2020. április 3. péntek, Buda és Richárd napja
Megnyílt az emlékszoba
Révay András
2015.03.12 23:15
A lakás ajtajáról levett, eredeti névtáblát ma már mindenki láthatja, aki bármely okból ellátogat Budapesten, a XIII. kerületi RaM Colosseumba. Jó helyen van ott, hiszen az épület névadója és a tábla tulajdonosa ugyanaz a személy.

 Ha belépne az ajtón, otthon is érezhetné magát, mindjárt le is ülhetne az íróasztala mellé Radnóti Miklós. A névtábla mögött változatlanul ugyanaz a lakás található. Igaz, nem az egész, csak egy részlete. Minden darabjában eredeti részlete. Az íróasztal, mely mellett abban a karosszékben ülve dolgozott, az ágy, amin feküdt, a könyvespolcok, ahol a könyvei álltak, kivétel nélkül minden darab a költő és Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni életének pillanatait őrzik. A lakás nem volt múzeum. Fanni nem rendezett kiállításokat vagy magát ünnepeltető felolvasóesteket. Nem véletlen, hogy naplóját is csak halála után lehetett közölni. A lakásban a tárgyak többsége végig azon a helyen volt, „ahol Miklós hagyta.” Mindez kitörölhetetlenül mutatja eggyé válását a géniusz költővel.

A sors kegyes hozzánk, mert megadta nekünk, hogy a Radnóti Miklós Művelődési Központ valódi kultikus hellyé váljon – állapította meg dr. Tóth József, a kerület polgármestere. Egy otthon része költözött a falai közé. Az otthon utolsó lakója, Gyarmati Fanni, költőfeleségnek készült. Nem ihlető múzsának, aki olykor homlokon csókolja a kiválasztottat, inkább olyannak, aki mos, főz, stoppol. Elsőnek olvassa a verset. A döccenő ritmust kiigazítja, nyersfordítást csinál, társ a társaságban, védelmező a gáncsoskodókkal szemben, bíztat, serkent és szeret. Költőfeleségnek készült és nem rettentette vissza, a „nemzet özvegye” Szendrey Júlia meghurcolása, sem Csinszkának jutott szemrehányások özöne, Jókayné megkövezése vagy Móriczné tragédiája sem. Özvegynek persze nem készült, krónikásnak sem. Méltóságát viszont mindig, végig megőrizte. Radnóti elismertsége is sokat váratott magára. Pedig a XX. század derekán már alig akadt olyan magyar és keresztény, aki birtokában lett volna a Vereckei-szorosban osztogatott, elsőbbséget biztosító sorszámnak. Fanni naplója pontosan rögzíti az eseményeket és 1946. szeptember 9-ig túlélést remél. Utolsó sorai pillanatképnek is beillenek: „Alkonyatkor cigarettázom, mélyen felnőttesen az ablakban, és csorog a könnyem.”

 Igen, arról a Pozsonyi úti lakásról, annak egy részéről és ablakáról van szó, amit itt restaurálva, kiállítva, Radnóti Miklósné unokahúga, mint általános örökös, nagylelkűen a XIII. kerületnek ajándékozott. Szék, asztal, írógép, hitvesi ágy, könyvespolcok, közel kétszáz könyvvel. Segítségükkel további ismereteket szerezhetünk a két ember életéről. Szinte halljuk az elhangzott szavakat. Visszatükröződik bennük az akkori világ. Radnótiné álláspontja az volt, hogy nem a művészeknek kell emlékhelyet kialakítani, hanem a műveiket kell megismerni! Az ő halála a múlt év egyik szomorú eseménye volt. Akik ismerték és közel álltak hozzá, teljesen abszurdnak, minden jogi alapot nélkülözőnek, kegyeleti jogot sértőnek, álszent politikai követelésnek tartották a végrendelet megkérdőjelezését, amivel hamis nemzeti érdekké kívánták beállítani a hagyatékra irányuló igényt. Mindaz ellenkezett Fanni életével. Soha nem állt szándékában a hagyaték egyben tartása, miközben egy életen át őrzött mindent, ami Radnóti Miklóssal közös volt.

 A kéziratok végrendeleti örököse a Magyar Tudományos Akadémia kézirattára lett. Aki vitatja a végrendeletben foglaltakat az egyben az Akadémia minőségét is vitatja. Magyarország és a magyar irodalom érdeke, hogy a páratlan értékű kéziratok, noteszek, naplók, levelek ott legyenek elhelyezve, ahol a legnagyobb tudású szakértők kezébe kerülhetnek. Kegyeletsértő és jogállamban nem lehetséges a végakarat bárminemű kérdésessé tétele. A törvényes örökös az örökséggel saját belátása szerint rendelkezhet. Úgy döntött, hogy a kiállítás megrendezéséhez szükséges eszközöket, tárgyakat a XIII. kerületnek ajándékozza.

A bútorok nyolcvan év használat után nem voltak tökéletes állapotban, erős restaurálásra szorultak annak érdekében, hogy kiállíthatók legyenek. Ugyanakkor elmondható róluk, hogy készítésük idején a mesteremberek még sokat adtak a szakmai becsületre, alapos munkát végeztek. A karosszék például – a hagyaték legrégebbi darabja – 1915-1920 között készülhetett, tömör cseresznyefából. Most a faszerkezetet teljesen lecsiszolták, átfényezték a régi módszer szerint, kézi politúrozással. A kárpitozás alatt elhelyezett kétkúpos bútorrugók több száz évet is elbírnak. Az ülőfelületet, szintén a régi módon, lószőr, vatta és afrik felhasználásával javították és a végén visszakerült rá az eredeti műbőr. Bármennyire is meglepő, műbőrt nálunk igen korán, már 1844-ben is használtak.

 A kulacs, a tarisznya és a kirándulásokon használt turistabot nem szorult felújításra, annál inkább az íróasztal. A konstruktivizmus és a bauhaus korszakából származik, egyenes, letisztult vonalak jellemezik, nincs rajta faragás, díszítés. A fenyőfa alapra ragasztott, gondosan válogatott dió furnér teteje nagyon rossz állapotban volt, mert egy időben akvárium is állt rajta. Az asztal minden részét lecsiszolták, a furnér hiányát pótolták, majd az egészet politúrozták. Hasonló felépítésűek a könyvespolcok, melyeknél a felújítás menete is ugyanaz volt, mint az aszalnál és ez áll az ágy restaurálására is. Az ágyban meghagyták az eredeti epeda rugózatot, mely szintén kibír akár száz évet is. Egyedül az egyik szőnyeget kellett az eredeti minta alapján újból megszövetni.

A Radnóti-hagyaték gondozója, Ferencz Győző irodalomtörténész, egyetemi tanár mielőtt a polgármesterrel együtt átvágta volna a kiállítás megnyitását jelképező szalagot, elmondta, hogy a Pozsonyi úti lakásba a Radnóti házaspár 1935. augusztus 11-én költözött be. A költő 1944. május 20-ig munkaszolgálatra történő bevonulásáig élt ott, Gyarmati Fanni pedig haláláig, 2014. február 15-ig. A most átadott emlékhelyre a bútorok, képek, könyvek kiválasztása nagy gonddal történt, a dolgozó sarkot és a hálórészt mutatják be, mint a munka és a magánélet két legfontosabb színterét. A jelenlegi helyszín, tehát a Radnóti Miklós Művelődési Központ ezzel az emlékszobával mintegy megerősítést kap. Rákerül a magyar és a nemzetközi irodalmi köztudat térképére. Egyszerre válik a tiszteletadás és az ismeretterjesztés színhelyévé. Radnóti Miklós alakját 1946-tól kezdve folyamatosan megpróbálták kisajátítani politikai célokra. Ezért ellenezte Gyarmati Fanni a kultusz minden formáját. A most megnyílt kiállítás a házaspár mindennapjait hitelesen hozza közel a szemlélőhöz. 

Kapcsolódó témák

Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.

A tizenkettedik Újbor és Sajtfesztivál a Bánk Bán Bordalával nyílt meg Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Mezőgazdasági Múzeumban. A jó hangulat nem csak ennek volt köszönhető. A borászok bizakodóak, a 2015-ös év jó évjáratnak ígérkezik. Az pedig köztudott, hogy a bor és a sajt egymásnak jó barátai. Ahol sűrűbben nyílik a palack, ott több fogy a sajtokból is.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!