2020. április 4. szombat, Izidor napja
Hiszünk a képek erejében
Révay András
2016.11.10 22:31
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége, 26 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 24. alkalommal Az Év Természetfotósa pályázatot, amelynek névadó támogatója az idén a Saubermacher Magyarország Kft. volt. Bár most az elmúlt évekhez képest kevesebb képet neveztek be, a pályázat ezúttal is izgalmas versengést hozott. A zsűri összesen több mint 3000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. Az idén beérkezett pályaművek a világ legkülönbözőbb helyein készültek! Természetesen ezúttal is a hazánkban, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken készült fotók voltak többségben, de érkeztek Alaszkától Angliáig, Balitól Csádig, Japántól a Galápagos-szigetekig, és még ezer különlegesebbnél különlegesebb helyszínről, sőt, voltak pályázók, akik bolygónkat is „elhagyták" és az Oltár csillagképből vagy a Messier 106 galaxisból „hoztak képet”.

Az osztrák alapítású Saubermacher Magyarország Kft. hulladékgazdálkodással foglalkozó cégcsoport. Filozófiájukhoz tartozik, hogy szeretnének minél többet tenni az élő és az élhető környezetért. A magyar természetfotósok élen járnak a világ fotóművészetében ezért is vállalkoztak szívesen ennek a versenynek a támogatására – mondta el Dobos Tamás,- a Kft. ügyvezető igazgatója. A Canon viszont már tíz éve ott van a támogatók között – hangsúlyozta Kovács Botond, a Canon marketing-kommunikációs vezetője. Magyarországon minden évben három nagyon komoly fotókiállítást rendeznek: a Magyar Sajtófotó, a World Press Fotó és Az Év Természetfotósa kiállítást. Mindhárom teljes fotóanyagát már évek óta a Canon nyomtatja és ezzel támogatja ezt a három rendezvényt, mert a cég a végtelenségig hisz a nyomtatott képek erejében és fontosságában.

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. A teljes átláthatóság jegyében a 14 kategóriában beérkezett képek elbírálásának első két fordulója az internet nyilvánossága előtt zajlott, és a világ bármely pontjáról nyomon követhető volt az is, hogy melyik képre hány pontot adott az elismert szaktekintélyekből álló zsűri. Az idei év a kiemelkedő kollekciók éve! Volt a mezőnyben két olyan világklasszis fotós - Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel -, akik egyaránt 10-10 képpel jutottak a döntőbe, ami igen ritka ezen a pályázaton Ráadásul mindketten 2-2 kategóriában győztek, és a többi pályaművük szereplésével is csaknem hajszálra ugyanannyi pontot gyűjtöttek, így a zsűri döntése értelmében ők ketten nyerték el 2016-ban Az Év Természetfotósa címet.

Selmeczi Dániel, 38 éves búvárfotós az egész világot bejárta, a cápák védelmében kifejtett munkájával komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. Lebilincselő fotóival számos rangos külföldi pályázaton nyert már díjat, mint például a BBC Wildlife Photographer of the Year és a német GDT. Legnagyobb hazai sikere „Az év természetfotósa" díj elnyerése 2o14-ben. Nem véletlen, hogy mindkét kategória, amiben győztes lehetett, a vízhez kötődik. „Az állatok szemtől szemben” kategóriát citromcápaportréja nyerte. A felvételt közvetlenül a cápa alá húzódva készítette. A fekete-fehér természetfotók között a szardíniákra vadászó delfinek című képével győzött. Az „Ég és víz között” kategóriában harmadik díjat nyert fotója egy – a dél-szudáni vizekben kíváncsiskodó – selyemcápát ábrázol. Vannak persze kevesebb bátorságot igénylő felvételei is, mint például a csendes-óceáni Palu szigetén, egy belső tóban élő békés medúza képe.

A másik győztes, Daróczi Csaba Soltvadkerten él családjával, és amikor éppen nem a pusztát járja, akkor a helyi általános iskolában tanít, földrajz-testnevelés szakos tanár. Több mint hetven díjat nyert eddig idehaza és külföldön, s 2012-ben a nemzetközi fotókiállításokon elért eredményeinek elismeréseként elnyerte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség a FIAP fotóművész diplomáját. Különösen kedves számára Az Év Természetfotósa pályázat, amelyen eddig 17 alkalommal vett részt; az eddigi mérlege százhúsznál is több kiállított kép, 1999-ben és 2012-ben pedig a legnagyobb elismerést, Az Év Természetfotósa díjat is elnyerte. „Az állatok viselkedése” kategóriában a lengyelországi Slowinski Nemzeti Parkban egy hátára fordult cserebogárról készített „Csapdában” képe diadalmaskodott.

A másik megnyert kategória pedig a „Kompozíció, forma és kísérletezés” volt, egy – a Balti-tenger partján készült felvétellel. Itt egy hidegfront után hatalmas szél kerekedett és lefújta a homokot az addig betakarva rejtőzködő kavicsokról. Ez a kategória más szempontból is különlegesnek számít. Ez az, ahol „mindent szabad”. Míg az egyéb, más felvételeknél a zsűri szigorúan ügyelt arra, hogy a képekkel semmiféle manipuláció ne történhessen, mi több ellenőrzött is minden kockát, valóban a módosítatlan, eredeti került-e a versenyanyagba, itt teret kapott a fantázia. Ebben a kategóriában a pályázat kiírói helyet adtak azoknak a kísérletező alkotóknak, akik a képeiket a hagyományos kategóriákba nem tudták besorolni, bár a bírálat itt is kizárólag esztétikai szempontok alapján történt.

 Az ifjúsági kategória egyik győztese, a 17 esztendős Ceglédi Adám a Balaton déli partján él, és hat esztendeje szeretett bele a természetfotózásba. „Én a cserkeléses fotózásban találtam meg azt a szépséget, ami minden alkalommal vissza-visszahúz a természetbe. A világ egyik legjobb érzése, amikor az ember és a vadállat között kialakul egy bizalmi kapcsolat. És ez az, amit sohasem tudok megunni, és ami mindig visszahív a természetbe" - vallja Az Év Ifjú Természetfotósa. A cím másik idei birtokosa Szekeres Levente, aki a Vajdaságban, Szabadkán született, és ma is ott él. Levente valójában nemcsak elnyerte, hanem egyben megvédte a címet, hiszen a pályázaton 2015-ben is ő nyerte el a fiatalok körében legáhítottabb díjat. Levente a szülei nyomdokain lett a természet szerelmese. „Édesapámmal több lest is építettünk, ahonnan kezdetben csak figyeltük az állatok viselkedését, majd idővel a megfigyelés mellé társult a fotózás is" - emlékezik a kezdetekre. Épített a madáritatóban a víz alá egy kis szigetet is, ahová a békák szívesen ültek ki napozni, ám a siklók gyakran megriasztották őket. Ilyenkor el lehetett csípni pár jó pillanatot.

A pályázatra benyújtott legjobb képek december 31-ig láthatók Budapesten, a Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon. A kiállított képek mindegyike megtalálható az Alexandra által kiadott „Az év természetfotói 2016” című albumban, ami igazán szép és maradandó ajándék lehet minden család számára.

                                   Az év természetfotói
                                   Magyarország 2016
                                   Alexandra Kiadó – 2016
                                   ISBN 977-178-523-305-1
                                   Alföldi Nyomda Zrt.
Kapcsolódó témák

Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!