Az alkotók, hűen a film eredeti környezetéhez a Teleki-téri piacot választották az előadás és a szereplők bemutatására. A darab írója, Bereményi Géza, (képünkön középen) elöljáróban leszögezte, ez nem a film forgatókönyvének, hanem a témának színpadi változata; a Teleki-téri piac, egy kereskedő és az ő családjának története. A világháború után kezdődik és az ötvenes évek első felében fejeződik be. Drámai helyzetek vannak benne és egészen más színe van az eseményeknek, mint a filmen. A korábban „Az arany ára” címmel bemutatott színműtől is különbözik, azért is lett a címe a filmmel megegyező, ám most az összes színpadi tapasztalatainak felhasználásával írta át. Ez lesz a végleges változat, a végleges előadás. A színpadi idő éppen megfelelő hosszúságú, a jelenetek az események szerint követik egymást és drámaiak a párbeszédek. Filmen rövidebben kell beszélni, a színpadon lehet valamivel hosszabban is, ezáltal kiélezettebbek a személyes viszonyok.
Ez egy remek színdarab – árulta el Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója – és egy üveg borral is köszöntötte a szerzőt közelgő születésnapja alkalmából. Egészen kiváló előadás lesz - folytatta, nagyszerű színészek játszanak, és kitűnő zeneszerző dolgozik benne. Ragaszkodtam is hozzá, hogy vadonatúj zenét írjunk ehhez a történethez. Az előadás teljesen más lesz, mint a film. Nem is hasonlítható össze, mert teljesen más műfajokról van szó. Ráadásul jól sikerült alakítások vannak a filmben, amivel nem lehet és nem is kell összemérni a színpadi szerepeket – tette hozzá Csankó Zoltán, aki Monorit játssza majd az előadásban. A partnereim is mind – egytől egyik kiváló színészek, isteni, jó hangulatban próbálunk.
Én is láttam a filmet – emlékezett vissza Pikali Gerda - most a Pogány Judit szerepét játszom és a Kovalik Ági a lányom. Talán ez nem fog zavart okozni, hiszen abban az időben a nők nagyon fiatalon szültek, így a közeli életkorunk akár még reális is lehet. Nehéz szerepem van, mert tőlem nagyon távol áll az istenfélő, zárkózott nő, aki állandóan imádkozik, nem bírja a káromkodást, miközben ott van a férje mellett és együtt viszik a standot. Mindig előre lát és álmodik dolgokat, tudja, mi fog történni, fél, hogy az beigazolódik. Bereményi Géza azt írta egy helyen: „Az leszel, amit el tudsz képzelni magadról” – egészítette ki a gondolatot a rendező. Ha ez a két színésznő elhiszi magáról, hogy ők anya és lánya, akkor ez úgy fog megmutatkozni. Működni fog, az eddigiek alapján ezt bátran kijelenthetjük.
Amikor a színház igazgatója felhívott, hogy van-e kedvem megrendezni ezt a darabot, boldogan vállaltam, hogy harminc év után újra Budapesten dolgozhatok. Funtek Frigyes ugyanis – mint elmondta, évtizedek óta külföldön rendez. Ebben a történetben azok a különleges emberei viszonyok érdekelték, amelyeket a háború utáni idők generációja átélt. Különleges terheket, bánatokat, kapzsiságot hordozunk magunkban, és ezek mind benne vannak ebben a történetben. A próbákon előjön bennem és az egész múltam, az egész életem ott kavarog körülöttem – és ez mindannyiunkkal így van – világított rá a súlypontokra a rendező. Mindannyiunknak nagyon sok köze van a történethez és remélhetőleg sikerül úgy megmutatni, hogy ezt a néző is így érezze.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
