A XIII. kerület már hosszú idő óta magas életminőséget kínáló, dinamikus fejlődési pályán mozgó területe a fővárosnak – kezdte köszöntőjét – dr. Tóth József polgármester. Az utolsó évtizedekben az egyik fénykora 1997-től 2010-ig tartott, majd az általános recesszió itt 2013-ban ért véget. Most ismételten kiemelkedő mértékű fejlődés időszakát éljük. A közel húsz esztendő alatt felépült húszezer lakás és egymillió négyzetméter kereskedelmi szolgáltató területtel lettünk gazdagabbak. Napjainkban is tízezer lakás építése tart különböző szakaszban és ugyanaz mondható el mintegy 200 ezer négyzetméter kereskedelmi szolgáltató területről. Nagy Csaba tizenhat esztendeje része a kerület fejlődésének- Összesen húsz épületének megvalósulásában az együttműködés vele azóta zavartalan. Az ő nevéhez fűződik a számos építészeti díjat elnyert, az országban és Európában egyedülálló, százlakásos passzívház megalkotása és a sort már egy passzív rendszerű óvodaépület is gyarapítja. Tervei nyomán jöttek létre kulturális, sport és közösségi épületeink, ahol jól élhető, használható tereket alakított ki, minden esetben figyelembe véve az építtető szándékait is.
Bojár Iván András, az Építész Fórum főszerkesztője Nagy Csaba munkásságának jellemzőit még két szóval egészítette ki: hűség és következetesség. Ő nemcsak a saját cégéhez hű, hanem az életművéhez és életformájához is az. Ebben a keretben végez igen következetes munkát. Épületei látványosak és sok izgalmas gondolatot testesítenek meg. A XIII. kerületben megvalósult húsz épület is a hűség és a következetesség szimbóluma lehet. Ahhoz, hogy egy építész sikeres legyen, bizonyos emberi képességeknek, attitűdnek is birtokában kell lennie. Nem lehet csapongani, társulatokat váltogatni, mint a színészek, akik itt is – ott is sikeresek lehetnek. Nagy Csaba munkássága inkább halk, szerény, a problémára, annak megoldására fókuszál. Az ő jelszava: „Nem csinálunk olyat, amivel egyébként nem értünk egyet!” Ez az egyetértés lehet esztétikai, társadalmi, művészetfilozófiai, gazdasági. Túlzó, indokolatlan, pazarló megoldásokra nem vállalkozik, de ha a világ változik, képes a jó irányú változások résztvevője lenni.
A terveim nyomán megvalósult épületeket mindig egy csapatban hozzuk létre – válaszolt a köszöntésekre a Prima Primissima díjazott, Nagy Csaba. Egy gyors számvetés nyomán kiderült: az Archikon Építésziroda munkatársai az évtizedek alatt csak nagyon kevéssé változtak és ugyanez a megállapítás igaz a megbízók számára is. Nem olyan sokaknak dolgoztunk, de azoknak viszont sokszor – és ez talán jelent valamit! A XIII. kerülettel az együttműködés például 2003-ban kezdődött, egy pályázat útján – az utcáról, ismeretlenül - kaptunk megbízást a József Attila Művelődési Központ felújítására és ezzel a megrendelő bizonyára elégedett lehetett, hogy a következő alkalommal, a Pannónia utcai iskola épületénél – és utána mind többször – bizalmat szavazott nekünk, miközben egyre magasabb tette lécet. Igyekszünk ennek a bizalomnak a jövőben is megfelelni.
A kerületi ünnepség egyben egy fotókiállítás megnyitója is volt, melyen Nagy Csabának a kerületben létrejött alkotásait mutatták be. Erről szólva, a XIII. kerületi Önkormányzat főépítésze, Arató György kiemelte, ritkaságszámba menő partnerséget sikerült kialakítani a tervezőkkel, aminek legjobb példája valóban a József Attila Művelődési Központ. Itt egy belül nagyon szűk és bonyolult, labirintusos házból elegáns, tágas épületet varázsoltak. Igaz ez a Pannónia utcai iskola épületére is, ahol úgy rakták rendbe a régi iskolaépületet, hogy közben láthatóvá tették a levakolt, lefestett, eltűntetett, csodás régi értékeket és az eredetileg tervezett egyetlen tornaterem helyett hármat tudtak kialakítani! Persze mindezekhez az is kellett, hogy az építészek érezzék a megbecsülést, szakmájuk tiszteletét hogy igényes munkájuk fontos a megrendelőnek. A Prima Primissima díj jelzi, hogy ezt ma már a szűkebb, helyi és szakmai közönségen túl, egy jóval nagyobb kör is értékeli.
Amint azt az első részben már szomorúan megállapítottuk, az idei UTAZÁS kiállításon tapasztalható változások nem sok örömre adtak okot. De mindazok, akik valóban azért jöttek ki ide, hogy használható, gyakorlati utazási tanácsokhoz jussanak, mégsem távoztak üres kézzel. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy megállapítsuk, a hazai díszvendég, Gyula és Békés Vármegye igazán kitett magáért! A pultjaikon rengeteg, részletes, írásos anyag várta az érdeklődőket, és a szórakoztatásukról is gondoskodtak.
(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.