Az Agave Kiadó két kötetet is szentelt a témának. A korábbiról itt: https://www.utazonet.hu/regeny-nehez-kerdesekkel-c947.html adtunk tájékoztatást. A zárómondata az volt, hogy a szerző engedi; a kérdések az olvasóban fogalmazódjanak meg, keresse rájuk maga a válaszokat. Ez a mostani, a másodikra is igaz – talán nem véletlen, hogy ezt is nő írta. Ariel Lawhon munkája, címe: „Fedőneve Hélène”. Bizonyára az sem meglepő, hogy ebből is készült már filmsorozat, Elizabeth Debicki főszereplésével. Az író több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén állnak, mindegyiket több nyelvre is lefordították. A 2018-as „I Was Anastasia” hozta meg az áttörést a pályáján, a kötet a New York Times listája szerint bestseller lett. Az ezt követő „Fedőneve Hélène” az eddigi legsikeresebb regénye. Lawhon Tennessee államban, Nashville mellett él férjével és négy fiával, életét az írás, a háztartás és a baseball pálya között osztja meg.
A könyvében valóban létezett személyt választott főhősének, aki bizonyára nem volt jelentéktelen ember, ha a Gestapo ötmillió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére. Ám mielőtt még a történetről szó esnék, érdemes megjegyezni, hogy külön erénye a könyvnek a kitűnően megválasztott betűtípus, ami – talán kevesen tudják – a magyar nyomdászat egyik legnagyobb alakjának, a XVII. században élt Misztótfalusi Kis Miklósnak nevéhez kötődik. Hollandiai tanulmányai során az egyik nagy holland betűmetsző műhely, Janson tanulója volt. Már mesterként tért haza Erdélybe és egy teljesen felszerelt nyomdát hozott magával. Az általa kialakított betűtípust a mai napig antikva néven ismerik és használják. Nem fárasztja a szemet, a könyv jól olvashatóságát nagyban elősegíti. Megkönnyíti, hogy tartalomjegyzék nélkül, a fejezetek, történések, helyszínek, nevek, időpontok sűrűjében eligazodjunk.
Így utólag már elmondhatjuk: az jár jól, akinek a kaotikusnak látszó mesefűzés nem veszi el a kedvét mindjárt az elején, és folytatja az olvasást. Az előbbi magyar vonatkozáson túl, magyar szereplő a történetben is előkerül, megjelenésének motiváló hatása van a főhősre. Az Új Zélandon született, fiatal Nancy Wake, tizenhat évesen elszökött otthonról, eltartotta magát. Tanult, idegen nyelveken beszélt, 1936-ban Párizsban élt, és egy bátor blöffel állást szerzett magának. Az amerikai Hearst konglomerátum újságírójaként kezdett dolgozni. Gyönyörű nő lett, a férfiak felfigyeltek rá és ő ez ki is használta. Amit a Hitler által megszállt Bécsben tapasztalt felháborította. Megfogadta: ha valaha esélye lesz tenni ellene, tenni is fog, pedig az elején csak egy kalandvágyó újságíró volt.
Franciaország megszállása hatalmas trauma volt a franciák számára. Addigra Nancy már egy gazdag francia üzletember felesége volt, nyugalomban vészelhette volna át mellette a háborút. Ám amíg idáig eljutunk, a boldogsághoz vezető út is érdemes a figyelmünkre. Bár egyértelműen háborús regényről, fordulatos kémhistóriáról van szó, az olvasó – ha még nem volna kellő tapasztalata – gyakorlati tanácsokat is kap arra vonatkozóan, miként játsszon egy nő egy férfival – még mielőtt az első éjszakára sor kerülhetne. Arról viszont egy percre sem feledkezhetünk el, hogy Nancy körül a világ rohamtempóban változott. Amint kapcsolatba került az ellenállókkal, a szépségét, vonzerejét használta fegyvernek. A németek elzárták az utakat. Az őrök az ellenséget keresték – és milyen az ellenség? Mint ők, fegyveres férfiak. Erre egy elegáns, szép nő sétál oda. Mindig átengedték. Persze erről nem lehetne regényt írni. Amiről viszont lehet, az néhány szóval is érzékeltethető.
Nancy Grace Augusta Wake a következő neveken volt ismert a brit-franca ellenállás és a Gestapo előtt. Harcosként – Madame Andrée; embercsempészként - Lucienne Carlier; kémként - Hélène; a németek által keresett célszemélyként - Fehéregér. Ennyi talán már elég is, hogy nyilvánvalóvá váljék, nem hétköznapi eseményekkel találkozunk! A könyv megmutatja őt mindegyik szerepében. Olyan nő volt, aki jól átlátta a helyzeteket, elképesztő emberismerő volt és nagyon bátor. Csempészett embereket Spanyolországba, a Pireneusokon keresztül, míg végül roppant kalandos úton ő is átjutott, majd onnan tovább, Londonba. Itt találkozik ez a történet az előző könyvben leírtakkal, a Churchill által létrehozott a SOE, a Secret Operations Executive, a Különleges Műveletek Végrehajtója csoporttal. Nancyt alaposan kiképezték és visszajuttatták Franciaországba.
Ejtőernyővel ugrott le, csatlakozott az erdőben bujkáló ellenállókhoz. Kézben tartotta, megszervezte a rendszeres utánpótlás ellátást, hamar tekintélyt vívott ki, az egyik csoport parancsnoka lett. A D-napot követően, a partraszállás parancsnoka, Dwight David Eisenhower, személyesen köszönte meg a SOE tagjainak munkáját. A francia ellenállók feladata a német csapatmozgások akadályozás lett. Nancy is tudta mi a dolguk. Tudták, hol mozognak a németek, ott robbantottak. Hidakat, síneket, utakat semmisítettek meg, éjjel-nappal. Ő vezette az egységét a németek ellen. Személyes, bátorságát, nem mindennapi teherbírását tisztelték az emberei. A háború végén ünnepelt hős lett a hazájában, Angliában, Amerikában és Franciaországban, 2011. augusztus 7-én halt meg, Londonban.
Messze van, nagy és zárt. Nagyjából, általában ennyit tud egy „nyugati” ember Kínáról és ez a néhány szó még igaz is – bár ami az utolsó illeti, már nem teljesen. Bizonyíték ez a könyv is, mely most jelent meg a KAS Kiadónál. Szerzője, Kocsis András Sándor, saját személyes élményeit osztja meg az olvasóval, az érdekes történeteket rengeteg friss fénykép színesíti. Mindjárt a Prológus fölött egy olyan Konfucius idézet áll, amit nekünk is érdemes megszívlelnünk: „Sose búsuljatok, hogy az emberek nem ismernek benneteket; azon búsuljatok, hogy ti nem ismeritek az embereket.”
Ez a történet így, persze nem lehetséges. Valamiképp viszont mégis. Összevonva egy alkalomra, két könyv bemutatására került sor a nemrég létrejött KAS Kiadóban. Iványi Gábor és Scheer Róbert könyvei két különböző témáról szólnak, de valahogy mégis olyan érzésünk támad; nem véletlenül tették egymás mellé a kettőt. Iványi Gábor frissen megjelent kötetének a „Miért vagytok kegyetlenek?” csak az alcíme, de sajnos igaz mindarra, ami vele, körülötte történik. Scheer Róbert nem is a saját történetét meséli el, ám már az első fejezetének címe is mellbevágó: „Hol voltál, Isten?”
Egyedül vagyunk-e a világmindenségben? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, napjainkban pedig egyre többször kerül szóba. A vélemények megoszlanak. Az amerikai Harvard Egyetem elismert asztrofizikusa, a Csillagászati Tanszék korábbi vezető professzora eddig már kilenc könyvet írt a témában. Az Agave Kiadónál most megjelent legújabb, a „Csillagok között” komoly visszhangot keltett a tudományos világban. Új kérdéseket tesz fel, némelyikre választ is ad, miközben bebizonyítja, hogy túlélésünk kulcsa a természettudományos kíváncsiságunkban rejlik.
Szinetár Miklós legújabb könyvét nem elég egyszer elolvasni. Lehet, de nem elég! Az alcíme: „Önéletrajz-szerűség és egyebek” szerint talán a szerző maga is bizonytalan volt, hogyan tudná a legjobban megragadni, összefoglalni a lényeget. Legyünk merészek és a következő kiadásoknál javasoljuk neki az Ön- helyett a MIéletrajz megnevezést! Mert ebben a kötetben benne vagyunk valamennyien. Elsőbben is Szinetár Miklós maga, rengeteg művész, a munkatársai, és bizony mi, az olvasói, akik a leírtaknak – az 1957-től a rendszerváltásig terjedő időszaknak - már tanúi voltunk, vagyunk.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
