2024. április 19. péntek, Emma napja

Nem lesz nehéz dolga a kritikusoknak. A Pesti Magyar Színház legújabb előadásáról, az Ezeregy éjszakáról, bátran elmondhatjuk, hogy valószínűleg hosszú, tartós sikersorozat elé néz. Itt minden a helyén van. A díszlet, a jelmez, a szöveg, és a zene, a színészi játék, a tánc és az énekesi teljesítmény egyaránt szép, kerek egésszé áll össze. Kezdetben úgy látszik; csak egy jó szórakozást kínálnak, ám a nézők többségét bizonyára később is foglalkoztatni fogja majd néhány, a színházból hazavitt gondolat.

Él Magyarországon, Kecskeméten valaki, akit százezrek ismernek. Sokan nevezik – nem ok nélkül – királynőnek és legalább annyian becézik kedvesen nyuszinak. Aki belép a házába, úgy érezheti, múzeumba érkezett. Kevesek által művelt, ritka művészeti ág jeles képviselője, tojásdíszítő. Ám emellett még magas szintű munkát végez nyolc másik művészet területén is. Az első volt a falpingálás, azóta fest képeket, bútort, tányérokat, vázákat, készít terítőket, blúzokat, mellényeket. Szíves meghívására, otthonában kereshettük fel, ott készült vele ez a beszélgetés.

Véletlenül ide nem téved be a vendég. Az utcán is keresni kell, mire rátalál Budapesten, a VI. kerületi Csengery utca 65/b-ben a Pótkulcs nevű – kissé romkocsmára hasonlító - étteremre. Hangulata, kerthelyisége, belső tere valóban egyedi, délután 5-től éjjel kettőig van nyitva. Itt látható szeptember végéig Darvasi László festőművész legújabb kiállítása.

2023.08.06 11:49

Egy negyed évszázad nagy idő. Ha egy rendezvény ennyi ideig létezik, az már önmagában bizonyítja szükségességét, életképességét. A budapesti Zsidó Kulturális Fesztivál elérte ezt a kort. Szeptember 3-tól szeptember 12-ig várja a közönségét hét helyszínen: a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai, a Rumbach utcai zsinagógában, a Bálint Házban, a Magyar Zene Házában és a Papp László Sportarénában. A rendezvényeken a magyar és a külföldi zenei élet kiválóságai lépnek fel.

Bizony téved, aki a cím láttán valamely patás állat lábára, mozgásának fizikájára gondol. De az is távol jár az igazságtól, aki a fizika tudományának valamilyen mellékágát véli felfedezni benne. – bár annyi igaz, hogy vannak, akik tudománynak tartják. No de hová sorolható? Mint az sok más ismeretünkről is kiderült; határterület! Kapcsolata van az irodalommal és a képzőművészettel is. A tág témakört bemutató kiállítás szeptember 17-ig látható Budapesten a Műcsarnokban.