2020. április 2. csütörtök, Áron napja
Tájak, portrék, állatok
Révay András
2016.12.13 19:50
Születésének századik évfordulójára emlékezve, kiállítás nyílt Zirkelbach László festőművész alkotásaiból Budapesten, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban. A tárlat, melynek látogatása díjtalan, január 8-ig lesz nyitva.

 Zirkelbach László 1916-ban született Budapesten. Érettségi után a Képzőművészeti Főiskolán Benkhardt Ágoston osztályában végezte művészeti tanulmányait Szentiványi Lajos, Szabó Vladimír, Szalay Lajos évfolyamtársaként. Évfolyamuk szakmai színvonala meghatározta az induló, ifjú nemzedék művészeti minőségét, arculatát. A háború és a hadifogság több évre megszakította alkotói tevékenységét, csak 1948-ban kapcsolódhatott be újra a képzőművészeti életbe. Kezdetben, mint alkalmazott grafikus tevékenykedett, de már 1948 óta rendszeresen szerepelt a fővárosi és a vidéki tárlatokon. Kiállított Amerikában és Németországban is. Önálló kiállításai voltak Budapesten, Békéscsabán, Nagykanizsán, Pécsen, Kecskeméten, Kaposvárott, Sukorón, Cegléden. 1974-ben elnyerte Nagymaroson a Dunakanyar Intézőbizottság díját.

Alkotói magatartását, festői tevékenységét meghatározta a természet, a látott és a láttatott valóság tisztelete és szeretete. Művészi törekvése szervesen illeszkedve gazdagítja a magyar festészet természetelvű irányzatát. Elmondhatjuk róla, hogy tisztelte és fontosnak tartotta művészetünk értékőrző hagyományát és ezen belül alakította ki saját önálló arculatát, gyakorlatát. Festészete mind témában, mind technikában változatos, sokszínű. Tájképei összetéveszthetetlenül az adott hely vizualitására hívják fel a figyelmet. A Keleti tenger című képének üdén friss színvilágával, szabad ecsetkezelésével jól érzékelteti a tenger hűvösséget, kitáruló horizontját, térbeliségét. Változatosan, gazdagon variált fehérekkel, finom szürkékkel jeleníti meg a téli világot Szentendrei patak című művén.

 Ezzel szemben erőteljes, könnyed elegáns vonásokkal, csak a Balatonra jellemző finom szürkés-lilás-zöldes színekkel tárja elénk a tó légkörének sajátos illékonyságát. Festészetét és egész személyiségét a természet tisztelete, szinte panteisztikus szeretete hatotta át. Az ő ecsetjével megörökített tájaknak lelke van. Akvarelljein a könnyed gesztusokkal felvitt színpászmák, derengő fények foltjai közül távoli hegyek, tágas égbolt, vízpart bontakozik ki. Szerette az ezerarcú Balaton szépségét, a lenyűgöző Dunakanyart. A surányi kert pirosló gyümölcsű almafája alá mi is szívesen odatelepednénk a hívogató asztalhoz. Kiváló színérzékét csendéleteinek buja színpompája is tükrözi. A szüntelenül változó valóságot átalakulása folyamatában idézi a néző elé. A tájban élő, azt formáló emberre is utaló rejtett tartalmat visz a természeti tárgyak, ősjelenségek megjelenítésébe.

 Figurái együtt élnek a tájjal, hasonulnak annak karakteréhez, így nemcsak élvezői, de egyben alakítói a körülöttük észlelt változásoknak. Magas színvonalú felkészültséggel, finom színérzékkel, lírai alkatának megfelelően közvetíti a nézők felé a valóság általa megélt, feltárt szépségét. Képeiben érzékletesen, hozzáférhetően fejezi ki az adott téma színbeli, formai, szerkezeti, érzelmi hangulatát, karakterét. Ezzel segítve hozzá a nézőt, hogy befogadja a festő által feltárt művészeti, esztétikai értékeket. Kiváló grafikai készségét, rajzi felkészültségét változatos technikával kivitelezett toll, szén és krétarajzai igazolják. Kedvelte a portré műfaját, jó érzékkel fedezte fel és örökítette meg a személyiség jellegzetes vonásait. Ez utóbbi képességéről például a Pipázó karakteres megjelenítése tanúskodik.

 Titokzatos barátság fűzte az állatokhoz, bizalommal közeledtek hozzá. Életében – öntörvényű négylábú családtagként – főleg a cicák játszottak fontos szerepet, de gyönyörködött a halak szépségében és műveiben úgy tudta ezeket a számára kedves lényeket megmutatni, hogy az ábrázolás nézői is kedvtelve csodálkoznak rá a minket körülvevő világ gazdagságára, az egyszerűnek tűnő témákban rejlő szépségekre. Már a kiállítás megnyitásakor is többen időztek el az egylábú kakast ábrázoló kép vagy a - társadalomkritikai éltől sem mentes – pöffeszkedő, felfuvalkodott béka történetét megjelenítő tollrajz előtt. Jól látjuk, amint szolgalelkű, parancsait leső kisebb kecskebékák ugrálnak körülötte, de ő mindenkinél nagyobbnak, hatalmasabbnak akar látszani, még a távolban legelésző, termetes teheneknél is nagyobbnak. A puffadt, deformálódott test látványa előrevetíti a csúfos véget. Zirkelbach László generációjának jeles alakjaként hozta létre művészi életművét, melynek egy részlete most a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban látható.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!