2019. december 8. vasárnap, Mária és Marion napja
Önálló művészet-e a film?
Révay András
2016.10.10 22:56
Különleges vendéget hívtak meg a szervezők az újlipótvárosi Firkász kávéház hagyományos „Délutáni frissítő” című programsorozatába. Hazai filmművészetünk egyik legérdekesebb egyénisége vállalkozott rá, hogy egy beszélgetés során némi betekintést enged a filmkészítés sokak számára titokzatos világába.

 A kávéház vendégei között időről-időre eddig is találkozhattunk a hazai és a külföldi művészvilág kiemelkedő személyiségeivel. Nobel- és Oscar-díjas kiválóságok többször is ebédeltek, vacsoráztak már ott. Arra viszont még nem volt példa, hogy egyikük elbeszélgetett volna a többi vendéggel, válaszolt kérdéseikre. Szabó István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Oscar- és Kossuth-díjas magyar filmrendező, érdemes és kiváló művész, a magyar filmművészet európai hatású és rangú alkotója viszont pont ezt tette. A közel háromórás beszélgetés részleteire lehetetlen kitérni, de a társalgás csúcspontján – és ez minden nagy művész jellemző sajátja – mondatai egyszerre tanítottak és késztettek gondolkodásra. Már a legelső kérdésre – hogy miért a filmszakmát választotta – a hallgatóit mosolyra derítő választ adott: lustaságból! A szüleim és a nagyszüleim is orvosok voltak. A nagyapám híres orvos volt, utcát is neveztek el róla, ezért én is orvos akartam lenni – mondta, de a pályaválasztásom idején csak egy egyetemre lehetett jelentkezni. Viszont lehetett mellé választani egy művészeti főiskolát is. Engem érdekelt a film, jelentkeztem erre a főiskolára is, és oda előbb felvettek. Nagy dolog volt, mert a hatszáz jelentkezőből csak tízen jutottunk be! Itt maradtam, nem mentem az orvosira, de azóta is mindig van a zsebemben Kalmopyrin vagy más fájdalomcsillapító, tanácsot is tudok adni másoknak – hogy menjenek orvoshoz!

 A következő kérdés már a „szakmát” érintette: hogyan választja ki a filmek témáit? Mindig van valami, ami engem érdekel, izgat – hangzott a válasz. Mivel egy társadalom tagja vagyok, ha engem izgat – gondolom - akkor valószínűleg többeket is. Ezért megpróbálok kérdéseket feltenni. A filmnek az a dolga, hogy jó kérdéseket tegyen fel. Szerintem kétféle szülő van. A rossz szülő azt kérdezi a gyerektől „jól feleltél ma?” A jó szülő pedig: „tettél ma fel okos kérdést?” Szabó Magda többször javasolta, készítsek filmet valamelyik regényéből. Amikor elolvastam az Ajtó-t, láttam; a könyv sok más gyönyörű dolog mellett arról szól, hogy miért akarja ráerőszakolni az egyik ember a saját világszemléletét a másikra. Az életben pedig azt tapasztaltam, hogy ez egy társadalmi játék Magyarországon. Minden családban van ilyen papa, vagy mama vagy akár egy gyerek. Ezért csináltam róla filmet. A XX. század valószínűleg azért volt a történelem egyik legszörnyebb százada, mert végig azt gyakorolták több országban, hogy valakik ráerőszakoltak másokra egy életet, és azt elvárták tőle!

 Érdekes fordulata volt a beszélgetésnek, amikor Szabó István a mostanában olvasott könyvekről szólt. Külön is a hallgatóság figyelmébe ajánlotta Amos Oz, Júdás című regényét és egy másik könyvet, Márai Sándortól a Hallgatni akartam–ot. Ez egy óriási könyv, ami szinte kötelező olvasmány lehetne számunkra. A rendező és a színészek viszonya is sajátságos – tudtuk meg tőle. Egy időben például azt a társadalmi réteget, amiről a filmekben szólni akarat, Bálint András személyesítette meg legjobban. A Mephisto esetében viszont olyan színészre volt szükség, akiről nem tudjuk, szeressük vagy féljünk tőle. Brandauer ilyen. Felmerül a kérdés: önálló művészet-e a film vagy pedig egy koktél, keveréke a zenének, képzőművészetnek? Ha önálló, akkor meg kell mondani, mi az, amit a film tud, de semmilyen más művészet nem tud? Az emberiség kultúrtörténetében adott-e valamit a film, amit több ezer éven keresztül senki nem fogalmazott meg?

 Van egyetlen dolog, amit csak filmen lehet kifejezni és ez semmi más, mint az élő emberi arcon, előttünk, a néző előtt megszülető érzelem, gondolat és annak a megváltozása! Nem egy gyönyörű, fiatal női arc, amelyik szerelmes vagy amelyiknek a tekintetéből féltékenység árad, hanem egy szerelmes, fiatal női arc, amelyik azért, mert valaki átment a szobán, féltékennyé válik előttünk. Tehát a mozgás, a változás az élő, emberi arcon, olyan közelről, ahogy valóban nagy portréfestők – Rembrandt, Tiziano - már lefestették. Mélyen, nagy beleérző képességgel. De azt, ahogy az érzelem megszületik, ahogy a szomorúságból öröm lesz – azt csak a mozgó képpel lehet megmutatni! A film igazi erejét a vásznon az arcok hordozzák. Hogy ez mennyire így van, abból látjuk, hogy a film megjelenése után a nézők elkezdtek kiválasztani arcokat, akikben megbíztak. Akik miatt elmentek a moziba. Ilyen volt a némafilm idejében Rudolf Valentino, ilyen lett Gréte Garbo, Marlene Dietrich, Marilyn Monroe.

A furcsa az, hogy az arc, akit a nézők – egy adott korban - a maguk érzelmeinek a kifejezésére elfogadnak, bizonyos időközönként változik. Kérdés, mi ennek a változásnak az oka? Mitől lesz a Clark Gable-ből James Dean, belőle Anthony Perkins, utána Al Pacino, majd Dustin Hoffman – mi történik a világban, hogy az emberek sokasága, milliói, ez után a konkrét arc után érdeklődnek? Ki kell mondanunk: minden nagyobb politikai változás után megváltozik ez az arc! Gréte Garbo értéke, a szépsége és a színészi tehetsége mellett, a különös tartása, a három lépés távolság, ahogy még a legszebb szerelmi jelentekben is megtartotta önmagát! Soha nem engedett senkit közel magához. Az önmagát megőrizni tudó ember magatartása a harmincas években volt fontos. Amikor elkezdtek egyenruhába bújni az emberek, hogy megszerezzék a biztonságukat, de a lelkük mélyén szerették volna a saját identitásukat megőrizni – és volt egy asszony, aki ezt kifejezte. Amikor már közeledett a háború és a veszély került előtérbe, a világ a vulkán tetején táncolt, akkor megjelent egy másik asszony, aki magát a veszélyt képviselte. Ő volt Marlene Dietrich. Amikor pedig vége volt a háborúnak és közben az emberek megtanulták, hogy egy fél centis vas mindennek véget vethet, tehát szeretni kell, élni kell, inni, enni – megjött, aki a testet, az életet, a szerelmet jelenítette meg: Marilyn Monroe! Amint pedig megint elkezdődött a világ kettéosztottsága, ismét háborús légkör volt, háborúellenes mozgalmak léptek föl, a női egyenjogúságot hirdették és a kettő valahogy találkozott. A vezetőik mind rövid hajú, fiús lányok, fiatal asszonyok voltak – egyszer csak megérkezett Jane Fonda.

 Mostanában nincsenek női ideálok. Valószínűleg azért, mert megzavarodott a világ! Nem tudja mi a nők és mi a férfiak szerepe? Napirenden van ismét az erőszak, de az is furcsán változik. A II. Világháború előtti filmek sztárjai kemény, cserzett arcú férfiak voltak, de mindig a jó oldalon álltak. Majd behívták őket katonának, elmentek a háborúba, lelőtték mellettük a bajtársaikat, és amikor hazatértek, már nem tudták a fegyverükkel intézni a dolgaikat, mert azt a társadalom nem engedte. Zavart, lehajtott fejű fiúk lettek, mint James Dean. Később az értelmiség kezdett fontos szerepet kapni, egyetemi tanárokból lettek vezető politikusok, államtitkárok, hát a filmvásznon is megjelent egy finom úr, Anthony Perkins. De lelőtték a két Kennedyt, Martin Luther Kinget és az emberek rájöttek: az jó, ha valaki egyetemi tanár, de úgy jó, ha közben bokszolni is tud! Jött Dustin Hoffman, Al Pacino, Gene Hackman és amikor újra elkezdődtek a háborúk, megjelent egy kőkemény fiatalember, aki jéghidegen tudott agyonlőni mindenkit, de ha közelről mutatták az arcát kiderült, olyan rémült félelem van a tekintetében, mint a kisgyereknek, aki a pályaudvaron elveszítette a szüleit. Ez volt Sylvester Stallone! Rémült, törékeny arc. Azután következett a computer világa ahol, ha valakit lelőttek, kijött a computerből, akár az Arnold Schwarzenegger. Magyarországon is voltak ilyenek: Soós Imre, Szirtes Ádám, Mészáros Ági, Madaras József tökéletesen kifejeztek társadalmi gondolatokat. Ezért nyugodtan kijelenthetjük: ha megvan a szereposztás, megvan a film! Attól kezdve már csak csendet kell kérni, hogy ők nyugodtan dolgozhassanak. Mindössze ez az én dolgom – zárta a beszélgetést Szabó István, Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező.

Kapcsolódó témák

Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

Blog ajánló
Egy nap a városban Döbbenet ez a Fővám téri étterem-pince, főleg a föld alatt - Up & Down
A Fővám tér, úgy tűnik, kapott egy kis flancot. Nem messze onnan, ahol a város legkorábban nyitó kocsmája volt, hogy a hajnalban érkező kofák még éppen találkozhassanak az éjszakai tivornya végén a biliárdasztalon alvó lumpokkal (ez a mostani Burger King helyén állt a csarnok nyitása után), több olyan hely is nyitott, ami nem az egyszerű megjelenésével hódít. A Váci utcai forgatag egyik fontos kiömlésénél, az egyik nagy budapesti turistanevezetesség, a Központi Vásárcsarnok előtt állunk, így számíthatunk rá, hogy az egyszer beköszönő vendégek felülreprezentáltak lesznek. Az egyik itteni étterem facebookos véleményei például szinte kizárólag idegen nyelven íródtak. Aki ide jön tehát, az jól tudja, kiket akar megszólítani, és az csak részben az itt élő közösség. Így aztán az Up & Down név tökéletesen passzol ebbe az elgondolásba. Nehéz lett volna olyan nevet választani, amiről több vendég tudja, mit jelent. Már csak az a szó, hogy “étterem”, eleve leszűkíti a kört a felére. Aki egy idegen városban el akar igazodni, és meg akarja érteni az útbaigazítást, legalább az irányokat jelölő szavakat ismernie kell angolul. Kivéve Olaszországban, ott kár tudni bármit, bárhogy, az olaszon kívül. Elég menő helyen van az étterem, és a berendezés is eléggé ott van. Első ránézésre úgy érzed, hogy ez valami nagyon drága hely, nem is hinnénk, hogy van például ebédmenü, és nem is olyan unalmas, “adj valami ezeröté” fajtából, ami egyébként is kezd teljesen kiveszni a belvárosból. Steak, friss halak, rákok, szarvasgerinc mellett olyan hagyományos magyaros ételek is kérhetőek, mint a töltött káposzta gulyás vagy mangalica pofapörkölt. Mint mondtam, a turisták...De nemcsak a flanc van itt, hallottam hírét olyan tojásos nokedlinek, aminél a tojássárgáját használták csak fel, és carbonara-szerű nokedlis ételt faragtak belőle, természetesen fejes salátával. Amikor azonban egy ilyet kértem volna, a pincér közölte: már nincs az étlapon ez, és a séf is más lett azóta. Ilyen hamar séfváltás? Nem hangzik úgy, mint egy száz éves pályafutásra ácsingózó hely. De lehet, hogy csak pech, kértem az ebédmenüt. Közben elmentem a mosdóba, amihez egy lépcsőn kellett lemenni az alsó részbe. Én azt hittem, hogy odalent legfeljebb egy raktárat találok (a látványkonyha helyét belépéskor láttam), de meglepetésemre odalent a fentivel megegyező méretű pincébe jutottam. Nem is akármilyenbe: Micsoda kontraszt! Nézzük csak meg egymás mellett, milyen fent és lent. Up & Down: Állítólag amikor kikukázták a lenti részt, találták a falra kihelyezett berendezések, gépek, mérők, csövek, egyebek nagy részét. Persze a börtönajtót máshonnan akasztották, de a teherlift ajtaja - ami most a raktárat rejti - itt volt. Rendezvényekre adják ki. A vécében ezt találtam: Nem tudom, a nőiben mi lehetett, nem akartam benyitni. Az ebéd milyen volt? Nem rossz. Az előétel kocsonya pirítóssal, egészen kellemes állaggal, fürjtojással, nyers, bölléres ízekkel. A csirkemell supreme megfelelő minőségű volt, kissé szűkös adag, a mellé adott hajdinás "rizottó" köret is meglepően jól működött, annak ellenére, hogy a hajdinát nem is szeretem. A desszertet viszont nem tudtam értelmezni, a mézes krémesnek elvileg a krémes és a ropogós állagot kellett volna játékosan kevernie, de inkább száraz volt és kellemetlen. De a konyha láthatóan igyekszik, és vannak jó pillanataik. Viszont a hely maga egy vidámpark igényével bizonyította be, hogy a névadás nem üres frázis, hanem játékos látványosság, ennek pedig nagyon örülök. A kilátás pazar, a hely maga igényes, így érdemes elmenteni magunknak, ha találkozót beszélnénk meg a környéken. Up & DownCím: 1056 Budapest Fővám Tér 1.
Egy nap a városban Hogyan lehet megkülönböztetni a jó éttermet az izgalmastól?
Tíz év gyakorlata alapján van egy tizenöt-húsz tételből álló csekklistám, amit végigfuttatok a fejemben, ha belépek egy helyre. Muszáj: a fene sem akarja vesztegetni az idejét rossz helyeken, mikor annyi felfedezni váró kincs van a városban. Ebben a listában a bejárat előtti táblák tartalmától kezdve a pincérek viselkedésén keresztül az étlap formátumáig sok minden benne van, hogy még azelőtt menekülhessünk, mielőtt megmelegedne alattunk a párna. Ez a poszt nem erről szól, de ha szeretnétek, egyszer összeszedem ezeket is. Ez a poszt egyetlen nagyon gyors megállapításról szól: az egyébként ígéretes étterem, ahol ülünk, mennyire halad a korral, a séf mennyire tartja rajta a kezét szakmája ütőerén? Tehát feltételezzük, hogy egy friss, ambiciózus étteremről van szó, kizárjuk tehát a versenyből azokat a vendéglátóipari egységeket, ahol az étlap egy pontján azt olvashatjuk: frissensültek. Ők a Karcsikám-helyek, külön értékelési táblát érdemelnek. Vajon miként tudjuk megállapítani, hogy a csillogó felszín és az egyébként tehetséges főzőtudomány mögött lassan ellaposodó unalom, vagy a kihívásokra érzékeny, a trendeket követő lelkesedés dolgozik-e? Hogyan tudjuk gyorsan elválasztani a jót a legjobbaktól? A trükk: nézzük meg, milyen a vegán kínálat az étlapon. Egyáltalán: van-e ilyen fogás, legalább egy, és abban van-e spiritusz? Nem arról van szó, hogy vegánnak kell lenni, vagy hogy szimpatizálni kell a vegánokkal. Ez a trükk a húsevők számára is működik. A tisztán növényi alapú alapanyagok felhasználása ugyanis eleve megkövetel egy olyan fokú rendet a konyhában, ami elképzelhetetlen a közepes helyek esetében. Annyi mindenben van tejpor, tojáspor, hogy kiszűrni ezeket, megtalálni a helyettesítőket, áldozatokat követel. Mint ahogy áldozatokat követel kölesből ízletes habot készíteni, tejszínhab helyett. Másrészt a vegán fogás tehetséget követel minden szakácstól. Nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbbször az tud igazán jó vegán kaját készíteni, aki tud - vagy valaha tudott - nemvegánt is. Az érti az egyensúlyt, a savakat, az ízek egymást kiegészítő egységét, aki nem eleve egy hiányos palettából dolgozik, hanem csakazéris eléri, hogy minden színt használhasson, ha akar. Csak melósabb. (Egész életében vegán szakácsként dolgozó tehetségek most kezdenek kibontakozni, mint második generáció). Nyilván vannak helyek, ahol kizárólag steak-eket árulnak, a világ minden tájáról. Hogy náluk nincs vegán fogás, érthető, mondjuk a konyhának sok dolga nincs, egy ilyen hely inkább a beszerzésről szól. Ha tudsz jó érlelt húst venni, bárki meg tudja sütni a két oldalát. Egy olyan étterem étlapját forgattam a nyár végén, amit eddig sokra értékeltem. Úgy gondoltam, odafigyelnek az alapanyagokra, úgy gondoltam, minden területen tudnak ügyeset alkotni. Tudjátok, milyen vegán fogást találtam a kártyán? Paradicsomsaláta. Ennyi. Még a kovászos uborka esetében sem tudták megoldani, hogy tejpor-mentes kenyérrel indítsák be az erjedést. Ez pedig lustaság, az odafigyelés hiánya, a vendégek egy részét pedig elküldik haza még azelőtt, hogy betették volna a lábukat az ajtón. Vegán fogást tartani az étlapon egyrészt egy szélesebb vendégkör kiszolgálását jelenti, másrészt egy nagy “challenge accepted” bélyegző, annak az üzenete, hogy a szakács szereti a kihívásokat, és nem bújik bele az általa ismert kényelembe. A legjobbak tudják ezt. És a legjobbak az összes fogás esetében felmutatják ezt a kreativitást. Ha valaki éttermet próbál tesztelni, igyekszik olyan fogásokat választani, amik meg tudják mutatni, mit tudnak a falak mögött. Ma ez a fogás számomra a legjobb vegán étel, csak utána jönnek a többiek.
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!