Zirkelbach László 1916-ban született Budapesten. Érettségi után a Képzőművészeti Főiskolán Benkhardt Ágoston osztályában végezte művészeti tanulmányait Szentiványi Lajos, Szabó Vladimír, Szalay Lajos évfolyamtársaként. Évfolyamuk szakmai színvonala meghatározta az induló, ifjú nemzedék művészeti minőségét, arculatát. A háború és a hadifogság több évre megszakította alkotói tevékenységét, csak 1948-ban kapcsolódhatott be újra a képzőművészeti életbe. Kezdetben, mint alkalmazott grafikus tevékenykedett, de már 1948 óta rendszeresen szerepelt a fővárosi és a vidéki tárlatokon. Kiállított Amerikában és Németországban is. Önálló kiállításai voltak Budapesten, Békéscsabán, Nagykanizsán, Pécsen, Kecskeméten, Kaposvárott, Sukorón, Cegléden. 1974-ben elnyerte Nagymaroson a Dunakanyar Intézőbizottság díját.
Alkotói magatartását, festői tevékenységét meghatározta a természet, a látott és a láttatott valóság tisztelete és szeretete. Művészi törekvése szervesen illeszkedve gazdagítja a magyar festészet természetelvű irányzatát. Elmondhatjuk róla, hogy tisztelte és fontosnak tartotta művészetünk értékőrző hagyományát és ezen belül alakította ki saját önálló arculatát, gyakorlatát. Festészete mind témában, mind technikában változatos, sokszínű. Tájképei összetéveszthetetlenül az adott hely vizualitására hívják fel a figyelmet. A Keleti tenger című képének üdén friss színvilágával, szabad ecsetkezelésével jól érzékelteti a tenger hűvösséget, kitáruló horizontját, térbeliségét. Változatosan, gazdagon variált fehérekkel, finom szürkékkel jeleníti meg a téli világot Szentendrei patak című művén.
Ezzel szemben erőteljes, könnyed elegáns vonásokkal, csak a Balatonra jellemző finom szürkés-lilás-zöldes színekkel tárja elénk a tó légkörének sajátos illékonyságát. Festészetét és egész személyiségét a természet tisztelete, szinte panteisztikus szeretete hatotta át. Az ő ecsetjével megörökített tájaknak lelke van. Akvarelljein a könnyed gesztusokkal felvitt színpászmák, derengő fények foltjai közül távoli hegyek, tágas égbolt, vízpart bontakozik ki. Szerette az ezerarcú Balaton szépségét, a lenyűgöző Dunakanyart. A surányi kert pirosló gyümölcsű almafája alá mi is szívesen odatelepednénk a hívogató asztalhoz. Kiváló színérzékét csendéleteinek buja színpompája is tükrözi. A szüntelenül változó valóságot átalakulása folyamatában idézi a néző elé. A tájban élő, azt formáló emberre is utaló rejtett tartalmat visz a természeti tárgyak, ősjelenségek megjelenítésébe.
Figurái együtt élnek a tájjal, hasonulnak annak karakteréhez, így nemcsak élvezői, de egyben alakítói a körülöttük észlelt változásoknak. Magas színvonalú felkészültséggel, finom színérzékkel, lírai alkatának megfelelően közvetíti a nézők felé a valóság általa megélt, feltárt szépségét. Képeiben érzékletesen, hozzáférhetően fejezi ki az adott téma színbeli, formai, szerkezeti, érzelmi hangulatát, karakterét. Ezzel segítve hozzá a nézőt, hogy befogadja a festő által feltárt művészeti, esztétikai értékeket. Kiváló grafikai készségét, rajzi felkészültségét változatos technikával kivitelezett toll, szén és krétarajzai igazolják. Kedvelte a portré műfaját, jó érzékkel fedezte fel és örökítette meg a személyiség jellegzetes vonásait. Ez utóbbi képességéről például a Pipázó karakteres megjelenítése tanúskodik.
Titokzatos barátság fűzte az állatokhoz, bizalommal közeledtek hozzá. Életében – öntörvényű négylábú családtagként – főleg a cicák játszottak fontos szerepet, de gyönyörködött a halak szépségében és műveiben úgy tudta ezeket a számára kedves lényeket megmutatni, hogy az ábrázolás nézői is kedvtelve csodálkoznak rá a minket körülvevő világ gazdagságára, az egyszerűnek tűnő témákban rejlő szépségekre. Már a kiállítás megnyitásakor is többen időztek el az egylábú kakast ábrázoló kép vagy a - társadalomkritikai éltől sem mentes – pöffeszkedő, felfuvalkodott béka történetét megjelenítő tollrajz előtt. Jól látjuk, amint szolgalelkű, parancsait leső kisebb kecskebékák ugrálnak körülötte, de ő mindenkinél nagyobbnak, hatalmasabbnak akar látszani, még a távolban legelésző, termetes teheneknél is nagyobbnak. A puffadt, deformálódott test látványa előrevetíti a csúfos véget. Zirkelbach László generációjának jeles alakjaként hozta létre művészi életművét, melynek egy részlete most a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban látható.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
