2024. július 22. hétfő, Magdolna és Magda napja
Az értéket tovább kell adni!
Révay András
2017.10.27 22:15
Huszárik Zoltán filmrendező grafikáiból nyílt kiállítás Gödöllőn, a Kulturális Központ Konferenciatermében. A kiállítás megnyitása előtt levetítették az alkotó egyik legnagyobb sikerű munkáját, a Szindbád című filmet, Latinovits Zoltánnal a főszerepben.

 Azt, hogy filmrendező volt, Huszárik Zoltánról ma még sokan tudják, bár sajnos túlságosan is korán, ötven évesen, 1981-ben távozott közülünk. Azt, hogy rajzolt is, hogy őt – nemcsak a filmjei okán – úgy nevezték: képíró, nos ezt már sokkal kevesebben. Szerencsére több száz rajza megmaradt – túlnyomó többségük még soha, sehol nem volt bemutatva - és azok egy részéből most a gödöllői Kulturális Központ és a Huszárik Zoltán Alapítvány együttműködése eredményeként nyílhatott meg egy kiállítás. Így, közel negyven év távlatából is látjuk: kiemelkedő alkotó volt. Az értékrend, a szellemiség, amit ő képviselt, nem kopik, a mai napig mintául szolgálhat az egymást követő nemzedékeknek, tehát ezeket az értékeket tovább kell adni! A Szindbádról pedig annak idején azt mondta egy méltatója: „A világ legszebb színes filmje. Mindegyik képkockáját külön bekeretezném és fölraknám a szobám falára.”

 Sajnos tény, hogy a film 1971-es bemutatója óta felnőtt egy generáció, akik már nem ismerik a Szindbádot – állapította meg az alkotó lánya, Huszárik Kata színművész. Pedig érthető és szerethető lenne a fiatalok számára is, ha megmutatnák nekik. Éppen ezért indítottuk el a Huszárik Zoltán Alapítványt, hogy az örökséget, aminek részei a filmek és részei a rajzok is, a továbbélését lehetővé tegyük. Minden ilyen alkalom, amikor megnyílik egy kiállítása vagy vetítik egy filmjét – az olyankor még számomra is egy felfedezés! Hiszen ha megállunk egy kép előtt, engedjük hatni ránk és egy kicsit „mögé nézünk”, akkor látni véljük azt is, aki alkotta a képet. Életművében a két sík egybetartozik, szétválaszthatatlanok. Filmjeinek mindegyike önálló képzőművészeti alkotás is. Talán azért is ilyen különleges az ő pályája és különlegesek a filmjei, mert képi megjelenésükben sok a rajzszerű. A rajzok pedig akár a gondolatok feljegyzését helyettesítő vázlatoknak is felfoghatók.

Október vége, november eleje mindig egy kicsit az emlékezésről szól – mondta a kiállítás megnyitásakor Gödöllő város polgármestere, dr. Gémesi György. Jó, hogy ilyen keretek között emlékezhetünk meg Huszárik Zoltánról, aki több szállal kötődik ehhez a vidékhez. Szülőháza a közelben, Domonyban áll, abba az aszódi Petőfi Sándor Gimnáziumba járt, ahová nem csak Petőfi, de a neves operatőr, Sára Sándor - és jómagam is jártunk. Jó alkalom ez arra is, hogy észrevegyük: a mai világban, ahol szinte egy percen belül a világ minden tájára eljut egy hír, de három nap múlva az a hír már nem hír – feladatunk egy örökséget megtartani, megőrizni. Olyat, ami nem múlandó, és ami abban a hihetetlenül gazdag kulturális örökségben, ami ennek a nemzetnek megvan, mégis élő maradjon és eljusson a fiatalokhoz. Ennek a kiállításnak pont ez a jelentősége, hogy egy alapítvány gondozza, tovább viszi, nem engedi elveszni egy színes, alkotó egyéniség munkáját.

 Pál apostol szeretetről szóló szavait idézte a Korinthusiakhoz írott első levélből az Alapítvány egyik alapítója, Megyeri József. Tette pedig azért – mert mint megtudtuk tőle – ezeket a gondolatokat Huszárik Zoltán nagyon sokszor elolvasta és ezek szerint is élt, kezdetben egyszerű, vidéki környezetben. Tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott. Alig négyéves, amikor a domonyi ház udvarán már emberfigurákat készít agyagból, tizenegy éves korában írt iskolai dolgozatát a Minisztérium is jutalmazza. Aszódon a gimnáziumban találkozik Schéner Mihály festőművésszel, aki felismeri benne a tehetséget, bíztatja, hogy ezen a pályán kell maradnia. Egy mondás szerint a zseni azt csinálja meg, amit akar, a tehetséges azt, amit tud, a középszerű pedig, amire szükség van.

Huszárik Zoltán esetében nyilvánvaló volt melyik az ő útja, ettől lett az aki, ettől néztek rá sokan gyanúsan, ettől lettek irigyei is. A középszerűek, akikből mindig, minden korban akad jócskán. Sikeres felvételije után mehetett volna orvosnak, lehetett volna képzőművész – mint ahogy végül lett is – ő akkor a filmet választotta. Filmrendező lett, de ugyanakkor képzőművész, képíró, amiről a grafikái is tanúskodnak. Ám egy szempontból még orvos is – lélekgyógyász. Filmjeit nézve ugyanis egy kicsit jobbak, egy kicsit talán mi is tisztábbak leszünk. Pedig nem volt könnyű dolga. A kor, a téma, a hangulat, amit a Szindbádban megidézett, nem találkozott a hetvenes évek hivatalos eszmeiségével. A kritikai realizmus nem nagyon foglalkoztatta, mert – zseni voltából adódóan – szabad ember tudott maradni. 

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.