A szobor avatásán megjelent tömeg jócskán nagyobb volt annál, mint amennyit „ráérő nyugdíjasok”-nak lehetne nevezni. Sok száz ember érkezett és perceken belül kinőtte a szervezők által kijelölt területet. Más bizonyíték nem is kell arra, miként él az emléke, milyen tisztelet, szeretet, megbecsülés övezte Árpi bácsit! Mert engedte, szerette, hogy így hívják, nem szívelte az elnök urazást, mint ahogy a feleségét is Zsuzsa néninek szólíthattuk azon ritka alkalmakkor, amikor egy csésze kávét is elfogyaszthattunk a társaságában, hallgatva érdekes elbeszéléseit. Otthon volt a legkülönbözőbb témákban. Göncz Árpád József Attila-díjas magyar író, műfordító és politikus, a Magyar Köztársaság elnöke volt 1990 és 2000 között. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de az 1963-as amnesztiával szabadulhatott a fogságból. Minden tekintetben rendkívüli ember volt.
Ezzel a szoborral az egykori államfő emléke, történelmi személyisége előtt is tisztelgünk - mondta ünnepi beszédében dr. Tóth József polgármester, a szobor felavatásán. Hozzátette: az elnök a legmagasabb méltóságában is a köz embere maradt. Közvetlensége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása párosult a tekintéllyel. Érzékeny volt az emberi problémákra, szolgálta a védteleneket, fontosnak tartotta az emberi méltóság sérthetetlenségét. Kereste és szorgalmazta azon megoldásokat, amelyek előreviszik az országot és jobbá teszik az emberek életét. Az emberiség értékrendjéhez volt hű egész életében. Erkölcsi formát adott a Magyar Köztársaságnak.
Amikor először választották köztársasági elnökké 1990. augusztus 3-án, beszédében azt mondta: „Világéletemben a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni. Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.” Két héttel később pedig, Székesfehérváron, a Szent István szobránál, így szólt: „A közösség és az egyén emberi jogainak, a gondolat és szólás, az alkotó és építő cselekvés szabadságának teljességét igyekezzünk megvalósítani. És megbízhatóan körülbástyázni. És nem is csupán azzal, hogy törvényesen deklaráljuk, hanem azzal, hogy nemcsak magunkra, hanem másokra nézve is természetesnek tartjuk - hiszen minden jognak két oldala van: egy, ami feljogosít, egy, ami kötelez. Ahhoz, hogy e tudat a vérünkké váljék, nem elég a törvény: ehhez türelem kell és cselekvő jóakarat.”
A szoboravatáson dr. Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány elnöke így emlékezett meg az egykori köztársasági elnökről: Jó és nemes dolog az emlékezés, a tiszta hagyományok őrzése. Ennek a tisztes polgári erénynek látjuk most tanúbizonyságát. Van abban valami szimbolikus, hogy az, akinek most a szobrát avatjuk, az évszázados nemzeti gyásznapon hagyott itt bennünket, 2015. október 6-án! A róla készült, egyik utolsó filmjében, Bibó Istvánról szólva azt mondta: Keveslem Bibó jelenlétét, a szavai és az élete mintaként szolgálnak. Szükség volna rá, hogy arca megint megjelenjen – láthatóan – a világban. Ezek a mondatok érvényesek Göncz Árpádra is! Egész élete a demokráciáért folytatott, következetes küzdelem jegyében telt. A XX. század mindkét totalitárius rendszerével szembeszállt. A történelmi távlat már megmutatja igazi nagyságát.
Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának leleplezése után Bródy János, a XIII. kerület díszpolgára előadta a „Ha én rózsa volnék" című dalt - mely Göncz Árpád egyik kedvence volt - majd a szobor megkoszorúzása következett. A hivatalos rész lezárása után a tisztelők is elhelyezhették virágaikat. Az alkotó, művéről – mely egy nap után, máris esztétikai vitákat gerjeszt - korábban elmondta: „Az embert kívánom ábrázolni, az Ő nézőpontját a mi szemszögünkből. Nagyjaink megítélése változik az idővel. Változik az emlékállítás formája, igénye is. Az emberi értékek, a humánum, a család, a haza szeretete azonban változatlan erények. Az általam megjeleníteni kívánt Göncz Árpád az, aki e kötelékek megtartásán, építésén munkálkodik.” A szobornak is a „Nézőpont” címet adta.
Amint azt az első részben már szomorúan megállapítottuk, az idei UTAZÁS kiállításon tapasztalható változások nem sok örömre adtak okot. De mindazok, akik valóban azért jöttek ki ide, hogy használható, gyakorlati utazási tanácsokhoz jussanak, mégsem távoztak üres kézzel. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy megállapítsuk, a hazai díszvendég, Gyula és Békés Vármegye igazán kitett magáért! A pultjaikon rengeteg, részletes, írásos anyag várta az érdeklődőket, és a szórakoztatásukról is gondoskodtak.
(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
