2024. április 20. szombat, Tivadar és Odett napja

Már szinte hazajárnak a szlovén képzőművészek a budapesti I. kerületbe, a Várnegyed Galériába. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Szlovén Kultúra Napja alkalmából ismét ott nyílt gyűjteményes kiállításuk „A lélek tükre” címmel.

A régi mondás értékét esetünkben még az sem módosítja, hogy jelző akár magyar-szlovén is lehetne, a negyedik pedig nem ráadás, hanem kivételesen megelőzte az összetartozó hármat. Ez utóbbiak - három kiállítás – együtt, egyszerre nyíltak meg a budapesti Műcsarnokban.

Szokatlan – mondhatni rendkívüli – eseménysor megnyitására került sor a Műcsarnokban. „Szlovén – magyar kapcsolat” összefoglaló címmel, egymás után négy kiállítást rendeznek, melynek első tagja augusztus 6-tól szeptember 27-ig várja a látogatókat.