Akik már jártak Jeruzsálemben, egybehangzóan állítják, hogy a város legjellemzőbb vonása a sokszínűség. Elvitathatatlanul vonatkozik rá a megállapítás: jelen civilizációnkat tekintve ez a kultúra bölcsője. Egyszerre két nép fővárosa, három világvallás szent helye – és tragédiája is éppen ebben rejlik. Egy másik mondás szerint ugyanis: Jeruzsálem olyan aranyserleg, ami tele van skorpiókkal. Ám azt, hogy mindez miként is jött létre, hogyan alakult ki, viszonylag kevesen tudják és még kevesebben értik. Mindazok számára, akit érdekel a történelem, a vallások és a világpolitika, kitűnő karácsonyi ajándékot kínál az Alexandra Kiadó. Simon Sebag Montefiore könyve, a Jeruzsálem, rengeteg kérdésre próbál meg választ adni. Alcíme: Egy város életrajza, nem is fedi pontosan a tartalmát. A nagyszabású munka i.e. 5000-től 1967. június 7-ig, a „Hatnapos háború” Izrael győzelmével végződött befejezéséig kíséri végig a történteket. Kicsit még tovább is megy, megpróbál egy lehetséges jövőképet is felrajzolni.
A szerző maga ezt írja róla: „Munkám olyan szintézis, amely ókori és modern források olvasására, a terület specialistáival, professzorokkal, régészekkel, családokkal és politikusokkal folytatott személyes beszélgetésekre, valamint számtalan jeruzsálemi látogatásra, a város kegyhelyeinek és ásatásainak meglátogatására épül. Szerencsémre sikerült bizonyos új vagy ritkán használt forrásokat is feltárnom.” Az író ennek során értette meg a mai helyzetet, Izrael politikájának fő szempontjait. Az olvasó is azt érezheti „megvan valami”. Nyilvánvaló lesz előtte, hogy a XIX. századtól miként alakul ki egy arabok lakta városban a cionizmus és mivé változik ez a XX. századra. Ez a terület sokáig a „nagypolitika” játszótere volt. Uralkodók egyéni döntésén, hangulatán múlt az ott lakók élete. A nagyhatalmak a vezetőik által vélt Jeruzsálem-képhez igazították intézkedéseiket, mert Jeruzsálem mindig több volt, mint csak egy város! Aki birtokolja, övé a szentség és érthető tehát, ha ezért mindenre készek is voltak. Bárhol is nyitjuk ki a könyvet, szinte minden harmadik oldalon vérengzések, brutális családirtások olvashatók benne, miközben képet kapunk a történelmi korok hétköznapjairól. Hozzásegít a világtörténelem megértéséhez is, szinte ott sűrűsödik benne. A szerzőnek ebben nagy gyakorlata van; írt már sikerkönyvet Sztálinról, Nagy Katalinról.
Mi mindannyian, akik az elmúlt évtizedekben végeztük iskoláinkat, a görög-római kortól kezdődően egy fajta Európa-központú történelmet tanultunk. Ez a könyv egészen más nézőpontból tekint körül. Más politikai perspektívában mutatja az I. Világháború béketárgyalásait csakúgy, mint Arábiai Lawrence szerepét. Felülírja, kitágítja az Európa-centrikus látásmódot. Jó példa erre Nagy Szulejmán esete, aki nekünk, magyaroknak Szigetvár kapcsán emlékezetes. A könyvben megtudjuk róla, hogy „…egy hadjárat során meghalt, miniszterei úgy helyezték el a kocsijában, mint egy viaszbábút…” ám, hogy mindez hol, mikor történt, Jeruzsálem szempontjából teljesen érdektelen. A szultánról azért történik – viszonylag részletes – említés, mert a városban sok építkezés az ő utasítására történt, noha személyesen nem is járt ott soha.
A szerzőt az iszlám vagy a keresztes háborúk történeténél itt–ott elfogultságon is rajtakaphatjuk, bár a – jegyzetek nélkül – hatszáz oldal túlnyomó többségén igyekszik korrekt lenni. A helyzete nagyon kényes, hiszen Ábrahám, Dávid, Jézus, Mohamed járta ezt a várost, a három nagy vallás legfontosabb személyiségeiről elkerülhetetlenül szólnia kell. Ezért tehát az író nem foglal állást. Jézust például nem messiásnak, hanem tanítónak nevezi. Ennek ellenére azért érezzük, ki szimpatikus számára. Szaladint valószínűleg kissé jobban kedvelheti, mint Oroszlánszívű Richárdot. Mindez nagy feladatot rótt a fordítóra is, mert a mai „magyar légkörben” mindezek ugyancsak problémát jelenthetnek. Kiasantal Tamás remekül oldotta meg a feladatot, a könyv jól olvasható, még szórakoztató is maradt. Az olvasót terjedelmes jegyzetek segítik, hogy megtalálja a hidat az Első és a Huszadik század között.
Erénye a könyvnek, hogy a szerző családi kapcsolatai révén hozzáfért olyan dolgokhoz is, amihez mások nem. Egyik rokona például, a XIX. században élt Moses Montefiore, a Rotschildoknak volt bankár-partnere. E kapcsolatok révén juthatott hozzá az – akár arab Casanova névvel is illethető – Wasif Dzsavharijje naplójához. A borbélysegédként indult, később hírneves zenésszé vált fiú hétéves korától naplót vezetett. Mindent megfigyelt és a jeruzsálemi nagyuraktól, az oszmán pasáktól, az egyiptomi énekesnőkig mindenkit ismert és az akkori elit számára hasznos figurává vált. Naplóját Jeruzsálem irodalmának egyik mesterműveként tartották számon. Mivel semmilyen európai nyelven nem jelent meg, forrásértéke óriási. Ezért is lehetséges, hogy aki történeti szakmunkát vár, meg fog lepődni a könyvben található sok színes, szórakoztató kis történeten. Vannak roppant szellemes „intimpistás” részletek, melyek komoly ismeretek halmazával váltakoznak. Megpróbálja úgy ábrázolni Jeruzsálemet, hogy ne csak az érte folyt borzasztó öldöklést mutassa, hanem azt is, hogy egész történelme folyamán mindig emberek döntöttek valahogyan, és minden történhetett volna egészen másként is. Mindezek mellett le kell szögeznünk, ez a könyv nem regény! Nem lehet, sőt nem is érdemes úgy olvasni elejétől végig, mint egy krimit, bár összességét tekintve annak is beillene. Kifejezetten olvasóbarát! Lehet fejezetenként szemezgetve, össze-vissza olvasni. Kicsippenteni belőle például a TV-ben most futó sorozat, Szulejmán és Hürrem szerelmének valós epizódjait. Egy bizonyos: a Jeruzsálem a tél egyik sikerkönyve lesz!
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
