2019. szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina és Dorián napja
A művek régiek, a kiállítás új
Révay András
2016.11.14 21:25
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

 A 19. század a nemzeti művészet megszületésének, az alapvető művészeti intézmények - múzeum, akadémia, kiállítások, művészeti díjak, műkritika, szaksajtó - kialakulásának a nagy korszaka. Nem véletlen, hogy e korszak művészete sokkal jobban ismert a hazai köztudatban, mint bármely más időszaké. Ferenczy István, Szinyei Merse Pál, Izsó Miklós, Barabás Miklós és mások a magyar nemzeti művészet szinte ikonszerűen ismertté vált alakjai. Az olyan alkotások, mint a Pásztorlányka, a Majális, a Búsuló juhász, vagy a Vásárra induló román család pedig a közös magyar képi emlékezet kitörölhetetlen és mindenki által ismert példái. Közös jellemzőjük, hogy bár a művek régiek, mégis, a mi XXI. századi gondolkodásunkhoz képest is jelen idejűként hatnak.

 Igazán örömteli ez az újjászületés, állapította meg a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria főigazgatója dr. Baán László – mert sok szempontból is a múzeum szíve ez az anyag. Különleges és fontos korszak alkotásai ezek, ekkor alakult ki az igazán magyar művészet. Nagyon jól sikerült a megújítás, megőrizte azokat az értékeket, melyek a harminc évvel ezelőtt összeállított, korábbi tárlat sajátjai voltak. Erre pedig a legjobb bizonyíték, hogy Szinnyei-Merse Anna, aki az előző kiállítás kurátora volt, magasra értékelve dicsérte meg azt a munkát, amit ennek az újnak a kurátorai – Krasznai Réka és Hessky Orsolya – végeztek. Lássuk be: azért manapság már ritkán szokásos Magyarországon – sajnos – hogy az előd elismeréssel szóljon az utódokról! Pedig hát az a normális, hogy egy állandó kiállítás sem örökkévaló, hanem egy idő után majd jön valaki, aki újragondolja. Most a múzeum munkatársai – minden osztályon – áttekintették, hogy miként tudnak egy valóban a mának szóló kiállítást létrehozni, ami tartalmában és megjelenésében is sokkal gazdagabban mutatja be a korszakot.

(allando-3) A magyar képzőművészet 1810 és 1900 közötti időszakának újrarendezett állandó kiállítása a múzeum első emeleti körbefutó teremsorában kapott helyet. A tizennégy szekcióba csoportosított anyagban találunk kronológiai (magyar művészet a 19. század elején), stílustörténeti (a biedermeier, a Kelet vonzásában, a szabadban, naturalizmus), tematikus (a modern élet heroizmusa, Itália földjén, egzotikum és erotikum) és műfaji (a természettől a tájig, a portré fénykora) szempontú blokkokat. A teremsor közepét pedig egy kultúrtörténeti - intézménytörténeti szekció foglalja el. Ez A kultúra színterei címet viselő terem a kiállítás izgalmas újdonsága, itt ismerheti meg a közönség a 19. században kialakult művészeti intézményeket, amelyek lehetővé tették a művészeti élet kibontakozását hazánkban. Fontosnak tartották bemutatni, hogy ez az évszázad nemcsak a művészet története szempontjából volt sorsfordító időszak Magyarországon, hanem társadalomtörténetileg is.

 Újdonság, hogy a festmény-, szobor- és éremanyag mellett az újrarendezett állandó kiállításon bútorok és kerámiatárgyak is láthatók, többek között az Iparművészeti Múzeum és a Zádor Anna Alapítvány gyűjteményeiből; a korabeli enteriőrökkel a korszak hangulatát kívánják még elevenebben érzékeltetni. Tapasztalat, hogy a közönség az ilyet nagyon szereti és a nagy európai múzeumokban is szokássá vált összehozni olyan műtárgyakat, melyek együttesen idézik meg és segítik érthetőbbé tenni az egész kort. A szó legjobb értelmében vett, valódi edukatív kiállítást sikerült most létrehozni. Biztosra vehető, hogy a hazai és a külföldi látogatók is úgy fognak távozni a megtekintése után, hogy esztétikai és kultúrtörténeti élményekkel gazdagodtak.

A 19. század elején még valóban alig volt felfedezhető „hazai” művészeti élet, de már ekkor is születtek jelentős alkotások. Megélénkült az utazási láz, a megnövekedett lehetőségeknek köszönhetően sokan jutottak el előbb európai, majd később távoli, egyre egzotikusabb helyekre is. A kelet-kutatás, az orientalizmus, a török – magyar rokonság, a képzőművészetben is népszerű lett. Ma már valószínűleg kevesen tudják, hogy a nagyjából 1820 és 1860 között - az egész Közép-Európában nemcsak a képzőművészeti alkotások stílusmegjelölésére, hanem a korszak életmódjának, a polgári réteg új életformájának elnevezésére - használt kifejezés honnan származik. A Biedermeier eredetileg egy korabeli német gúnylap képzeletbeli, kedélyes nyárspolgárának neve volt! A megújult kiállításon ebből a korból is találunk szép darabokat.

A magyar festészetben a 19. század elején jelentkező orientalizmus később az egész évszázadra jellemző volt. Idővel viszont új tartalmakkal telítődött. A „keletiesség” kritérium egyre inkább teret engedett a tágabb értelemben vett egzotikum relatív fogalmának. Kultusza a század második felére szinte egész Európában uralkodóvá vált, az élet minden területén. A mindennapoktól kezdve a képző- és iparművészet legkülönbözőbb műfajáig. Ilyen egzotikumnak számított például a japán kultúra, mely iránt Európa szerte megnőtt az érdeklődés, miután Japán – évezredes elszigeteltségét és érint(het)etlenségét követően, megnyitotta határai a világ előtt. Ennek következtében műtárgyak tömege áramlott ki Nyugatra, maradandó hatást gyakorolva az európai művészetekre. Az orientalista téma jó ürügyül szolgált az aktábrázolásokhoz. Székely Bertalan is megfestette a maga „Japán nő” című képét

A 19. század a portréfestészetnek is nagy korszaka Magyarországon. A Nemzeti Pantheon megteremtése hazai nagyjaink arcmásainak bemutatásával állított emléket. A gazdag Pest-Budán számos kitűnő bécsi arcképfestő is működött. Az első magyar művész, aki nemcsak kiváló portréfestő lett, hanem az életét modern módon szervező, felvilágosult polgárnak is számított, Barabás Miklós volt. Szent István államalapításának és a kereszténység felvételének 900. évfordulója alkalmából, a Rómában élő Fraknói Vilmos püspök kezdeményezte a pápánál, hogy festesse meg arcképét a Magyar Nemzeti Múzeum számára. A kor egyik legsikeresebb – külföldön is nagyra becsült – portréfestője, László Fülöp Elek mélyen meghatódott a pápával való találkozáskor. Egy levelében említette, hogy a portrén szerette volna visszaadni „azt a fenséges arcot és jóságos lelket, ami az arcot besugározta”. A szentatyának is nagyon tetszett a kép és a művészt pápai aranyéremmel jutalmazta.

 Az illusztrációs tevékenység is nagyon sok művésznek kínált megélhetést. Az ekkoriban feltalált sokszorosítási technikák a korábbinál sokkal érzékenyebb ábrázolást tettek lehetővé és hozzájárultak a kiadott könyvek számának robbanásszerű növekedéséhez. Előbb a hivatásos rajzolók, később a festők is egyre inkább vállaltak illusztrációs munkát. A könyvkiadás egymás után fedezte fel a klasszikusokat, nemzeti eposzokat, a világirodalom és a nemzeti irodalmak nagy alkotásait. A témák fokozatosan a faliképekre is „átszivárogtak”. Az újonnan épült paloták tulajdonosai a legnevesebb művészeket irodalmi témák megfestésével bízták meg. Az ilyen témák rendszeresen bukkantak fel nagyméretű olajképeken. Idehaza főként Arany János és Petőfi Sándor műveiből vett részletek váltak népszerűvé. A Sepsiszentgyörgyön élő Gyárfás Jenő 1881-ben festette meg a Tetemrehívás ismert történetét.

A 19. század utolsó harmada társadalmi és gazdasági változások sorát hozta Európába. Ekkor jöttek létre a modern nagyvárosok, melyekben a gazdag nagypolgári élet mögött egy sötétebb, szegény világ rejtőzött. A kor festői, megörökítve a városi élet árnyoldalait is, egy új képtípust honosítottak meg a képzőművészetben; a társadalom peremére szorult emberek ábrázolását. A Nemzeti Galéria újjászervezett kiállításán, ebből a korból egy roppant érdekes festmény látható. Az 1890-es években teret nyert szimbolista megközelítés képviselői elvont gondolatokat próbáltak megjelentetni műveiken. A szakrális művészetből átvett triptichon forma a profán művészetben is elterjedt, de a korábban keresztény, bibliai témákat közvetítő képtípust ekkor már a modern világkép megfogalmazására alkalmazták. Tóth László „Szépség, pénz, szellem” című triptichonjának bal oldali szárnyán, az utcán önmagát kínáló szépséget látjuk. A jobb oldalon az ifjú tudós, robbanószert készítő anarchista, középen pedig az ártatlan fiatalság megkísértésének lehetünk tanúi. A sajnos fiatalon elhunyt festő szimbolikus-allegorikus kompozíciójával, már 1894-ben az önmagából kifordult világ máig érvényes „oltárképét” festette meg.

Kapcsolódó témák

Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások A Neretva folyó völgyében
Egy nap a városban Milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?
Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek. Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is. Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült) De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát. Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten? P+Roller Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban. A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat. Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő. Gyorsaság Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani. Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet. Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk. Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen. 5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel. Súly és térfogat Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok. 12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele. Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől. A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni. Életérzés Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá. Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat. A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni. Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe. Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.
Egy nap a városban Tévedtem, EZ Budapest legfélelmetesebb aluljárója
Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet. Tévedtem. Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség. Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem. Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva: Egy nagyon hosszú lyukat: Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső. Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek. Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám. A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben. Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!