2020. április 10. péntek, Zsolt napja
Egy letűnt kor művészete
Révay András
2016.01.23 20:39
Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.

 A korondi születésű magyar keramikusművész, Józsa Judit galériájában, Budapesten, a Városház utca 1-ben egy különös életmű mindeddig legjelentősebb alkotása látható. Szalai Katalin kódexíró, oklevélgrafikus által elkészített húsz darab kiemelkedő minőségű kódexlap Belváros-Lipótváros történelmének legfontosabb pillanatait rögzíti. A kiállítás megnyitásakor megjelent könyvritkaságot ezekből a kódexlapokból állították össze, angol- és németnyelvű fordítással és hozzá még külön a teljes magyar szöveggel is kiegészítve. Mindez még azért is figyelemre érdemes, mert egy letűnt kor művészetét, a kódexírást hozza vissza napjainkba. A tárlat és a könyv segítségével bepillantást nyerhetünk abba a gazdag örökségbe, amit a X. századtól a XXI.-ig hoztak létre nagyszerű elődeink az építőművészet, a kultúra, a gazdaság terén. A tollal, ecsettel írott-rajzolt kódexlapok egyenként is művészi alkotások, kötetbe foglalva pedig az V. Kerület történelmének, kultúrájának kifejező, szemet gyönyörködtető dokumentumai.

A kézzel írott, középkori könyv elnevezése, a „kódex” a IV. században jelenik meg. A kódexeket a papír európai elterjedése, tehát nagyjából a XI. századig az állatbőrből készült pergamenre írták. Kötésük általában bőrrel bevont, fémkapcsokkal összefogott, két fatábla volt. Innen származik a név, hiszen a szó latinul fatáblát jelent. A kódex címmel, tehát titulussal és a szerző megnevezésével kezdődött. Első lapján megjelölték készítésének helyét és idejét, a másoló vagy a megrendelő nevét. Mindenki számára ismerős kép a lúdtollal szövegeket másoló, középkori írnok alakja. A legjobb a lúd vagy a hattyú tolla volt, a legapróbb betűket varjú- vagy hollótollal írták. A tintákat két különböző módon készítették. Az egyik alapja a faszén vagy a lámpakorom volt, a másik a gubacstinta, amit tanninsavak és vasszulfát hozzáadásával állítottak elő. A kódexfestők sok színárnyalattal dolgoztak. A vörös színt a természetes cinóber, tehát a rendkívül mérgező higanyszulfid adta. A második leggyakoribb szín a középkori kódexekben a kék – forrása a réztartalmú azurit ásvány volt. A zöld a malachitból, a sárga, vulkáni földből, a fehér, ólomoxidból készült. A festékek őrlése, keverése különösen fontos feladat volt, csakúgy, mint az aranyozás. A kódex több ember összehangolt munkájának eredményeként jött létrre. A másoló a scriptor. A szöveget részekre tagoló címeket kiemelő a rubrikátor. Az aranyozást az illuminátor végezte, az iniciálékat miniátor festette végül a munkát a korrektor és a könyvkötő fejezte be.

 XXI. századi kódexíróként, Szalai Katalin fáradhatatlanul rója a betűket a pergamen lapok helyett merített papírra, életre keltve ezzel azon bizonyos letűnt kor művészetét. Aprólékos munkával készített finom rajzain, szövegein, miniatúráin elevenedik meg Belváros-Lipótváros fejlődésének izgalmas története. Ő, egymaga a scriptor, illuminátor, rubrikátor, miniátor és korrektor. A magyar történelemben az első, név szerint ismert női kódexmásoló, a XVI. század elején, a Nyulak szigetén élt domonkos rendi apáca, Ráskay Lea volt. Az első miniatúrafestő pedig rendtársa, Sövényházi Márta. Szalai Katalin mindkettőjüknek méltó utóda. Belváros - Lipótváros Önkormányzata pedig nem más, mint a középkori mecénás, akinek köszönhetően elkészülhettek a kódexlapok, most pedig már az egyedülálló kultúrtörténeti jelentőséggel bíró könyv is.

 Az a gondolat, hogy a Belváros – Lipótváros történetét meg kellene rajzolni, 2007-ben merült fel – mondta el Wohlmuth István, az V. kerületi Önkormányzat Kulturális tanácsnoka, a kiállítás megnyitásakor. Szalai Katalin festőművész, kódexrajzoló, más települések számára már készített ilyet. Kézenfekvő volt tehát, hogy erre a munkára is őt kérik fel, és az eredmény igazolja: a megrendelő nem csalódott a várakozásában. Ez a kerület igen gazdag múltra tekint vissza és erre joggal lehet büszke. A település története több mint ezer évvel ezelőtt kezdődik. Pest városának múltja a magyar állam megteremtéséig nyúlik vissza és napjainkban is folyamatosan bővül a jövő városáról szóló fejezetekkel. A figyelmes olvasó számára a kódexlapok számtalan históriát mesélnek el. Az oldalak nagy munkával készültek, évente kettő-három-négy valósult meg belőlük, az anyagi lehetőségek függvényében. A műalkotásokhoz dr. Holló Szilvia Andrea és Szilágyi Rita történészek írták a szöveget, melyet avatott kézzel örökített meg és vitt át képi formába a művész. Mindezek csúcspontja lett az ötszáz példányban frissen elkészült könyvritkaság, aminek a különlegességét még tetézi, hogy kereskedelmi forgalomba nem kerül.

http://www.jozsajudit.hu                     www.kodexiro.hu

Kapcsolódó témák

Már szinte hazajárnak a szlovén képzőművészek a budapesti I. kerületbe, a Várnegyed Galériába. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Szlovén Kultúra Napja alkalmából ismét ott nyílt gyűjteményes kiállításuk „A lélek tükre” címmel.

A cím talán némi fejtörésre ad okot, világosabb lesz, ha az azték név helyett a nálunk jobban ismertet használjuk. Ő Tollaskígyó, az azték mitológiában a tudás és a tanulás istene, aki most néhány hétre Budapestre költözött.

Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!