2024. április 19. péntek, Emma napja

Új bemutatóra készül a Budapesti Operettszínház. Negyven év után ismét látható lesz náluk Kukorica Jancsi közismert története, melyet Kacsóh Pongrácz nagyszerű zenéje tett színpadon is sikeressé. Most kifejezetten az operettszínházi zenekar méretére átdolgozva hangzanak majd fel a népszerű melódiák, a november 22-i bemutatón.

Tárogatószó fogadta a látogatókat és az érdeklődők kuruc dalok szövegével is megismerkedhettek. A Magyar Országgyűlés a 2019-es évet Rákóczi emlékévvé nyilvánította és ennek szellemében vándorkiállítás nyílt meg Budapesten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A kiállítás része több nagy tabló a Szabadságharc történetéről, nevezetes személyiségeiről és bemutatnak korabeli fegyvereket, ruhákat is.

Kamarakiállítással emlékezik a Szépművészeti Múzeum Rembrandt halálának 350. évfordulójára. A szeptember 19-én megnyílt tárlat Rembrandtra, mint mesterre és tanítóra kívánja felhívni a figyelmet. A kiállítás teljes egészében a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének és Régi Képtárának anyagából valósult meg.

Nem jár messze az igazságtól, akinek a címben látható, elnyújtott, három á betű kapcsán a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor jut eszébe. Igaz, ő a nincs helyett azt mondta: van – és mindig volt is neki egy másik hangszere, amivel az őrültbe kergette a porondmestert. Őrá és még sok más cirkuszművészre emlékeztek a Fővárosi Nagycirkuszban egy kettős ünnepségen, ahol a könyvbemutatót egy kiállítás megnyitása követte.

A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatnak a látogatók a Magyar Nemzeti Galéria - a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett - kiállításán. A csaknem 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot felvonultató tárlat a mozgalom történetének eseményekkel teli időszakát, az 1929-es évet helyezi középpontba. Az október közepéig látható kiállításon többek között Salvador Dali, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti műveinek segítségével ismerhetik meg a látogatók az izgalmas korszakot.