2024. június 17. hétfő, Laura és Alida napja
Hátizsákkal a világ körül - Ecuador
Kiss Kriszta
2015.12.17 11:33
Ahogy azt már a múlt heti cikkemben is említettem, délnek vesszük az irányt, és Kolumbia után irány a világ közepe Ecuador. Az az ország, mely 1970-ben felkerült az UNESCO Világörökségi Listájára és amely, elképesztő természeti csodáinak köszönhetően, emberek millióinak bakancslistáján szerepel. Ecuador földrajza különleges. Keleti részén az Amazonas őserdő húzódik, nyugaton viszont a Csendes-óceán határolja. Alapjában véve az Andok hegycsúcsai alkotják az ország nagy részét.

Ecuador útba esett a Peruba tartó utam során és a vakmerőségemnek köszönhetően életre szóló élményekkel lettem gazdagabb. A sok látnivaló közül nehéz volt egy időben és anyagilag barátságos útitervet létrehoznom, de végül sikerült. Kolumbiából egyenesen a fővárosba, Quitoba mentem, majd pár napra az Amazonas őserdőbe, onnan pedig egyenesen Ecuador leghíresebb szörfközpontjába, Montanitába.

Útközben voltak még megállóim, mint pl. a Cotopaxi vulkán, vagy a falu, mely az egyenlítő mentén épült, és mely a nevét is innen kapta: „Mitad del Mundo” (vagyis a „világ közepe”).

Sokan megfeledkeznek róla, viszont Ecuador legszebb természeti csodája is itt található, 960 km távolságra a Csendes-óceánban, a vulkanikus eredetű Galápagos-szigetek, ahova sajnos ez alkalommal nem jutottam el, de ami késik, az nem múlik. A program így is sűrű volt, nem akartam elkapkodni. A Galápagos- szigetek maga a paradicsom, úgy, ahogy azt a természet megalkotta a fekete vulkánokkal borított szigetcsoporton. A szigetcsoport nevét az egyik leghíresebb állatfajról kapta, hiszen közel 15 000 Galápagosi óriásteknős (teknős spanyolul = Galápagos) otthona is a természeti csoda.

Ecuadorban maga a közlekedés olcsó / 1 óra buszozás = 1 $ (US) /. Ami viszont a Galápagos szigeteket illeti, a helyiek tisztában vannak vele, miféle csodának vannak birtokában, szóval a repülőjegyek és a hotel árak erre felé drágábbak, mint pl. Quitoban, ahol egy éjszaka $10-ba került. Igen amerikai dollár, mivel itt ez a hivatalos fizetőeszköz.

A Mitad del Mundo, ahogy már az imént említettem, a világ közepeként van számon tartva, és aki ellátogat ide, ne felejtse otthon az útlevelét, mint ahogy azt én tettem sajnos, hiszen egy gyönyörű pecséttel lehet gazdagabb. A vicc az, hogy mindenki szerint ez a város a világ közepe, ahogy azt az 1982-es műemlék és a sárga egyenlítő vonal is jelöli, ám a pontos GPS mérések után rájöttek, hogy az egyenlítő 240 méterrel odébb húzódik. A hely maga egy múzeummal is büszkélkedik, valamint attrakciókkal, melyeket nekem is volt szerencsém kipróbálni: például az egyenlítő az egyetlen hely, ahol lehetséges egy tojást kiegyensúlyozni egy bevert szög fején. Egy másik jelenséget is megfigyelhetünk itt: az északi féltekén az óra járásával megegyező irányba folyik le a víz a lefolyóban, a déli féltekén pedig ellenkező irányban. Magán az Egyenlítő vonalán, pedig örvény nélkül, egyszerűen csak lefolyik. Érdekesség még, hogy az egyensúlyérzékünk csökken és az ember testsúlya is csökken. Aki fogyni szeretne, annak itt egy új úti cél.

 

Az Egyenlítőnél

Az Amazonas őserdő mindig is nagy álmom volt, és sokáig lehetetlennek tűnt, de ha már az ember a környéken jár, hát gondoltam megnézem közelebbről. Pont olyan volt, mint ahogy azt annak idején elképzeltem. Közel 2 órás csónakázás után megérkeztünk a “lodge”-ba, vagyis a faluba, mely cölöpökre épített házakból állt. Itt sikerült 5 napot eltöltenem pókok, kígyók, majmok, védett madár fajok, és kajmánok közt. Pár napig úgy érezhettem magam, mint David Attenborough a dzsungel szívében.

 

 

 

 

Dzsungel túra

A dzsungel után vágytam egy kis kikapcsolódásra, így elindultam hát nyugatra, a tengerpart felé. Út közben nem hagyhattam ki a világ egyik legmagasabb, még aktív vulkánját. A tűzhányó maga 5897 m magas és a bátrabbak meg is mászhatják. A helyi vezetők hegymászó túrákat szerveznek, melyhez jó kondíció, valamint jó felszerelés is szükséges. Az én egyetlen meleg pulcsim, a futócipőm és a hátizsákom kevés lett, ezért én csak a hóhatárig jutottam el, ami 4800 m volt. Már ott is fáztam az én kis lenge öltözetemben. Nem egyszer úgy éreztem, hogy feladom, de mikor a körülöttem haladó turistákon végignéztem, azt gondoltam magamban: “Ezt most nem adhatom fel”. A hostelben, ahol laktam, nem tudtam senkit rábeszélni, hogy velem tartson, pedig az út is olcsóbb lett volna és lett volna társaságom is, de én nem az a fajta vagyok, aki meghátrál pár unalmas, otthonülő figurától. Amit én elhatározok, azt véghez is viszem. Ezért összepakoltam a hátizsákom, majd a Google segítségével megkerestem, hogyan is juthatok el a vulkánhoz. Quitón keresztül haladtam délnek. Szerencsémre nem kellett taxira költenem, mivel a buszok sűrűn jártak. Alig 45 perc buszozás után megpillantottam egy “Cotopaxi vulkán” feliratot. Rögtön szóltam is a sofőrnek, hogy azonnal álljon meg, “Innen már boldogulok”. A felirat látható volt, de a nagy ködnek köszönhetően a közel 6000 méteres vulkánt sehol nem lehetett látni.

 

 

Úton a vulkán felé

Elindultam hát a nyilak irányába, de a távolság gyalog lehetetlennek tűnt, stoppolni kezdtem. A stoppolás Dél – Amerikában nagy divat és többnyire sikerrel jártam eddig mindig, ez most is így történt. A harmadik kocsi mikor megállt, és benne egy 6 tagú rokoni társaságot pillantottam meg. Európában tapasztalatból mondom, ritkaság, ha egy kocsi megáll a stoppolóknak, nem még úgy hogy a kocsi tele van - magyarul nincs több hely. Ez esetben olyasmit sikerült tapasztalnom, amit eddig még sosem. Már vártam a választ, hogy “Tele vagyunk”, de erre pont az ellenkezőjét kaptam válaszul. Az apuka, aki a sofőr is volt egyben, átrendezte úgy az ülésrendet, hogy az európai “muchaco”, aki én voltam, az anyósülésen utazhasson.

Stoppoltam

A család keveset beszélt angolul, próbáltam spanyolul elmagyarázni nekik, hogy mi célból is utaztam ide Dél-Amerikába. A család nagyon szeretett volna jobban megismerni. Számukra ez nagyon nagy dolog, hogy valaki érdeklődést mutat az országuk iránt. Sokat nevettünk énekeltünk, beszélgettünk, és ami a legfontosabb - jól éreztem magam az új családommal, akik - ha csak pár órára is - örökbe fogadtak és segítettek célom elérésében. Nélkülük lehetetlen lett volna. Életem egyik legemlékezetesebb utazása volt ismét, valamint még jól is jártam, mivel a vulkán bejáratánál belépőt kell fizetni a külföldieknek, de nekem nem kellett, mivel a családfő, akivel sokat beszélgettem azt mondta a sorompónál az őrnek, hogy én is a családhoz tartozom. Végül odaértünk a vulkánhoz, a köd kezdett felszállni, láthatóvá vált a vulkán. A levegő nagyon tiszta volt és friss, viszont nagyon hideg. Volt egy pont ahonnan gyalog kellett folytatnunk utunkat. Sokan nem bírták és feladták, de végül mi hárman - az apa, az egyik lánya és én - felértünk a hóhatárhoz. A talált hóból kis hóembert készítettünk és hógolyóztunk, mint a gyerekek. Egy élmény volt és örülök, hogy végül így alakult.

 

A vulkánon

Új barátokat találtam, akik bearanyozták a napom, valamint sikerült kipipálni a vulkánt, így hát tovább léphettem a következő állomásomhoz: Montanita, a szörfösök paradicsoma Ecuadorban. Olcsó és a Csendes–óceán által nyújtott körülményeknek, valamint a hippi életfelfogásnak köszönhetően a backpackerek kedvenc ecuadori állomása. Pár napig pihentem a parton, mely a thaiföldi Koh Phanganhoz hasonlítható buliktól volt hangos. Napi $10 - ért szörfdeszkát béreltem, és megvívtam pár csatát a hullámokkal, reggelire friss helyi gyümölcsöket ettem, valamint úgy éreztem magam, mintha már Kaliforniában lennék.

 

 

 

Montanita

Montanita déli fekvése számomra ecuadori utazásom végét jelentette, hiszen a fő cél Peru volt, konkrétan a Machu Picchu, de azokról az élményekről majd egy másik cikkben mesélek. 

 

LINKEK.:
 

 

 
 

 

Kapcsolódó témák