- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
Lássuk be: ez egy jó ötlet! A Magyar Cukrász Ipartestület az elmúlt években már igen sok különböző cukrászversenyt rendezett és tartozunk az igazságnak azzal, hogy megállapítjuk, egyik sikeresebb volt, mint a másik. A listát kétségtelenül az Ország tortája verseny vezeti – képünkön a 2021-es győztes – az eredményhirdetést mindig nagy érdeklődés övezte. A közönség is jól járt, mert a verseny befejezése után az első díjat nyert süteményt nagy sok cukrászda emelte be a kínálatába. Történelmi dátumot idézett az 1867 emlékére meghirdetett „Édes kiegyezés” verseny, igen sok különlegességet eredményezett a „Protokolldesszert verseny”, hogy a beigliversenyről már ne is beszéljük. Tavaly nyáron pedig a fagylaltverseny állította a rajtvonalhoz a cukrászokat.
Most a pályázat kiírásához szükséges kortörténeti anyagot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársai állították össze.Pest, Buda és Óbuda 1873. november 17-én létrejött egyesítésének szimbólumaképpen három alapanyagcsoportot alakítottak ki, és a szabályzat értelmében minden csoportból egy alapanyagot kötelezően fel kell használni a pályaművekben. A „Pest” csoport alapanyagai a XIX. századi budapesti cukrászdák kínálatában már megtalálható egzotikus hozzávalók közül kerültek ki: csokoládé, gránátalma, ananász, pisztácia, narancs, füge. A „Buda” csoport hozzávalói a Budapesten és környékén termő jellegzetes alapanyagokat tartalmazzák, mint a szőlő, mandula, sárgabarack, mogyoró, gesztenye, dió. Végül az „Óbuda” csoportba kerültek az 1870-80-as évek jellegzetes ízesítő anyagai és fűszerei: vanília, rózsa, ánizs, ibolya, kávé, citrom.
A kötelező elemek mellett az Ipartestület további alapanyagokat is felhasználásra javasol, amik szintén jellemzőek voltak erre a korra. Ilyenek az eper, málna, grillázs, nugátok, likőrök, marcipán, író, őszibarack, birsalma, ribizli, cseresznye, vagy a meggy. A korabeli irodalom kedvelői bizonyára találnak majd a regényekben még egyéb felhasználható alapanyagot is – ha elég figyelmesen olvasnak! Ám nehezíti a versenyzők helyzetét, hogy számos összetevő tiltólistán szerepel, így a pályamunkák nem tartalmazhatnak aromákat, fondokat, ét-, tej- és fehér bevonókat, növényi habot, margarint, egészségre ártalmas mesterséges adalékanyagokat, modell burkolóanyagot, és mesterséges ételszínezéket. Szóval semmi olyat, ami az 1870-es években nem volt ismert, hozzáférhető.
A pályázat nyitott, az Ipartestület rendes tagjain kívül is nevezhetnek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások, illetve vendéglátóipari szakképző iskolák is. Fontos, hogy nem csak budapesti kollégák jelentkezését várja az Ipartestület, ahogyan az is, hogy magánszemélyek nevezését nem tudják fogadni. Minden pályázó maximum 2 db termékkel nevezhet. A nyertes pályamunkát először 2023. november 17-én kóstolhatja meg a nagyközönség, ezen a jeles napon, Budapest egyesítésének évfordulóján, ünnepélyes keretek között mutatják majd be a Budapest 150 tortát. A fenti részleteket további hasznos tudnivalókkal együtt a https://www.cukraszat.net/hirek-informaciok/573-budapest-150-torta-palyazati-kiiras oldalon találják a nevezni szándékozók.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.
Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen járattal az észak-amerikai világvárosba.
Ismét egy új, passzívház technológiával készült, 35 bérlakást magában foglaló házat adtak át ünnepélyes keretek között Budapesten, a XIII. kerületben. Mondhatni, ez ott már szinte megszokottnak számít, hiszen a kerületi Önkormányzat egyedülálló bérlakás-építési programja idén már 20 éves és ez idő alatt, 12 helyszínen összesen 667 önkormányzati lakást építettek. Ami pedig még inkább figyelemre méltó: 2014 óta minden elkészült épület megfelel a passzívház minősítés feltételeinek.