2024. május 25. szombat, Orbán napja
Nincs vége a kérdéseknek
Révay András
2022.01.24 19:28
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!

Az Agave Kiadó két kötetet is szentelt a témának. A korábbiról itt: https://www.utazonet.hu/regeny-nehez-kerdesekkel-c947.html adtunk tájékoztatást. A zárómondata az volt, hogy a szerző engedi; a kérdések az olvasóban fogalmazódjanak meg, keresse rájuk maga a válaszokat. Ez a mostani, a másodikra is igaz – talán nem véletlen, hogy ezt is nő írta. Ariel Lawhon munkája, címe: „Fedőneve Hélène”. Bizonyára az sem meglepő, hogy ebből is készült már filmsorozat, Elizabeth Debicki főszereplésével. Az író több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén állnak, mindegyiket több nyelvre is lefordították. A 2018-as „I Was Anastasia” hozta meg az áttörést a pályáján, a kötet a New York Times listája szerint bestseller lett. Az ezt követő „Fedőneve Hélène” az eddigi legsikeresebb regénye. Lawhon Tennessee államban, Nashville mellett él férjével és négy fiával, életét az írás, a háztartás és a baseball pálya között osztja meg.

A könyvében valóban létezett személyt választott főhősének, aki bizonyára nem volt jelentéktelen ember, ha a Gestapo ötmillió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére. Ám mielőtt még a történetről szó esnék, érdemes megjegyezni, hogy külön erénye a könyvnek a kitűnően megválasztott betűtípus, ami – talán kevesen tudják – a magyar nyomdászat egyik legnagyobb alakjának, a XVII. században élt Misztótfalusi Kis Miklósnak nevéhez kötődik. Hollandiai tanulmányai során az egyik nagy holland betűmetsző műhely, Janson tanulója volt. Már mesterként tért haza Erdélybe és egy teljesen felszerelt nyomdát hozott magával. Az általa kialakított betűtípust a mai napig antikva néven ismerik és használják. Nem fárasztja a szemet, a könyv jól olvashatóságát nagyban elősegíti. Megkönnyíti, hogy tartalomjegyzék nélkül, a fejezetek, történések, helyszínek, nevek, időpontok sűrűjében eligazodjunk.

Így utólag már elmondhatjuk: az jár jól, akinek a kaotikusnak látszó mesefűzés nem veszi el a kedvét mindjárt az elején, és folytatja az olvasást. Az előbbi magyar vonatkozáson túl, magyar szereplő a történetben is előkerül, megjelenésének motiváló hatása van a főhősre. Az Új Zélandon született, fiatal Nancy Wake, tizenhat évesen elszökött otthonról, eltartotta magát. Tanult, idegen nyelveken beszélt, 1936-ban Párizsban élt, és egy bátor blöffel állást szerzett magának. Az amerikai Hearst konglomerátum újságírójaként kezdett dolgozni. Gyönyörű nő lett, a férfiak felfigyeltek rá és ő ez ki is használta. Amit a Hitler által megszállt Bécsben tapasztalt felháborította. Megfogadta: ha valaha esélye lesz tenni ellene, tenni is fog, pedig az elején csak egy kalandvágyó újságíró volt.

Franciaország megszállása hatalmas trauma volt a franciák számára. Addigra Nancy már egy gazdag francia üzletember felesége volt, nyugalomban vészelhette volna át mellette a háborút. Ám amíg idáig eljutunk, a boldogsághoz vezető út is érdemes a figyelmünkre. Bár egyértelműen háborús regényről, fordulatos kémhistóriáról van szó, az olvasó – ha még nem volna kellő tapasztalata – gyakorlati tanácsokat is kap arra vonatkozóan, miként játsszon egy nő egy férfival – még mielőtt az első éjszakára sor kerülhetne. Arról viszont egy percre sem feledkezhetünk el, hogy Nancy körül a világ rohamtempóban változott. Amint kapcsolatba került az ellenállókkal, a szépségét, vonzerejét használta fegyvernek. A németek elzárták az utakat. Az őrök az ellenséget keresték – és milyen az ellenség? Mint ők, fegyveres férfiak. Erre egy elegáns, szép nő sétál oda. Mindig átengedték. Persze erről nem lehetne regényt írni. Amiről viszont lehet, az néhány szóval is érzékeltethető.

Nancy Grace Augusta Wake a következő neveken volt ismert a brit-franca ellenállás és a Gestapo előtt. Harcosként – Madame Andrée; embercsempészként - Lucienne Carlier; kémként - Hélène; a németek által keresett célszemélyként - Fehéregér. Ennyi talán már elég is, hogy nyilvánvalóvá váljék, nem hétköznapi eseményekkel találkozunk! A könyv megmutatja őt mindegyik szerepében. Olyan nő volt, aki jól átlátta a helyzeteket, elképesztő emberismerő volt és nagyon bátor. Csempészett embereket Spanyolországba, a Pireneusokon keresztül, míg végül roppant kalandos úton ő is átjutott, majd onnan tovább, Londonba. Itt találkozik ez a történet az előző könyvben leírtakkal, a Churchill által létrehozott a SOE, a Secret Operations Executive, a Különleges Műveletek Végrehajtója csoporttal. Nancyt alaposan kiképezték és visszajuttatták Franciaországba.

Ejtőernyővel ugrott le, csatlakozott az erdőben bujkáló ellenállókhoz. Kézben tartotta, megszervezte a rendszeres utánpótlás ellátást, hamar tekintélyt vívott ki, az egyik csoport parancsnoka lett. A D-napot követően, a partraszállás parancsnoka, Dwight David Eisenhower, személyesen köszönte meg a SOE tagjainak munkáját. A francia ellenállók feladata a német csapatmozgások akadályozás lett. Nancy is tudta mi a dolguk. Tudták, hol mozognak a németek, ott robbantottak. Hidakat, síneket, utakat semmisítettek meg, éjjel-nappal. Ő vezette az egységét a németek ellen. Személyes, bátorságát, nem mindennapi teherbírását tisztelték az emberei. A háború végén ünnepelt hős lett a hazájában, Angliában, Amerikában és Franciaországban, 2011. augusztus 7-én halt meg, Londonban.

      Ariel Lawhon:
                        FEDŐNEVE HÉLÈNE
                        AGAVE KÖNYVEK
                        Generál Nyomda Kft. 2021
                        ISBN: 9789634199083
Kapcsolódó témák
2023.01.30 18:45

Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.

Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.

Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.

2021.12.27 11:09

Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.

Közel két év munkájának eredményét tartja kezében az olvasó, amikor felveszi az asztalról a megjelenésében impozáns és – elárulhatjuk – tartalmában izgalmas kötetet. A napokban jelent meg ugyanis a Ludovika történetét feldolgozó monográfia és album, melynek vezérgondolata a II. Lipót császárhoz 1790-ben intézett beadványból származik: „A hadi tudományokban való jártasság okából szükséges az ifjaknak bizonyos nevelést adni.” Ám az igény a képzett katonára ennél is régebbi gondolat. „A török áfium ellen való orvosság” című munkájában Zrínyi Miklós már 1661-ben leírta: „számosan kellene lenni, akik hadi regulákra oktatnák a népet.”