2019. november 13. szerda, Szilvia napja
Heuréka!
Révay András
2015.11.08 22:08
Három különleges, a feltalálás és a fantasztikum jelentésárnyalatait, az utópia és a csoda sokszínűségét körüljáró tárlattal válik teljessé a „Heuréka!” a Műcsarnok őszi-téli kiállítás-sorozata. A Vörösváry Ákos, Malgot István és Csertő Lajos munkáiból látható tárlatok 2016. január 31-ig látogathatók.

 A címet Arkhimédésztől kölcsönözték, aki a legenda szerint kiáltott így örömében, felfedezvén a fizika egyik fontos alaptörvényét. Ám a három kiállításnak még két másik közös jellemzője is van: a nyitottság és a konvenciómentesség. Nyitottság a sokszínűségben, értékekben, stílusokban, műfajokban és a konvenciómentesség, ami azt jelenti, hogy nagyon sokféle közönség számára szeretnék kinyitni a kaput. Hangsúlyozni kívánják az álmodozás merészséget, a valóság távoli szféráinak nagy ívű összekötését. A felfedezések mozzanatos jellege napjainkra elhalványult, és egy kimagasló tudományos teljesítmény sokféle tudást összegző csapatok kutatómunkájának eredménye. A művészet ugyanakkor mindmáig közvetlen kapcsolatban van a feltalálás, az alkotásélmény ősi, katartikus tapasztalatával.

Vörösvári Ákos gyűjteményes tárlata a „Létra” címet viseli. Térey János költő e kiállításrész bemutatását egy idézettel kezdte: „A tárgyi világnak az a makacssága van, hogy sohasem végződik be.” Itt, most ennek az ellenkezőjéről van szó, meghatározatlanságában is meghatározott a hatása. A titka a mérték, a birtokbavétel mérséklete, mely nem a mennyiségre utazó, fanatikus gyűjtőé. A kiválasztás szinte szertartásos. Józanság a vadászat során és higgadtság az elkülönítésben. Gyűjteményt alakítani nem a teremtés, hanem az elrendezés művészete. Nem alkotás, de mégis elsajátítás. Tulajdonunkká teszi azt, amit elszórva találtunk és csoportosítjuk legjobb ízlésünk szerint. Tehát a kulcs: a válogatás. Meg a sorrend.

Az a szeszélyes, kifinomult és korántsem naiv gyűjtő, akinek a tárgyai most itt vannak, ciklusokban gondolkozik. Valamilyen közös tulajdonság alapján létrehozott egy sosemvolt csoportosítást. Kiaknázott ezer lehetőséget, hogy az összefüggés eszenciaként épüljön be a szemlélő tudatába. Az elsődlegesen néprajzi tárgyak, demizsonok, tulipános ládák, cseréptálak, szüreti kádak – így együtt - mind jelentenek valamit, önmagukon túl. A „magas és a mély művészet” tárgyai új elrendezésben más értelmet, olykor szakrális minőséget nyernek. Vörösváry Ákost a szétforgácsolódás élteti. A művészet pereme, a kopás, a patina. Magyarország egyik édeni vidékét, a Tapolcai-medencét, a diszeli malmot szemelte ki gyűjteménye szállásaként – bizonyára nem véletlenül. Egykori pangó, elfeledett vidékből mára ismét ismert hely lett, élvezetek forrása, kulináris paradicsom. Az új lovastanyák, borbárok mellett a gyűjtő a pusztulásra ítélt tárgyakat megmentve hozott létre értékeket. Ez pedig valódi művészet!

 Csertő Lajos műhelyébe Kemény István író, költő vezette be a látogatókat. Ez a műhely Dunaújvárosban található, akkora, ami egy budapesti kiállítótérben visszaadhatatlan, átélhetetlen. Alkotó tevékenysége a hatvanas évektől kezdődően folyamatos. Műterme a Dunai Vasmű egyik régi üvegcsarnoka. Gigantikus belső tér. Benne műtárgyak tömege, fából, papírból, acélból, gipszből. Festékek, szerszámok, gépek. Egyszer csinált két hindu oltárt. Az anyagot – több tonna követ – hajóval hozatta valahonnan Ázsiából, Genovában rakták ki és onnan szállítatta Dunaújvárosba, majd – elkészültük után – Bombay mellé! Ő száz - százötven évre tervez. Az a valószínűtlen alkotó erő, ami hajtja, türelmetlenség nélkül nem létezhet.

Csertő Lajos messzire jutott. Őt a középkori polihisztorok utódjának szokták nevezni. Aki viszont megnézi az alkotásait, annak már a polihisztor szó kevés. A demiurgosz világalkotó szelleme platoni értelemben a világ alakítója és atyja, de nem a teremtője. A világ rendjének modelljét nem ő hozza létre, készen találja, de ő visz rendet a zűrzavarba. Azt akarja, hogy minden jó és hozzá hasonló legyen. Kiállítása tehát betekintés egy demiurgosz életébe! A nyugalma és az odafigyelése minden részletre képtelenségnek hat. Kórházi dekorációnak készült kerámia madárcsapatát úgy helyezte el a kórházban, hogy kifelé mutassanak. A betegek lássák, hogy innen el is lehet menni! Talán ezt a világszemléletet hívják humanistának. Vagy mondjuk inkább szeretetnek?

 Úgy tudjuk a hagyományból és a nagy mesterektől, Homérosztól, Thomas Manntól, hogy valamikor a „tengely idő” előtt - Kr. előtt 600-tól Kr. után 600-ig – istenek, démonok, nimfák és egyéb lények itt nyüzsögtek körülöttünk - emlékeztette a hallgatóságot Vekerdy Tamás pszichológus. Azóta a világ kiürül, mindinkább üres világban élünk. Hová lettek ezek a lények? Beköltöztek a mély tudattalanba! Ahonnan betegítenek, neurotizálnak, ha nem tudunk velük valódi és érdemi kapcsolatba lépni. De erre általában csak a művész képes. Ezek mind ki akarnak törni és ehhez igénybe veszik a művész személyiségét. Ha kell, tönkre is teszik, csak hogy megszülethessenek!

Malgot István szobrai között mi is úgy érezzük, hogy a falakat feszítgetik azok a lények, akik ott vannak. Arra pedig, hogy úgy meg tudja idézni őket, ahogyan megtette, szükséges volt, hogy mindennapi tudatát – amit mi oly fontosnak tartunk hétköznapi életünkben – ő kiürítse. Viszont telítette mindazzal a jóval, amit a világban maga körül talált. A hatalommal való viszonyában ma anarchista. Korábban volt szélsőségesen szabadságkereső – hogyan is létezhetne a művészet a legszélsőségesebb szabadság és szabadosság nélkül? Irányított művészet nincs! Egy művész természetesen liberális – bármilyen megbotránkoztató manapság ez a szó. A művész önmagában semmi, ha nem tud kapcsolódni embertársaihoz, tehát a művész szociális is!

És természetesen szüksége van arra, hogy konzervatív legyen – ha úgy tetszik – vagyis mélyre fúrhassa gyökereit abban a talajban, amelyből vétetett. Malgot bozótvágó késsel hatolt át korunknak mindezeken az eszmei áramlatain és ezeket össze is zsúfolta magában. Miután pedig tökéletesen bevette, sikerült ki is ütnie tudatából. Ezt az üres tudatot használták fel azok a lények arra, hogy megjelenjenek. Nem szónoklatok formájában. A művek szemlélője nézze a felületeket, a hajlatokat, a mozgások ritmusát. Nézzék a formákat! Hiszen ami lényeges, soha nem jelenik meg a tartalomban. Ott csak a félrevezető jelszavak vannak. Mindig abban aminőségben jelennek meg, amit egy mű létrehozott. Malgot Istvánnak ezt a minőséget sikerült létrehoznia és megragadnia.

www.mucsarnok,hu

Kapcsolódó témák

Puccini, Bohémélet című operáját 1937 óta ugyanabban a rendezésben láthatja a magyar közönség. Február 19-én új felfogásban mutatja be az Erkel Színház. Az előadás érdekessége, hogy ez a modern változat egyáltalán nem idegen a mű eredeti, 1896-ban megfogalmazott szellemiségétől.

Már hagyomány a Borháló üzleteiben, hogy időről - időre felülvizsgálják a készleteiket és az újonnan érkező borokból bemutatót tartanak. Ilyenkor gyakrabban nyílik az ajtó, sűrűbben jönnek a látogatók, vásárlók. Valamennyien egyetértenek abban, hogy érzékelhetően bővül a választék, egyre színesebb a paletta, folyamatosan bukkannak fel érdekes, új borok.

Már szinte hazajárnak a szlovén képzőművészek a budapesti I. kerületbe, a Várnegyed Galériába. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Szlovén Kultúra Napja alkalmából ismét ott nyílt gyűjteményes kiállításuk „A lélek tükre” címmel.

A cím talán némi fejtörésre ad okot, világosabb lesz, ha az azték név helyett a nálunk jobban ismertet használjuk. Ő Tollaskígyó, az azték mitológiában a tudás és a tanulás istene, aki most néhány hétre Budapestre költözött.

Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Blog ajánló
Egy nap a városban Hol lehet a legjobb hummuszt enni a zsidónegyedben?
Ki gondolta volna még pár éve, hogy ilyen címmel írok posztot? Én biztosan nem! A helyzet az, hogy a város multikulti gasztronómiai palettája folyamatosan bővül, egyre megszokottabbak lesznek idegen országok gulasch-ai, sőt már túl is haladunk azokon, a fejlődés következő szintjeit ostromolva. Ahogy a pho leves uncsivá vált abban a szent pillanatban, hogy elfogadható mennyiségű helyen lehetett belőle elfogadható minőséget enni (a szusi az egyetlen, ami azelőtt ment ki a divatból, hogy ehettünk volna belőle jókat ötnél több helyen), úgy jár ugyanerre a sorsra talán a hummusz is nemsokára. Pedig most kezdene beindulni. Izraeli ismerősünk például úgy húzza a száját a budapesti hummuszra, mintha Tel-Avivban minden sarkon lehetne első osztályú gulyást enni. Volt azonban egy hely, ami neki is megfelelt, sőt, oda jár minden alkalommal, amikor Budapesten időzik. “Olyan, mint Izraelben” - mondja. Úgyhogy kíváncsi voltam, hol ez a rejtélyes hely a zsidónegyedben. Először azt hittem, a Dobrumba lesz az. A helyen a megnyitása óta nagyon nehéz leülni evésidőkben, én a legjobb hummusz tálamat itt ettem például. A FEJEDELMI HUMMUSZ TÁL nevű költemény egy szem húst nem tartalmaz, de nem is hiányzik belőle. Van rajta tahinikrém, marinált csicseriborsó, bio hagyma saláta, savanyú uborka, zöld olivabogyó, tojás, koriander és sült édeskömény. Baromi izgalmas cucc, élmény, nem a hummusz miatt persze. Az egyszerűen csak rendben van, amilyen rendben csak egy hummusz lehet. Mint kiderült izraeli ismerősöm nem erre a helyre gondolt, bár ezt is próbálta. A Dobrumbát lelkes utazók alapították, összesen hat barát, akik bejárták a Közel-Keletet, és egyszerre szeretik az izraeli, az arab, az örmény, a török konyhát, mindezt pedig egyben mutatják meg, egy nagyvárosi food barban. Azt a helyet, amit mi keresünk, izraeli tulajdonos nyitotta, és első ránézésre semmilyen körülmények között nem mennél be. Már a neve is olyan, mint ami saját magát is unja: Falafel Bar. Pedig a Wesselényi utcában található hely tényleg ígéretes. A 2600 forintos dubrumbás fejedelmi tál helyett itt a maximum, amit kiadhatsz egy hummusz tálért, az 1990 forint, 1890-ért csirkehúsos verziót adnak, sok zöldséggel. A zöldségek frissek, ízletesek, de nem olyan izgalmasak, mint a másik helyen. Ami izgalmat adhat, az a csípős szósz, meg persze a hús is nagyon rendben van. Összességében viszont a tál jó, ízletes, öröm: De kóstoljátok meg magatok, ne bízzatok bennem. Mindkettő szuper élmény, jó hummusztál, mindenféle jósággal. A Falafel Bar inkább az "utcai verzió", helyi zöldségek, könnyű elkészítés, míg a Dobrumba a bisztrós verzió, különlegesebb, aprólékosabb cuccokkal. DobrumbaCím: 1074 Budapest, Dob u. 5 Falafel BarCím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 30.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Egy nap a városban Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár
Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze. Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre. Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll. Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe. Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa. – Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked. – De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is. Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul. A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen. Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is. Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé. Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg. Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi. Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.
Városlátogatások Santorini
Santorini az Égei-tenger gyöngyszemeA napfényben fürdő kék-fehér mesevilág a valóságban is olyan, mint a reklámokban, az utazási irodák prospektusaiban.A tenger felől közelítve a vízből kiemelkedő hatalmas sziklát látod, melyet a hegytetetőn épült hófehér házacskák mirtuszkoszorúként öveznek.A közel 300 méter magas meredek szikla tetejére három féle módon lehet feljutni: felvonóval, szamárháton és gyalog. A 600 lépcső megmászása ember és szamárpróbáló feladat, nézzünk csak az előző képen a cikk-cakkban felvezető útra. Tájékoztatásul csak annyi: az egyirányú szamár 5 € -ba kerül, de lehet retúrjegyet is venni.Egy kis történelem:Santorini a görög szárazföldtől dél-keletre fekvő a Kikládok szigetcsoport legnagyobb és legnépszerűbb szigete. Első lakói a minósziak. Konstantinápoly bukása után velencei uralom alá került, ekkor kapta mai nevét is, korábban Thirának hívták. A következő évszázadokban Naxos urai és az oszmánok irányították a szigetet, egészen addig, míg Görögországhoz nem csatolták. A bájos, idillikus sziget kialakulása meglehetősen drámai módon ment végbe. Mai félhold alakját az ie. 1500 körül bekövetkezett vulkánkitörés után nyerte el a korábban köralakú sziget. A kitörést követő szökőár elpusztította többek között a krétai civilizációt is. Egyes kellő fantáziával megáldott történészek szerint az elveszett Atlantisz legendája szervesen kapcsolódik Santorini történetéhez. Fira, Santorini fővárosa a tengerből kiemelkedő kalderára (vulkáni szikla tetejére), épült. A félhold alakú beomlott kráter meredek és sziklás hegyoldalára, szinte egymásba érve épültek a fehér-kék házak és templomok.A sziget Európa egyik legismertebb idegenforgalmi célpontja, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Az öbölben naponta kötnek ki az óriás, többezer utast szállító luxushajók, az érdeklődők mellett Santorini kedvenc helye a nászutasoknak is, sokan itt fogadnak örök hűséget. Fira luxusüdülőhely, drága szállodákkal és üzletekkel, sok filmcsillag és más celebritás is ellátogat ide. Csodálatos a kilátás innen a kalderára, különösen naplementekor.Fira leghangulatosabb, legszebb utcája a Plátia Firosztefáni, ahol az Ájiu Miná templom is található: a kék kupolás, fehér harangtoronnyal rendelkező templom Fira egyik jelképe.A vakító fehér házak és a kék kupolák mellett, a kis utcácskákat virágerdő övezi, ez tényleg a földi Paradicsom.A sziget teleülései közötti közlekedésre a legnépszerűbb járgány a quad, bár a meredek szerpentineken nem árt az óvatosság. Egy helyi monda szerint a legveszélyesebb kanyarokban még a buszvezetők is becsukják a szemüket.Sétáljunk egy kicsit a szigeten:Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y6YryG3rldw                                                                                                  Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!