2024. július 24. szerda, Kinga és Kincső napja
A nincs fájdalma
Révay András
2022.03.19 19:38
A járvány által előidézett hosszú, kényszerű kihagyás után ismét egy új kiállításon találkozhattak Jakobi Anna festőművész tisztelői. A budapesti Aranytíz Galéria adott otthon legújabb, „A fantomfájás térképei” beszédes címet viselő tárlatának. Nem is csalódtak a látogatók, mert a művész ismét egy teljesen új megoldással lepte meg közönségét.

Megnyitó beszédében Feledy Balázs művészeti író elárulta: Jakobi Annát nagyon régóta figyeli, majdnem húsz éve, 2003-ban nyitotta meg először kiállítását szülővárosában, Tatabányán. Ennyi idő után az ember le tudja mérni, figyelemmel tudja kísérni, hogy a festő milyen utat járt be. Képes-e a fejlődésre, a folyamatos önvizsgálatra, önmeghaladásra? A mindig előrelépésre? Sajnos a kortárs művészek egy részénél nagy probléma, hogy a rutin vezérli az alkotókat. Most nem ezt látjuk. Nagyon izgalmas Jakobi Anna útja, mert ő valamihez makacsul ragaszkodik, ugyanakkor spirálisan emelkedő módon, elemezve, mindig valami új jelenséget hoz be a művészete területére. Ami nála állandó: az eszmeiség fontossága. Nagyon erős, biztos értékelvűség. Természetesen neki is sok kétsége van a világban zajló folyamatokkal kapcsolatban és ezeket látjuk is a képeken. De minden szilárd etikai alapra helyeződik. Nála a humánum, a humanizmus és a művészet tulajdonképpen egy.

Anna majd minden kiállításának van címe. Ez egyáltalán nem jellemző a kortárs festőkre. A mai kiállítás címe: „A fantomfájás térképei” – benne mindkét szónak különleges értelme van. A fantomfájás, ami fizikailag nincs, mégis fájdalmat okoz. Hány ilyen eset van, mennyi ilyenben élünk – napjainkban is! Izgalmas a második szó is, hiszen ha egyben mondjuk ki, tudjuk, miről van szó. Valami földrajzi ábrázolás. Ha már külön írjuk: tér kép – már mást jelent. Ha megnézzük e kiállítás darabjait, látjuk: úgy készültek, olyan módon, mint az iskolai térképek. Ezek a képek – formai tekintetben – tehát térképek, ugyanakkor pedig, szimbolikus értelemben sokkal többek. Lelki térképek. Lelki jelenségek meghatározói. Segítségükkel elég jól lehet tájékozódni ebben a különleges, varázslatos világban.

Természetesen felmerül láttukra a kérdés, hogy Anna absztrakt festő vagy figurális? Mi az ő stílusa? Elmondható róla; ő úgy figurális festő, hogy kiemelkedik a realizmus kategóriájából, tehát szimbolista. Nála a jelképeknek fontossága van, és szemléletében a szürrealizmus rendkívül lényeges. Önvizsgáló alkat. Ezen a kiállításon is vannak a világ gondjaihoz kapcsolódó képei, ugyanakkor személyes, a magánélethez illeszkedőek is. De mindegyiknél látszik, hogy vannak kétségei, van hite, véleménye az emberiség nagy problémáiról, egymáshoz való viszonyairól és ezeket a feszültségeket viszi be a képeibe. Egyfajta szürrealizmus is érezhető a képein, illik rá André Breton szürrealistaköltő, író mondása: „A festő szerepe kísérteni azt, ami a lelkében van, ami nem látható.” Képpé tenni azt, ami nem látható.

Őrá is érvényes, hogy nem a látottat, hanem a gondoltat festi meg. Munkái mégsem absztraktak, mert a jelei nagyon konkrétak: az emberhez kapcsolódó tárgyak együttese, alakok, vonalak figurák, kezek – az ábrázolások elemei megfejthetővé, felfejthetővé teszik a képi világát. Mindebben nagyon erős tudatosság van. A szürrealizmusnak van két szélső pontja: az ösztönös, a belülről kivetítő, a nem láthatót gesztusként vászonra vetítő és az, ahol a tudatosság erősebb. Ezeken a képeken konkrétak a kontúrok, nincs rajtuk semmi véletlenszerűség. Nagyon erős, intellektuális alkotó munka folyamatában jönnek létre. Ő látszólag magával és a lelkiségével foglalkozó festő, de látjuk a címeken és a képeken, hogy a világ problémái felé fordul és ebben ad számunkra hiteles és megalapozott véleményt.

Nála nemcsak a kiállításoknak van mindig címe, nagyon hangsúlyosak a képek címei is. Nem didaktikusak. Inkább fantáziára és asszociációra adnak lehetőséget a néző számára, de jó fogódzókat is jelentenek. Talán a leghangsúlyosabb a Trianon kép. Ránézünk: semmi piros-fehér-zöld, semmi konkrét Erdély motívum. Semmi olyan, amivel általában Trianont és ezt a fantomfájást meg szokták örökíteni. Más szimbólumrendszerrel kötődik mindehhez, hogy ennek a tragédiáját, az elnyomottságot, a dinamikáját számunkra megmutassa. Ugyanígy a Magyar traumával is vagy a Labirintus útvesztői című képében – rendkívül fontos, nézzük meg a címet és utána magunk elemezgessük azt, amit látunk. Természetesen lényeges a magánéleti, a személyes vonulat is az édesanyjával kapcsolatos viszonya.

Vagy itt van ez a gyönyörű kép – hezitálhatunk rajta, hogy valóban ez az-e – amilyen címet adott a művész: „Egy optimista álma.” Egy kicsit persziflázs, egy kifordított értelmezés a tükörrel, a személyiségek egymás mellettiségével, azzal a viszonyrendszerrel, amit ezen a képen az alkotó felvet. Ha nála kép van a képben, annak külön jelentősége van: új mondandót takar. A stílusában természetesen érezhetők a vonzalmak, hogy mi iránt érez rokonszenvet, mik azok a jelenségek, amelyeket elutasít, és ettől ez a festői világ igazán közel tud állni hozzánk. Ami pedig külön figyelmet érdemel: izgalmasak a színválasztásai. Ebben ő roppant makacs, hosszú évek óta használja ezeket a rozsda és barna árnyalatokat, kékkel, sárgával érdekesen párosítva, de igazi élénkvörös, igazi kanárisárga nincs benne, tehát a színválasztásaiban is különös filozofikus viszony mutatkozik meg a kolorisztika iránt.

Ha az ő képeit nézzük, olyan jelzőket sorolhatunk egymás után, hogy zaklatottság, feszültség, ugyanakkor elmélyültséget is érzünk. A sok apró motívumból összeálló festői egységben valami egészen különös lelki vibrálást figyelhetünk meg, ami ezeknek a képeknek varázslatos és sajátos hullámzást kölcsönöz. Igen, ezek a képek a fantomfájások térképei. Térképek formai értelemben is, ha valamelyiket leakasztjuk, összetekerjük, hazavisszük, újra kifüggesszük, esetleg valóban egy térkép, elolvashatjuk róla azokat az aktuális kérdéseket, meditációkat, amiket Anna a képre vetített. Mindenképpen térképek, ugyanakkor képek, autonóm festmények, valóban rendkívül erősen áthatja mindet az a fantomfájás, ami most a világpolitika eseményei által mindannyiunkat érint. 

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.