2020. április 7. kedd, Herman napja
A művek régiek, a kiállítás új
Révay András
2016.11.14 21:25
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

 A 19. század a nemzeti művészet megszületésének, az alapvető művészeti intézmények - múzeum, akadémia, kiállítások, művészeti díjak, műkritika, szaksajtó - kialakulásának a nagy korszaka. Nem véletlen, hogy e korszak művészete sokkal jobban ismert a hazai köztudatban, mint bármely más időszaké. Ferenczy István, Szinyei Merse Pál, Izsó Miklós, Barabás Miklós és mások a magyar nemzeti művészet szinte ikonszerűen ismertté vált alakjai. Az olyan alkotások, mint a Pásztorlányka, a Majális, a Búsuló juhász, vagy a Vásárra induló román család pedig a közös magyar képi emlékezet kitörölhetetlen és mindenki által ismert példái. Közös jellemzőjük, hogy bár a művek régiek, mégis, a mi XXI. századi gondolkodásunkhoz képest is jelen idejűként hatnak.

 Igazán örömteli ez az újjászületés, állapította meg a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria főigazgatója dr. Baán László – mert sok szempontból is a múzeum szíve ez az anyag. Különleges és fontos korszak alkotásai ezek, ekkor alakult ki az igazán magyar művészet. Nagyon jól sikerült a megújítás, megőrizte azokat az értékeket, melyek a harminc évvel ezelőtt összeállított, korábbi tárlat sajátjai voltak. Erre pedig a legjobb bizonyíték, hogy Szinnyei-Merse Anna, aki az előző kiállítás kurátora volt, magasra értékelve dicsérte meg azt a munkát, amit ennek az újnak a kurátorai – Krasznai Réka és Hessky Orsolya – végeztek. Lássuk be: azért manapság már ritkán szokásos Magyarországon – sajnos – hogy az előd elismeréssel szóljon az utódokról! Pedig hát az a normális, hogy egy állandó kiállítás sem örökkévaló, hanem egy idő után majd jön valaki, aki újragondolja. Most a múzeum munkatársai – minden osztályon – áttekintették, hogy miként tudnak egy valóban a mának szóló kiállítást létrehozni, ami tartalmában és megjelenésében is sokkal gazdagabban mutatja be a korszakot.

(allando-3) A magyar képzőművészet 1810 és 1900 közötti időszakának újrarendezett állandó kiállítása a múzeum első emeleti körbefutó teremsorában kapott helyet. A tizennégy szekcióba csoportosított anyagban találunk kronológiai (magyar művészet a 19. század elején), stílustörténeti (a biedermeier, a Kelet vonzásában, a szabadban, naturalizmus), tematikus (a modern élet heroizmusa, Itália földjén, egzotikum és erotikum) és műfaji (a természettől a tájig, a portré fénykora) szempontú blokkokat. A teremsor közepét pedig egy kultúrtörténeti - intézménytörténeti szekció foglalja el. Ez A kultúra színterei címet viselő terem a kiállítás izgalmas újdonsága, itt ismerheti meg a közönség a 19. században kialakult művészeti intézményeket, amelyek lehetővé tették a művészeti élet kibontakozását hazánkban. Fontosnak tartották bemutatni, hogy ez az évszázad nemcsak a művészet története szempontjából volt sorsfordító időszak Magyarországon, hanem társadalomtörténetileg is.

 Újdonság, hogy a festmény-, szobor- és éremanyag mellett az újrarendezett állandó kiállításon bútorok és kerámiatárgyak is láthatók, többek között az Iparművészeti Múzeum és a Zádor Anna Alapítvány gyűjteményeiből; a korabeli enteriőrökkel a korszak hangulatát kívánják még elevenebben érzékeltetni. Tapasztalat, hogy a közönség az ilyet nagyon szereti és a nagy európai múzeumokban is szokássá vált összehozni olyan műtárgyakat, melyek együttesen idézik meg és segítik érthetőbbé tenni az egész kort. A szó legjobb értelmében vett, valódi edukatív kiállítást sikerült most létrehozni. Biztosra vehető, hogy a hazai és a külföldi látogatók is úgy fognak távozni a megtekintése után, hogy esztétikai és kultúrtörténeti élményekkel gazdagodtak.

A 19. század elején még valóban alig volt felfedezhető „hazai” művészeti élet, de már ekkor is születtek jelentős alkotások. Megélénkült az utazási láz, a megnövekedett lehetőségeknek köszönhetően sokan jutottak el előbb európai, majd később távoli, egyre egzotikusabb helyekre is. A kelet-kutatás, az orientalizmus, a török – magyar rokonság, a képzőművészetben is népszerű lett. Ma már valószínűleg kevesen tudják, hogy a nagyjából 1820 és 1860 között - az egész Közép-Európában nemcsak a képzőművészeti alkotások stílusmegjelölésére, hanem a korszak életmódjának, a polgári réteg új életformájának elnevezésére - használt kifejezés honnan származik. A Biedermeier eredetileg egy korabeli német gúnylap képzeletbeli, kedélyes nyárspolgárának neve volt! A megújult kiállításon ebből a korból is találunk szép darabokat.

A magyar festészetben a 19. század elején jelentkező orientalizmus később az egész évszázadra jellemző volt. Idővel viszont új tartalmakkal telítődött. A „keletiesség” kritérium egyre inkább teret engedett a tágabb értelemben vett egzotikum relatív fogalmának. Kultusza a század második felére szinte egész Európában uralkodóvá vált, az élet minden területén. A mindennapoktól kezdve a képző- és iparművészet legkülönbözőbb műfajáig. Ilyen egzotikumnak számított például a japán kultúra, mely iránt Európa szerte megnőtt az érdeklődés, miután Japán – évezredes elszigeteltségét és érint(het)etlenségét követően, megnyitotta határai a világ előtt. Ennek következtében műtárgyak tömege áramlott ki Nyugatra, maradandó hatást gyakorolva az európai művészetekre. Az orientalista téma jó ürügyül szolgált az aktábrázolásokhoz. Székely Bertalan is megfestette a maga „Japán nő” című képét

A 19. század a portréfestészetnek is nagy korszaka Magyarországon. A Nemzeti Pantheon megteremtése hazai nagyjaink arcmásainak bemutatásával állított emléket. A gazdag Pest-Budán számos kitűnő bécsi arcképfestő is működött. Az első magyar művész, aki nemcsak kiváló portréfestő lett, hanem az életét modern módon szervező, felvilágosult polgárnak is számított, Barabás Miklós volt. Szent István államalapításának és a kereszténység felvételének 900. évfordulója alkalmából, a Rómában élő Fraknói Vilmos püspök kezdeményezte a pápánál, hogy festesse meg arcképét a Magyar Nemzeti Múzeum számára. A kor egyik legsikeresebb – külföldön is nagyra becsült – portréfestője, László Fülöp Elek mélyen meghatódott a pápával való találkozáskor. Egy levelében említette, hogy a portrén szerette volna visszaadni „azt a fenséges arcot és jóságos lelket, ami az arcot besugározta”. A szentatyának is nagyon tetszett a kép és a művészt pápai aranyéremmel jutalmazta.

 Az illusztrációs tevékenység is nagyon sok művésznek kínált megélhetést. Az ekkoriban feltalált sokszorosítási technikák a korábbinál sokkal érzékenyebb ábrázolást tettek lehetővé és hozzájárultak a kiadott könyvek számának robbanásszerű növekedéséhez. Előbb a hivatásos rajzolók, később a festők is egyre inkább vállaltak illusztrációs munkát. A könyvkiadás egymás után fedezte fel a klasszikusokat, nemzeti eposzokat, a világirodalom és a nemzeti irodalmak nagy alkotásait. A témák fokozatosan a faliképekre is „átszivárogtak”. Az újonnan épült paloták tulajdonosai a legnevesebb művészeket irodalmi témák megfestésével bízták meg. Az ilyen témák rendszeresen bukkantak fel nagyméretű olajképeken. Idehaza főként Arany János és Petőfi Sándor műveiből vett részletek váltak népszerűvé. A Sepsiszentgyörgyön élő Gyárfás Jenő 1881-ben festette meg a Tetemrehívás ismert történetét.

A 19. század utolsó harmada társadalmi és gazdasági változások sorát hozta Európába. Ekkor jöttek létre a modern nagyvárosok, melyekben a gazdag nagypolgári élet mögött egy sötétebb, szegény világ rejtőzött. A kor festői, megörökítve a városi élet árnyoldalait is, egy új képtípust honosítottak meg a képzőművészetben; a társadalom peremére szorult emberek ábrázolását. A Nemzeti Galéria újjászervezett kiállításán, ebből a korból egy roppant érdekes festmény látható. Az 1890-es években teret nyert szimbolista megközelítés képviselői elvont gondolatokat próbáltak megjelentetni műveiken. A szakrális művészetből átvett triptichon forma a profán művészetben is elterjedt, de a korábban keresztény, bibliai témákat közvetítő képtípust ekkor már a modern világkép megfogalmazására alkalmazták. Tóth László „Szépség, pénz, szellem” című triptichonjának bal oldali szárnyán, az utcán önmagát kínáló szépséget látjuk. A jobb oldalon az ifjú tudós, robbanószert készítő anarchista, középen pedig az ártatlan fiatalság megkísértésének lehetünk tanúi. A sajnos fiatalon elhunyt festő szimbolikus-allegorikus kompozíciójával, már 1894-ben az önmagából kifordult világ máig érvényes „oltárképét” festette meg.

Kapcsolódó témák

Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!