A zsidó naptár a gyász és az öröm váltakozó ritmusa alapján határozza meg a zsidó emberek mindennapjait – emlékeztetett Mester Tamás, A Budapesti Zsidó Hitközség elnöke. Most is egy gyászidőszakban vagyunk, helyénvaló, hogy felváltsa az öröm, a fesztivál mottójának választott életöröm! Szeptemberben a hét helyszínen több mint 24 zenei, irodalmi, művészeti programot kínálunk, oly műfaji kavalkád között választhat a közönség, hogy nincs az a kényes ízlésű, vájt fülű érdeklődő, aki nem találna magának valamilyen csemegét. Jól tudjuk: klezmer nélkül nincs fesztivál – most is lesz négy klezmerkoncert. A jazz művészei az amerikai jazzt keverik a hagyományos haszid stílussal. Megidézzük a sanzon, a klasszikus táncdalok, a beatkorszak hangulatát, Barbara Streisand dalai is felcsendülnek majd. Radnóti Miklós versein és felesége naplórészletein alapul a zenés irodalmi est, a klasszikus zene kedvelőinek Bach csellószvitjei szerezhetnek örömet. A rendezvénysorozatról bővebb információ a www.zsidokulturalisfesztival.hu címen található.
A Fesztiválnak fontos szerepe van a főváros kulturális turizmusában és abban, hogy a zsidónegyedként ismert, hetedik kerületi városrészre is komoly feladat vár – emelte ki dr. Kunos Péter a MAZSIHISZ-BZSH ügyvezető igazgatója. Új helyszínként csatlakozik a fesztiválhoz a Madách Színház, melyről igazgatója, Szirtes Tamás elmondta, a jelszó, az életöröm a színháznak is állandó iránytűje, estéről-estére meg is valósítják. A Covid idején létrehoztak egy saját TV-stúdiót és benne színészi és filmes eszközökkel, híres íróinkról, Adyról, Karinthy Frigyesről, Móricz Zsigmondról, az ő életükről készültek játékok. A legfrissebb, Szép Ernő, Emberszag című művének „filmszínjáték” formában történt feldolgozása, a főszerepben Gyabronka Józsefet láthatjuk. Bemutatója a fesztivál keretében lesz szeptember 12-én.
Malek Andi és Jáger Bandi együttműködése hat évvel ezelőtt a Rumbach utcai a zsinagógában kezdődött, főleg a jazz és a világzene területén mozognak, de ápolják a zsidó zenei hagyományokat is. Idén is ott lépnek fel szeptember 5-én. A zsidó jazz legszebb elemeit saját hangszerelésben tartalmazó programjuk első részében jiddis és klezmer motívumokra épülő, vérpezsdítő dalokat adnak elő, míg a műsor második felében Malek Andi a szívének legkedvesebb magyar szerzők – többek között Fényes Szabolcs és Gábor S. Pál dalait énekli. Először lép fel a Zsidó Fesztiválon Janicsák Veca, aki a Klezmerész zenekar sztárvendége lesz, ugyancsak szeptember 5-én. A Dohány utcai zsinagógában két nappal később Barbara Streisand dalai szólalnak majd meg Szulák Andrea, Gájer Bálint, Veres Mónika, László Boldizsár és a Don Lázi Swingtet előadásában.
A „Zsenik a zsiniben” című műsor már hagyománynak számít a fesztiválon. Szeptember 6-án, a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla és Gubik Petra szinte lubickolni fognak a világ dalirodalmának számukra legkedvesebb számaiban, Seress Rezsőtől Edit Piafig. Fesztbaum Béla évekkel ezelőtt egy „őrült ötlettel” állt elő: Kern András korábban lemezre énekelt dalait koncerten mutassa meg a közönségnek. Az ötlet megvalósult, ma már tíz éve létezik, szeptember 5-én a Dohány utcai zsinagógában lesz ismét hallható. Heilig Gábor, Hegyi Barbara, Hernádi Judit – és az ötletgazda közreműködésével. A Rumbach utcában, 12-én, különleges előadásra kerül sor. Bauer Andrea operaénekes, sémi filológus számára a Sába királynője operában Szulamit imája sajátos inspirációt adott. Sába és Salamon találkozása a bölcsesség és a gazdagság viszonyát helyezi szokatlan megvilágításba.
Gergely Róbert évekkel korábban még csak néző volt egy zsinagógai koncerten, most viszont zenekarával, a Studio 11 Comboval olyan sláger és feldolgozás produkcióval áll színpadra, ami maga lesz a megtestesült nosztalgia. Szécsi Pál, Nádas Gábor, Fényes Szabolcs, Hajdú Júlia és még sok más, ma is élő vagy éppen elfeledett dalait – ahogy ő számítja - valószínűleg a közönség is vele fogja énekelni szeptember 8-án a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Ezen a napon a Dohány utcai zsinagógában A Budapest Klezmer Band sztárvendége a világhírű rost Andrea lesz. Ők is már tíz éve dolgoznak együtt és most a Kárpát-medencét, mint zenei olvasztótégelyt, a magyar, a cigány és a zsidó dallamok kölcsönhatását fogják virtuóz módon bemutatni. A Sabbathsong Klezmer Band koncertjén – egyebek mellett – Fényes Szabolcsra és Jávor Pálra is emlékezni fognak szeptember 12-én, ugyancsak a Hegedűs Gyula utcában.
Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.
A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.
A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!
Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.