2024. április 20. szombat, Tivadar és Odett napja
A művészet helye
Utazónet
2014.07.02 19:49
Az ARTplacc az a hely, ahol a művészet jelen van és minden határt átlép. Ez a hely – most már negyedik éve – Tihanyban van. Páneurópai Kortársművészeti Piknik: képzőművészet, videoművészet, fotóművészet, irodalom, zene, tánc, színház, filmek és gasztronómia – mindezek válogatása várja majd a közönséget július 16. és 20. között.

A tihanyi rév melletti ligetben a piac területén, a korábbi évektől eltérően, most már egyetlen helyszínen rendezik meg a 2014. évi Kortárs Művészeti Fesztivált. Az elsőt még 2011-ben tartották. Tíznapos vásár és kiállítás volt, ahol a vezető hazai kortárs kereskedelmi galériák mutatkoztak be. A következő évben gyerekprogramokkal, irodalmi beszélgetésekkel, koncertekkel bővült a rendezvény. Tavaly – mindezek mellé – létrehozták az első tihanyi Gasztronómiai Napok-at, művészfilmeket is vetítettek, meghívott színházi társulatok léptek fel és kortárs fotográfiai kiállítás is volt.

 Idén nagyot lépnek előre: a fesztivál nemzetközivé lesz! Az idén van a Páneurópai Piknik 25. évfordulója és a Balaton – akkor – a keleti és nyugati világ hagyományos találkozóhelye volt évtizedeken keresztül. A rendezők annak a híres múltnak kívánnak emléket állítani úgy, hogy létrehoznak egy új tartalommal megtöltött, új közép-európai találkozóhelyet. Ennek megfelelően a rendezvény öt napja egy-egy ország jegyében zajlik. A Páneurópai Piknik-ben elsősorban Ausztria és Németország volt érintett, hozzájuk csatlakoznak a „Visegrádi országok” A tervek szerint július 16-án szlovák, 17-én német, 18-án cseh, 19-én osztrák és 20-án lengyel nap lesz. Sikeres lebonyolításukban az érintett országok budapesti nagykövetségei és kulturális intézetei is részt vállaltak. Ezen kívül még közel húsz országból jönnek művészek és kiállítók.

Természetesen most is jelen lesznek a vezető magyar kereskedelmi galériák, de egyéni kiállítók is megjelennek. Először mutatkozik majd be Tihanyban a Ludwig Múzeum és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A Capa Központ a 120 éves Mai Manó Házzal közösen gyermekprogramokat is szervez. Számos eseményt interaktívnak terveznek, ahol a közönséget is bevonják a helyszíni történésekbe. Fontos eleme az idei rendezvénynek, hogy kezdete a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az ARTplacc Fesztivál hosszú távú együttműködésének. Elsőként a társadalmi hasznosság fogalmát állítják középpontba. Gyerekek, fiatalok számára ajánlanak alkotóműhelyeket – a bennük való részvételre még lehet jelentkezni. Az egyetem oktatóinak és hallgatóinak közreműködésével az alapfogásokat lehet majd elsajátítani egyes művészeti ágakban.

Terveznek multikulturális, táncművészeti programokat, író-olvasó találkozókat, cirkuszszínházat, zenés mesejátékot, esténkét pedig részben „közönségfilmeket” részben pedig a kulturális intézetek által ajánlott filmeket vetítenek, magyarul vagy magyar felirattal. A Gasztronómiai Napok érdekes helyszíne lesz az Európa Bisztró. Itt az egyes nemzetek konyháit mutatják be a nemzeti napoknak megfelelő sorrendben. A rendezvény minden este zenével zárul. A fesztivál a gyerekeknek 14 éves korig ingyenes, napijegyet 1500 forintért, a szerdától vasárnapig érvényeset pedig 4500 forintért lehet megvásárolni jegyirodákban vagy a helyszínen, illetve a www.artplacc.hu oldalon. Itt a rendezvény részletes programja is megtalálható.

Kapcsolódó témák
2016.10.05 23:19

Ez év tavasza óta a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapesti Operettszínház - mint nemzeti intézmények - stratégiai partnerekként működnek együtt kiemelt feladataik ellátása érdekében. A megállapodás legfontosabb része az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához kapcsolódik.

Új, időszakos kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. Sajnos csak rövid ideig, november 20-ig lesz látható, ám akit érdekel a valódi tehetségek világa, nem fogja megbánni, ha szán egy kis időt a megtekintésére. A magyar fotóművészet „nagyasszonyaként” tisztelt Keleti Éva, Prima Primissima díjjal kitüntetett, érdemes és kiváló művész, 85. születésnapja alkalmából 85 – neves színészeket ábrázoló - fényképe került a falakra.

Valóban, így érkezett vissza Hanti Vilmos Indiából, de nem ennek okai, inkább az eredménye érdemel figyelmet. A hangsúly pedig itt azon van, hogy míg általában a kellemetlen eseménynél következményekről szoktunk beszélni, ebben az esetben mégis helyesebb eredményről szólni.

Maguk a művészek és a szervezők is meglepődtek, milyen sok érdeklődő gyűlt össze a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben rendezett kiállítás megnyitóján. A három kortárs bolgár művész alkotásaiból rendezett tárlat szeptember 10-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között látogatható.

A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást - köztük 61 Modigliani-művet, aktokat, portrékat és szobrokat felvonultató tárlatra a világ több nagy köz- és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.