2019. május 22. szerda, Júlia és Rita napja

Zalakarosról azért mindenkinek mégis csak a fürdő jut először eszébe. Bár a város már 750 éves múltra tekint vissza, a fürdő ennél sokkal fiatalabb. A gyógyvizet 1962-ben találták meg, a vízkincsre épült fürdő – akkor még csak két medencével – 1965-ben nyílt meg. Azóta többször is bővítették, fejlesztették.

Zalakaros neve gyógyfürdőjéről vált ismertté az országban. Ugyanakkor a településen élők sokat tesznek azért, hogy a látogatóknak a fürdésen túl, többet is nyújtsanak. Az elmúlt években a szolgáltatások folyamatosan bővültek úgy, hogy az a fiataloknak, a gyermekes családoknak és az idősebbeknek is kielégíthesse az igényeit.

Nyáron sincs hangos diszkó, jól lehet pihenni, menekülni a város zajából a természet csodáihoz. Egy helyszín, mely olyan értékekkel bír, mint a közeli Kis-Balaton, a gyógyvíz, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, a nyugodt, virágos kisvárosi idill, a galamboki horgásztó, vagy a garabonci Garabonciás Farm. Ezt mindet, egyetlen szóval is ki lehet fejezni: Zalakaros.

2015. november 27. - 2016. január 02.

Idén november 27-én ötödik alkalommal nyílik meg a belváros látványos és élményekkel teli találkozópontja, az Adventi Ünnep a Bazilikánál. A vásár hagyományai szerint advent első vasárnapján ünnepélyesen meggyújtja az első gyertyát Snell György püspök, a Szent Jobb őre. Az ünnep fényét az ExperiDance Angyalok Kara kórusprodukció november 29-i ősbemutatója, és a Diótörő a Bazilikán, a klasszikus mese 3D-s animációja emeli, a világhírű hazai vizuális alkotócsoport, a Kiégő izzók izgalmas feldolgozásában. Január 2-ig fényfestés, kézműves termékek, koripálya, jótékonysági és családi programok, valamint a karácsonyi szezon legnagyobb street food kínálata és január elsején lencse nap várja a látogatókat a Bazilikánál.

2015. augusztus 01. - 2015. augusztus 22.

Csodálatos vízi világ és az ártéri erdő titkai is feltárulnak mindazok előtt, akik részt vesznek a Gemenc Zrt. kenutúráin 2015. augusztus 1-2-án és 22-én. A vízitúrák alkalmával szakvezető segítségével járják be a kalandra vágyók a Gemenci erdőben megbújó dunai mellék- és holtágakat. Azért is érdemes lapátolva kirándulni, mert Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejének egyedi növény- és állatvilágát legkönnyebben a vízitúrázók figyelhetik meg.

Blog ajánló
Városlátogatások San Gimignano, a középkori Manhattan
San GimignanoSan Gimignano mint szinte minden toszkán település, egy dombtetőre épült. Történelme az ókorig nyúlik vissza, a városka eredetileg egy etruszk település volt és San Geminianus püspökről kapta a jelenlegi nevét, aki a legenda szerint megvédte a helyieket a hunok támadásától. Imáinak hatására olyan sűrű köd szállt a környékre, hogy Attila a félelmetes, „Isten ostora” jelzővel illetett hun vezér is eltévedt seregével együtt. Némileg árnyalja a romantikus történetet, hogy Szent Geminianus 397-ben halt meg, Attila pedig 405-ben született, de ki törődik ilyen apró részletekkel az évszázadok távlatából.A körös-körül olíva és szőlőültetvényekkel, magasba törő cédrusokkal övezett, etruszk falakkal körülvett, felhőkarcolókkal tarkított várost középkori Manhattan" néven is említik.A Rómába vezető zarándokút, a Via Francigena a városon haladt keresztül, ennek köszönhetően a település virágzó közlekedési és gazdasági központtá nőtte ki magát.A városka virágkorát, a XIII-XIV században élte, amikor a gazdag családok egymással versengve építkeztek, mintegy fitogtatva a hatalmukat. Mivel a város, fallal volt körülvéve, szélességben nem lehetett terjeszkedni, maradt a magasság. Magasabbnál magasabb tornyokat építve, az 1300-as években már 72 torony emelkedett az ég felé, volt, amelyik a 70 métert is elérte. Ezek a tornyok az egymással harcban álló családok védelmére is szolgáltak, mivel a bejárataik olyan magasan vannak, hogy csak létrán lehetett felmenni. A rivalizálást megelégelve a városvezetés elrendelte, hogy egy torony sem lehet magasabb, mint a városháza tornyánál (Palazzo Communale).Az 1338-ban az Európán végig söprő pestisjárvány San Gimignanot sem kímélte, a város szinte teljesen elnéptelenedett, a 72 toronyból csupán 13 maradt meg, de a város arculata ma is szinte olyan, mint a középkorban. Az építészet emlékei tökéletes állapotban maradtak fenn, úgy érzi az ember, mintha egy filmforgatás kellős közepébe csöppent volna. Nem véletlen, hogy a városka több mint 30 történelmi film forgatásának adott otthont, köztük a hét Oscar-díjat nyert Szerelmes Shakespeare, vagy a Zeffirelli által rendezett Tea Mussolinivel.Történelmi központja az UNESCO Világörökség része. Ide tartozik a többi között a Piazza del Duomo.A „Tornyok városa” híres fehér boráról. A Vernaccia di San Gimignano-t a vidék domboldalain termő ősi Vernaccia szőlőből készítenek. Ha autentikus környezetben szeretnénk megkóstolni ezt a nemes italt, látogassunk el a Strozzi hercegi birtokra, ahol a finom borok mellé, nagyszerű toszkán vacsorát is kapunk.San Gimignano minden évszakban számos programmal várja a látogatókat, a toszkán finomságokat kínáló apró üzletek, a művészeti galériák és az évről évre megrendezett történelmi játékok, fesztiválok maradandó élményt kínálnak.Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=G0AenGQSRIY                                                                                                                                 By vinpet
Városlátogatások Ismerkedés Linz városával
Ismerkedés Linz városávalA település említésére azonnal a nálunk is kedvelt sütemény jut eszembe. Próbáljuk jobban megismerni ezt a Duna festői ölelésében fekvő szép várost.A történelme a kelta időkre nyúlik vissza, akik Lentos néven alapították a mai Linz elődjét. Később a rómaiak Lentia (Csónak) névre keresztelték a települést, mely a 19. századig csupán néhány háztömbből és a várból állt.Linz ausztriai iparváros, ma is fontos gazdasági központ, a felső-ausztriai tartomány székhelyeként a harmadik legnépesebb osztrák város, mely az elmúlt évtizedekben látványos átalakuláson ment keresztül.Linz a változások városa, ahol azonos hangsúlyt kap a tudomány, a művészet és a fejlődés. 2014-ben a város elnyerte az UNESCO-tól a Médiaművészetek városa címet is. A számos érdekesség mellett Európa egyik legmodernebb technológiai központja is itt található. Linznek saját hegye is van, az 537 méter magas Pöstlingberg. A hegytetőn emelt búcsújáró templom egyik nagy bástyájában mesevasutat rendeztek be a gyerekeknek.Kedvező időben érdemes a város felülnézetben is megtekinteni, de ehhez nem kell sárkány-repülni vagy helikopterrel körözni, elegendő csupán felsétálni a Passage bevásárlóközpont lépcsőjén, és máris a város háztetőin vezető sétaúton találjuk magunkat. A kémények magasságából pazar a kilátás az óvárosra. A belvárosban gyönyörű, barokk épületeket láthatunk. A főtér (Hauptplatz) Európa egyik legnagyobb tere. A tér középpontjában az 1716-ban felállított, 26 méter magas Szentháromság-szobor áll, a tetején aranyozott alakokkal, melyet pestisoszlopként is emlegetnek a szörnyű járvány mementójaként.Az Alter Dom Linz legnagyobb temploma. A barokk székesegyház a 17.-ik században épült.  Robusztus, égbenyúló tornyai között Szent Ignatius szobrát láthatjuk. A templombelső fából faragott szószéke és orgonája fantasztikus látvány.A püspöki templom, a Neuer Dom Ausztria második legmagasabb temploma, neogótikus tornya 134 méterre nyúlik az ég felé. Csodálatosan díszített, festett üvegablakainak egy része a második világháború alatt megsemmisült, ezeket kortárs művészek renoválták nagyszerűen.Linzben járva, feltétlenül kóstoljuk meg a város egyik jelképét, a hagyományos linzer tortát. A sütemény egy kicsit más, mint az itthoni linzerek, a töltelékben többek között mandula és dió is található. A mai gyerekek már a kor szellemének megfelelően "lézer tortának" hívják.Érdekesség, hogy egész Felső-Ausztriában tilos a városokban füvet nyírni, a méhek érdekében. A városban számtalan méhkaptár található, többnyire a házak tetején, és a különleges becsben tartott méhek érdekében vágják ritkábban a vadvirágokkal teli közterületek zöldjét.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=waP41ecrG70                                                                                                   By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!