2020. április 10. péntek, Zsolt napja
Szabad emberek szabad döntése
Révay András
2016.01.16 22:58
Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

 A hír azóta bejárta a világsajtót, ám a kezdetekről még idehaza is szegényesek az ismereteink. Különösen, ha onnan nézzük, hogy elsőfilmes rendező érte el ezt a hatalmas sikert. „Nem vagyunk zsenik, csak sokat dolgoztunk” – árulta el a titkot a rendező Nemes Jeles László és kezdetben még semmi nem volt biztos. Igaz, az amerikai forgalmazó a Sony Pictures Classics képviselője, már Cannes-ben azt mondta, egészen az Oscarig akarják „elvinni” a filmet, noha az amerikai közönség fogadtatása bizonytalan. Ott a klasszikus, mesélő stílust kedvelik, ez a film viszont egészen új nyelven szólal meg. Meglepetés volt, hogy ezt az immerzív, tehát belemerülő, közvetlen, első személyű megtapasztalást megjelenítő filmet a nézők is és a kritikusok is ilyen kedvezően fogadták, nagyra értékelték. Magyarországon ugyan vannak fanyalgó hangok, de ezekkel nem foglakozunk. Az olyanokhoz hasonlíthatók, mint amikor valaki egy csodálatos hangverseny felvételéből kigyűjti a nézőtéri köhögéseket és csak azt hallgatja. Kár rájuk szót vesztegetni! Mi most már inkább az új feladatok felé fordulunk. Az I. Világháború kitörésének idejéről, egy fiatal nő történetéről kezdtük el írni a forgatókönyvet  - jelentette be a rendező.

Valóban – erősítette meg Erdély Mátyás operatőr – a legkülönbözőbb szakterületekről érkezett elismerés. A közönség által jól ismert „nagy” díjak, mint például a Cannes-i mellett, a vetélytársaktól, az operatőröktől is két díjat kapott. Szeptemberben, a 36. alkalommal megrendezett Operatőrök Nemzetközi Fesztiválján ő kapta a fődíjat, az Arany Kamerát, a vizuális és esztétikai értékeket elismerő Camerimage Fesztiválon pedig a – neve ellenére rangos - „Bronz béka” díj gyarapította a listát. Mindezeken túl még hátra van egy harmadiknak a lehetősége, ugyanis az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) is díjra jelölte a filmet a Spotlight Award, a külföldön bemutatott alkotások kategóriájában. Erről a döntés még később vártható. Eddig összesen tizenhét különböző díjat nyertek el, Zányi Tamás hangmérnök például a Cannes-i Fesztiválon kapta meg a technikai-művészi Vulcain-díjat.

 Sipos Gábor producer azt emelte ki, hogy eddig nyolcvan ország vásárolta meg a vetítés jogát, közöttük olyanok is, mint Szingapúr vagy Vietnam, Olaszország, Brazília, Görögország, Japán. Az Egyesült Államokban már játszották, ám most hamarosan több száz moziban mutatják majd be egyszerre. Franciaországban is nagyon jó volt a film fogadtatása, kétszázezren nézték meg, de a közelmúlt ottani tragikus eseményei némileg visszavetették az érdeklődést. Ugyanakkor az elismerést jelzi, hogy a nyár folyamán az egyik legjelentősebb francia művészettörténész, Georges Didi-Huberman, „Sortir du noir” (Kijönni a sötétből) címmel könyvet is írt róla. A könyv valójában egy levél, melyet Nemes Jeles Lászlónak küld és a holokauszt megjelenítését elemzi. Magyarországon a filmet eddig százezer ember látta, és most ismét több helyen tűzték műsorra,  telt házakkal megy Székesfehérvártól Békéscsabáig, mindenhol. Tervezik már a DVD-n való megjelenést is

A legelső vázlattól kezdve ismeri és segítette a munkát Vági Zoltán történész szakértő. Ő úgy látja, hogy a forgatókönyvet olyanok (Nemes Jeles László és Clara Royer) írták, akik már előre, alaposan tájékozódtak és tudták, miről akarnak filmet készíteni. Felhasználták azokat az iratokat, naplókat, amiket a haláltáborban dolgozott és többségükben megölt Sonderkommandók tagjai lejegyeztek, eldugtak, elástak, és később mások módszeres kutatás révén megtaláltak. Sokszor szó szerint ugyanazok a vezényszavak hallhatók a filmben, amiket az SS tagjai a lágerekben használtak. Annak ellenére, hogy a film minden apró részletében a lehető legjobban hasonlít a szörnyű valóságra, ez mégsem dokumentum, hanem játékfilm. A cselekmény fikció, de minden, amit a néző lát és hall, az egykor szinte pontosan úgy létezett. Súlyos teher volt, mindezt annak a tudatában végezni, hogy ott négyszázharmincezer magyar ember pusztult el. Viszont nemzedékek nézik majd meg és nemzedékek gondolkodást fogja alakítani.

 Ezt a munkát Rajk László látványtervező a díszletekkel tette teljessé, megvalósítva az 1944-es Birkenau-t. Rengeteg elem alakítja a látványt. Ugyanakkor – világított rá a munka lényegére - a környező tereket le lehet írni az emberi test mozgásával, a főszereplő arcjátékával, pillantásaival, az izzadtságával, a mozdulataival, de ez a film azt is bizonyítja, hogy a hangok, zörejek, kiáltások is hozzájárulnak, hogy megértsük a teret, ennek a szörnyű halálgyárnak a felépítését. Ilyenkor pontosan kiderül, hogy a film – csapatmunka! Mindenkinek a legjobb tudására van szükség, mert csak akkor jöhet létre egy ilyen alkotás. Ráadásul pedig ennél a filmnél pontosan felfedezhető, hogy itt nem összeszedett, egymás mellé kényszerített emberek együttműködéséről van szó. Ez szabad emberek szabad döntése volt és talán ez a legfontosabb ahhoz, hogy egy ilyen film létrejöhessen!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!