Ez a mondat, egy Paul Valéry idézet, Sinkó István művészeti író beszédének végén hangzott el, a Nádas Alexandra és Nagy Gábor művészházaspár közös kiállításnak megnyitásakor, a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Pedig igazsága annyira kétségbevonhatatlan, hogy szolgálhatna akár a kiállítás vezérfonalául is. A szeptember 3-ig megtekinthető közös tárlaton ugyanis mindkettőjük művészetének egymást megszólító vonásaival találkozhat a közönség.

Bár biztos adatunk nincs róla, mégis erősen feltételezhető, hogy Semmelweis Ignác az a magyar ember, akinek külföldön a legtöbb szobra van. Születésének 200. évfordulója tiszteletére idehaza Semmelweis év van, sok helyen volt és lesz még róla megemlékezés, a budapesti Bélyegmúzeumban pedig munkásságát és személyét bemutató kiállítás nyílt.

Ma már egyre kevésbé lepődünk meg azon, ha valamely világhírességről egyszer csak kiderül, hogy felmenői között magyar is található. Bár a csodálkozás némileg erősebb lesz, ha olyan személyiséggel gazdagodik ez a sor, akiről azért ezt végképp nem gondoltuk volna! Azt is tudjuk, hogy a szerelem nagyúr, olyan nagy, hogy még egy magyar nyelvű levél megírására is késztetheti a szerető – bár magyarul nem tudó – kedvest.

„Lehettem volna költő, képzőművész, zenész” – mondta egy alkalommal önmagáról Huszárik Zoltán, a közelmúlt művészeti életének egyedi tehetségű alakja. Ennek a tehetségnek egyik megnyilvánulási területéről, a grafikai alkotásaiból nyílt most - szeptember 30-ig látogatható - kiállítás Budapesten, a Műcsarnokban.

Nehéz volna pontos meghatározását adni annak, ami augusztus 12-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria A épületében. Különösen, ha a belépéskor szembetűnő feliratból indulunk ki. Vannak képek a falakon, vannak magyarázó feliratok, de a lényeg egészen más. A Galéria saját meghatározása szerint a 20. századi modemizmus sajátos gondolkodásmódját, a korszak művészetére jellemző kiáltványok világát idézi fel Julián Rosefeldt MANIFESTO című filminstallációja.