2024. április 21. vasárnap, Konrád napja
Az őshazától Budapestig
Révay András
2024.01.26 12:01
Varázslatos utazásra csábította vendégeit a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézet. A meghívást elfogadók az utat a népzene szárnyán tették meg, az irányt Bartók és Kodály mutatta. Ám ez alkalommal nem az ő zenéik szólaltak meg, visszamentünk egészen a forrásokig. Az Intercontinental Szálloda nagytermét megtöltő közönség egy előadóművész páros és két zenekar olyan műsorát láthatta-halhatta, mely meglepetésektől sem volt mentes.

A rendezvényre a Magyarország és Törökország diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából elindult Magyar-török kulturális évad keretében került sor. Ebben az évben Magyarországon a török kultúra színe-java mutatkozik be, és ezzel egy időben zajlik Törökországban a magyar kulturális évad programsorozata. A műsor kezdetén a budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézet igazgatója, Mustafa Aydoğdu a művészetek egyetemességére és a kultúrák közötti kapcsolatok erejére hívta fel a figyelmet. Ezért is adták ennek a hangversenynek „A hangjegyek útja” címet, melynek során bosnyák, magyar és török művészek saját kultúrájuk gazdag zenei örökségét dolgozták össze. Általuk az előadás ünneppé, igazi zenei kalanddá változott.

Az igazgató nem túlzott, amikor ünnepet említett. Ez a koncert valóban különleges alkalmat kínált arra, hogy összegyűljünk a török és magyar kultúra kölcsönös egymásra hatásának, valamint a zene egyetemességének ünneplésére. Elindulva ezen a zenei utazáson, igazán felejthetetlen pillanatoknak lehettünk szem és fültanúi. A műsor elején Agócs Gergely és leánya, Agócs Julianna mutattak be magyar népdalokat saját feldolgozásban, eleinte duda, később más hangszerek kíséretével. Őket a kitűnő hangú énekes, Zeyd Soto és zenekara követte. A társulat Boszniából, Szarajevóból érkezett.

A szerbekkel, horvátokkal közös nyelvet beszélnek, de muszlimok. Vallási dalokat énekeltek, a repertoárjuk széles, még egy mulatós „parti-dal” is belefért, de ebben is istent dicsőítették. Az est során valóban akadt néhány meglepetés. Mindjárt az első, hogy a magyar duóban az édesapa PhD fokozatta bíró tudós ember, etnográfus, népzenekutató. Már 24 éve jár gyűjteni a Kaukázus északi előterébe, a Fekete-tenger és a Kaspi-tenger között húzódó területre, az ott élő türk népek szállásterületére. A középkori magyar krónikáink (Anonymus, Kézai Simon, a Bizáncban követségbe járó két magyar vezér: Tevel fia Tormás és Kál fia Bulcsu) – egymástól függetlenül – egybehangzóan erre a vidékre helyezik a honfoglalás hadi eseményeinek kiinduló pontját. Itt él a nogaj nép is.

Ők voltak az utolsó olyan nagyállattartó, nomád, nemezházakban lakó nép, akiknek az életformája a legjobban hasonlított a honfoglaló magyarokéhoz – egészen 1937-ig, amikor is Sztálin változásra kényszerítette őket. Agócs Gergely az anyanyelvén kívül tud szlovákul, csehül, oroszul, angolul, a türk nyelvek közül a nogajt, karakalpakot beszéli, de cigányul sem „adják el a vásárban”. Az este során a közönség meggyőződhetett róla, hogy több hangszeren is kitűnően játszik. A nogajokat az elmúlt negyedszázad alatt igen sokszor felkereste, minden alkalommal több hetet töltött közöttük. Megnézte, milyen magyaros elemeket találunk errefelé. Nyelvük is érdekes. A magyarországi kunok nyelve ugyan elveszett, de a XVIII. század végéről fennmaradt a Kun Miatyánk. Amikor felolvasták a nogajoknak, minden szót értettek.

A legnagyobb területen, a Kubán folyó mentén élő nogajok között született Arslanbek Sultanbekovot is ott ismerte meg 2016-ban, a szülőfalujában, a folyóparti Alakaj aulban. A gyűjtések során bebizonyosodott, hogy a nogaj népzene áll talán a legközelebb a magyar népzenéhez. Már Kodály Zoltán is felvetette, hogy zenei rokonságunkat a türk népek között kell keresnünk. Bartók elment Törökországba, Kodály – már idős ember volt - inkább a tanítványait küldte. Az Ural melletti, Volga-menti zónába, oda, ahol a türk és finnugor népek érintkeznek. Mi viszont Törökország és a legészakabbi türkök, a baskírok, tatárok, csuvasok közötti türk népek népzenéjét vizsgáltuk. Azt tapasztaltuk, hogy a nogaj népzene általunk megismert dallamtípusainak közel 70 százaléka hordozza a magyar népzene alaktani jegyeit Arslanbek Sultanbekov zenekara számos dalt adott elő, többek között Yunus Emre, a híres XIII-XIV. századi török költő megzenésített verseiből is. Volt közöttük több olyan sodró lendületű, ami a közönséget is magával ragadta.

Igen érdekes volt, amikor a műsor befejező részében a zenekar és az Agócs duó közös nogaj-magyar dallampárhuzamokat adott elő. Nem egyet úgy tudtak folytatni magyarul, hogy az eredeti és magyar szöveg tökéletesen illeszkedett egymáshoz. Nem fordítás volt, ezek ma is élnek a magyar folklórban. Amit nogajul énekelt Arslanbek úr, azok magyar népdaltípusok nogaj változatai és ez fordítva is igaz. Az „Édes vérem, testvérem, érted zubog a vérem” szövegűről elmondták, hogy idehaza moldovai magyar népdalként régóta ismert. Kodály szerint: „Amint alapjaiban a nyelvünk sem változott, úgy a népzenénk is megtartotta azt a jellegét, ami a kelten maradt rokonnépek zenéjét is jellemzi. Bizonyítja, hogy közös tőről fakadnak. A magyarság abból a keleti népközösségből szakadt ki, melynek egyes részei ma is ott élnek. Zenei szempontból hozzánk a legközelebbi a nogaj népcsoport.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.