2020. április 7. kedd, Herman napja
Heuréka!
Révay András
2015.11.08 22:08
Három különleges, a feltalálás és a fantasztikum jelentésárnyalatait, az utópia és a csoda sokszínűségét körüljáró tárlattal válik teljessé a „Heuréka!” a Műcsarnok őszi-téli kiállítás-sorozata. A Vörösváry Ákos, Malgot István és Csertő Lajos munkáiból látható tárlatok 2016. január 31-ig látogathatók.

 A címet Arkhimédésztől kölcsönözték, aki a legenda szerint kiáltott így örömében, felfedezvén a fizika egyik fontos alaptörvényét. Ám a három kiállításnak még két másik közös jellemzője is van: a nyitottság és a konvenciómentesség. Nyitottság a sokszínűségben, értékekben, stílusokban, műfajokban és a konvenciómentesség, ami azt jelenti, hogy nagyon sokféle közönség számára szeretnék kinyitni a kaput. Hangsúlyozni kívánják az álmodozás merészséget, a valóság távoli szféráinak nagy ívű összekötését. A felfedezések mozzanatos jellege napjainkra elhalványult, és egy kimagasló tudományos teljesítmény sokféle tudást összegző csapatok kutatómunkájának eredménye. A művészet ugyanakkor mindmáig közvetlen kapcsolatban van a feltalálás, az alkotásélmény ősi, katartikus tapasztalatával.

Vörösvári Ákos gyűjteményes tárlata a „Létra” címet viseli. Térey János költő e kiállításrész bemutatását egy idézettel kezdte: „A tárgyi világnak az a makacssága van, hogy sohasem végződik be.” Itt, most ennek az ellenkezőjéről van szó, meghatározatlanságában is meghatározott a hatása. A titka a mérték, a birtokbavétel mérséklete, mely nem a mennyiségre utazó, fanatikus gyűjtőé. A kiválasztás szinte szertartásos. Józanság a vadászat során és higgadtság az elkülönítésben. Gyűjteményt alakítani nem a teremtés, hanem az elrendezés művészete. Nem alkotás, de mégis elsajátítás. Tulajdonunkká teszi azt, amit elszórva találtunk és csoportosítjuk legjobb ízlésünk szerint. Tehát a kulcs: a válogatás. Meg a sorrend.

Az a szeszélyes, kifinomult és korántsem naiv gyűjtő, akinek a tárgyai most itt vannak, ciklusokban gondolkozik. Valamilyen közös tulajdonság alapján létrehozott egy sosemvolt csoportosítást. Kiaknázott ezer lehetőséget, hogy az összefüggés eszenciaként épüljön be a szemlélő tudatába. Az elsődlegesen néprajzi tárgyak, demizsonok, tulipános ládák, cseréptálak, szüreti kádak – így együtt - mind jelentenek valamit, önmagukon túl. A „magas és a mély művészet” tárgyai új elrendezésben más értelmet, olykor szakrális minőséget nyernek. Vörösváry Ákost a szétforgácsolódás élteti. A művészet pereme, a kopás, a patina. Magyarország egyik édeni vidékét, a Tapolcai-medencét, a diszeli malmot szemelte ki gyűjteménye szállásaként – bizonyára nem véletlenül. Egykori pangó, elfeledett vidékből mára ismét ismert hely lett, élvezetek forrása, kulináris paradicsom. Az új lovastanyák, borbárok mellett a gyűjtő a pusztulásra ítélt tárgyakat megmentve hozott létre értékeket. Ez pedig valódi művészet!

 Csertő Lajos műhelyébe Kemény István író, költő vezette be a látogatókat. Ez a műhely Dunaújvárosban található, akkora, ami egy budapesti kiállítótérben visszaadhatatlan, átélhetetlen. Alkotó tevékenysége a hatvanas évektől kezdődően folyamatos. Műterme a Dunai Vasmű egyik régi üvegcsarnoka. Gigantikus belső tér. Benne műtárgyak tömege, fából, papírból, acélból, gipszből. Festékek, szerszámok, gépek. Egyszer csinált két hindu oltárt. Az anyagot – több tonna követ – hajóval hozatta valahonnan Ázsiából, Genovában rakták ki és onnan szállítatta Dunaújvárosba, majd – elkészültük után – Bombay mellé! Ő száz - százötven évre tervez. Az a valószínűtlen alkotó erő, ami hajtja, türelmetlenség nélkül nem létezhet.

Csertő Lajos messzire jutott. Őt a középkori polihisztorok utódjának szokták nevezni. Aki viszont megnézi az alkotásait, annak már a polihisztor szó kevés. A demiurgosz világalkotó szelleme platoni értelemben a világ alakítója és atyja, de nem a teremtője. A világ rendjének modelljét nem ő hozza létre, készen találja, de ő visz rendet a zűrzavarba. Azt akarja, hogy minden jó és hozzá hasonló legyen. Kiállítása tehát betekintés egy demiurgosz életébe! A nyugalma és az odafigyelése minden részletre képtelenségnek hat. Kórházi dekorációnak készült kerámia madárcsapatát úgy helyezte el a kórházban, hogy kifelé mutassanak. A betegek lássák, hogy innen el is lehet menni! Talán ezt a világszemléletet hívják humanistának. Vagy mondjuk inkább szeretetnek?

 Úgy tudjuk a hagyományból és a nagy mesterektől, Homérosztól, Thomas Manntól, hogy valamikor a „tengely idő” előtt - Kr. előtt 600-tól Kr. után 600-ig – istenek, démonok, nimfák és egyéb lények itt nyüzsögtek körülöttünk - emlékeztette a hallgatóságot Vekerdy Tamás pszichológus. Azóta a világ kiürül, mindinkább üres világban élünk. Hová lettek ezek a lények? Beköltöztek a mély tudattalanba! Ahonnan betegítenek, neurotizálnak, ha nem tudunk velük valódi és érdemi kapcsolatba lépni. De erre általában csak a művész képes. Ezek mind ki akarnak törni és ehhez igénybe veszik a művész személyiségét. Ha kell, tönkre is teszik, csak hogy megszülethessenek!

Malgot István szobrai között mi is úgy érezzük, hogy a falakat feszítgetik azok a lények, akik ott vannak. Arra pedig, hogy úgy meg tudja idézni őket, ahogyan megtette, szükséges volt, hogy mindennapi tudatát – amit mi oly fontosnak tartunk hétköznapi életünkben – ő kiürítse. Viszont telítette mindazzal a jóval, amit a világban maga körül talált. A hatalommal való viszonyában ma anarchista. Korábban volt szélsőségesen szabadságkereső – hogyan is létezhetne a művészet a legszélsőségesebb szabadság és szabadosság nélkül? Irányított művészet nincs! Egy művész természetesen liberális – bármilyen megbotránkoztató manapság ez a szó. A művész önmagában semmi, ha nem tud kapcsolódni embertársaihoz, tehát a művész szociális is!

És természetesen szüksége van arra, hogy konzervatív legyen – ha úgy tetszik – vagyis mélyre fúrhassa gyökereit abban a talajban, amelyből vétetett. Malgot bozótvágó késsel hatolt át korunknak mindezeken az eszmei áramlatain és ezeket össze is zsúfolta magában. Miután pedig tökéletesen bevette, sikerült ki is ütnie tudatából. Ezt az üres tudatot használták fel azok a lények arra, hogy megjelenjenek. Nem szónoklatok formájában. A művek szemlélője nézze a felületeket, a hajlatokat, a mozgások ritmusát. Nézzék a formákat! Hiszen ami lényeges, soha nem jelenik meg a tartalomban. Ott csak a félrevezető jelszavak vannak. Mindig abban aminőségben jelennek meg, amit egy mű létrehozott. Malgot Istvánnak ezt a minőséget sikerült létrehoznia és megragadnia.

www.mucsarnok,hu

Kapcsolódó témák

Puccini, Bohémélet című operáját 1937 óta ugyanabban a rendezésben láthatja a magyar közönség. Február 19-én új felfogásban mutatja be az Erkel Színház. Az előadás érdekessége, hogy ez a modern változat egyáltalán nem idegen a mű eredeti, 1896-ban megfogalmazott szellemiségétől.

Már hagyomány a Borháló üzleteiben, hogy időről - időre felülvizsgálják a készleteiket és az újonnan érkező borokból bemutatót tartanak. Ilyenkor gyakrabban nyílik az ajtó, sűrűbben jönnek a látogatók, vásárlók. Valamennyien egyetértenek abban, hogy érzékelhetően bővül a választék, egyre színesebb a paletta, folyamatosan bukkannak fel érdekes, új borok.

Már szinte hazajárnak a szlovén képzőművészek a budapesti I. kerületbe, a Várnegyed Galériába. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Szlovén Kultúra Napja alkalmából ismét ott nyílt gyűjteményes kiállításuk „A lélek tükre” címmel.

A cím talán némi fejtörésre ad okot, világosabb lesz, ha az azték név helyett a nálunk jobban ismertet használjuk. Ő Tollaskígyó, az azték mitológiában a tudás és a tanulás istene, aki most néhány hétre Budapestre költözött.

Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!