiket lehetett! Ez a világháborús emlékmű ezért szól a névtelen áldozatokról is, mert ez erkölcsi kötelességünk!

 A leleplezett emlékművet megáldotta, felszentelte két tábori lelkész is. Ma, itt Budapesten, a XIII. kerületben egy olyan mementó jött létre, ami eddig nem volt és a két háború áldozataira emlékeztet minket - mondta Mészáros László, protestáns tábori lelkész. Idővel részévé válik életünknek, a mindennapoknak. Lehetőséget ad arra, hogy megemlékezzünk mindazokról, akikről családjainkban már hallottunk. Talán ha itt sétálunk majd gyermekeinkkel, elmondhatjuk mi is nekik, amit szüleinktől őseinkről hallottunk. Ápolva így is az ő emléküket. A frontokon elesettekét és a civil lakosság soraiból kikerült áldozatokét, akik sokszor akaratuk ellenére keveredetek a szörnyűségekbe és váltak áldozatokká. Emlékezünk zsidó honfitársainkra és mindazon – velünk élő - nemzetiségek tagjaira, akik ezen nehéz időszak alatt veszítették el a legdrágábbat, az Úrtól ajándékba kapott életet.

 Rácz István, katolikus tábori lelkész könyörgésében azokért szólt, akik egyáltalán nem akartak hősök lenni, csak tették, amit kellett, az adott pillanatban, ahogy azt megkívánták tőlük. Így minden hős áldozat és minden áldozat ugyanakkor hős is. Kérte, kapjunk mi is ilyen nagylelkűséget a mindennapokban, bátran tegyünk meg mindent, a legnehezebbet is, családunkért, hazánkért. Kapjanak a hősök örök nyugalmat, és mi pedig holtunk után lehetőséget a találkozásra velük. Legyen áldott ez az emlékmű, és aki erre elhalad hadd emlékezzen hősinkre, merítsen innen erőt a szeretet gyakorlásában, nyerjen támaszt a hétköznapokban. A szentbeszéd végeztével a lelkész a katolikus egyház rítusa szerint felszentelte az emlékművet.

Dr. Szabó József ny.á. alezredes, hadtörténész, mindenkit megdöbbentő adatokkal támasztotta alá, hogy Magyarország a háborúban milyen súlyos veszteségeket szenvedett. Súlyosabbakat, mint Ausztria. A Monarchia már a háború elején elvesztette Galícia nagy részét, így annak a lakossága már nem volt hadra fogható. A mi hazánk viszont nem vált hadszíntérré a férfi lakosság besorozható maradt. Az agrárnépességű Magyarország katonáit a háború legnagyobb vérveszteségeit elszenvedett gyalogsághoz vonultatták be, az iparosodott Ausztria és Csehország hadköteleseit más, kevésbé veszélyes fegyvernemekhez osztották. A számadatok szörnyűek. A történelmi Magyarországon a hadkötelesek száma a háború kezdetén – 18-tól 53 éves korig – 4 millió 817 ezer fő volt. Közülük 3 millió 381 ezer vonult be. Ezeknek 15 százaléka sérülten tért haza a háborúból. Fogságba esett 25 százaléka, elesett 16 %, egyszer sebesült 44% és többször megsebesült félmillió katona! Értük is áll most itt ez az emlékmű.

 Ilyen a tragédiát a társadalom csak nagyon hosszú idő alatt képes kiheverni. Van viszont olyan hatása is, amit a magyar társadalom, száz évvel a háború után sem hevert ki! Tragédiája kevésbé látványos, mint az egyéné, a családoké, ezért kevesebb szó esik róla. Az I. Világháború Magyarország őskatasztrófája volt. Elszabadította az indulatokat. Végletesen kiélezte a társadalmi ellentéteket a nyomorgó többség és a kevés gazdag között. Hogy a figyelmet erről eltereljék, felerősítették az antiszemita közhangulatot. Csak egyetlen példa: a jótékonyságáról is híres gyáros, Weiss Manfréd besorozását parlamenti képviselők követelték! A gyáros ekkor már 69 esztendős volt! Később a zsidóságot tették meg Trianon fő okozójának, a nézetek radikalizálódása lett a Horthy-rendszer megalapozó mítosza, majd a 2. Világháborúban érte el csúcspontját. Ez az emlékmű azokért is áll, akik nem a háborúban, de a háború következtében haltak meg! Nagyapáinkért, akiket már nem tud visszahozni senki!

 

Kapcsolódó témák

Amint azt az első részben már szomorúan megállapítottuk, az idei UTAZÁS kiállításon tapasztalható változások nem sok örömre adtak okot. De mindazok, akik valóban azért jöttek ki ide, hogy használható, gyakorlati utazási tanácsokhoz jussanak, mégsem távoztak üres kézzel. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy megállapítsuk, a hazai díszvendég, Gyula és Békés Vármegye igazán kitett magáért! A pultjaikon rengeteg, részletes, írásos anyag várta az érdeklődőket, és a szórakoztatásukról is gondoskodtak.

(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!

Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.

Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.

2022.11.06 20:39

Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.