2024. április 19. péntek, Emma napja
A térdinamika művésze
Révay András
2016.03.20 23:43
Szerigráfiák és multiplikák címmel nyílt kiállítás a budapesti Vasarely Múzeum gyűjteményéből a Francia Intézet kiállítótermében. A kiállítás Vasarely művészetének egyik legjellemzőbb műfajára, a sokszorosított eljárásokkal készült művek bemutatására helyezi a hangsúlyt.

 „Szociális művészetről álmodom. Hiszem, hogy az emberben mély vágyódás él a kép iránt” – vallotta Vásárhelyi Győző, ma ismert nevén Victor Vasarely. A budapesti Francia Intézet kiállítótermét a Szépművészeti Múzeum segítségével felújították. A múzeum időszakos bezárása 2015 második féléve óta a két intézmény kapcsolata a korábbinál is szorosabbá vált, ez a kiállítás pedig most az együttműködés csúcspontjának számít. Ebben az évben két fontos évfordulót is ünnepelünk. Victor Vasarely születésének 110. és Aix-en-Provence–ban a Vasarely Alapítvány fennállásának 40. évfordulója lesz az idén. A budapesti kiállítás valójában egy sorozatnak a nyitánya, mert Franciaországban hármat is rendeznek majd Vasarely műveiből. Aix-ben ennek okán Magyarország évét is megszervezik.

A kiállítás megnyitására Budapestre érkezett Pierre Vasarely, a Vasarely Alapítvány elnöke, a művész unokája. Elmondta, a családban köztudott volt, hogy a művész és felesége, Claire Vasarely (Spinner Klára) milyen erősen kapcsolódott Magyarországhoz. Ünnepségek itthon is lesznek, ezek közül az első, április 9-én, szülőhelyén, Pécsen. A művész Pécsről már gyerekként elkerült, a család előbb Pöstyénben, majd Budapesten élt. Művészeti tanulmányait is itt végezte. Előbb az újpesti gyárak munkásfiataljainak szervezett Szabad Képzőművészeti Rajz és festőiskolát látogatta, majd 1928-tól a weimari Bauhaus művészköreiből végleg visszatérő Bortnyik Sándor „Műhely” nevű magániskolájába járt. Itt a funkcionalista műhelyszemlélet, a grafikai tervezés és az új tipográfia alapelveit sajátította el. Az 1930-ban Párizsban letelepedő Vasarely alkotásaiban a Bauhaus hatása később erősen megmutatkozott.

 Ez a kiállítás válogatás Vasarely munkásságának grafikai részéből, hiszen grafikai tervezőként kezdte pályáját. Előbb reklámgrafikával foglalkozott és csak később – 1939 után – fordult más irányba. Ennek a most megnyílt kiállításnak azért Szerigráfiák és multiplikák a címe, mert művészetében a sokszorosításnak igen nagy szerepe volt. A szerigráfia azt jelenti: szitanyomat és valóban, rengeteg sorozatot készített ezzel a technikával. A háromdimenziós plasztikái – a multiplikák – is több példányban léteznek. A művészetnek a közösségbe való integrálásával foglalkozott. A nagy példányszámú nyomatok készítése segítette a művészet „demokratikussá tételében”. A kiállításon három mappából, tehát sorozatból láthatunk képeket. A „Gordes” és a „Cinetique N-B” sorozat minden tagja felkerült a falakra, a „Hommage à J. – S. Bach” mappa nem teljes. Mindegyik eredeti lapról több száz, hiteles, számozott, aláírt, sokszorosított példányt készített.

 Vasarely Gordes kastélyában rendezte be a hetvenes években Didaktikai Múzeumát. Itt az egész életművét, a kezdetektől ennek a múzeumnak a megnyílásáig készült alkotásokat bemutatta. A Gordes mappa - mely három rézkarcot, három litográfiát és szöveges oldalakat tartalmaz - tizenkét eredeti lapjáról 250 másolat készült. A „Cinetique N-B” különleges szerigráfia sorozat. Az N-B jelzés a francia fekete – fehér szavakra utal. Ezek a lapok is 250 példányban készültek. Erről a budapesti kiállításról elmondható, hogy szinte maga Vasarely válogatta össze, mert amikor a Gordes mappát összeállította, jelezte, hogy mikortól tekinti magát képzőművésznek. A nagy váltás az életműben 1948-ban történt, amikor új sorozatát elkezdte.

 A kiállításon mindössze egy festmény, egy vászonra akrilfestékkel készült kép látható. Ez az egyetlen, ami nem sokszorosított. A figyelmesen szemlélődő felfedezheti ennek a szerigráfia eszközével készült „rokonát” a Cinetique N-B mappában. Az egyik fekete – fehér kép ugyanezt a kompozíciót mutatja. Életművében fontos szerepet játszik grafikai tudása is, amit még Bortnyik Sándor iskolájában sajátított el. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a francia nyomdaipar nélkül ez a tökéletesség nem jöhetett volna létre. Vizuális kísérletei a kor tudományos eredményeit vették alapul. A kibernetika és az asztrofizika felfedezései egyaránt felkeltették figyelmét. Központi szerepet kapott nála a kétdimenziós formákból és azokat kitöltő színekből álló vizuális világ, érzékcsalódásokat, optikai illúziókat hozva létre.

A kiállítótér közepén látható multiplika, a Vega Mir 1973 kinetikus mélyrelief, a Bach mappa 1. sz. melléklete. Plexi, szerigráfia és fém felhasználásával készült. Erről viszont azt mondta a művész, hogy gyerekként a falusi házak dupla ablakain áttekintve már látta azt a bizonyos kinetikus mozgást, a nézőpont változásainak következményeit az ablakokra rajzolódó párában vagy jégvirágban. Alkotásainak egy részében pont ezt tapasztalhatjuk, a mikor a néző mozgásának eredményeként jön létre percenként új és új mű. Az általa megalkotott sejtszerű rendszerekből születtek a négyzethálóra illesztett alapnégyzet felnagyításából adódó, középen „felfúvódó” Vega-képek, illetve a hatszögekből szerkesztett sejtstruktúrák végtelen ismétlődéséből, mértani elemek sorozatszerű elrendezésén alapuló alkotásai.

 A budapesti Szépművészeti Múzeum – a francia nyelvet beszélő országokon kívül – az egyik legaktívabb a francia művészet bemutatásában – emelte ki dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a kiállítás megnyitásakor. Ugyanilyen intenzívvé váltak az utóbbi években a mi megjelenéseink is Franciaországban. Éppen a néhány nappal ezelőtt nyílt meg és négy hónapig látható Párizsban, a Musée du Luxembourg-ban egy különleges magyar kiállítás. Vásárhelyi Győző - Victor Vasarely nevét is francia-magyar művészként ismerte meg a világ. A kapcsolódásnak ezzel még nincs vége. Hasonló jelentőségű kiállítás kettő is lesz ebben az évben idehaza. Modigliani és Picasso – egyikük sem francia születésű – mindketten Franciaországban váltak fontos és híres művésszé. Nekik lesz az idén kiállításuk a Magyar Nemzeti Galériában.

 Vasarelyi egyetemes művész jelentette ki, és a 2016-os év legfontosabb programjának nevezte a Vasarely kiállítást őexcellenciája Eric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete. Ezt az ő évének tekintjük – mondta – már a nagykövetség karácsonyi üdvözletén is az ő egyik képe volt. Róla gondolkodva legtöbbször a térdinamika szó jut eszünkbe, hogyan alakítja át a teret. Hogyan válnak semmivé a határok és szűnnek meg ilyen alapon a nemzetiségek is. Párizs jelenleg tele van a magyar művészet értékeit bemutató plakátokkal, Budapesten most a Vasarely, később pedig a másik két kiváló művész munkáinak megtekintésére hívnak majd a plakátok. Provence-ban pedig megrendeznek egy olyan kiállítás sorozatot, ahol például József Attila verseket is felolvasnak.

http://www.franciaintezet.hu

Kapcsolódó témák

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A tizenkettedik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A jó hangulat nem csak ennek volt köszönhető. A borászok bizakodóak, a 2015-ös év jó évjáratnak ígérkezik. Az pedig köztudott, hogy a bor és a sajt egymásnak jó barátai. Ahol sűrűbben nyílik a palack, ott több fogy a sajtokból is.

A Gundel Művészeti Díjat az ezredforduló tavaszán alapította a Gundel Étterem vezetősége. Az első díjátadásra 2001 májusában került sor: eleinte 10, a későbbi években 14 kategóriában díjazták a különböző művészeti ágak legjobbjait. Idén a díjazottak csoportja átalakult, egyenként két tagból álló, hat szakmai kuratórium dönt és a sor egy hetedik. új kategóriával gazdagodott.

Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten az InterContinental Szálló báltermében, november 29-én, vasárnap, 10 és 16 óra között a Diplomata Vásárt. A rendezvény a Diplomata Házastársak Budapest, és a szálloda közös szervezése, melynek célja, hogy rászoruló magyar intézmények támogatására pénzalapot gyűjtsenek.