- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
Elcsépelt közhelynek számít, hogy két magyar szót szinte az egész világon ismernek, tudnak magyarul. Az egyik a gulyás, a másik Puskás! A szegény, sváb családba 1927. április 1-én, Kispesten született Purczeld Ferencnek már az édesapja is labdarúgó, a Kispest FC játékosa, később a Budapesti Honvéd edzője volt. A család 1937-ben magyarosította a nevét Purczeldről Puskásra. A gyerekről már korán kiderült, hogy tehetségesen kezeli a labdát. Legjobb barátja a szomszédban lakó, nála másfél évvel idősebb későbbi csapattársa, Bozsik József volt, akit 12 évesen felvettek a Kispest kölyökcsapatába. Feri addig könyörgött, míg a klub intézője – meglátva benne a tehetséget – hamis igazolással, Kovács Miklós néven bevette őt is a csapatba. A nézők az első felvonás kezdő jelenetében tanúi lehetnek ennek a történetnek, ahonnan elindul a világhírhez vezető, de drámai időszakokat sem nélkülöző karrier.
A bemutatót eredetileg a Hősök terére tervezték – árulta el Szente Vajk rendező – de az Erkel Színház színpadán is lebilincselő, látványos marad. Az előadás grandiózusságának mindössze egy oka van: Puskás Ferenc életének nagysága. Ehhez próbálnak méltóak lenni, úgy ünnepelni ezt a 75. évfordulót, ahogyan azt ő megérdemli. Idén augusztus 20-án van ugyanis az évfordulója annak, hogy először öltötte magára a válogatott címeres mezét, ehhez igazították a bemutató idejét. Meg is jelenik a perc a darabban, mint ahogy a 6:3, az 56-os forradalom, az elvesztett világbajnokság és az 1960-as BEK győzelem is, már a Real Madrid kék-fehér színeiben. Ám a két időpont között történtekről ma már igen keveset tudunk. Egészen bizonyos, hogy mindazon – egyre kevesebbeknek - akik még emlékeznek arra a korra, meglepetés lesz a színpadon életre kelő néhány epizód.
A színdarab valós eseményeken nyugszik, és azokon át mutatja be a kort, amelyben játszódik. A musical szereplői egykor létező emberek, minden, amit a színpadon tesznek, a valóságban is úgy történt. Az őket megszemélyesítő művészek nem operaénekesek, bár döntő többségüknek szoros kapcsolata van a zenés színpad valamilyen műfajához. A címszereplő Veréb Tamás a Budapesti Operettszínház tagja, de a könnyűzenei életben is ismert előadó. Szerepéről szólva elmondta: Puskást eljátszani óriási ajándék számára. Hosszasan készült rá, filmeket nézett, könyveket olvasott róla, igyekezett a sztár mögött az embert megismerni. Úgy gondolja, Puskás szeretettel, tisztelettel bánt mindenkivel, előre köszönt a portásnak is, a „csapat” volt számára a legfontosabb. Ebben a darabban egy drámát is el kell játszani, milyen volt elhagyni az országot, átélni, hogy abból az óriási magasságból, ahová eljutott, egyszer csak a családjával együtt a földön találja magát.
A gyerekekkel kezdődő, látványos nyitókép után Juhász Levente sodró lendületű zenéje, a jó dalszövegek hallatán nem kell különösebb tehetség annak megjóslására, hogy a darabnak komoly sikere lesz. A „Magyarország a góljaink szárnyán…” kezdetű dalt, mellyel a színpadi „Aranycsapat” Helsinkire, az 1952-es olimpiára készül, és ott bajnokságot nyer, nemsokára talán még a stadionokban is énekelni fogják. Az előadás nem szűkölködik roppant hatásos jelenetekben, olyannyira, hogy bizonyára többen is lennének, akik kötelezően írnák elő a mindenkori magyar válogatott tagjainak a musical többszöri megtekintését! Az első felvonás a csodálatos 6 : 3-mal ér véget, pontosabban nem ér véget, mert a szünetben részleteket vetítenek az eredeti filmfelvételből, Szepesi György felejthetetlen, helyszíni közvetítésével.
A második felvonás az 1954-es Világbajnokság máig vitatott elvesztésének történetével kezdődik. A darab nem vállalkozik – nem is vállalkozhat – arra, hogy a miértekre választ ad, azt viszont emlékezetünkbe idézi, hogy utána három napig valóban zavargások voltak Budapesten, amit csak nehezen sikerült elfojtani. A szövegíró, Galambos Attila munkájában az Aranycsapat tagjai közül Puskás mellett főleg Bozsik és Czibor figurája kap a musical történetét mozgásban tartó feladatot. Czibor szerepét a fiktív karakterrel, Vörös elvtárssal való drámai ütközése teszi hangsúlyossá. A szerző erről így nyilatkozott: „Amikor történelmi darab születik, a legizgalmasabb feladat megtalálni a tény és a fikció kényes egyensúlyát. A Puskás musical írása közben szinte végig a valóságra támaszkodtunk. A darabban még a fantázia szülte események is megtörténhettek volna, a kitalált személyek is feltűnő hasonlóságot mutatnak valós alakokkal.”
A musical egészen 1960-ig követi Puskás életének alakulását, ekkor van ismét a csúcson. A Real Madrid színeiben, a német Eintracht Frankfurt ellen Glasgowban játszott Bajnokcsapatok Európa Kupája találkozón négy góllal segítette győzelemre az őt új hazájában befogadó csapatot. Puskás a négy góljával rekordot állított fel, máig nem szerzett senki ennyi gólt egy BEK döntőn belül. A felvonás és a musical a magyar futballtörténelem mindezidáig utolérhetetlen csúcspontjának, az Aranycsapat-tagok élettörténetének rövid bemutatásával végződik. Ekkor valóban csillagok álltak együtt a pályán. Bozsik volt köztük az első magyar – tudjuk meg – aki elérte a századik válogatottságot, de sajnos többük élete is túl fiatalon fejeződött be. A finálé zárómondata: „Te is mutathatsz példát…” bizonyára sok nézőben emlékezetes marad.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.