- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
2021. március 8. hétfő, Zoltán napja
Fiatal falu nagy hagyományokkal
2018.12.05 15:39
A két állítás látszólag ellentmond egymásnak, ám a történelem teremthet olyan helyzetet, ahol ez a kijelentés mégis igaz lehet. Az Alföldön, Budapesttől mindössze 76 kilométer távolságra, Cegléd és Nagykőrös között fekvő Nyársapát esetében éppen egy ilyennel találkozunk. A honfoglalás korából nincsenek rá vonatkoztatható adatok. Első írásos említésétől, 1367-től, önálló községgé válásáig, 1954-ig, legalább kilenc birtokosa volt, a Clarissa apácáktól a Rákócziakig.
A helytörténet kutatóira itt igazán szép feladat vár, hiszen még a falu nevének eredete sem egyértelmű. Vannak, akik az Alföldön gyakori, őshonos nyárfa – Petőfi versében is szerepel – és a területet birtokló apátság összevonásából származtatják. Mások inkább a birtokosok sorában legelső helyen álló Nyársapáthy családról eredeztetik, noha arra is van számtalan példa, hogy a család kapta a birtokról a nevét és nem fordítva. Bárhogy is legyen, annyi bizonyos, hogy a terület múltja meglehetősen hányatott. Lakossága már a török hódoltság elején elpusztult, szultáni birtok lett. Bár az 1570-es években újranépesedett, húsz év múlva ismét kiürült, hogy az 1630-as évekre megint lakott legyen. Ám 1670 körül végleg elnéptelenedik, Nagykőrös, mint pusztát birtokolja és csak a XIX. század első negyedében osztanak földet itt a körösi gazdáknak, akik virágzó tanyagazdaságokat hoznak létre.
A falu Dél-Pest megye szegényebb régiójához tartozik, lakóinak száma éppen meghaladja a kétezret. Ennek ellenére sok ember dolgozik azért – mondta el róla Kis Miklós polgármester – hogy megmutassa, vannak értéknek tekinthető hagyományaik és azt meg ismertesse az idelátogatókkal! A baracklekvár-készítés, a sajtkészítés, a homoki burgonyatermelés, borászkodás, egyre több családnál válik kiegészítő foglalkozássá és a városi ember számára korábban nem ismert ízekkel való találkozást tesz lehetővé. Nyársapát csak 1954 óta önálló település, előtte Nagykőrös és Cegléd pusztája volt. A két város folyamatosan harcolt érte. Történelme szinte nincs, egy Árpád és egy Rákóczi szobor áll benne, mindkettő egy kortárs, csemői fafaragó művész alkotása. Arany Jánosnak is tanártársa volt a falu szülötte, Szarka Mihály, akinek a háza most múzeum, a református gyülekezet imaterme is itt működik.
A helyi viszonyokat jó jellemzi, hogy a faluban sokáig még templom sem volt. A lakosság is fele-fele arányban református és katolikus. Tóth Tibor alpolgármester, az általános iskola korábbi igazgatója, az új templom történetének jó ismerője. Ő mondta el, hogy az első katolikus templom terveit 1997-ben készítette el Török Ferenc, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas tanszékvezető, egyetemi tanár, aki korábban már 14 templomot tervezett. Ez a templom körformájú, benne nagyon visszafogott a társművészetek szerepe. Az épület architektúrájával kell hatást gyakoroljon. A két méter mély és nagyon széles alapokat a lakosság összefogásával egyetlen nap alatt rakták le, augusztus 20-án az első misét már az alapokon, de még a szabad ég alatt tartották, a felszentelésre 2014. május 15-én került sor.
Tisztes nevet vívott ki magának a faluban a Füle Családi Borászat. Tulajdonosa, Füle Dénes, „feltörekvő” borászatként jellemzi gazdaságát. Valamikor, ezen a területen, kétezer hektáron termeltek szőlőt, ma már „utolsó mohikán”-ként, öt hektáron csak ők maradtak. Hagyományos fajtájuk a Kövi dinka, de terem még a birtokon Rajnai Rizling, Cserszegi Fűszeres, Zweigelt és a magyar nemesítésű Kunleány is. Igyekeznek a szőlőben minél kevesebb vegyszert használni, a borkészítés pedig már korszerűen, hűtött acéltartályokban, majd ászokhordós érleléssel zajlik. Ahol lehet, mindent gépesítettek, a kombájnos szürettől a feldolgozásig. Nem törekednek „nagy borok” előállítására, közepes árfekvésű, közép kategóriájú borokat készítenek. Cegléden borszaküzletük is van, palackos boraik itt kaphatók. Terveik között szerepel Kövi dinkából, széndioxid rátöltéssel, prosecco jellegű bor gyártása is, kifejezetten a fiatalok számára. Minden évben hétféle bort palackoznak, köztük a legmagasabb minőségű a „Number one” megjelölésű, tehát annak az évnek a csúcsbora. Kiválasztása minden évben az évjárat hatásának függvénye. Idén a Zweigelt érte el ezt a minősítést. Idehaza és külföldön is egyre inkább szeretik, keresik, fogyasztják az alföldi, könnyű borokat, már csak az igazán jó marketing hiányzik hozzá!
Kis Miklós polgármester a gazdálkodás jövőjét a szamócatermelésben látja. A faluban már több család is ezzel foglalkozik, mivel a talajadottságok itt roppant gyengék. Az egy aranykoronás földet - inkább csak homokot – kobbára csak a kőművesek használják vakolat készítésre, ám a fóliával védett, bakhátas műveléssel, csöpögtető öntözéssel a szamóca szép termést ad szabadföldön és fóliaház védelmében egyaránt. Nem várják meg az ennél a növénynél más helyeken szokásos három évenkénti telepítést, minden évben hűtött palántákkal, július végi friss telepítéssel dolgoznak. Azt tapasztalják, ugyanis hogy a második évben még sok gyümölcs teremne, de azok már aprók, a kézzel történő leszedés viszont drága, gazdaságosan nem éri meg.
A tanyaéletnek már csak az emlékei vannak meg, a régi tanyasi iskola helyén is nyári gyerektábor, télen pedig vadászok szállása áll. Mellette a tóban horgászni is lehet. A vadászatnak is nagy hagyományai vannak, nemrég még spanyol vadászok is jártak errefelé. Az épületet teljesen átalakították, központi fűtés, teljes komfort van benne. A külön helyre épített kemence a vadászok igényeit éppúgy kiszolgálni képes – nemrég kolbászt sütöttek benne - mint nyáron a gyerekek étkeztetését. A gyerekek szívesen laknak a jurtában, egy másik jurtában pedig trófeamúzeum szolgálja az ismeretek gyarapodását az erdei iskola programjához kapcsolódóan. Itt a gyerekek, megtanulhatják, hogy a vadász nem csak öli az állatokat, az erdész nem csak fát vág – ez egy jól felépített gazdálkodás része. A tervek között tanösvény kiépítése is szerepel, a pályázatot már be is adták hozzá. Végpontja a falu legöregebb, mintegy 80 éves hársfája lesz, melynek teája kellemesen nyugtató hatású.
A falu közelében működik az európai biztonsági szabványok szerint felépített, családi működtetésű Bognár GoKart pálya. Jövőre, június 22-én lesz tizenöt éves. Az itt nevelődött fiatalok között már világbajnoki ezüstérmes is van. A pálya ötezer négyzetméter területen fekszik, 823 méter hosszú. Mivel „amatőr” pálya, itt a kocsik vezetéséhez jogosítvány nem kell. A tájépítészek nem engedték a talaj egyenetlenségeit eltüntetni, így az 1,67 méter szintkülönbség is megmaradt. A versenyezni kívánókat 14 működőképes kocsi várja, ám általában egyszerre csak 5-6 futhat, biztonsági okból. A pályát is és a járműveket is kétévente ellenőrzik külső szervezetek, mindenben megfelel az Unió előírásainak. Alaprajzát tekintve ez a barcelonai Forma-1 pálya kicsinyített mása. A család tervei között további fejlesztések is szerepelnek, melyek megvalósítása 2024-re várható.
Kapcsolódó témák
2020.06.27 17:07
A Március 15. téren található Belvárosi Plébániatemplom rekonstrukciója a templom régészeti feltárását követően 2014 júliusában kezdődött meg és most újabb állomásához érkezett. A munkálatok folyamán elkészült a templom bejárati előtere, a sekrestye, befejeződött az ún. Mátyás oratórium restaurálása, és 2019-2020-ban teljes megújuláson ment keresztül a két barokk torony.
2020.01.17 10:10
Ne lepődjön meg senki, aki a cím olvastán egy szót sem ért! Bár bizonyára vannak, akik értik, de errefelé nincsenek túl sokan. Pedig egyszerű. A négy szó jelentése: 1 – 2 - 3 – 4 – csakhogy törökül! Az ok pedig, hogy erről szó esik, egy érdekes új tanfolyam, a Budapesti Török Kulturális Intézet, a Yunus Emre Enstitüsü szervezésében.
2019.11.27 10:16
Van egy szálloda Budapest belvárosában, amelyik egy időben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy helikopter leszállópálya volt a tetején. Aki viszont a járdán megy el előtte, más érdekességekre is felfigyelhet. Nem egy épületből áll, első pillanatban is markáns különbözőségek láthatók. Mindezek ellenére a homlokzat mégis harmonikus, még egy emléktábla is díszíti.
2019.06.15 20:19
Jól illeszkedik az időszaki kiállítások sorozatába a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum „Füstölgéseink” címmel megnyílt legújabb kiállítása. A kávé története, a sör története után a dohányzás történetét mutatja be – kortárs alkotásokkal együtt. November 10-ig, keddtől vasárnapig látogatható.
2019.06.01 18:00
Megújult arculattal, új programokkal és egy új műsorral jelentkezik a huszonkilenc éves Magyar Menedzserszövetség. Az Év Menedzsere díjat – már 25. alkalommal - nagyszabású gálaesten adták át idén és határozottan körvonalazódó terveik vannak 2020-ra is.
Blog ajánló
Városlátogatások Pápa városa
Pápa Az egykor bővízű Tapolca-patak völgyében, a Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik ez a gyönyörű város. Története: A települést először 1214-ben említik oklevélben. II. András Nóráp egy részét eladományozta János fia Hektornak. A birtokrész határainak leírása során említik az „utat, ami Pápáról jön” („viam, quae venit de Papa”). A középkorban a vidék egyik meghatározó végvára volt, a Bécs előtti védvonal részeként a harmadik legnagyobb vár volt Győr és Veszprém után.A kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően a város gyors fejlődésnek indult. A Tapolca patak malmai még a távolabbi vidék gabonájának őrlésére is képesek voltak. A város jelentőségét országos hírű iskolája az 1531-ben alapított Református kollégium is emelte, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. Nevének eredete: Számos monda kering a település elnevezésének eredetéről. A legismertebb történet szerint István király itt találkozott Asztrik püspökkel, aki átadta a pápától hozott koronát. Ekkor a király így kiáltott fel: „Ecce papa misit mihi coronam”, vagyis „Íme, a pápa koronát küldött nekem”, a nép pedig az egyházfő iránti tiszteletből és hálából nevezte el Pápának a várost. A helytörténészek szerint a város, Popo bajor lovagról kapta a nevét, aki az államalapítás korában a település elöljárója lehetett. Van két humorosnak is tekinthető történet is. Géza fejedelem fia, a későbbi István király még csecsemőként ezen a helyen mondta ki először, hogy papa, és Géza atyai szíve örömében adta volna a nevet a városnak. Volt, aki a púp szóból eredeztette Pápa nevét, mivel a város egy dombon épült. Látnivalók: A Nagytemplomot Fellner Jakab uradalmi építész tervei alapján kezdték el építeni. A copf stílusú impozáns méretű, egyhajós csarnoktemplomot 1795. május 3-án szentelte fel Pierer József püspök.A Griff szálló nevét az Esterházy-család címerében szereplő madárról kapta. Tánctermében egykor nagy bálok, előadások és zenés estek zajlottak. Itt járta a táncot Kisfaludy Sándor későbbi hitvesével, Szegedy Rózával, és itt lobbant szerelemre egy színésznő iránt, majd ábrándult ki pár nap múltán és írta meg „Szín és való” című versét 1842-ben Petőfi Sándor.A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti SzakközépiskolájaAz Esterházy kastély A kastély az egykori vár alapjainak felhasználásával épült fel, Franz Anton Pilgram tervei alapján.A város történelmének egyik fontos eleme a Kluge család kékfestő műhelye, melyet a Tapolca patak vízével működtettek. Ma múzeum mutatja be a nagy múltú mesterséget.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y7P656zvMVQ vinpet /forrás: internet/
Pápa Az egykor bővízű Tapolca-patak völgyében, a Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik ez a gyönyörű város. Története: A települést először 1214-ben említik oklevélben. II. András Nóráp egy részét eladományozta János fia Hektornak. A birtokrész határainak leírása során említik az „utat, ami Pápáról jön” („viam, quae venit de Papa”). A középkorban a vidék egyik meghatározó végvára volt, a Bécs előtti védvonal részeként a harmadik legnagyobb vár volt Győr és Veszprém után.A kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően a város gyors fejlődésnek indult. A Tapolca patak malmai még a távolabbi vidék gabonájának őrlésére is képesek voltak. A város jelentőségét országos hírű iskolája az 1531-ben alapított Református kollégium is emelte, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. Nevének eredete: Számos monda kering a település elnevezésének eredetéről. A legismertebb történet szerint István király itt találkozott Asztrik püspökkel, aki átadta a pápától hozott koronát. Ekkor a király így kiáltott fel: „Ecce papa misit mihi coronam”, vagyis „Íme, a pápa koronát küldött nekem”, a nép pedig az egyházfő iránti tiszteletből és hálából nevezte el Pápának a várost. A helytörténészek szerint a város, Popo bajor lovagról kapta a nevét, aki az államalapítás korában a település elöljárója lehetett. Van két humorosnak is tekinthető történet is. Géza fejedelem fia, a későbbi István király még csecsemőként ezen a helyen mondta ki először, hogy papa, és Géza atyai szíve örömében adta volna a nevet a városnak. Volt, aki a púp szóból eredeztette Pápa nevét, mivel a város egy dombon épült. Látnivalók: A Nagytemplomot Fellner Jakab uradalmi építész tervei alapján kezdték el építeni. A copf stílusú impozáns méretű, egyhajós csarnoktemplomot 1795. május 3-án szentelte fel Pierer József püspök.A Griff szálló nevét az Esterházy-család címerében szereplő madárról kapta. Tánctermében egykor nagy bálok, előadások és zenés estek zajlottak. Itt járta a táncot Kisfaludy Sándor későbbi hitvesével, Szegedy Rózával, és itt lobbant szerelemre egy színésznő iránt, majd ábrándult ki pár nap múltán és írta meg „Szín és való” című versét 1842-ben Petőfi Sándor.A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti SzakközépiskolájaAz Esterházy kastély A kastély az egykori vár alapjainak felhasználásával épült fel, Franz Anton Pilgram tervei alapján.A város történelmének egyik fontos eleme a Kluge család kékfestő műhelye, melyet a Tapolca patak vízével működtettek. Ma múzeum mutatja be a nagy múltú mesterséget.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y7P656zvMVQ vinpet /forrás: internet/
Városlátogatások Lendva Vára
Lendva Vára és a Szent Katalin Templom Lendván, a belváros fölött magasodik az alsólendvai vár hófehér falú, L alakú épülete. Már a XII. században is állt itt egy erődítmény, de a tatárjárás során megsemmisült. A várból a városra és a környező szőlőhegyekre csodálatos a kilátás.A vár története:Az itt felépített kővár a német Hahót nemzetség birtoka lett, akik később felvették a Bánffy nevet, és egészen a XVII. századig a környék legbefolyásosabb dinasztiájává váltak. Bánffy Miklós lelkes híve volt Mátyás királynak, aki 1474-ben őt küldte el Nápolyba jegyeséért, Beatrixért. Hazafelé a királykisasszony és kísérete, többek között Mátyás édesanyja, Szilágyi Erzsébet is itt szállt meg.A török dúlás idején Lendva vára, végvárként állta a harcokat, a legjelentősebb csatára 1603-ban került sor, de a várat a töröknek nem sikerült elfoglalnia. Az 1600-as években egy rövid ideig a Nádasdy család tulajdona volt, majd királyi adományként az Esterházy családé lett a birtok Az Esterházyak az I. Lipót király iránti hálából “L” alakba építették át a várat, így alakult ki a ma is látható barokk stílusú épület. A vár épületét a jugoszláv hadsereg a két háború közötti időszakban laktanyának használta, majd a második világháború után általános iskola működött benne. 1973 óta a Lendvai Galéria és Múzeum kapott otthont a várfalak között. Változatos képzőművészeti időszakos kiállításoknak is gyakran ad otthont a vár.Lendva híres szülötte Zala György szobrászművész. Legismertebb alkotása a Millenniumi emlékmű a budapesti Hősök terén, de nemzeti emlékünk az aradi Ébredő Szabadság szobor is. Emlékszobájában számos köztéri szobra megtekinthető kicsiben.A város főutcáján áll az 1751-ben felszentelt barokk stílusú Szent Katalin-templom. A főoltár egy itáliai mester alkotása Alexandriai Szent Katalint ábrázolja. A szentély alatti kriptában a város kegyurai és jeles egyházi személyiségei nyugszanak.Lendván mi sem bizonyítja jobban a magyarság jelenlétét és gyökereik megőrzését, mint Szent István szobra a városka központjában.Lendva és a Muravidék Magyarország része volt, az I. világháború utáni békeszerződés rendelkezése szerint került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. Lendva ma is a szlovéniai magyarság központja. Még ma is mintegy 4000 magyar él a 11 ezres településen. Mindenfelé hallani magyar szót, a feliratok is kétnyelvűek. A város egyik büszkesége a Makovecz Imre tervei alapján megépült Művelődési Központ. A város „nappali szobájának” kávézójában a kávé és a házi sütemény mellett finom lendvai bort is meg lehet kóstolni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=oXo0zdYY6Sw vinpet
Lendva Vára és a Szent Katalin Templom Lendván, a belváros fölött magasodik az alsólendvai vár hófehér falú, L alakú épülete. Már a XII. században is állt itt egy erődítmény, de a tatárjárás során megsemmisült. A várból a városra és a környező szőlőhegyekre csodálatos a kilátás.A vár története:Az itt felépített kővár a német Hahót nemzetség birtoka lett, akik később felvették a Bánffy nevet, és egészen a XVII. századig a környék legbefolyásosabb dinasztiájává váltak. Bánffy Miklós lelkes híve volt Mátyás királynak, aki 1474-ben őt küldte el Nápolyba jegyeséért, Beatrixért. Hazafelé a királykisasszony és kísérete, többek között Mátyás édesanyja, Szilágyi Erzsébet is itt szállt meg.A török dúlás idején Lendva vára, végvárként állta a harcokat, a legjelentősebb csatára 1603-ban került sor, de a várat a töröknek nem sikerült elfoglalnia. Az 1600-as években egy rövid ideig a Nádasdy család tulajdona volt, majd királyi adományként az Esterházy családé lett a birtok Az Esterházyak az I. Lipót király iránti hálából “L” alakba építették át a várat, így alakult ki a ma is látható barokk stílusú épület. A vár épületét a jugoszláv hadsereg a két háború közötti időszakban laktanyának használta, majd a második világháború után általános iskola működött benne. 1973 óta a Lendvai Galéria és Múzeum kapott otthont a várfalak között. Változatos képzőművészeti időszakos kiállításoknak is gyakran ad otthont a vár.Lendva híres szülötte Zala György szobrászművész. Legismertebb alkotása a Millenniumi emlékmű a budapesti Hősök terén, de nemzeti emlékünk az aradi Ébredő Szabadság szobor is. Emlékszobájában számos köztéri szobra megtekinthető kicsiben.A város főutcáján áll az 1751-ben felszentelt barokk stílusú Szent Katalin-templom. A főoltár egy itáliai mester alkotása Alexandriai Szent Katalint ábrázolja. A szentély alatti kriptában a város kegyurai és jeles egyházi személyiségei nyugszanak.Lendván mi sem bizonyítja jobban a magyarság jelenlétét és gyökereik megőrzését, mint Szent István szobra a városka központjában.Lendva és a Muravidék Magyarország része volt, az I. világháború utáni békeszerződés rendelkezése szerint került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. Lendva ma is a szlovéniai magyarság központja. Még ma is mintegy 4000 magyar él a 11 ezres településen. Mindenfelé hallani magyar szót, a feliratok is kétnyelvűek. A város egyik büszkesége a Makovecz Imre tervei alapján megépült Művelődési Központ. A város „nappali szobájának” kávézójában a kávé és a házi sütemény mellett finom lendvai bort is meg lehet kóstolni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=oXo0zdYY6Sw vinpet
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok. Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok. Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat: “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat: “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink
Keress bennünket a Facebookon!