2019. augusztus 21. szerda, Sámuel és Hajna napja
A túlélő árnyéka
Révay András
2015.11.10 17:34
Ritkán látott tömeg töltötte meg a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti kupolatermét a megnyitó óráiban. Mutatva azt az érdeklődést, ami El Kazovszkij alkotásai iránt mind a mai napig megnyilvánul. A kiállítás a Budavári Palota C épületében 2016. február 14-ig látható, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.

 El Kazovszkij (1948-2008) a 20. századi magyar művészet egyik legkülönösebb és legjelentősebb életművét hagyta ránk. A most először látható – az egész életművet átfogó - kiállításon nem egyszerűen műalkotások hatalmas mennyiségéről van szó, hanem egy sok szempontból rendhagyó, mégis példaadó élet egészéről, egy nyíltszívű, érzékeny, roppant bátor és könyörtelenül őszinte személyiségről is. A művész Leningrádban született, eredeti neve Jelena Jefimovna Kazovszkaja volt. Szülei elváltak, édesanyja másodszor egy magyar építészmérnökhöz ment feleségül, így költöztek 1965-ben Magyarországra. Középiskolába a Radnóti Miklós Gimnáziumba járt, majd a Képzőművészeti Főiskola festő szakán végzett. A kiállítás címe arra utal, hogy fájdalmasan korai távozása hosszú árnyékot vetett. El Kazovszkij vitathatatlan magától értődéssel, mégis talán túl korán lett részese az uralkodó kánonnak. Még azelőtt bekerült a halhatatlanok panteonjába, mielőtt igazán szembenéztünk volna vele. Ez azt is jelenti, hogy saját generációján kívül alig ismerik. A ránk maradt hatalmas művészi hagyaték tehát nemcsak tudományos feldolgozásra, de mindenekelőtt friss újra-elsajátításra vár.

 „Élet csak az, mi látható?” – tette fel a kérdést, magát El Kazovszkijt idézve, a kiállítást megnyitó beszédében dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár. A művészeknek pont az a dolguk, hogy újra és újra feltegyék a világgal, létezésünkkel, a teremtővel, a mulandósággal, az idővel kapcsolatos kérdéseiket mindannyiunk helyett vagy talán inkább mindannyiunk nevében. A kiemelkedően fontos művészek pedig azért is képviselnek különösen nagy értéket a magyar művészet történetében, mert így közvetítőként, krónikásként, sajátos világképükön keresztül tudósítanak önnön korukról, vagyis arról a Magyarországról, ahol éltek.

Jelentős időszakai vannak a magyar történelemnek, melyekről csak így kaphatunk hiteles számadást, a kor hiteles művészeinek életén, alkotásain, kapcsolatrendszerén, gyakran egészségi állapotán keresztül. Figyeljük csak meg! Milyen izgalmas és gazdag ez a hagyaték, ha csak Gulácsy, Kondor Béla vagy El Kazovszkij festményeire, grafikáira vagy verseire gondolunk. Nem avulnak el. Máig érvényes esztétikummal és értelmezési koordináta rendszerrel bíró művekről van szó. El Kazovszkij sokrétű életművet hagyott hátra, a képzőművészettől az előadóművészet területein keresztül, a költészetig. A most megnyíló – mintegy négyszáz műtárgyat felvonultató kiállítás a valaha volt legnagyobb tárlat, amit El Kazovszkij művészetének szenteltek.

 

Ugyancsak El Kazovszkij versidézettel kezdte beszédét Tóth Krisztina, Márai Sándor-díjas költő. „Ameddig ellátunk magunkban” – volt a kiemelt gondolat és kérdés is követte. Miért van az, hogy akik meghatározó hatással voltak az utánuk jövőkre, akik viszonylag korán, már fiatal alkotó éveikben megtalálták összetéveszthetetlen hangjukat, stílusukat, mind úgy váltak egy adott közösség irányadó figuráivá, hogy erre sohasem törekedtek? Sőt, valójában mindvégig magukba néztek. Mint Petri György, Halász Péter vagy El Kazovszkij. Ez a monumentális kiállítás lenyűgöző kompozícióban mutatja be az ő gazdag, korán lezárult életművének különféle vonulatait.

Az első terembe lépve, az óriási formákkal, vibráló felületekkel szembesülve, óhatatlanul lelassítja lépteit az érkező. Mintha szertartásra, ceremóniára jönne. A szakrális vörösek, a mélyfeketék, az éjszaka-kékek álomszerű díszletei a sárgák aranyával, titokzatos, időtlen terekbe vezetnek, ahol egyszerre van jelen az egyiptomi sírkamrák csendje, a görög áldozati templomok vér- és füstszagú, szertartásos hűvössége és az Ermitázs aranyozott, nehéz pompája. A hirtelen támadt lassúság nem a pátoszé, inkább a megilletődötté, akit a művek saját kicsiségével szembesítenek. Mintha a kitágított terekkel, a felnagyított méretekkel a gyerekkori perspektívát igyekezett volna konzerválni, ami számára a kezdetet, a képekre, a faragott testekre való rácsodálkozást jelentette. A kort, amikor még nem kellett dönteni, mert fejben bárki lehetett. Gyerekként sokan élünk a világgal párhuzamos, intenzív belső életet, ő azonban ezt átvitte egész felnőttkorára.

A művésznek nincs életrajza, csak élet-rajzai vannak. Sohasem maga a történet érdekes, hanem a történet árnyéka. Mit mondhat ez a tematikus csoportokba rendezett, lenyűgöző válogatás a mai látogatónak? Mást mond azoknak, akik ismerhették és szerethették a művészt. Mást, saját generációjának, akik évről évre követték az épülő és változó Dzsan Panoptikumot, akik élő legendaként tekinthettek a művészre és evidenciaként saját kortársuk szisztematikusan épülő életművére. Kérdés, hogy a nagy formátumú személyiség minden korban függetlenedni tud-e a körülményektől? Hogy ma, a rövid távú életstratégiáknak engedő, szegmentálódó életművek, a kis, nagy és még nagyobb kompromisszumok zavaros jelenében mit üzenhet a következő nemzedékeknek egy ennyire egységes, belső és külső alkukat elutasító életművel való, zavarba ejtő szembesülés? Talán azt, hogy ennek van értelme, hogy csak ennek! A lényeg az, hogy nyoma legyen, hogy hagyjuk itt körberajzolt, pillanatnyi létezésünk árnyékát. „Őrizd a távot, ami a tiéd” – írja El Kazovszkij egy versében és ez a táv mérhetetlenül nagy. Ameddig csak ellátunk magunkban – akkora.

 Hatalmas anyag sorakozik itt – mondta el a kiállítás kurátora, Rényi András. Ezerötszáz négyzetméteren, csaknem négyszáz mű, festmények, grafikák, installációk, objektek, színpadi kellékek, a művész személyes tárgyai várják a látogatót. Életében soha nem volt ekkora felületen, ekkora kiállítása és különösen nem itt a legrangosabb helyszínen, a Magyar Nemzeti Galériában. Most ő végleg bevonult a Nemzeti Pantheonba. De ez abszurd, mert egyrészt már évtizedek óta ott van, másrészt viszont épp az volt a cél, hogy ne engedjük át az örökkévalóságnak! Már több mint hét éve halott, de nyughatatlan, mozgékony szelleme azóta is körülöttünk vibrál, láthatatlanul. A kiállításnak az a dolga, hogy újra láthatóvá, tapinthatóvá, jelenvalósággá tegye és nem az, hogy emelkedett, ám élettelen múzeumi csarnokokba száműzze és márványba vésse a nevét.

 Nem retrospektívre, nem tiszteletadásra, vagy emlékkiállításra hívja a Galéria a látogatókat. Inkább provokatív, részvételre ingerlő, érzéki és intellektuális kihívásra. Sokak meggyőződése, hogy El Kazovsztkij ma is köztünk van és ez a kiállítás annak szeretne kézzelfogható bizonyítéka lenni, hogy ő csakugyan túlélte a saját halálát. A kiállítás tizenkilenc sorszámozott tartalmi egységből áll és a hármas számú különösen érdekes. Az idősebb Plinius elbeszél egy híres történetet Historia Naturalisában. Egy fazekasmester lánya, amikor hírét veszi, hogy szerelmét másnap katonának viszik és sosem fogja látni többé, fáklyafénynél körülrajzolja árnyékát a falon. A vetületi kép a lány számára örökre az egykori jelenlét emléke marad. A képet nézni azt jelenti: felidézni a távoli kedvest. El Kazovszkij ismerte ezt a történetet, a kiállítás pedig az ő hosszúra nyúlt, vetett árnyékának tekinthető és arra hív, hogy nyomai tanulmányozásával az ő elevenségét idézzük magunk elé.

Kapcsolódó témák

Valóban, így érkezett vissza Hanti Vilmos Indiából, de nem ennek okai, inkább az eredménye érdemel figyelmet. A hangsúly pedig itt azon van, hogy míg általában a kellemetlen eseménynél következményekről szoktunk beszélni, ebben az esetben mégis helyesebb eredményről szólni.

Maguk a művészek és a szervezők is meglepődtek, milyen sok érdeklődő gyűlt össze a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben rendezett kiállítás megnyitóján. A három kortárs bolgár művész alkotásaiból rendezett tárlat szeptember 10-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között látogatható.

A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást - köztük 61 Modigliani-művet, aktokat, portrékat és szobrokat felvonultató tárlatra a világ több nagy köz- és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.

A korok és szokások változásának számtalan jele van. Megmutatkozik mindennapi életünkben is. Elegendő például, ha megnézzük miben más egy asztal terítése ma és mondjuk 80-100 évvel ezelőtt. Eltérést fogunk látni akkor is, ha az összehasonlítást lehetőleg azonos színvonalon – egy ismert, drágább étteremben - megterített asztalnál végezzük.

Van egy kerület Budapesten, ahol az egyik városrészben lehetetlen úgy végigmenni az utcán, hogy szinte minden házon ne látnák egy vagy több emléktáblát. Országos – és nem túlzás – világra szóló tehetségű emberek százai éltek ott. Most az emléktábla-állítási program kétszázkilencedik táblájának felavatására gyűlt össze az ünneplő közönség a főváros XIII. kerületében, az Újlipótvárosban.

Blog ajánló
Egy nap a városban Hogyan építs örökmozgó fagyigépezetet? - Minus11
Az ötlet elvileg rendben volt, senki nem tudna belekötni. Örökmozgót akartunk építeni, a végtelenített ingyenfagyi-gépet. Az volt a terv, hogy Misivel felmegyünk a Minus11 fagylaltozóhoz a Máriaremetei útra, egy-egy elektromos rollerrel. Ez egyrészt azért jó, mert régóta ki akartam próbálni a fagyizót, és olyan messze van a központtól, hogy kirándulni kell hozzá, másrészt azért jó, mert 230 méterrel van a tengerszint felett, a Moszkva tér meg csak 130-cal. Namármost. Lejtőn elvileg visszatölti a roller kereke az akksiba a forgási energiát, további, később felhasználható árammá alakítva. Így nem otthon kell töltenünk, ami kész haszon, így akár elkönyvelhetjük elfagyizható nyereségnek is. Azt, hogy a 7800 mAh-s akksiba hány forintnyi áram “fér bele”, szándékosan nem számoltuk ki, hogy ne rontsuk el az örömöt, a perpetuum mobile újabb kísérletét. Mondom, az alapötlet elviekben alá volt támasztva: veszünk odafent egy fagyit, aminek az árát a rollerek akkumulátorába visszatápláljuk, ahol legurulunk a lejtőn. A Moszkva téren megint felszállunk a 61-es villamosra (bérlet adottság, nem kell rá költeni), vagy ami elvisz a fagyizó közelébe, megint eszünk, megint visszatápláljuk. Magasztos küldetés. Örök ingyenfagyi. Akadtak nehézségek. Például hogy a villamos nem vitt el teljesen a fagyizóig - noha olyan sokáig haladtunk, hogy a Winettou-ból ismert tájakba futottunk be -, így felfelé is kellett még menni a rollerrel. Ami alapvetően nem baj, hiszen kellett az akksiba a hiány, hogy legyen mit feltölteni lefelé. Másrészt a fagyi nem olcsó, így a 100 méteres szintkülönbség kevésnek tűnt, különösen hogy baromi finom volt a cucc, így miután mindent végigkóstoltam a kóstolókanalakkal, a kecsketejjel készült XL csoki, a málna és a muscovado, vagyis barnacukor ízesítésű fagyikat is kikértem. A fagyik 440 és 540 forint között mozognak, szigorúan fedő alól, tehát állandó - mínusz 11? - fokos hőmérsékletről kanalazzák ki őket. Külön kanállal, nincs kanálmosás, legalábbis nem minden gombócot követően (komposztálható dolgok is vannak a boltban, így érthető ez a tudatosság). Könnyítette viszont a helyzetet, hogy Misi tej- és málnaallergiás, így nem volt olyan fagyi per pillanat a kínálatban, amit ehetett volna. Így végül is jól zártuk a költési szintet, alulbecsültük az elvártakat. A fagyi egyébként zseniális. A muscovado nem lesz sokak kedvence, visszafogott barnacukor íze nem kínál többet, mint amit egyáltalán adhat, a málna viszont oltári gyümölcsös, a csoki is sírnivalóan jó. Állagra szépen, komótosan olvad a fagyi, nincs az az érzésünk, hogy gumit nyalunk, sem az, hogy szétfolyik a cucc a kezünkben egy perc alatt. Kiültünk a bolt elé, és néztük a népeket, ahogy beállnak a menő autójukkal, és nyalnak. Ja, és ingyen tölthetik meg a kulacsokat vízzel, ha kérjük, a Refill programban is részt vesz a hely. Szimpatikus ez is. Végül elindultunk, hogy ledolgozzuk a bevitt kalóriákat, és kiadott összegeket. A kalóriákat azzal, hogy néha magunk lökjük a járgányt, a pénzt pedig az akksi töltésével. Na. A Fiókánál fogyott ki nafta a járgányokból, amit leginkább csalódott bambulással vettünk tudomásul, mint Walter, amikor megkérték, hgoy dobja ki a táskát a mozgó autóból. A gyakorlat győzött az elmélet felett, megint: a 100 méter szintkülönbséget korántsem egyenletes lejtőkön abszolváltuk, gyorsítottunk, lassítottunk, így nincs mit csodálkozni. Beugrottunk hát egy vacsorára, jólesett, ügyes konyha, közben töltöttünk annyit, hogy el tudtam vele jutni az autómig. Nem éreztem úgy, hogy kudarc volt a kísérlet, inkább találtam egy olyan utat, ami NEM működik az örök ingyen fagyi elérésére. De ez nem jelenti, hogy nem adom fel! A rollert az AQUA Webshoptól kaptuk teszteésre, Motus márkájú. Hamarosan beszámolok egy posztban arról, milyen egy hónapon keresztül csak ilyennel mászkálni a városban. Az AQUA a blog hirdetője.
Városlátogatások Karlovy Vary – Karlsbad
Karlovy Vary – KarlsbadA híres fürdőváros neve szó szerint „Károly forrását” jelenti. A fáma szerint, az uralkodó vadászat közben járt erre, és lenyűgözte a táj szépsége. Később, várost alapított itt, melyet róla neveztek el Karlsbadnak.Számos híres ember fordult meg itt: Goethe, Gogol, Tolsztoj, Liszt Ferenc, Chopin, Beethoven valamint I. Péter, és most V. Péter látogatott ide.Arany így írt a fürdőről: a Toldi szerelmében: "Ha a vizek a doktoroknál jobbak nem lennének, az emberek bizony mind – mind elvesznének."  A városban több száz kisebb-nagyobb gyógyvíz-forrás található, melyek hőmérséklete 34 és 73 fok között van, de a gyakorlatban 12 forrást használnak gyógyításra, a 13.-ik is jelentős gyógyerővel rendelkezik, ez aBecherovka. Érdekes módon ennek a hatása látszik meg a leghamarabb.A híres Grandhotel Pupp-ban foglaltunk szállást, tudjátok ez az, amelyikben a Last Holiday (Utolsó vakáció) című film is játszódik, melyben Depardieualakítja a szálló főszakácsának szerepét. Egyébként fogattak itt egy James Bond filmet is. /Casino Royal/                                          A híres tükörteremA szállodát nem volt könnyű megtalálni a rengeteg sétálóutca miatt, itt már teljesen eldobta az agyát a GPS, ezért, közel egy órát bolyongtunk mire ráleltünk erre a gyöngyszemre. A fogadtatás méltó volt a hotel hírnevéhez, már a parkolóban név szerint vártak, és azonnal jött a londiner a csomagokért. A szobában a Tv-t bekapcsolva, ez a kép fogadott:Karlovy Vary, igazi kozmopolita város, rengeteg náció fordul itt elő, de túltengnek az orosz vendégek, ami azért probléma, mert felverik az egyébként is magas árakat, és igénytelenségükkel rontják a színvonalat. Itt már nem a spájzban vannak, hanem a lakosztályokban. Képesek susiban, vagy gatyában lejönni, reggelizni, és a pénzük miatt nem szól rájuk a személyzet.No, de térjünk vissza a gyógyforrásokhoz.Ivókúra:Szinte minden sétálgató ember kezében, furcsa formájú csőrös pohárkát láthatunk, melyből időnként kortyolnak egyet-egyet. Eleinte irigykedve néztem, mert azt hittem mindenki Becherovkát iszik. Később tudtam meg, hogy a poharakban meleg, ásványi sókban gazdag forrásvíz van. Rögtön eszembe jutott gyermekkori élményem, amikor a Dagály strandon a tízórai zsíros-döngő befalása után az ivókúthoz mentem, és melyből számomra borzalmas ízű meleg-víz jött, ami azonnal kihozta a tízórait is.Ma erre mondják, hogy búvárital, azaz lemegy, körülnéz és visszajön. Tehát a tapasztalataim birtokában, én csak a 13-as számú gyógyvizet ittam, bár kíváncsiságból megkóstoltam egy 52 fokos gyógyforrás vizét, de egy félreeső helyen diszkréten kiköptem.                Ez az ősforrás, melyből rotyogó, sós forró víz tör elő                       Nem lehet elég korán kezdeni a gyógyfürdőzéstBecherovka:Eredeti neve: "karlsbadi Becher-keserű", nevét Josepf Becher patikusról kapta, aki, másokkal együtt, kikísérletezte, a 21 fajta gyógynövényből álló összetételt, ami természetesen szigorúan titkos.A környékén található több mint száz természetes gyógyforrás közül csak tizenkettőt használnak gyógyításra, de több mint 40 éven át, a Becherovkát is gyógyszerként árusították. Angol keserűként is ismert volt /English Bitter”/,mivel egy angol orvos is közreműködött a recept kidolgozásában. Koktélokat is készítenek belőle, az egyik legnépszerűbb, a „beton”, ez becherovka és tonik keveréke. A múzeum-látogatáson igazi nemzetközi társaság vett részt. Rajtunk kívül voltak svédek, spanyolok, egyiptomiak és lengyelek, csak, Rejtőt idézve: csak az orosz hússaláta hiányzott.Karlovy Vary-ban a környezet is a teljes kikapcsolódást szolgálja: az erdőkkel körülvett dimbes-dombos város területének közel felét borítják erdők, ligetek, vagy parkok, a híres promenádok és sétálóutcák. A Teplá folyó hídjain hangulatos kiülőkből gyönyörködhetünk a fantasztikus panorámában.   Ez a híres kolonnád, ahol találjuk a különböző hőfokú forrásokat                      Akár belsőleg, akár külsőleg igényled a fürdőzést, ebben a régióban minden kényeztetést megtalálsz.Nézzünk meg egy videót:  https://www.youtube.com/watch?v=JqRhPgqs_eI                                                 
Egy nap a városban Ilyen, amikor egy igazi olasz fagyis Bud Spencert idéz Budapesten
Újlipótvárosban kerestem meg azt az IGAZI olasz fagyizót, amit egyik olvasónk ajánlott, így: A tulaj, Vittorio készíti és árulja a fagyit, ami tényleg olyan mintha Olaszországban ennéd, sőt, igazi olasz ristrettója is van (nem az a vizes magyar espresso). Kicsit olyan a srác, mintha Roberto Benini tesója lenne, és az egész több mint egy szimpla fagyizás, nagyon barátságos csóka, szívesen mesél magáról is ha kérdezzük. Nem lehet eltéveszteni, a Visegrádi és Kádár utca sarkán észre fogjuk venni a Vittorio nevet a cégtáblán. És Bud Spencert: a cégérnél is kiemeltebben kapjuk magunk elé gyerekkorunk legbarátságosabb óriását, aki Terence Hilllel a mai napig letörölhetetlen vigyort csal az arcomra, és a most felnövő generáció ugyanolyan imádattal nézi a filmjeiket, ha megismertetjük őket ezekkel. Az örökkévalóságnak szóló filmek ezek. A felirat kissé különös. Egyértelmű, hogy az idézet abból a jelenetből van, amikor Johnny Firpo szeretne mindenáron pisztáciát enni, de Charlie momentán kifogyott belőle (És megint dühbe jövünk c.). Ami a fura, hogy mi úgy ismerjük a kínálatot gyerekkorunk óta, hogy van: vanília karamell tutti-frutti rumosdió és kávé A táblán meg ez olvasható: vanília csokoládé eper citrom kávé Azt meg ugye mindenki tudja, hogy “csokoládé nem is volt”, úgyhogy végképp nagy a zavar. Odabent divatos szemüvegben, belőtt séróval, sportos ötvenes benyomást keltve várja a betérőket Vittorio. Angolul lehet vele beszélgetni, meg persze olaszul. Megkérjük, hogy jöjjön ki, és olvassa fel nekünk az eredeti kínálatot, amit Charlie Firpo tartott, hiszen mi végig abban a hitben voltunk, hogy tutti-frutti és rumosdió is van. Íme:   Odabent egyébként Vittorio is egészen jó fagyikat árul, hátul figyelnek a gépek, amikkel készíti. A honosítás itt is látszik, hiszen egy méretes PUNCS felirat is látszik, alatta a szokásos színű fagyi. “Bármit ajánlok, csak azt nem, nem is értem, hogy miért szeretik ezt, de hát kell ilyet is tartanom” - mondja Vittorio. Tessék, kérem, nem csak a tutti-frutti az, ami különös lényként megjelent a fagyik magyarítása közben. Vittorio kávéja tényleg jó, olaszos, de vannak savai, van teste, a presszó is elég erős, én nem mozdultam rá a kétszer töményebb - egyébként meg koffeinben szükségképp szegényebb - ristrettóra. Itt az első korty után, mikor rájöttem, hgoy ez tényleg jó: Vannak itatóedények is a járdán, mindenféle állat számára (volt egy MÉHEK feliratú is, de makrolencsés felvételt nem tudtam): Itthon megkerestem a jelenetet olaszul, Charlie sokkal szelídebb itt, mint a magyar verzióban: Tényleg úgy volt, ahogy a felirat mutatta: vanília csokoládé eper citrom kávé Gelateria VittorioCím: 1132 Budapest Visegrádi utca 6.
Városlátogatások Hollókő vára
Hollókő váraA Kacsics nemzetség ősi birtoka volt a környék. A tatárjárás után, IV. Béla király parancsára, a XIII. század közepén kezdték el építeni a község fölé magasodó erődítményt, hogy a portyázó tatárokkal szemben megvédje a környék lakósait.Hollókő várát Károly Róbert 1313-ban Szécsényi Tamás vajdának adományozta és ebből az időszakból származik első írásos említése is "Castrum Hollokew" néven.1552-ben török kézre került a vár, mely a közel 150 éves török uralom alatt felváltva volt török és magyar kézen.  Egy legenda szerint a várat furfangos módon foglalták vissza. Néhány magyar vitéz kereskedőnek öltözve bekérezkedett a várba, ahol portékájukkal lekötötték a törökök figyelmét, majd leeresztették a felvonóhidat és beengedték a kint lesben álló magyar katonákat. Kilátás a várból:A várat véglegesen 1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel a török iga alól, majd I. Lipót császár 1701-ben kiadott rendelete kimondta a magyar végvárak megszűntetését, így 1711-ben Hollókőn is bontási munkálatokat kezdtek, de felrobbantására nem került sor. Így maradhatott meg Hollókő vára Nógrád megye legépebb XIII. századi végváraként.Helyreállítása 1996-ban fejeződött be. A külső várudvaron álló két gazdasági épültben kiállítás mutatja be az erődítmény történetét, kutatását, helyreállítási munkálatait.Nézzünk meg egy videót a várról és erről a gyönyörű településről!https://www.youtube.com/watch?v=t5MQrulkFqUhttp://www.youtube.com/watch?v=9mDtGK2l1JY                                                                                       vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!