2024. április 18. csütörtök, Andrea és Ilma napja
Jó hangulat, baráti szellem
Révay András
2014.11.28 22:48
Idén is három helyen lesz egyszerre karácsonyi vásár Budapesten. November 28-án sötétedéskor elindul a téli forgatag a Vörösmarty téren. Második alkalommal rendezik meg az Advent Budapesten elnevezésű téli fesztivált a Deák tér melletti Városháza parkban, a Szent István Bazilika előtti tér idén negyedik alkalommal lesz az adventi időszak élményekkel teli találkozópontja.

Az év talán legbensőségesebb időszakához, adventhez érkeztünk, de ez feladatokat is ró ránk – mondta el a három rendezvényről tartott közös tájékoztatón Bán Teodóra, a Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója. Budapest ma már „a négy évszak fővárosa”. Minden évszakban egyedi és sajátos kulturális eseményekkel várja lakosait és látogatóit. A hírneves Tavaszi Fesztivál mellett már Téli Fesztiválról is beszélhetünk az adventi időszakban. Európa egyik legkedveltebb turisztikai attrakciójaként emlegetik a 16. Vörösmarty téri adventi-karácsonyi vásárt. Számos versenytársát megelőzve a budapesti rendezvény előkelő helyet foglal el a rangos ünnepi kínálatban. Első helyen állt tavaly a Sunday Times-nál, Európa hat legjobb karácsonyi vására között, de szerepelt a Travel&Leisure 10-es listáján, vagy az Expedia, a Times és a Daily Telegraph toplistáján is.

 A főváros vezetőinek is célja, hogy a várost minél nyitottabbá, élvezhetőbbé tegye, hogy minél kellemesebb legyen itt élni – tette hozzá dr. Bagdy Gábor, főpolgármester-helyettes. Mindehhez egy ilyen színvonalas rendezvény-sorozat nagymértékben járul hozzá. A karácsonyi, adventi vásár nem azonos azzal, hogy bemegyünk egy plázába, ahol rengeteg idegen ember egymás mellett és árutömegek mellett szaladgál. Itt közelebb kerülünk egymáshoz! A máskor tapasztalható „társadalmi elmagányosodás” helyett itt érezzük azt a jó hangulatot, baráti szellemet, ami körüllengi az ilyen rendezvényeket. Ilyen városban pedig mindannyian szívesebben élünk.

 Idegenvezetőként kezdte pályafutását dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Már akkor is tapasztalta, mennyire szeretik a turisták a Belvárost. Nyáron nem nagy művészet idecsábítani a külföldieket, télen annál inkább többet kell dolgozni, hogy ne csappanjon a látogatási kedv. Az ilyen remek vásárok viszont hatalmas segítséget nyújtanak. Számos külföldi vendég már pontosan az adventi vásárok miatt érkezik Magyarországra. Budapest programgazdagsága, zenei kínálata – hogy a kiváló műemlék termálfürdőket már ne is említsük – számtalan lehetőséget kínál, olykor az egész családnak együtt a szórakozásra, és rendkívül jelentős nemzetközi vonzerővé vált.

 Ez a ma már tizenötödik évébe lépő rendezvény valóban egyre több turistát hoz a fővárosba külföldről, de belföldről is – erősített meg dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Egyik fő célja, hogy szép emlékekkel, kézműves termékekkel és gasztronómiai élményekkel is gazdagabbak legyen az ideutazók. A Vörösmarty téren százhuszonegy kézműves jelenik meg a legkülönbözőbb termékekkel, a mézeskalácstól az ékszereken, kerámia tárgyakon át szűcs- és bőrmunkákig. Kaphatók természetesen ínyenceknek való finomságok is: sajtok, sonkák, kolbászok, valamint desszertfélék: marcipán és csokoládé bonbonok. Könnyű lesz a megfelelő, személyre szóló ajándékot kiválasztani.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál mesés dekorációval, ünnepi fényekkel és számtalan programmal várja a látogatókat, akik Budapest leghosszabb ideig látható, legnagyobb felületű fényfestésében gyönyörködhetnek. Az esemény fő pontjaként Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke eleveníti fel az adventi időszak legfontosabb üzeneteit és gyújtja meg a koszorú első gyertyáját. A Városháza Parkban gyerekprogramokban sem lesz hiány. Péntekenként 16 órától tartják az óvodások és iskolások által környezetkímélő anyagokkal dekorált fenyőfák köztéri kiállítás-megnyitóját, melyet három turnusban rendeznek meg, minden héten bővítve a stilizált „fenyőerdőt”.

 Újdonságként idén a Zrínyi utcában „gasztro-kiállítók” sorakoznak fel, többek között eredeti belga gofrit, frissen készített tésztaételeket kínálva. A magyaros ízeket kolbászok és gyümölcspálinkák, hagyományos és nem mindennapi édességek képviselik. A kézműves karácsonyi vásári forgatag és a korcsolyapálya mellett az Üvegházban hétköznap esténként amatőr kórusok, zeneiskolák növendékei, színjátszó csoportok és zenekarok adják elő karácsonyi műsoraikat, a négy adventi hétvégén délután 16 órától kezdődnek a jobbnál jobb programok, melyek mindegyike ingyenesen látogatható. Szombatonként szintén a gyerekek vehetik birtokba az Üvegházat. 16 és 17 órától diafilmvetítés, karácsonyi mesejátékok és interaktív gyerekkönyv-bemutatók váltják egymást.

Miközben a szülők a kézműves termékeket és finom falatokat kínáló vásárban sétálva megveszik az ajándékokat – például a Virtuózok-gálakoncertre szóló belépőt – a gyerekeket minden nap 200 négyzetméteres, ingyenes korcsolyapálya várja, ahol díjmentes korcsolyaélezésre és kölcsönzésre is lehetőség lesz. Csoportok esetén a jégkorongozást is kipróbálhatják. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei adománypontokon egy mézeskalács szívvel várják mindazokat, akik szeretnének hozzájárulni nehéz sorsú embertársaink megsegítéséhez. A vásár szervezői egészen december végéig további jótékonysági napokat is tartanak.

www.adventiunnep.hu

Kapcsolódó témák

Amint azt az első részben már szomorúan megállapítottuk, az idei UTAZÁS kiállításon tapasztalható változások nem sok örömre adtak okot. De mindazok, akik valóban azért jöttek ki ide, hogy használható, gyakorlati utazási tanácsokhoz jussanak, mégsem távoztak üres kézzel. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy megállapítsuk, a hazai díszvendég, Gyula és Békés Vármegye igazán kitett magáért! A pultjaikon rengeteg, részletes, írásos anyag várta az érdeklődőket, és a szórakoztatásukról is gondoskodtak.

(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!

Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.

Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.

2022.11.06 20:39

Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.