Bodrogi Gyula, nyolcvan éves. Legújabb könyvét születésnapi köszöntőként jelentette meg és mutatta be az Alexandra Kiadó. Ez a harmadik könyve és erről is bátran elmondhatjuk: egy könyv mindig a szerzőről szól. A sorok között a szerző hitvallásáról is olvashatunk. Ott van elrejtve az egyéniség, a gondolatok sokszínűsége, az író saját világa, amit megosztani kíván az olvasóval. „Érts meg engem!” – kéri a szerző, téged vonzalak magamhoz. Különösen izgalmas lehet ez a szándék, ha olyan ember üzeni nekünk, aki „A Nemzet Színésze”, Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. Ennek ellenére nem valami nehéz olvasmány született most, inkább légiesen könnyed, szórakoztató. Historikus és kulináris élvezeteket gyúrt egybe, meglepetésekkel is szolgál. Egy sokat látott, bölcs ember tapasztalatai sorjáznak benne, mégis vidám, olykor kacagtató története nyolcvan évnek. Segít abban, hogy minél többen leljék meg a boldogságot és az értelmet az életben. A rövid, megélt élethelyzetekből nem filozofikus magyarázathalmaz, hanem a humor, a derű igazsága szól az olvasóhoz. Már önmagában ennyi is elegendő lenne, hogy érdekfeszítővé váljék a mű, de a könyv ennél sokszínűbb, szórakoztatóbb. Igaz a szerzőnek mindehhez komoly segítsége is volt.
Megírása valójában a művész fia, Bodrogi Ádám ötlete volt. Ő mondta: „Te papa, csináljunk egy olyan könyvet, amiben van nyolcvan kis történet az életedből, hozzá ugyanennyi jól passzoló étel profi recepttel és persze gusztusos fotókkal. Te megírod a történetet, mi Zoboki Zolival, a legjobb főszakáccsal megírjuk a recepteket, elkészítjük az ételeket és a fotókat.” Budán, a Hegyalja úthoz közeli Bodrogi éttermet jó konyhájáról sokan ismerik, az ötlet tehát könnyen kivitelezhető volt, ugyanis – mint azt a könyvből megtudjuk: „a Bodrogiak jobban szeretnek főzni, mint enni. Gondosan meg kell válogatni a fűszereket, hiszen azok adják az étel ízét. Ha nincs íze, mit sem ér az egész. A színházat is úgy szeretem – írja a művész – ha fűszeres, ha valóban „jóízűen” játszik a színész. A jó színház és a jó étel önfeledten élvezhető és lépésről lépésre tárja fel a maga sajátos világát.
Így kapcsolódik egybe könnyed, szinte nyilvánvaló természetességgel nyolcvan év, a művészet, a magánélet, az élmények leírása. Mindegyik szórakoztató, valóban megtörtént esemény. Valahol hasonlatosságot mutatnak a nyolcvan különleges ételrecepttel. Van sava-borsa, a fűszere elsősorban a csendes, belülről jövő humor. Manapság sokan írnak szakácskönyvet. Van, aki tud főzni, van, aki nem – van, aki tud írni, van, aki nem, mégis belefognak. Itt a tapasztalatokat kiegészíti a szenvedély. Bodrogi Gyuláról köztudott, hogy szenvedélyes vadász, és ez „át is jön” a könyvbe. A bemutatón azt is elárulta: a fia Ádám is vadászik, sőt az unokája, Bence is nemrég lőtte meg az első fácánkakasát.
Bodrogi Gyulát mindenki úgy ismeri, mint víg kedélyű, kellemes, humorizáló embert, aki könnyen veszi az életet. A könyvben mégis komoly receptek vannak, nehéz ételeket is találunk. Az életfelfogásommal ez jól összeegyeztethető – mondta el a szerző. Azt javaslom, mindenki fogadja el: „Nem kell mindig egészségesen étkezni, lehet néha jóízűen is!” Találunk erre példákat, mondjuk ezt: Amikor alkalmad van vaddisznólábat szerezni, nehogy pörköltnek vágd fel! Lehetőség szerint hagyd egyben, a csont helyén sózzad, rozmaringból, kakukkfűből, néhány gerezd fokhagymából készített fűszervagdalékkal töltsd meg, szépen hajtsd össze és vékony spárgával – amilyen szorosan tudod – kötözd át. (L.: 1975. 41. év)
Ez a könyv nem olyan, mint egy megszokott szakácskönyv, Nem tagozódik ételfajták szerint – levesek, főételek, desszertek csoportra. Bárhol lehet benne találni ilyet is, olyat is. Az éveket követi a születéstől - 1934. a „nulladik év” – folyamatosan a nyolcvanadikig. Egy év, egy történet, egy recept, szépen egymáshoz illesztve. A vezérfonal egy esemény, mely valamilyen okból alkalmas annak az évnek a jellemzésére, ha úgy adódik az öniróniától sem mentesen. Ám az is előfordulhat, hogy a történet jó alkalmat szolgáltat egy öreg pincér emlékének felidézésére. Akár 1966-ból, amikor egy harminckét éves fiatal színésznek még cseppet sem vastag a pénztárcája. Ám a Fészek klub „csodapincére”, Jani bácsi minden tud és mindent ért. Az akkori ifjúból majd’ ötven évvel később már a „A Nemzet Színésze” lett és máig tartó tisztelettel szól a pincéréről.
A könyv egyik erénye, hogy nem kell egyszerre végigolvasni. Belelapozunk, találunk egy jó történetet, abból ráhangolódunk az ételre és azt meg tudjuk utána főzni. Ilyen „szakácskönyv” több nincs. Ebbe az olvasási élmény miatt lapozunk bele. A receptek egyike sincs dekára kiszámolva. Ha valaki már főzött életében – akkor ebből tud főzni. Ha nem, akkor megpróbálhatja. Ne tartson a kudarctól! A receptek többsége a papának valamilyen étele elrontásából született – árulta el Bodrogi Ádám. Így keletkezett a „Dupla lecsó” is (1994. 60. év). Ami pedig az olvasónak a duplázásról majd bízvást eszébe jut, az a repeta. Szeretnénk még egy ilyen könyvet, a címe már meg is van: 100 év, 100 recept, 100 történet
Ez a történet így, persze nem lehetséges. Valamiképp viszont mégis. Összevonva egy alkalomra, két könyv bemutatására került sor a nemrég létrejött KAS Kiadóban. Iványi Gábor és Scheer Róbert könyvei két különböző témáról szólnak, de valahogy mégis olyan érzésünk támad; nem véletlenül tették egymás mellé a kettőt. Iványi Gábor frissen megjelent kötetének a „Miért vagytok kegyetlenek?” csak az alcíme, de sajnos igaz mindarra, ami vele, körülötte történik. Scheer Róbert nem is a saját történetét meséli el, ám már az első fejezetének címe is mellbevágó: „Hol voltál, Isten?”
Egyedül vagyunk-e a világmindenségben? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, napjainkban pedig egyre többször kerül szóba. A vélemények megoszlanak. Az amerikai Harvard Egyetem elismert asztrofizikusa, a Csillagászati Tanszék korábbi vezető professzora eddig már kilenc könyvet írt a témában. Az Agave Kiadónál most megjelent legújabb, a „Csillagok között” komoly visszhangot keltett a tudományos világban. Új kérdéseket tesz fel, némelyikre választ is ad, miközben bebizonyítja, hogy túlélésünk kulcsa a természettudományos kíváncsiságunkban rejlik.
Szinetár Miklós legújabb könyvét nem elég egyszer elolvasni. Lehet, de nem elég! Az alcíme: „Önéletrajz-szerűség és egyebek” szerint talán a szerző maga is bizonytalan volt, hogyan tudná a legjobban megragadni, összefoglalni a lényeget. Legyünk merészek és a következő kiadásoknál javasoljuk neki az Ön- helyett a MIéletrajz megnevezést! Mert ebben a kötetben benne vagyunk valamennyien. Elsőbben is Szinetár Miklós maga, rengeteg művész, a munkatársai, és bizony mi, az olvasói, akik a leírtaknak – az 1957-től a rendszerváltásig terjedő időszaknak - már tanúi voltunk, vagyunk.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
