2024. október 9. szerda, Dénes napja
Adjunk valamit!
Utazónet
2014.07.17 22:01
Ismét megrendezik az idén a Nagy Keresés Napját. Augusztus 30-án, szombaton, délelőtt tíz órától, a Budapesti Vásárközpontban próbálhatják ki szerencséjüket mindazok, akik erre előzetesen jogosultságot szereztek.

A Nagy Keresés Napját először tavaly hirdették meg. Augusztus 25-én a budapesti Szent István parkban és környékén sok ezren vettek részt a kincskeresésben. Az előzetes regisztráció mellett feltétel volt, hogy a fiúk-férfiak valamilyen kékszínű, a hölgyek-lányok piros felsőt viseljenek. Az érdeklődők hamarosan majdnem annyian lettek, mint a résztvevők. A fődíj egy autó volt, melynek indítókulcsát valahová elrejtették. Mintegy másfél órás keresgélés után a 26 éves Natkai László találta meg egy gyermekkocsiban, a baba ételdobozában.

Az ötlet kitalálója és a megvalósítás motorja, rendezője Palotás János, egykori országgyűlési képviselő, a VOSZ elnöke, ismert vállalkozó volt, aki sajtótájékoztatón jelentette be: a rendezvényt az idén megismétlik. Persze nem egyedül szervezi, segítségére vannak a Dominium Vini borklub tagjai. A Nagy Keresés Napja ugyanis azon túl, hogy szórakoztató és kulturális játék, lehetőség a márkák és a minőség bemutatkozására is. Sokan gondolják, hogy a mai világban, amikor nehéz a gazdasági helyzet, egy kicsit „vissza kell fogni”. Nem lehet nagy társadalmi akciókat szervezni. A klubtagok viszont megoldást keresnek. Hogyan lehet csinálni valamit, ami jó, még jobb, mint korábban? Azt javasolják: higgyük el, ha együtt lépünk fel annak a hatása nagyobb, a költsége kisebb, vállalható! Álmokat valósíthatunk meg.

 A tavalyi rendezvényhez Komáromi István dalt komponált, melynek a szövege is figyelemre méltó. Érdemes meghallgatni a https://www.youtube.com/watch?v=BJO8m-HUFN0 oldalon. Ilyeneket mond: „ültessünk a jövőnek valamit és érezzük, hogy hozzánk tartozik”…”ami a miénk, az a miénk legyen, él a remény, hogy új csodát tegyen, mert az álom valóság lehet!” A dal most már az idei – és várhatóan a további – rendezvénynek is főcím zenéjévé vált. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb: manapság még összefogva is csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy tízezrekben reményt keltve, egyvalakinek pedig évről-évre bebizonyítva mutassák meg, hogy csodák igenis léteznek, de nekünk is segítenünk kell, hogy valakire rátalálhasson!

Palotás János és társainak véleménye, hogy megtérül az, ha az ember nem keresi azonnal valaminek a megtérülését! Ezért szervezik meg idén is a Nagy Keresés Napját a Hungexpo területén, augusztus 30-án. A keresés napja végül nagyszabású szórakoztató rendezvénnyel zárul majd az A pavilonban. Előzetesen az interneten megkérdezték: autó, lakás vagy világkörüli út közül ki, mit nyerne meg legszívesebben? A válaszadók 70,5 százaléka lakásra szavazott így a nyeremény most egy budapesti, tehermentes, új, társasházi garzonlakás végleges és teljes tulajdonjoga lesz. Adómentesen. A nyertest semmiféle fizetési kötelezettség nem terheli, egyetlen feltétel van csupán: két évig nem adhatja el.

 Idén tehát egy lakáskulcsot fognak a Hungexpo területén eldugni és mintegy harminc- ötvenezer keresésre vállalkozót várnak. Előzetesen nekik is regisztrálni kell a www.dominium.vini.hu oldalon vagy a Facebook „nagy keresés” játékoldalán. A regisztrálók tavaly is igazolást kaptak és egy ravaszul elrejtett telefonszámot. Ha megfelelő telefonról hívták fel, az nyitotta a kulcsot rejtő táskát. A táska pedig jelezte a szervezőknek, hogy megtalálták, és azt is, ki találta meg. Az idén sem lesz ez másként, bár nemcsak táskát lehet majd így kinyitni, hanem sok minden mást. A tervek szerint minél ismertebb lesz a rendezvény, annál több nyereményt tesznek hozzá – a fantázia végtelen! Mindazok, akik összefogtak a megvalósításért, úgy döntöttek: adjunk valamit! Bebizonyítani, hogy ebben a világban lehet még mosolyogni, lehet valami jót csinálni. Aki regisztrált, mind arról fog álmodozni, hogy ő találja meg – és valakinek ez meg is valósul! Valaki boldog lesz! Elképzelhető, hogy néhány év múlva Bécsben, Belgrádban, Pozsonyban is keresni fognak egy-egy napon. Magyarország kitűnő „lakmuszpapír”. Ha itt valami sikeres, akkor azt máshol is elhiszik. Magyarország minta lehet és ennek érdekében komoly, nagy márkák fogtak össze.

Kapcsolódó témák

Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.

2022.11.06 20:39

Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.

A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.

Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen járattal az észak-amerikai világvárosba.

2022.01.16 11:03

Ismét egy új, passzívház technológiával készült, 35 bérlakást magában foglaló házat adtak át ünnepélyes keretek között Budapesten, a XIII. kerületben. Mondhatni, ez ott már szinte megszokottnak számít, hiszen a kerületi Önkormányzat egyedülálló bérlakás-építési programja idén már 20 éves és ez idő alatt, 12 helyszínen összesen 667 önkormányzati lakást építettek. Ami pedig még inkább figyelemre méltó: 2014 óta minden elkészült épület megfelel a passzívház minősítés feltételeinek.