2024. március 28. csütörtök, Gedeon és Johanna napja
Játék, történelem
Révay András
2015.07.04 23:13
Szokatlan kiállítás nyílt meg Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. „Életünk a játék” címmel a neves magyar óvodapedagógus, Karlócai Mariann gyűjteményéből láthatók különleges darabok egészen november 22-ig.

 Méltóan jellegéhez, ez a kiállítás nem a tárlatoknál megszokott módon, hanem dallal-tánccal kezdődött. Előbb egy alkalmi – Karlócai Mariann unokáiból álló – kórus énekelt, igencsak színvonalasan, később pedig az évtizedekkel ezelőtt, részben az ő közreműködésével létrejött Csillagszemű Táncegyüttes gyermekei mutattak be két táncot komoly sikerrel. Ez az egyetlen magántársulat Magyarországon, ahová hároméves kortól vesznek fel gyerekeket és sokan egészen felnőtt korukig ott is maradnak. Jelenleg mintegy hétszáz táncosuk van és nem ritka közöttük az olyan, aki – a hetvenes évek elején – még Karlócai Mariann félnapos magánóvodájába is járt a Pasaréti útra. A saját otthonában tartotta fenn és egészen más szellemben foglalkozott a gyerekkel, mint a hivatalos intézményekben.

Mindennek persze előzménye is volt. Először is a polgári otthon és az iskolák, köztük a Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet. Érettségi után részt vett egy gyermeknyaraltatáson és itt határozta el, hogy gyerekkel kíván foglalkozni. Óvónői oklevele 1948-ban szerzett és nyomban meg is nyitotta saját intézményét. Később, férjével és gyerekeivel sokat utazott, túrázott. A játékgyűjtésre az indíttatást a skóciai Edinburghban, a Museum of Childhood megtekintése jelentette számára. Hazatérve ismerősöktől, gyűjtőktől kért kölcsön játékokat és megrendezte első kiállítását a II. kerületi Kapás utcai Úttörőházban. Ezt egy újabb kiállítás követte a Magyar Nemzeti Múzeumban, de a „szakma” figyelmét nem sikerült felkeltenie. Ekkor határozta el, hogy létrehozza saját gyűjteményét.

 Ez a kiállítás kettős születésnap jegyében nyílt meg. Karlócai Mariann idén ünnepli a 90. születésnapját, a Magyar Játék Társaság névadójának, Kiss Áronnak pedig a 170. születésnapjára emlékezünk. Reméljük – hangsúlyozta Kiss Imre, a múzeum igazgatója – hogy ennek a kiállításnak az anyaga hamarosan valamilyen közgyűjteménybe kerül és alapja lesz egy igazi játékmúzeumnak, melyre már mindannyian régóta várunk. A gyűjtemény ugyanis ma már ötezernél is több darabból áll, többségük az 1920 – 30-as évekből származik. Ezért ezen a kiállításon is főleg az 1920-as évek első felének játékait mutatták be. Mivel hazánkban nem folyt jelentős játékgyártás, a gyűjtemény nagy részét a külföldön készült, de itthon forgalmazott játékok teszik ki.

 Ez a legszebb, legnagyobb szabású kiállítás, ami eddig Karlócai Mariann gyűjteményéből készült – erősítette meg dr. Györgyi Erzsébet, a Magyar Játék Társaság elnöke. A játékok szerepe roppant fontos, bevezetik a gyereket a felnőtt életbe. Bevezetik azokba a tevékenységekbe, amiket el kell sajátítson, hogy kifejlessze, gazdagítsa saját képességeit. A játék esztétikuma fejleszti szépérzékét, a játék közbeni tevékenység élményvilágát gazdagítja. Ebben a gyűjteményben most azt látjuk, amit a polgári világ, az akkori társadalom adni tudott a gyermekeknek. Így együtt a játékok szélesebb körű művelődés- és társadalomtörténet bemutatására is alkalmasak. Különösen ez utóbbi téren van ennek a gyűjteménynek komoly mondanivalója.

 Egy olyan korszak emlékeit őrzi, amikor Magyarország szervesebb része volt Európának. Gyermekei az egész világ játékipara által előállított értékeket élvezhették. Most is vannak itt francia és német porcelánbabák, építőjátékok Nyugat-Európából. Olykor a történetük is érdekes. Angol gyártmányú négerbabák Dél-Amerikából úgy kerültek Magyarországra, hogy a Ganz Vagongyár Argentínába adott el – még a két háború között – a mai napig is működő vagonokat és éppen Györgyi Erzsébet nagyapja adta át őket a vásárlónak. Hivatalos útjairól mindig játékokat hozott az unokáinak. A állatfigurákat a család külföldön élő orvos barátai hozták, amikor Budapestre jöttek kongresszusokra. Fokozatosan így gazdagodott a játékgyűjtemény. Abból a korból még hány családnak vannak játékai és hány történet tartozhat hozzájuk? Itt van az ideje, hogy ezeket mind egybegyűjtsük!

A játék jelentőségét mutatja, hogy jelen marad felnőtt korban is, akkor már csak, mint szabadidős tevékenység. A felnőttek játékai jellegzetesen társas- és társasági játékok. A XX. század elején például a kávéházakban nagy „játékélet” folyt. Rendkívül népszerű volt a biliárd, a dominó, a sakk, a kugli a különféle kártyajátékok. Főleg ez utóbbi. Budapesten ekkoriban több mint háromszáz helyen lehetet kártyázni, magánlakásokon, baráti összejöveteleken is rendszeresen előkerült a kártya. A XX. század első felében népszerű logikai játék volt a majong is, melyet Kínában sokáig csak a császári udvarban volt szabad játszani és csak ezt követően terjedt el az egész világon. Ma a játékokkal már szakemberek több csoportja, játéktörténészek, -gyűjtők, -alkotók, pedagógusok, pszichológusok foglalkoznak.

 A tárgyak története egy múzeum számára a tárgy birtoklásával egyenértékű, mert minden tárgy értékét növeli, amennyit a történetéről tudunk. Karlócai Mariann gyűjteményének történetéhez szorosan hozzátartozik az ő magánóvodája, az oda járó gyerekek családjának története. Ahogy fokozatosan kisebb lakásokba költöztek és megszűnt a lehetősége annak, hogy régi tárgyakat őrizgessenek. Ők adták át a játékok jelentős hányadát, így biztosak lehettek abban, hogy nem pusztul el, létezik még a számukra becses darab akkor is, amikor már nem játszanak vele. Így jött létre a gyűjtemény. Karlócai Mariann is onnan hozta a játékmúzeum ötletét, ahonnan Széchenyi István a Lánchídét! Kitartott mellette egy hosszú élet során. A Kiss Áron Társaság pedig egyetértőleg támogatja a javaslatot, hogy ez a gyűjtemény a maga egészében önállóan léphessen a közönség elé. Szakszerű feldolgozásért kiált, mert nagyobb összefüggések felé mutat, mintha csak játékokként gondolunk rájuk. Maradjanak meg az utókornak, gyönyörködve, emlékezve, nosztalgiázva nézhessünk végig rajtuk és az utánunk következő generációk is megtehessék ugyanezt, ugyanebben a gyűjteményben!

www.mkvm.hu

Kapcsolódó témák

Megújult arculattal, új programokkal és egy új műsorral jelentkezik a huszonkilenc éves Magyar Menedzserszövetség. Az Év Menedzsere díjat – már 25. alkalommal - nagyszabású gálaesten adták át idén és határozottan körvonalazódó terveik vannak 2020-ra is.

A két állítás látszólag ellentmond egymásnak, ám a történelem teremthet olyan helyzetet, ahol ez a kijelentés mégis igaz lehet. Az Alföldön, Budapesttől mindössze 76 kilométer távolságra, Cegléd és Nagykőrös között fekvő Nyársapát esetében éppen egy ilyennel találkozunk. A honfoglalás korából nincsenek rá vonatkoztatható adatok. Első írásos említésétől, 1367-től, önálló községgé válásáig, 1954-ig, legalább kilenc birtokosa volt, a Clarissa apácáktól a Rákócziakig.

Szokatlan, de roppant érdekes film bemutatóját tartották Budapesten, a XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központjában. Témája – anélkül, hogy látták volna – ismerős minden olyan család számára, ahol „tizenéves” korú gyermek él. Napjaink egyik nagyon nagy problémájáról, a fiatalok drogfogyasztásáról szól.

Ne lepődjön meg, aki ezt a szót még soha nem hallotta. Nincs vele egyedül – mostanáig. Ám aki jelen volt Budapesten a Nagycsarnokban a Portugál napokon, nemcsak a szóval, de a szappannal is találkozhatott. No és persze volt ott még sok más.

A 20. – jubileumi - Magyar Termék Nagydíj Védjegy kitüntetést, a tanúsított minőség „útlevelét”, a Magyar Gazdaság Ünnepén, az Országház Felsőházi termében adták át a díjazottaknak. A zsúfolásig megtelt teremben olyan vállalatok képviselői ültek, akiknél tevékenységükben az energiahatékonyság, a környezetbarát és a fogyasztók életminőségét javító, integrált megoldások kaptak nagy hangsúlyt.

Blog ajánló
Városlátogatások Genova
 GenovaGenova, az ismeretlen tengeri hatalom, mint egy rejtélyes kincsesláda, várja, hogy felfedezzük. A Földközi-tenger uraként évszázadokon át virágzott, és a kereskedelemben megkerülhetetlen volt. Mégis, amikor Genova neve elhangzik, sokaknak Velence jut eszébe, pedig Genova is méltán büszke múltjára és gazdagságára.Egy kis történelemGenova területét időszámítás előtt a görögök lakták, de kikötője feltehetőleg már korábban is működött. A Római Birodalom bukása után önálló városállam lett, melyet évente választott konzulok vezettek, bár névleg a Német-Római császár fennhatósága, és a genovai püspök irányítása alatt állt. A Genovai Köztársaság Földközi-tenger térségének egyik legnagyobb flottájával rendelkezett, hatalma Szardíniára és Korzikára is kiterjedt. Hadi és kereskedelmi flottája jelentős volt, és címere ma is díszíti az olasz flottát.Fénykorát a 13. században érte el, amikor Pisát és az örök rivális Velencét is legyőzte. Később francia, majd milánói uralom alá kerültek, elvesztették Szardíniát és Korzikát is. Genova csak a 16. században virágozhatott fel ismét. Ebben az időszakban számos művész élt és alkotott itt, többek közt Rubens, Caravaggio és Van Dyck. Francesco Petrarca a „La Superba” (magyarul „nagyszerű, gazdag, büszke”) jelzővel illette Genovát: „Nemes város, a tenger partján az Alpok láncainak támaszkodva, büszke falakkal körülvéve, gazdag férfiakkal, a tenger uraival.” A város történelme tele van fordulatokkal, pusztításokkal és újjászületésekkel.Olaszország legnagyobb és Marseille után a Földközi-tenger második legnagyobb kikötője. Itt még egy nagy hajót sem könnyű megtalálni.  Kolumbusz szülővárosában, Amerika felfedezésének 500 éves évfordulójára, a régi kikötő helyén egy szórakoztató központot is létesítettek, mely megtartotta régi nevet, a Porto Anticót.A régi kikötő egy festményenA régi kikötő mellett emelkedik, a 117 méter magas La Lanterna, a világ legrégebbi, máig működő világítótornya, amely Genova jelképe.  Eredetileg egy hegyen állt, de mára csupán egy szikladarabon egyensúlyozik. 1543-ban építették újjá, mert egy felkelésben megsemmisült.  Fénye tiszta időben 36 tengeri mérföldre világít el, ez több mint 60 km-nek felel meg.A Piazza de Ferrari nyüzsgő tere a modern és az ősi Genova találkozási pontja. Északi végében a Carlo Felice Színház, más néven az Opera magasodik, nyugati szegletében a Dózsepalota (Palazzo Ducale) áll. Itt találhatjuk azt a házat is, ahol a város híres szülötte, Kolumbusz Kristóf született. A történelmi belváros, a Centro Storico, mely Európában a legnagyobb, óriási és dúsan díszített középkori épületekkel, melyeket egykor a város gazdag kereskedőcsaládjai emeltek, sikátoros utcácskáival várja a látogatókat. A városrész jelenleg bevásárló negyedként funkcionál.Genova székesegyháza a Via San Lorenzón álló San Lorenzo-katedrális. A francia templomok hatását tükröző templom építését a XII. században kezdték meg. Kincsestárának 1892-ben külön múzeumot is szenteltek, melynek falai és padlója is szürke, köszönhetően a helyi mészkőnek, amiből készültek.Genova egyik legfeltűnőbb palotája a San Giorgio, melynek építése szintén a 13. században kezdődött, majd évszázadokon át változott, így a középkori és a reneszánsz építészet stílusjegyeit is megtaláljuk a gyönyörű épületen.A város ma is büszkén viseli a „büszke” jelzőt, és az utcákon sétálva még mindig érezhető a múlt pompája és gazdagsága. Genova – ahol a múlt és a jelen találkozik, ahol a tenger és a hegyek összeérnek, és ahol minden sarkon újabb kalandok várnak. Ha valaha erre jársz, ne hagyd ki ezt a varázslatos várost!Nézzünk meg egy videót: : https://www.youtube.com/watch?v=Qst_kBNkt8U                                                                                                            vinpet
Városlátogatások Bologna
 Bologna Egy igazi középkori reneszánsz város Bologna Emiglia Romana tartomány fővárosa, Olaszország hetedik legnépesebb települése. Már az időszámítás előtt is éltek itt emberek. Bolognában alapították a világ első egyetemét 1088-ban. Ma is egy középkori jellegű csendes, hangulatos egyetemi város néhány érdekes nevezetességgel.Az olaszok különféle, érdekes jelzőkkel látják el Bolognát: "la dotta" (tanult, az egyetemek miatt), "la grassa" (zsíros, avagy kövér, a nehezebb tészta ételek - tagliatelle, tortellini - miatt), "la rossa" (vörös, az épületek jellemző színe és a helyi baloldal hagyományos túlsúlya miatt). Ide illeszthetnénk a zenélő jelzőt is, mivel az UNESCO a zene kreatív városa címmel tüntette ki.Bologna központi terén, a Piazza Maggiorén áll a város védőszentjéről, Szent Petroniusról elnevezett bazilika, amelyet 1392-ben kezdtek építeni, és ha minden az eredeti terveknek megfelelően zajlott volna, az első Szent Péter-bazilikánál is nagyobb lett volna. A pápai hatalom azonban beavatkozott, nem engedte, hogy a római székesegyház méreteit túlszárnyalják, de még így is a világ öt legnagyobb templomának egyike és a legnagyobb tégla építésű gótikus bazilika.Bologna az árkádok városa, a városközpontban állítólag összesen 38 kilométert tesz ki az árkádok hosszúsága. Az esős idő sem probléma esernyő nélkül.Bologna egyik szimbóluma és a korszak egyik legpompásabb alkotásának számító Neptun szökőkút (Fontana del Nettuno). A kutat Tommaso Laureti tervezte, a bronz szoborcsoport pedig Giambologna egyik korai munkája a 16. századból.A Piazza Maggiore a város főtere. A térre néző legrégebbi épület a Palazzo del Podesta, a városvezetés első székhelye a Torre dell’Arengoval, ami 1259 óta áll. Íves boltozata alatt azokat, akik az egyik oldalon suttognak, a másik sarokban is lehet hallani.A Bolognai tornyok.A 12-13. században valószínűleg 180 torony volt Bolognában, amolyan középkori felhőkarcolók, melyek az építtető családok gazdagságát szimbolizálta. Minél magasabb tornyot épített valaki, annál inkább vagyonosnak számított. Mára kevesebb, mint 20 torony maradt meg, két legkiemelkedőbb közülük a 97 m magas Asinelli torony, és 48 m magas Garisenda torony. A Garisenda-torony az egyetlen igazi ferde torony Olaszországban, mert a pisai az egy campanile, azaz harangtorony. A bolognai ferde tornyokat a város szimbólumaként is emlegetik. Az Asinelli-torony a világ legmagasabb, a középkorban épült ferde tornya. Bologna az a város Olaszországban, ahol a statisztikák szerint a legjobb életminőség. A várost Olaszország gasztronómiai központjának is tartják. Bologna egyetemi város, fontos kulturális és művészeti központ, gazdag kulturális élettel. Számos koncert, fesztivál, színházi előadás vár a látogatókra. Nézzünk meg egy videót : https://www.youtube.com/watch?v=tDmcq2bX4bI                                                                                                                      by vinpet
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!