A szarvasi arborétumban töltött gyerekkor és a botanikus apa hatása is szerepet játszott abban, hogy Balla András 1970-ben a Kertészeti Egyetem tájépítés szakán szerezte meg első diplomáját, amit később építészmérnöki tanulmányokkal is kiegészített, hogy aztán az 1970-es évek óta készített fotóival mára az egyik legsokoldalúbb, legszínesebb fotós életművét tudhassa magáénak. Az új avantgárd fotográfia harcos képviselője volt – mondta el róla a kiállítás megnyitásakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója – annak egyik vezéralakja is lett, egyéni hangú művészete is beérett. Tevékenysége fókuszában egy kozmikus világra és a földi természet témáira egyszerre figyelő, filozofikus alkotó munka állt. A személyiségében jelentkező kettősség témaválasztásaiban is megjelent.
Egyrészt a furán vicces kertművészet, mellette pedig az értelmiségi elit által a hetvenes években felfedezett, legnevezetesebb történelmi kertek, ezeket szinte varázslatos módon írta le. Meglátta és a befogadó számára élménnyé emelte a vizek, fák, év- és napszakok fénye-árnya körül keletkező égi tüneményt. Könyvet is írt a Pilisben élő Borostyán Imréről, erről a XX-XXI. századi remetéről, akiről 1977 és 1988 között csaknem ezer felvételt készített. Kiemelkedő része az életműnek az amerikai – most már ötven éves periodika - a Shelter nyomán készült Menedék Shelter album. E kötet előszavában Makovecz Imre így írt: „A fa nem a fölből emelkedik ki, hanem egy inverziós ponton elkezd nőni lefelé és fölfelé, a sötétség és a fény világába. Ezt a különös tevékenységet a fa egyszerre hajtja végre, így a fa egy olyan fantasztikus élőlény számunkra, hogy amikor az erdőben járok, két erdő határán sétafikálok. A sötétség erdejében fejjel lefelé és a másikban az ég felé tudok felnézni.”
Dr. Kárpáti György fotóművész Balla András életébe még messzebbre tekintett vissza, amikor elmondta: Balla András nem burokban, hanem barakkban született 1945. november 18-án, Németországban Pockingban, egy amerikai gyűjtőtáborban. Az eszmélés éveit Nagy-Magyarország geometriai közepén, Szarvason töltötte. Édesapját, az arborétum vezetőjét, 1956 után leváltották, gyermekeinek továbbtanulását lehetetlenné tették. Számára a Veszprémi Vegyipari Technikum volt az egyetlen lehetőség. Autodidakta módon, a technikumban preferált reál tantárgyak mellett művészettörténeti könyveket, képzőművészeti albumokat tanulmányozott, rajzolt, festett, tudatosan készült valami másra. Közepes érettségivel a tarsolyában a Kertészeti Egyetemre jelentkezett. Az átlagon felüli természettudományos és művészettörténeti ismeretekkel bíró Balla András lenyűgözte a felvételi bizottságot, évek múltán kitűnő eredménnyel kertépítő mérnök lett.
Fotográfiai ösztöndíjjal jutott ki Párizsba – emlékezett vissza a kiállítás megnyitásakor az ott közösen eltöltött időre Kárpáti György. Bandi délelőttönként a múzeumokat járta, hogy eredetiben láthassa az általa albumokból már jól ismert képzőművészeti alkotásokat. Sétáltunk a Luxemburg kertben, a Versailles-i parkban. A motívumot kereste, hogy később visszatérjen, és az általa elképzelt fényviszonyok között alkonyatkor nyomja le az exponáló gombot, megkockáztatva azt is, hogy bezárják a kertkaput. A „Történelmi Kertek” egy külön fejezet Balla András életművének színes palettáján. Munkássága alatt soha nem tagadta meg a kerttervezői mivoltát. Egy kert megtervezése különlegesen izgalmas feladat. Az adott helyszín, a talaj, a fényviszonyok, a rendelkezésre álló víz meghatározzák a lehetőségeket.
A megvalósítás folyamata sem egyszerű. A beültetett fák, növények csak évek múltán „lakják be” a kiszemelt területet. Más és más a kert képe a különböző évszakokban „gyöngyvirágtól lombhullásig”. Balla talán az egyetlen fotográfus, aki egyik műtermét az általa művelt kert egyik szegletében alakította ki. Filmtechnikai lámpákkal egyedi fényviszonyokat teremtve, a hosszú expozíciós időket kihasználva, a szél által bemozduló növények sejtelmes körvonalai édenkerti hangulatot teremtenek például egy olyan képnek, mint az „Ádám”. Balla András kertészmérnök, FOTOGRÁFUS (csupa nagybetűvel) és közösségteremtő ember. Kizárólag az analóg fotográfiát műveli. Gondosan ügyel a kompozícióra. Amikor a képeit utólag színezi, kibújik belőle a vegyész is, de lelke mélyén a kertészmérnök lakozik.
A környezetünkért aggódó kertészmérnök. Már egészen korai fotósorozata az „Egy fatörzs tájai” című szekvencia is erről szól. Az ember által kivágott fa megmaradt tönkje egy elpusztuló város képét vetíti előre. A magányos, vihartépett fácska fotója egy hatalmas kérdő és felkiáltó jel: hogyan tovább?! És az egész termet megtöltő „Menedék” című fotósorozat, az elpusztuló Mártélyi fák törzseinek képei már „csak” felkiáltó jelek. Ezeket a fotókat Balla egy szinte a marokban elférő, szovjet gyártmányú panoráma géppel készítette. Ellentétben az emberi szem 90 fokos látószögével ez a kis kamera 180 fokban „lát”. Az egész termet betöltő fekete- fehér panorámaképek hatalmasra felnagyítva átütő erővel közvetítik a ballai gondolatot. Beszédét dr. Kárpáti György egy visszaemlékezéssel zárta: Balla egyszer megbízást kapott egy 10 x 3 méteres kert tervezésére. A megbízó nem nagyon hitt a terv sikerében, de amikor a kert elkészült, boldogan feküdt hanyatt a kertecske közepén. Hallgatta a kertben fészkelő madarak csicsergését. Kinyitotta a szemét. A felhőket látta. Boldog volt. Örömét megosztotta a tervezővel, aki megnyugtatta. A kicsi kert nem a kerítésnél ér véget. Az ég felé minden kert végtelen.
Korábban, egy más alkalommal, Balla András így szólt a céljairól, képeiről. A fáknak kívánok emléket állítani. Nem mással, mint mozdulatokat, gesztusokat felmutató, lombjuk vagy életük nélkül is impozáns torzókkal. Olyan tájakon kerestem a fákat, melyek ezer éve is így nézhettek ki, és talán még évtizedekig ilyenek maradhatnak. Tőlünk függ, hogy ne csak védett területeken, rezervátumokban és épített kertekben idézhessük fel, milyen is volt a testnek és léleknek is fontos Menedék! A természetben semmi sem történik véletlenül. A képeken látható fák, ágak, törzsek, gallyak formája és egymáshoz való viszonyuk, kapcsolatuk sem a véletlen játéka. A Földön és a Világmindenségben ható törvények alakították így és ilyenre őket. Azok a fizikai, kémiai, biológiai, biokémiai meteorológiai törvényszerűségek, melyek az ember megjelenése előtt is működtek és a Földről való eltűnése (távozása) után is érvényesek mindörökké.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.
