2019. március 21. csütörtök, Benedek és Napsugár napja

Ritka művészeti esemény zajlik most Budapesten. Három hónapig, először és utoljára látható hazánkban együtt az a rendkívüli gyűjtemény, amelyet a kinetikus fényszobrairól ismertté vált Nicolas Schöffer egykori műtermében tárolt munkáiból rendez a Műcsarnok, a művész özvegye közreműködésével.

A régi mondás értékét esetünkben még az sem módosítja, hogy jelző akár magyar-szlovén is lehetne, a negyedik pedig nem ráadás, hanem kivételesen megelőzte az összetartozó hármat. Ez utóbbiak - három kiállítás – együtt, egyszerre nyíltak meg a budapesti Műcsarnokban.

Három különleges, a feltalálás és a fantasztikum jelentésárnyalatait, az utópia és a csoda sokszínűségét körüljáró tárlattal válik teljessé a „Heuréka!” a Műcsarnok őszi-téli kiállítás-sorozata. A Vörösváry Ákos, Malgot István és Csertő Lajos munkáiból látható tárlatok 2016. január 31-ig látogathatók.

Szokatlan – mondhatni rendkívüli – eseménysor megnyitására került sor a Műcsarnokban. „Szlovén – magyar kapcsolat” összefoglaló címmel, egymás után négy kiállítást rendeznek, melynek első tagja augusztus 6-tól szeptember 27-ig várja a látogatókat.