Egyre több könyv jelenik meg az I. Világháborúról. Ez olyan, amit jó kézbe venni – állapította meg róla bevezetőjében dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. „A régi Magyarország utolsó háborúja 1914 – 1918” gazdagon illusztrált kötet, a történtek megértését ábrák, sok eredeti fénykép és még több térképvázlat segíti. A százéves évfordulók meghozták az alkalmat, hogy könyvekkel világítsuk meg azt, amit eddig talán a társadalom jelentős része kevésbé tudott az első világháborús magyar szerepvállalásról. Az utóbbi évtizedekben ez elsikkadt a történelemoktatásban és mindinkább hiányzott a megemlékezések folyamából is.
Az I. Világháború értelmezése, magyarázása közvetlenül azután elkezdődött, hogy a fegyverek elhallgattak, de a gondolati csomópont elsősorban a felelősség kérdése volt – kezdte a kötet ismertetését dr. Romsics Ignác történész, akadémikus. Azt firtatták, melyik országot terheli a felelősség azért, hogy ez a – nem várt módon – négy évig tartó, fegyveres konfliktus kitört. Semmi meglepő nincs abban, hogy az egyes országok szakemberei az ellenfélben találták meg a fő okozót. A magyarok inkább az oroszokban, szerbekben, a nyugatiak, az Antant-hatalmak a Monarchiában és különösen II. Vilmos német császár magatartásában. A II. Világháború után – mely nagymértékben felülmúlta az első által okozott szenvedéseket – az érdeklődés egy ideig csökkent, a hatvanas évektől kezdődően ismét nőtt.
Egy hamburgi történész 1961-ben megjelent munkájában a II. Világháború utáni német identitásproblémákkal, felelősségvállalással kapcsolatban markánsan a két háború közötti folyamatosságra helyezte a hangsúlyt. Ez napjainkig nyúló, nagy vitát indított el. Van olyan nézőpont is mely szerint Nagy-Britannia távol maradhatott volna ettől a konfliktustól, és ha ezt megteszi, talán a II. Világháború elmarad, és az Európai Unió sokkal előbb létrejött volna. A megújuló szemlélet másik jellemzője, hogy a korábbi „felülnézetből”, tehát a vezérkarok, tábornokok oldaláról történő áttekintést felváltotta a „mindennapok háborúja”. Az egyszerű katonák perspektívája. Ez alapozza meg az elgondolást, hogy az I. Világháború, az ott történtek elképesztő brutalitása az oka minden későbbi problémának, a II. Világháborúnak, annak minden szörnyűségének, nagymértékben a holocaustnak is.
Az eseményeket a világirodalomban számos nagy ívű munka taglalja, Átfogó, szakszerű és korszerű összefoglalás mindeddig nemigen látott napvilágot Magyarország első világháborús szerepéről. Ez az első. A könyv kronologikus felépítésű, hat fejezetből áll. Egyik érdeme, hogy az elsőben a háború okait, a háborúhoz vezető utat tekintik át a szerzők. Régi és mai, német – angol - orosz irodalom alapján foglalják össze a politikai okokat és adott esetben kritikus hangot is megütnek. Az évek szerint következő folytatásban nemcsak a Monarchia hadseregének tevékenységével foglalkoznak, hanem – bár röviden – szólnak azokról a frontokról is, ahol a Monarchia nem harcolt, de a hadiesemények a háború kimenetelét jelentősen befolyásolták. Szó van a hátország hangulatának, életkörülményeinek változásáról is. Eloszlatja a mostanában egyre többször hangoztatott tévedést, mely szerint a Károlyi-kormány lenne felelős az ország déli területeinek elvesztéséért!
A kötetnek két szerzője van. Dr. Pollmann Ferenc, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa a műről szólva elmondta: igyekeztünk egységes képét adni a háborúnak, mert a háború – állapot. A társadalom háborús állapota. Értelmes dolgokat kollektív módon szemlélve lehet csak mondani róla. Nemcsak a front vagy csak a hátország eseményei tartoznak bele, hanem az egész élet. Az akkori emberek élete, annak minden lazaságával együtt. Ezt egy ember aligha képes átfogni teljes valóságában. Mi ketten rugaszkodtunk neki. Bizonyára kimaradtak fontos részek, de szerettük volna elérni, hogy amikor valaki leteszi ezt a könyvet, akkor többet tudjon. Ne csak a háborúról, de arról is, hogy milyen volt háborúban élni? Milyen volt az akkori Magyarországon élni ebben a háborúban? Politikusként, gyárosként, munkásként, katonaként, prostituáltként. Mert ez volt maga az I. Világháború! Tudatosítani akartuk, hogy akkor valami rendkívül fontos dolog történt Magyarországgal, a magyar emberekkel.
A háború korszakhatár. Volt az ez előtti és az ez utáni része a történelmünknek. Semmi sincs már később úgy, mint ahogy korábban volt. Ami akkor történt, 1914 – 1918 között, annak – bizonyos szempontból – még ma is, itt is nyögjük a következményeit! A háború hosszú árnyéka egészen a máig nyúlik, sőt – tarthatunk tőle – még tovább is. Ez nem magyar háború volt, hiszen nem volt akkor önálló magyar hadsereg, nem volt független magyar állam – hívta fel a figyelmet a másik szerző: dr. Hajdu Tibor. A történelem végtelen folyamat. Nincs eleje, nincs vége. Bizonyos szempontból ugyanez vonatkozik a róla szóló leírásra is, mert az I. Világháború részleteinek és következményeinek elemzése még sok munkát ad és sokáig fog érdeklődést kelteni.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
