- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
Hosszú évtizedek óta álmodtunk arról, hogy a színház- és cirkuszművészet metszéspontjában álló csúcsprodukciókat ne csak a szakemberek láthassák a világ különböző pontjain, hanem elhozhassuk a magyar közönségnek – mondta az előadás előzményeiről szólva Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. A MITEM Európa vezető színházi fesztiváljai közé nőtte ki magát. Kettős célja van. Egyrészt, hogy vigye a hiteles művészet segítségével Magyarország jó hírét a világban, másrészt, hogy a magyar emberek számára idehozza a világban éppen legkülönlegesebb, érdekes, kísérletező előadásokat. A MITEM az idén már nemcsak a fővárosi Nemzeti Színházban, hanem egy másik fontos előadó-művészeti intézményben is bemutatkozhat. A Fővárosi Nagycirkusz partnerként vehet részt ebben a folyamatban. Ez viszont nyomban felveti a kérdést: miért pont a Fővárosi Nagycirkusz?
Részben mert a műfaj, amit itt látunk, valahol a színházművészet és a cirkuszművészet határán mozog, ezen kívül pedig, mert olyan előadó-művészeti teret, ami intim atmoszférát tud adni ehhez a különleges produkcióhoz, és mégis sok embert be tud fogadni – ezt csak itt, a Fővárosi Nagycirkuszban tudtuk megvalósítani. A hetvenes évek óta felépült Fővárosi Nagycirkuszban ilyen szintű átalakítás még nem történt! Egyetlen hét alatt, szó szerint kettévágták a Cirkuszt. A székeket kiszedték egy területről és beépítették a manézsba. Oda, ahol máskor az elefántok, oroszlánok szaladnak körbe! A manézs másik felébe pedig egy teljes színpadot építettek fel, fölé pedig egy egész zsinórpadlásnyi gépészetet emeletek a kupolába. Mindezt egy hétre, mert utána már következik a másik, a repülő cirkusz előadása.
A Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, Pál Dániel az előadásról szólva arra hívta fel a figyelmet: nehéz megmondani, miről szól a műsor. Valójában nem is célja, hogy szóljon valamiről, sokkal inkább egy hangulatot, egy atmoszférát jelenít meg. Jószerint minden Slava Polunin gyermekkori álmaiból, emlékeiből táplálkozik. Az például, hogy a színpadon hatalmas hóvihar alakul majd ki, szintén egy gyerekkori emlékét idézi fel. Más esetben is szokták azt mondani, hogy a legnagyobb művészek saját magukból „táplálkoznak”, magukból dolgoznak. Azt mutatják, ami bennük van, ami az ő igazi valójuk. Abból merítenek, és azt akarják megmutatni a közönségnek. Ez a snow show is egy ilyen munka. Egy mágikus utazás a realitásból egy ember álmaiba, fantáziavilágába. Hogy miként éri el azt a frenetikus a hatást, amire már huszonhárom éve képes szerte a világon, arra az a magyarázat, hogy nem akar mást, mint mindenkiből előhozni a játékos énjét. Főleg a felnőttekből!
Ez nem egy előadás, ez egy örömünnep – adta meg a választ az előző kérdésre maga a legilletékesebb, Slava Polunin. Sokszor magam is lemegyek a színpadról a nézőtérre – mondta - és ott is maradok egy-két órát, a közönséggel együtt. Élvezem, hogy közben az emberek gyerekek maradnak, függetlenül attól, hogy valójában hány évesek. Van, hogy mindannyian kimegyünk a nézőtérre, a közönség meg betódul a színpadra és mi nevetünk azon, amit ők csinálnak. A bohócok – mint a gyerekek – azt szeretik, hogy az egész életük csak játék legyen. Ezért soha nem mondjuk meg előre, hogy egy adott előadásban ki fog szerepelni és mit játszik. Fél órával korábban körbenézek: kinek, milyen hangulata van – és akkor megmondom, hogy ki, mit fog éppen akkor csinálni. Ezért mindenkinek, mindenkor, mindenre készen kell állni! Olykor egy perccel, egy lépéssel a porondra kilépés előtt adom meg nekik a mai, aktuális előadás kulcsát és nekik kell megtalálni a lehető legjobb megoldást. Ilyen egyszerű és vidám itt az élet. Megtanultuk, hogy nap, mint nap boldognak kell lenni. Járjuk körbe a világot és mindenkit megpróbálunk hozzásegíteni a boldogsághoz.
Az 1993 óta futó SLAVA’S SNOWSHOW-t eddig több tucat országban mutatták be: több mint hétezer teltházas előadást tartottak, sokmillió néző előtt. Most pedig – New York, London, Moszkva, Ausztrália, Mexikó, Franciaország, Ázsia és Dél-Amerika színpadjai után Magyarországon is látható! Az előadásban nagy szerepet kap az improvizálás, vagyis a művészek a közönség reakcióinak megfelelően módosítanak a műsoron. Ennek köszönhetően a show minden városban és színházban különböző, ezáltal egyedi és megismételhetetlen. Az előadásokat április 11-én és 12-én este fél kilenctől, április 13-án és 14-én délután három órától, és este fél kilenctől tekinthetik meg az érdeklődők. Az 1300 személyes cirkuszépületbe az átépítés után most mintegy nyolcszázan férnek el, a hat előadást tehát közel ötezer ember láthatja.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.