Jól illeszkedik az időszaki kiállítások sorozatába a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum „Füstölgéseink” címmel megnyílt legújabb kiállítása. A kávé története, a sör története után a dohányzás történetét mutatja be – kortárs alkotásokkal együtt. November 10-ig, keddtől vasárnapig látogatható.

 Ez a kiállítás jó helyen nyílt és jó időben - állapította meg róla Zeke Gyula író, történész. Jó helyen, mert az Újvilágból fél évezrede érkezett dohányt, a dohányzás szokását mindig is eleven kapcsolat fűzte a kereskedelemhez. A vendéglátással pedig oly szorosan ölelkezett, mint a füst a lélekkel, amely nélkül nem érdemes elképzelni a testet. Jó időben is nyílt, mármint a saját története idejében. A ma látogatójának nem nehéz emléklékezni arra, hogy a szülei és kortársai füstjében nevelkedtek, amelyből bőven jutott a munkahelyekre is, nem beszélve az utcákról, hivatalokról, a piacokról és a pályaudvarokról, a lelátókról és a koncertekről, ezek mind cigarettafüstben úsztak. A különböző közösségi életterek füstmentesítése Magyarországon nagyjából a nyolcvanas évek óta zajlik. Lassú, de biztosan előrehaladó folyamat, amely a zárt vendégterek dohányzási tilalmát előíró 2011/41. törvénycikkel vált visszafordíthatatlanná.

A magánélet tereiben is jól érzékelhető módon csökken a füst. Egyre kevesebben és kevesebbszer gyújtanak rá a lakásukban, átalakuló-félben van a dohányzás íratlan szabályrendszere is. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, egy baráti vendégség alkalmával keveseknek jutott eszébe, hogy vendéglátóiknál a rágyújthatás ténye vagy a lakáson belőli helye felől érdeklődjenek. Ma ezt szinte mindenki megteszi! Egy Írországban járt turistacsoport tagjai elmondták, már egyetlen dohányboltot sem találtak és a csoportból mindössze ketten dohányoztak, a többiektől mindig félrevonulva. Magyarországon a XVIII. század eleje óta szinte minden felnőtt férfi dohányzott – aki tehette – a tömegesebb női dohányzás a több téren zajló egyenjogosulási törekvések egyik főbb pontjaként, a múlt század húszas éveiben tört utat magának. A harmincas években a villamos belső terében vagy csak a peronon való füstölés volt vitakérdés, Így meg kell állapítanunk, hogy a társadalom többségének tüdejét átitató szivar- és cigarettafüstnek gyors visszavonulót fújtak.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum dohányzástörténeti kiállítása több évszázados, össztársadalmi méretű szenvedély végidején tárja elénk egy gazdag kultúra és szokásrend tárgyait és képeit. Történeti értelemben – témáját tekintve - nem az első ugyan, hiszen 1989-ben a múzeum már otthont adott egy hasonló tárlatnak és az érdeklődők 1996-ban is megtekinthettek egy kiállítást, az Egri Dohánygyár százéves fennállásának alkalmából nyílt meg. Tény, hogy mindkettő Vörösváry László felbecsülhetetlen értékű gyűjteményén alapult és a mostani – mindezek mellett - a hazai galéria kultúrában páratlan tekintélyre szert tett Első Magyar Látványtár nemrég véget ért kiállítási anyagát értelmezi újra. A gyűjtemény ápolása és elénk tárása a galéria-tulajdonos fiú, Vörösváry Ákos érdeme, a tablók gazdag összefoglalói a tárgy iránt végtelenül elkötelezett gyűjtő, Hornyák Balázs, megjelenő-félben levő kötetéből valók.

A kiállítás színvonala garanciát jelenthet arra nézve, hogy közönségét nem csupán a dohányosok máig kitartó, utóvéd csapatai adják. Az orvosnak, a politikusnak vagy a szociális gondozónak dolga megítélni, hogy sorsunkra nézve mi a jó vagy mi a rossz, a muzeológus, a társadalomtörténész és az író azonban nem tehet ilyet. Figyelnie kell csupán és elmondani, bemutatni a történeteket – jelen esetben a hazai dohányzás történetét – ami kiadósrésze volt az életünknek, és egy ideig még az is marad. Mert a dohányzás nem csupán kórtörténet és rettegés, hogy kit visz el a cipekedésbe soha bele nem fáradó betegség – és nemcsak állami bevétel forrása. Tárgy- és képkultúra is, emberi viszonylatok színtere, valamint élvezet- és szenvedélytörténet is. Dohányfüstünk egyféle tűnődés közege, lebegő előleg a nem evilágból! Nem kevesen talán épp ezért ragaszkodnak hozzá!