A szerelmi történeteket és sikeres történelmi regényeket író Pam Jenoff előbb történelem szakon végezte el az egyetemet, később jogi diplomát is szerzett. Kezdetben a hadsereg egyik titkárának volt különleges asszisztense, majd a külügyminisztérium tisztje volt Lengyelországban. Már gyerekkorától írónak készült, de iskolai és európai évei alatt – amikor saját bevallása szerint is rengeteg ideje lett volna az írásra – nem kezdett bele. Később azt nyilatkozta, hogy számára a fordulópont 2011. szeptember 11. volt – a terrortámadások New York és Washington ellen. Azon a napon rájöttem – mondta – hogy bár ügyvédnek lenni fontos és szép dolog, abban mégsem valósíthatom meg az álmomat. Egyik fontos írói eszköze a kutatás. Felhasználja a katonák és az otthoniak közötti levelezések anyagát, az emlékiratokat, az ábrázolt korszakról készült visszaemlékezéseket, térképeket is.
Ebben a munkájában is valódi eseményekből indul ki. Hogy mennyire, arra a véletlen kínál bizonyítékot. Már sokadik ismétlésben, de éppen napjainkban is fut egy sorozat a Viasat History TV csatornán: „A titkos háború” címmel. Témája a könyvvel azonos, a feldolgozás persze más. Nézzük a tényeket, melyek mindkét helyen szerepelnek! A II. Világháború során, kifejezette Churchill utasítására, létrejött Londonban egy szervezet, a SOE, a Secret Operations Executive, a Különleges Műveletek Végrehajtója. A feladata – ugyancsak Churchill szerint: „Borítsa lángba Európát”. Ma úgy mondanánk, hajtson végre terrorcselekményeket, robbantson, öljön, szerezzen információt! Ugyanebben az időben működött a hivatalos brit titkosszolgálat, az MI6, amelyik igyekezett a legteljesebb csendben beférkőzni az ellenség sorai közé. Nem kell katonai szakértőnek lenni, hogy lássuk, ez a két szervezet nem dolgozhatott egymással egyetértésben. A SOE akciói felpiszkálják a német elhárítást, míg az MI6 inkább kerülné a feltűnést. Nekik nem kell, hogy vadásszanak rájuk. A könyv szerzője nem, a film készítői viszont érzékeltetik, hogy ebből származhatott baj.
A könyv, hűen írója korábbi munkáihoz, két szép, romantikus szálat is követ. Az egyiket a kerettörténetben a másikat a háborús események sodrába ágyazva. Ezekben a szereplők is mások. Az olvasó számára adott a lehetőség, hogy izguljon legalább az egyik beteljesüléséért. A feszültséget enyhíti, hogy olykor szinte útikönyvszerű, élvezetesen pontos leírásokat kapunk New York és Washington egyes részeiről, utcáiról, a történet fontos helyszínéről, a Grand Central Pályaudvarról, mintha egy arra járó turista szemével látnánk a várost. Ugyancsak pontosak azok a részletek, amik a SOE létrejöttéről és az abban működő F-részleg, a Franciaországban dolgozó diverzánsok női csoportjának vezetőjéről Vera Atkinsról szólnak. A könyvben persze neki is más a neve. Az ő feladata, hogy franciául tökéletesen beszélő nőket szervezzen be, irányítsa a kiképzésüket és annak végeztével dobja át őket francia területre. Miért nőket? A háborús Franciaországban a tetterős, akcióképes fiatal férfiak vagy katonák vagy hadifoglyok, nem sétálhatnak nappal, feltűnés nélkül az utcán, az utakon. Ezt csak nők tehetik – ilyen egyszerű!
A könyv róluk szól és bár a II. Világháború az emberiség történelmének talán legsokoldalúbban feldolgozott időszaka, számtalan részletéből egészen apró epizódokat is jól ismerünk, mégis van – amiket nem. A valódi Vera Atkinsról például szinte semmit sem tudunk. A téma kimeríthetetlennek látszik, nem meglepő tehát, hogy egy sereg kérdésre ez a könyv sem ad választ, olykor viszont ad olyat, amit talán jobban szerettünk volna nem megkapni. Hiszen miközben Churchill utasításának eleget téve igyekeztek lángba borítani Európát, a németek bosszúja következtében ebben a tűzben ártatlanok is elégtek. De a kérdések túl követelően nyomulnak előtérbe: ennyire jó volt a német elhárítás? Áruló volt az angolok között? Vagy az F-részlegben harcoló tucatnyi nő életét a D-napon támadók közül tízezrek életének megmentése oltárán, tudatosan feláldozták? Bármi is történt, arra a mentség és a magyarázat is ugyanaz az egy mondat: Háború volt! Pam Jenoff engedi, hogy mindezek a kérdések – és még több is – az olvasóban fogalmazódjanak meg, keresse rá maga a válaszokat.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
