2019. november 11. hétfő, Márton és Martin napja
Hiszünk a képek erejében
Révay András
2016.11.10 22:31
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége, 26 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 24. alkalommal Az Év Természetfotósa pályázatot, amelynek névadó támogatója az idén a Saubermacher Magyarország Kft. volt. Bár most az elmúlt évekhez képest kevesebb képet neveztek be, a pályázat ezúttal is izgalmas versengést hozott. A zsűri összesen több mint 3000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. Az idén beérkezett pályaművek a világ legkülönbözőbb helyein készültek! Természetesen ezúttal is a hazánkban, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken készült fotók voltak többségben, de érkeztek Alaszkától Angliáig, Balitól Csádig, Japántól a Galápagos-szigetekig, és még ezer különlegesebbnél különlegesebb helyszínről, sőt, voltak pályázók, akik bolygónkat is „elhagyták" és az Oltár csillagképből vagy a Messier 106 galaxisból „hoztak képet”.

Az osztrák alapítású Saubermacher Magyarország Kft. hulladékgazdálkodással foglalkozó cégcsoport. Filozófiájukhoz tartozik, hogy szeretnének minél többet tenni az élő és az élhető környezetért. A magyar természetfotósok élen járnak a világ fotóművészetében ezért is vállalkoztak szívesen ennek a versenynek a támogatására – mondta el Dobos Tamás,- a Kft. ügyvezető igazgatója. A Canon viszont már tíz éve ott van a támogatók között – hangsúlyozta Kovács Botond, a Canon marketing-kommunikációs vezetője. Magyarországon minden évben három nagyon komoly fotókiállítást rendeznek: a Magyar Sajtófotó, a World Press Fotó és Az Év Természetfotósa kiállítást. Mindhárom teljes fotóanyagát már évek óta a Canon nyomtatja és ezzel támogatja ezt a három rendezvényt, mert a cég a végtelenségig hisz a nyomtatott képek erejében és fontosságában.

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. A teljes átláthatóság jegyében a 14 kategóriában beérkezett képek elbírálásának első két fordulója az internet nyilvánossága előtt zajlott, és a világ bármely pontjáról nyomon követhető volt az is, hogy melyik képre hány pontot adott az elismert szaktekintélyekből álló zsűri. Az idei év a kiemelkedő kollekciók éve! Volt a mezőnyben két olyan világklasszis fotós - Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel -, akik egyaránt 10-10 képpel jutottak a döntőbe, ami igen ritka ezen a pályázaton Ráadásul mindketten 2-2 kategóriában győztek, és a többi pályaművük szereplésével is csaknem hajszálra ugyanannyi pontot gyűjtöttek, így a zsűri döntése értelmében ők ketten nyerték el 2016-ban Az Év Természetfotósa címet.

Selmeczi Dániel, 38 éves búvárfotós az egész világot bejárta, a cápák védelmében kifejtett munkájával komoly nemzetközi elismerést vívott ki magának. Lebilincselő fotóival számos rangos külföldi pályázaton nyert már díjat, mint például a BBC Wildlife Photographer of the Year és a német GDT. Legnagyobb hazai sikere „Az év természetfotósa" díj elnyerése 2o14-ben. Nem véletlen, hogy mindkét kategória, amiben győztes lehetett, a vízhez kötődik. „Az állatok szemtől szemben” kategóriát citromcápaportréja nyerte. A felvételt közvetlenül a cápa alá húzódva készítette. A fekete-fehér természetfotók között a szardíniákra vadászó delfinek című képével győzött. Az „Ég és víz között” kategóriában harmadik díjat nyert fotója egy – a dél-szudáni vizekben kíváncsiskodó – selyemcápát ábrázol. Vannak persze kevesebb bátorságot igénylő felvételei is, mint például a csendes-óceáni Palu szigetén, egy belső tóban élő békés medúza képe.

A másik győztes, Daróczi Csaba Soltvadkerten él családjával, és amikor éppen nem a pusztát járja, akkor a helyi általános iskolában tanít, földrajz-testnevelés szakos tanár. Több mint hetven díjat nyert eddig idehaza és külföldön, s 2012-ben a nemzetközi fotókiállításokon elért eredményeinek elismeréseként elnyerte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség a FIAP fotóművész diplomáját. Különösen kedves számára Az Év Természetfotósa pályázat, amelyen eddig 17 alkalommal vett részt; az eddigi mérlege százhúsznál is több kiállított kép, 1999-ben és 2012-ben pedig a legnagyobb elismerést, Az Év Természetfotósa díjat is elnyerte. „Az állatok viselkedése” kategóriában a lengyelországi Slowinski Nemzeti Parkban egy hátára fordult cserebogárról készített „Csapdában” képe diadalmaskodott.

A másik megnyert kategória pedig a „Kompozíció, forma és kísérletezés” volt, egy – a Balti-tenger partján készült felvétellel. Itt egy hidegfront után hatalmas szél kerekedett és lefújta a homokot az addig betakarva rejtőzködő kavicsokról. Ez a kategória más szempontból is különlegesnek számít. Ez az, ahol „mindent szabad”. Míg az egyéb, más felvételeknél a zsűri szigorúan ügyelt arra, hogy a képekkel semmiféle manipuláció ne történhessen, mi több ellenőrzött is minden kockát, valóban a módosítatlan, eredeti került-e a versenyanyagba, itt teret kapott a fantázia. Ebben a kategóriában a pályázat kiírói helyet adtak azoknak a kísérletező alkotóknak, akik a képeiket a hagyományos kategóriákba nem tudták besorolni, bár a bírálat itt is kizárólag esztétikai szempontok alapján történt.

 Az ifjúsági kategória egyik győztese, a 17 esztendős Ceglédi Adám a Balaton déli partján él, és hat esztendeje szeretett bele a természetfotózásba. „Én a cserkeléses fotózásban találtam meg azt a szépséget, ami minden alkalommal vissza-visszahúz a természetbe. A világ egyik legjobb érzése, amikor az ember és a vadállat között kialakul egy bizalmi kapcsolat. És ez az, amit sohasem tudok megunni, és ami mindig visszahív a természetbe" - vallja Az Év Ifjú Természetfotósa. A cím másik idei birtokosa Szekeres Levente, aki a Vajdaságban, Szabadkán született, és ma is ott él. Levente valójában nemcsak elnyerte, hanem egyben megvédte a címet, hiszen a pályázaton 2015-ben is ő nyerte el a fiatalok körében legáhítottabb díjat. Levente a szülei nyomdokain lett a természet szerelmese. „Édesapámmal több lest is építettünk, ahonnan kezdetben csak figyeltük az állatok viselkedését, majd idővel a megfigyelés mellé társult a fotózás is" - emlékezik a kezdetekre. Épített a madáritatóban a víz alá egy kis szigetet is, ahová a békák szívesen ültek ki napozni, ám a siklók gyakran megriasztották őket. Ilyenkor el lehetett csípni pár jó pillanatot.

A pályázatra benyújtott legjobb képek december 31-ig láthatók Budapesten, a Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon. A kiállított képek mindegyike megtalálható az Alexandra által kiadott „Az év természetfotói 2016” című albumban, ami igazán szép és maradandó ajándék lehet minden család számára.

                                   Az év természetfotói
                                   Magyarország 2016
                                   Alexandra Kiadó – 2016
                                   ISBN 977-178-523-305-1
                                   Alföldi Nyomda Zrt.
Kapcsolódó témák

Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Egy nap a városban Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár
Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze. Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre. Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll. Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe. Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa. – Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked. – De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is. Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul. A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen. Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is. Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé. Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg. Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi. Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.
Egy nap a városban Zseniális meglepetés-pizzázó nyílt Óbuda különös pontján
Olvasónk, Laci küldött levelet tegnap, hogy próbáljunk ki egy olasz helyet Óbudán. Annyira lelkes volt, és annyra jól tájékozottságról árulkodott a levele, hogy tudtam, tényleg kincset talált. Néhány órával a levél olvasása után már én is ott voltam a Bécsi út azon szakaszán, ahol inkább kutatóintézet, iskola, kollégium található, és az autók a villamosokkal együtt már inkább száguldanak. Belépve egy olyan hely arculata fogadott, aminél láthatóan nem költöttek rengeteget a berendezésre, de arra nagyon figyeltek, hogy egy friss, lelkes vállalkozás képét lehessen leolvasni a jelekből. Például az egyik falra egy olasz csendéletet festettek, ami azért ilyenkor egyfajta elhivatottságot is tükröz, különösen úgy, hogy láthatóan nem voltak ellátva nagy pénzekkel a nyitáshoz. Belépéskor még egy dolog fogad: egy hatalmas köszönés, és egy mosoly. A pult mögött egy fiatal srác üdvözöl Magyarországon nem megszokott módon, megjátszás nélkül, őszinte érdeklődéssel az arcán, hogy mit is szeretnék. Mivel az étlap a falra festett, gyorsan feltekintettem, nyugtáztam, hogy van pizza, pasta és saláta, így aztán egy carbonarát, valamint egy Pinocchio pizzát kértem, a hely saját specialitását. A carbonara kényes dolog. Sokkal kényesebb, mint a pizza, mert míg Olaszországban sok helyen belefutni rossz pizzába - Budapesten meg egyre több helyen futhatunk bele jóba -, addig a carbonara délen általánosan jó, Magyarországon meg általánosan borzalmas. Kicsit féltem a rendelés után, mert a srác tisztán magyarul beszélt, és senkit nem láttam a konyhában déli vonásokkal. Spoiler: a srácot Gianluca Simoncininek hívják. Ezt ekkor még nem tudtam. Ekkor lépett be az étkezdébe egy idősebb arc, mellkasközépig kigombolt inggel. Na, itt már van valami. Kérdezősködött picit, miért fényképezem, de mivel nem árultam el, a magyar vendéglátósoktól eltérően nem ingerült lett, hanem feltett egy egyenes, torokszorítóan őszinte kérdést: de ugye nem rosszindulatból fotózol? Mint kiderült, volt ilyen is, rápakoltak valamit a kajára, aztán azt fotózták, tették ki közösségi oldalra. Dariót - így hívják az idősebb testvért - végül bántotta, hogy megvádolt, leült az asztalomhoz, és elmesélte, hogyan támadják őket a nyitás óta. Közben kértem egy kávét, mert megéreztem az illatokat a gép felől, és tudtam, hogy valami történik. Igazam volt: a presszó telt, az 50% robusta miatt keserű, de savas, testes, cremás esszencia volt. Tökéletes arányban hozott mindent. Tudom, hogy nem menő ezt mondani egy kint nagykereskedelmi forgalomban is kapható kávéra, amit nem egy hipszter-helyen adnak, Remi Gran Riservát főztek, de a helyzet az, hogy nekem ez volt az a kávé, aminek mindene pont akkora, és olyan, ahogy én szeretem. Test, illat, íz, erősség, keserűség, sav, crema. Minden tökéletes volt. Egyébként őrölve negyed kilónként 1890-ért meg is lehet venni a boltban, amiből aztán otthon a saját presszógépeden főzhetsz egy szar kávét. Kipróbáltam, így volt. (Egyébként szemesben is kapható, azért ha te darálod meg, nyilván jobb). Közben megjött a pizza, elviteles dobozban (ekkor még azt hittem, nem nézik ki belőlem, hogy megeszem): Istentelen jó. Nem gourmet-, inkább gourmand-i értelemben, a habzsolás istenének oltárán. A tészta jó, viszont kissé nyúlós, szóval szerintem a liszt sem a legjobb, meg a kemence is elektromos. Viszont a feltét zseniális, a paradicsomszósz, ami olasz paradicsomból készül, rajta a pont kellő mozzarella, a pármai sonka szeletek, amit helyben vágnak szeletelővel, szuper együtt. Középen pedig az a kétfalatnyi bivalymozzarella óriásit üt. Baromira finom, aki nem tudja, mit lehet kihozni a mozzarellából, az nyomja be, meglátja. A carbonara is megérkezett, ez is elviteles dobozban. “Minden kaját így adtok ki?” - kérdeztem. Igen, így nem kell mosogatni, sem elcsomagolni a maradékot. Kár volt félnem, ez egy zseniális carbonara volt. Masszív a szósz, intenzív a parmezán sajt és a pirított szalonna is. A szélesmetélt pedig tökéletes, az ellenállása, az íze: házilag készül, olaszok által. Az árak barátiak, a pizza 2290, a carbonara 1590 volt. Szóval ha “Óbuda + olasz” kívánságegyütes bukkan fel a fejemben, be fog ugrani a Pinocchio. A kávéért meg egészen biztos, hogy többször is be fogok térni még, ételtől függetlenül. A srácok egyébként már építik a pincét, ahol egy borbárt nyitnak, meccsnézési lehetőséggel. Azt csinálják, amit szeretnek. Pinocchio PizzériaCím: 1034 Budapest Bécsi út 121.
Városlátogatások Santorini
Santorini az Égei-tenger gyöngyszemeA napfényben fürdő kék-fehér mesevilág a valóságban is olyan, mint a reklámokban, az utazási irodák prospektusaiban.A tenger felől közelítve a vízből kiemelkedő hatalmas sziklát látod, melyet a hegytetetőn épült hófehér házacskák mirtuszkoszorúként öveznek.A közel 300 méter magas meredek szikla tetejére három féle módon lehet feljutni: felvonóval, szamárháton és gyalog. A 600 lépcső megmászása ember és szamárpróbáló feladat, nézzünk csak az előző képen a cikk-cakkban felvezető útra. Tájékoztatásul csak annyi: az egyirányú szamár 5 € -ba kerül, de lehet retúrjegyet is venni.Egy kis történelem:Santorini a görög szárazföldtől dél-keletre fekvő a Kikládok szigetcsoport legnagyobb és legnépszerűbb szigete. Első lakói a minósziak. Konstantinápoly bukása után velencei uralom alá került, ekkor kapta mai nevét is, korábban Thirának hívták. A következő évszázadokban Naxos urai és az oszmánok irányították a szigetet, egészen addig, míg Görögországhoz nem csatolták. A bájos, idillikus sziget kialakulása meglehetősen drámai módon ment végbe. Mai félhold alakját az ie. 1500 körül bekövetkezett vulkánkitörés után nyerte el a korábban köralakú sziget. A kitörést követő szökőár elpusztította többek között a krétai civilizációt is. Egyes kellő fantáziával megáldott történészek szerint az elveszett Atlantisz legendája szervesen kapcsolódik Santorini történetéhez. Fira, Santorini fővárosa a tengerből kiemelkedő kalderára (vulkáni szikla tetejére), épült. A félhold alakú beomlott kráter meredek és sziklás hegyoldalára, szinte egymásba érve épültek a fehér-kék házak és templomok.A sziget Európa egyik legismertebb idegenforgalmi célpontja, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Az öbölben naponta kötnek ki az óriás, többezer utast szállító luxushajók, az érdeklődők mellett Santorini kedvenc helye a nászutasoknak is, sokan itt fogadnak örök hűséget. Fira luxusüdülőhely, drága szállodákkal és üzletekkel, sok filmcsillag és más celebritás is ellátogat ide. Csodálatos a kilátás innen a kalderára, különösen naplementekor.Fira leghangulatosabb, legszebb utcája a Plátia Firosztefáni, ahol az Ájiu Miná templom is található: a kék kupolás, fehér harangtoronnyal rendelkező templom Fira egyik jelképe.A vakító fehér házak és a kék kupolák mellett, a kis utcácskákat virágerdő övezi, ez tényleg a földi Paradicsom.A sziget teleülései közötti közlekedésre a legnépszerűbb járgány a quad, bár a meredek szerpentineken nem árt az óvatosság. Egy helyi monda szerint a legveszélyesebb kanyarokban még a buszvezetők is becsukják a szemüket.Sétáljunk egy kicsit a szigeten:Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y6YryG3rldw                                                                                                  Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!