- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
Budapest XIII. kerületén belül több résznek is saját, önálló neve van. Az egyik ilyen, a Vizafogó. A név még azt a rég letűnt kort idézi, amikor erre a Duna felé zsombékos területre, idáig úszott fel a Fekete-tengertől az értékes hal, a viza. Ikrázás idején a halászok itt nagy számban foghatták. Az ikrája a híres kaviár. Ahogy a város nőtt, a vidék a XIX. század végére már jelentős ipari helyszínné változott, számos gyár, gőzmalom épült errefelé. A Duna tőlünk délre eső szakaszának szabályozása végül lehetetlenné tette, hogy a halak idáig felússzanak. de a hangulatos név napjainkig megmaradt, hivatalossá vált. A terület rendezésére még a Fővárosi Közmunkák Tanácsa dolgozta ki az első javaslatot 1938-ban, azóta lassan, fokozatosan lakottá vált. Itt nyílt meg a népszerű Dagály-fürdő 1948-ban, körülötte lakótelepek épültek.
Hogy az átgondolt tervezés után eljött a kivitelezés időszaka, azt mi sem jelzi jobban, minthogy, a leendő park helyén megtörtént az alapkő, az időkapszula ünnepélyes letétele. Először Baranyi Ferenc Kossuth– és József Attila-díjas költő mondta el saját versét, mely azért is különleges, mert szerzője már negyvenkét éve, pont ezen a környéken él. Hosszú sétákat tesz a Vizafogó-parton, számára ez szinte szabadtéri alkotóház. A verse harminc évvel ezelőtt született, akkor még kavicsbányák sorakoztak a parton, de úgy látja, hogy a Duna széle itt még ma is családias. Száz gyerek rohangál és a kutyák sem bántanak senkit, a gazdik őrködnek felettük. Máskor pedig a vízillatú csöndet csak a hajókürtök rekedt üzenete töri meg. A hallgatag pecás csapat türelme végtelen, béke van körülöttük.
Ennek a területnek a története 130 évre nyúlik vissza – emlékeztette az ünnepség résztvevőit dr. Tóth József, a kerület polgármestere. Kezdetben több sínpárral, vontatóvágányok húzódtak erre, saját pályaudvara volt. A jelentős fejlődés a II. Világháború után kezdődött, az Árpád-híd építésével. A hatvanas években a lakótelep építése jelentette a következő nagy lépcsőfokot, a hetvenes években pedig sorra szűntek meg errefelé a gyárak: a Parkettagyár, a Gyapjúmosó, a Magyar Acéláru Gyár, Bútorgyár, Csavargyár. A vágányok szerepüket vesztették, gőzmozdony-tárolónak használták, szinte egy vasúttörténeti parknak is megfelelt volna. Újabb nagy lendületet adott a fejlődésnek a Vizafogó-lakótelep második ütemének felépítése 1987-89 között.
Az egykori állomásépületet viszont megtartották, fel is újították, erre rövideden ismét sor kerül. A nagyjából kéthektáros területhez akkor jutott a Fővárosi, valamint a XIII. Kerületi Önkormányzat, amikor a gyárak alatti földterületet átvehették az államtól. Építési területként tartották akkor nyilván és valójában ettől kezdődően beszélhetünk a jövőjéről. A XIII. Kerületi Önkormányzat a hosszú távú fejlesztési terv és az „Angyalzöld” program alapján dönti el a fejlődési, fejlesztési lépéseket. Egy nagy elhatározással ezt az építési területet 2020-ban, átminősítettük zöld területté – emelte ki a polgármester. Szervesen illeszkedik a város szövetébe, elmondhatjuk, hogy a főváros legnagyobb zöld-fejlesztési terve valósul itt meg.
Persze egy sereg feltételt kell majd figyelembe venni, a „Klímabarát település” rangjához illően a környezeti viszonyokat, a környezet-tudatosság elveit szem előtt kell tartani. Az integrált fejlesztés szempontjainak megfelelően a zöldfelület és az „okos eszközök” kihasználása, a lakosság kényelmének fokozása, mind szerepel a célok között. Fontos eleme lesz az ökopark, figyelembe véve a természet-közeliséget és a fenntarthatóságot. Központja a dísztó lesz, Múltidéző gyanánt a „vizafogóra” utalva kap majd helyet egy szobor. Várhatóan közel 10 ezer darab évelő növényt és 55 előnevelt, nagy lobkiterjedésű fát telepítenek, öntözésről, locsolásról több fúrt, talajvízkutas, automata esőérzékelős rendszer fog gondoskodni. Vízáteresztő burkolatokat alkalmaznak az esővíz hasznosítása érdekében, a világítást pedig alacsony energiafogyasztású LED-es világítással valósítják meg. A padokat UVS csatlakozással látják el.
Lesz egy épület is, szolgáltató jelleggel, a tóhoz kapcsolódóan. Könnyű, fából készült szerkezete illeszkedik a park jellegéhez és természetesen WC is lesz benne. A tervezés során vita volt róla, de sajnos a jelenlegi viszonyok azt indokolják, hogy a parkot – a rongálások megakadályozása érdekében - be kell keríteni. A beruházás 682 millió forintba kerül, a munkálatok napokon belül elkezdődnek és remélhetően ez év végéig be is fejeződnek. Tartani kívánjuk ezt annak ellenére, hogy a járványidőszakban meghozott központi rendelkezések a kerületi Önkormányzatnak 12 milliárd forintos veszteséget okoztak! A lakosság életminőségét előnyösen befolyásoló intézkedések mégis elsőbbséget élveznek, fejezte be tájékoztatást a polgármester, majd sor került az alapkő elhelyezésére.
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.
Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen járattal az észak-amerikai világvárosba.