2024. július 15. hétfő, Henrik, Roland és Vlagyimir napja
Egy plebejus patrícius
Révay András
2015.09.06 20:05
Van a fővárosnak egy kerülete, amelyik szinte vonzza a kiváló személyiségeket. Bizonyos részein pár métert sem tehetünk meg anélkül, hogy minden második-harmadik házon emléktáblát ne találnánk, jelezve, kik éltek itt. De jelezve azt is, hogy tisztelet övezi emléküket.

  „Ez a 202. emléktábla, melyet kerületünk nagyjainak állítunk. Őrzi tábla kiváló sportoló: Papp László, nagyszerű színművész: Major Tamás, politikus: Kéthly Anna, író: Faludy György, muzsikus: Tátrai Vilmos emlékét, hogy csak egyet-egyet említsünk a sok kiválóság közül, akik körülöttünk, a XIII. kerületben éltek. Díszpolgáraink közül tizenháromnak van emléktáblája, most ez lesz a tizennegyedik. Közöttük is olyan nevek vannak, mint például Sántha Ferenc, Hegedűs Géza, Kazimir Károly, Popper Péter, Ádám György. Most Bächer Ivánnak állítunk emléktáblát – és jelképes, hogy az itt lakók által kezdeményezett Pozsonyi Piknik keretében” – mondta el avató beszédében dr. Tóth József polgármester. Iván a Wekerle-telepen nőtt fel, tanár volt, majd író, újságíró publicista. Ezt a lexikonok írják róla, de ő ennél sokkal több: Ember volt! Sokat tett értünk. Hol vitriolosan, hol nagy szeretettel, hol élménygazdagon, értünk aggódva, indulatosan. Írásaiban, történeteiben, egész szellemiségében tett értünk. Gazdag, termékeny, alkotó közéleti ember volt. Tudott hallgatni, mindenkit szívesen meghallgatott, noha ő maga zárkózott volt.

 A XIII. kerülethez, Újlipótvároshoz való kötődése közismert. Népszerűségét jelzi az is, hányan vannak most jelen, ezen a táblaavatáson. Büszke volt családi gyökereire, akik száz évre visszamenőleg itt éltek. Büszke volt dédapjára, aki a Főnix házat tervezte, és nagyszüleire, akik ott éltek. Magáról pedig azt mondta: „ellipótvárosiasodtam”. Fontos volt számára ez a hely, gyakran mondta, szívesen jövök-megyek, sétálok, beszélgetek az emberekkel. Ezt a városrészt élhető helynek tekintette, ahol otthon érezte magát. A Pozsonyi Piknik egyik legelső kezdeményezője volt. Igényes önmagával, a környezetével és embertársaival szemben. Fontos volt számára a gasztronómia. A környék néhány éttermében igazi törzsvendégként tartották számon. Sokszínű egyéniség volt. Az utóbbi években önálló esteken adták elő műveit, az ő zongorajátéka mellett. Műsoraiban „Újlipócia” jellegzetes helyeit mutatta be. Személyes varázsával, sziporkázó ötleteivel a pesti élet minősége iránti töretlen elkötelezettséggel. Napjaink önző és hallgatag, gyáva többségéről viszont elmarasztalólag írt és beszélt. Fontos volt számára, hogy kifejezze álláspontját az éledő újfasiszta, rasszista, kirekesztő nézetekkel szemben. Hiányolta a szellemet, de az övé itt marad közöttünk.

 Kácsor Zsolt, író, újságíró, a Népszabadság publicistája mesterének és példaképének tekinti Bächer Ivánt. Különleges ember és rendkívüli hírlapíró volt – mondta el róla – akinek a szavára hétről-hétre nagyon sokan figyeltek. Iránymutatást adott, elsősorban emberségből! Humanista volt, de nem jámbor. A számára fontos ügyekben üvölteni volt képes. A dolgainkat a rá jellemző szarkazmussal, iróniával és nagyon komolyan vett komolytalansággal volt képes láttatni. A szívében együtt érző plebejus volt, a műveltségében pedig patrícius. Hiányzik szinte mindannyiunknak, hiányzik a mai magyar valóságból, ahonnan lassan kivesznek a szabadgondolkodók. Újlipócia őt is jelenti. 

Kapcsolódó témák

(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!

Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.

Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.

2022.11.06 20:39

Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.

A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.