Iránban huszonhárom olyan helyszín van, ami szerepel az UNESCO Világörökség listáján, közülük tizenhárom megtalálható ebben a kötetben. Az ország történelmi múltja, vallási és kulturális öröksége minden turistának felkelti kíváncsiságát. Arra ösztönzi őt, hogy szemmélyesen is megismerje vonzerejének, látnivalóinak, csodáinak feltérképezése során magát az ott élő népet is, annak szokásait, mindennapi életét. A változatos éghajlatnak köszönhetően az utazónak egy időben nyílik alkalma arra, hogy a sivatag, a hegyek, a tenger és az erdő gyönyörűségeit élvezze. Az irániak vendégszeretete, vidámsága pedig megkönnyíti a baráti kapcsolatok kialakítását. Érdemes ezért ellátogatni Iránba, ahol az érkező személyesen és közelről is meggyőződhet arról, hogy amit olvasott az a valóságot tükrözte.
Amikor engem kiválasztottak magyarországi nagykövetnek, úgy gondoltam, a felkészülés legjobb módja az lesz, ha sokat olvasok erről az országról – mondta a könyv bemutatásakor őexcellenciája Gholamali Rajabi Yazdi, az Iráni Iszlám Köztársaság nagykövete. Amikor viszont a két ország kapcsolatát kezdtem el tanulmányozni, megértettem, hogy a kapcsolatok javításának legjobb útja a „népi diplomácia”. Azon igyekeztem, hogy Magyarország lakói számára ismertté tegyem Iránt és az irániakkal megismertessem Magyarországot, a két ország között hidat kovácsoljak. Számos kulturális eseményt, tudományos együttműködést szerveztünk a két országban, így például mindkét helyen első ízben történt bemutatkozás az ottani könyvfesztiválon. A legfontosabb mégis az új könyvek kiadása volt, mivel azok révén tudunk igazán hosszú távú, állandó hatást gyakorolni. Ez a könyv, melynek a bemutatóján most jelen vagyunk, rövid idő alatt már az ötödik, ami Iránról Magyarországon megjelent.
A nagykövet úr hídról beszélt, a kultúra hídjáról. Ez egy nagyon fontos dolog – erősítette meg Varga Sinai Gizella Iránban élő festőművész, akinek illusztrációival nem is olyan régen jelent meg Omar Khájjam verseinek kötete – ugyancsak a Kossuth Kiadónál. Az eredetileg alkalom szülte, önmagukban álló, a múlandóság mámorát megéneklő verseiben arra int, hogy éljük az időt, élvezzük ki a mát, a tavaszt, a fiatalságot, az egyszeri életet. Igyál és örülj, mert – ő így mondta – „a sors, melynek játékbábja vagy, hamarosan kiüt és visszatesz dobozodba a sakktábláról.” Négysoros verseiből teljes életfilozófia bontható ki, például így: „Bölcs tobzódás szökött szívembe; lásd / új asszony hoz házamba új varázst; / a vén, meddő Észt elhagytam, hogy a / Szöllő Lányával kössek újra nászt. Erre az életvidám felfogásra az Iránról most megjelent, legújabb könyv sem cáfol rá.
Irán a világ egyik legfontosabb kulturális tényezője – mindig is az volt – jelentette ki a könyv bemutatásakor dr. Sárközy Miklós iranista, történész, egyetemi docens, a Magyar–Iráni Baráti Társaság elnöke. Ez a nagyszerű album - mert kitűnő fotóalbumnak is tekinthetjük – a modern fővárostól, Teherántól Csongha Zanbil-ig, az iráni civilizáció gyökeréig kalauzolja el az olvasót. Ellátogathat Rheza imám, a nyolcadik síita imám sírjához, az egyik legszentebb zarándokhelyhez is. Aki még nem ismeri Iránt, annak nagyon jó bevezetést nyújt, aki pedig már járt ara, annak további ötleteket ad, mit is lehet még ott látni? Egyszerre fókuszál a könyv a nagy történelmi emlékek bemutatására, de elkap mélyen személyes pillanatokat is. Egy arcot, egy színt, egy hangulatot, ami ezt a könyvet rendkívül izgalmassá teszi.
Irán biztonságos, vendégszerető, „jól utazható” ország. Rengeteg arca van, sokszínű, sokoldalú és nekünk is sokat ad. A magyar őstörténettől kezdve – melynek egyik legfontosabb írásos forrását a perzsák alkották meg – egészen a mai napig ível a magyar-iráni kulturális tevékenység. A név szerint ismert követek közül ott működött az első magyar követ, Kakas István, 1604-ben Reviczky Károly Háfizt emelte be az európai köztudat legmagasabb szintjeire, Vámbéry Ármin, Körösi Csoma Sándor szintén járt arra. Irán a Kelet kapuja volt, nyelve, a perzsa, az indiai szubkontinenstől a Hódoltság-kori Magyarországig volt az összekötő nyelv. Ez a könyv tehát valóban hiánypótló, ismereteink fontos bővítője lehet. Valószínű, hogy hatására még többen leszünk kíváncsiak Iránra, még többen utazunk majd oda.
Bár sokat utazom, nagyon kevés olyan helyen jártam, ahol ennyi, elképesztően barátságos, nyitott kedves emberrel találkoztam – emlékezett vissza a könyv születésére Kocsis András Sándor. Összesen huszonhárom helyszínről készültek fényképek, egy látogatás arrafelé egészen különleges emberi élményt jelent. Ott lehetett egy templomban az esti imánál, amin körülbelül százhúszezer ember vett részt egyszerre. Igen gyorsan kiderül – minden vallási tételtől függetlenül – hogy sokkal több a közös, mint ami elválaszt! Igaz rá a mondás: ahol te vagy, tiszteld, fogadd el azt a kultúrát, és ha te ezt megteszed, csak pozitív élményt kapsz vissza. Iránban ez így történt. Ez az album szubjektív válogatás, az a célja, hogy közelebb hozza az olvasóhoz e nagyon ősi tradíciókkal bíró kultúra emlékeit és jelenét.
Iránról a gazdagságra vonatkozóan, legalább két kifejezést mindenki ismer. Az egyik Dárius kincse, a másik pedig a perzsaszőnyeg. Dárajavaus perzsa király pénze a darik, igen erős valutának számított, 95,83%-os tisztaságú aranyból verték. A szőnyegek pedig mind a mai napig keresettek a világ minden táján. Teheránban, a Szőnyegmúzeumban valóban csodálatos darabok láthatók. Iszfahán pedig maga az Ezeregyéjszaka megelevenedése Közép Iránban. A hajdani főváros ma az ország egyik legizgalmasabb, leglátogatottabb helyszíne. Fényes, ragyogó paloták és mecsetek egész tömege látható itt. Ritkaságszámba megy, hogy egy helyszínről ennyi épület, park, látványosság szerepeljen az UNESCO Világörökség listáján. A fantasztikus méretű nagybazár mellett helyezkedik el a több mint ezeréves múltra visszatekintő Péntek mecset, mely végső formáját évszázadokon keresztül történő folyamatos bővítéssel nyerte el. De itt áll az örmény Megváltó-székesegyház és tőle csak pár lépésre a szintén keresztény Betlehem-templom.
A perzsa királyok is kitüntető figyelmet fordítottak végső nyughelyük kiválasztására. A Perszepolisztól csak pár kilométerre fekvő Naks-e Rosztamban gyönyörű, sziklafalba vágott, domborművekkel díszített síremlékeket találunk. Itt van I. Dareiosz és I. Xerxész nyughelye is. Xerxész palotáját Perszepoliszban ugyancsak turisták milliói keresik fel. A Délnyugat-Iránban található Csongha Zanbil-ban álló – az i.e. 1200 körül épült zikkurat jelenleg a világ egyetlen látogatható, mezopotámiai stílusú lépcsős temploma. Szúza pedig a világ egyik legrégebbi városa, már az i.e. hetedik évezredben is lakott település volt. Itt állt I. Dareiosz egykor fényesen és gazdagon berendezett palotája. Itt tartotta Nagy Sándor a híres szúzai menyegzőt, ahol ő maga és tízezer makedón harcos kötött házasságot a meghódított területek lányaival. Történészek szerint valószínűleg itt tálalták fel a világ legelső tortáját is. „Ízelítőnek” talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, mennyi csodával, érdekességgel várja az utazót Irán!
Ez a történet így, persze nem lehetséges. Valamiképp viszont mégis. Összevonva egy alkalomra, két könyv bemutatására került sor a nemrég létrejött KAS Kiadóban. Iványi Gábor és Scheer Róbert könyvei két különböző témáról szólnak, de valahogy mégis olyan érzésünk támad; nem véletlenül tették egymás mellé a kettőt. Iványi Gábor frissen megjelent kötetének a „Miért vagytok kegyetlenek?” csak az alcíme, de sajnos igaz mindarra, ami vele, körülötte történik. Scheer Róbert nem is a saját történetét meséli el, ám már az első fejezetének címe is mellbevágó: „Hol voltál, Isten?”
Egyedül vagyunk-e a világmindenségben? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, napjainkban pedig egyre többször kerül szóba. A vélemények megoszlanak. Az amerikai Harvard Egyetem elismert asztrofizikusa, a Csillagászati Tanszék korábbi vezető professzora eddig már kilenc könyvet írt a témában. Az Agave Kiadónál most megjelent legújabb, a „Csillagok között” komoly visszhangot keltett a tudományos világban. Új kérdéseket tesz fel, némelyikre választ is ad, miközben bebizonyítja, hogy túlélésünk kulcsa a természettudományos kíváncsiságunkban rejlik.
Szinetár Miklós legújabb könyvét nem elég egyszer elolvasni. Lehet, de nem elég! Az alcíme: „Önéletrajz-szerűség és egyebek” szerint talán a szerző maga is bizonytalan volt, hogyan tudná a legjobban megragadni, összefoglalni a lényeget. Legyünk merészek és a következő kiadásoknál javasoljuk neki az Ön- helyett a MIéletrajz megnevezést! Mert ebben a kötetben benne vagyunk valamennyien. Elsőbben is Szinetár Miklós maga, rengeteg művész, a munkatársai, és bizony mi, az olvasói, akik a leírtaknak – az 1957-től a rendszerváltásig terjedő időszaknak - már tanúi voltunk, vagyunk.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
