2024. október 14. hétfő, Helén és Heléna napja
Harminc évről szólt az ünnep
Révay András
2019.11.14 10:44
Táncbemutatóval, két új kiállítás megnyitásával és a Koreai Kulturális Központ új helyre költöztetésével ünnepelték a diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincéves évfordulóját Magyarország és Dél-Korea között. Mint a helyszínen kiderült; az este csak a bevezetője volt egy egész ünnepi eseménysorozatnak.

 

 A Koreai Kulturális Központ hosszú ideig Budán, a Csörsz utcában működött, számos nagy sikerű művészi produkciónak kiállításnak, koreai nyelvtanfolyamnak adott helyet. Népszerű is volt a látogatók körében, mindössze csak egy gond volt vele. Csúcsforgalom idején a megközelítése a pesti oldalról olykor egy óránál is többet vett igénybe. Budához ugyan változatlanul hűek maradtak, ám most sokkal kedvezőbb helyet találtak maguknak. A Margit-híd budai hídfőjénél, a 4-es 6-os villamos megállójától alig ötpercnyi távolságra, a Frankel Leó útra költöztek. Itt nagyobb tér áll rendelkezésükre. Három emeleten elosztva, száz ülőhelyes színházterem, nagy kiállítótér, tantermek, könyvtár, még egy tankonyha is található benne, ahol a koreai ételek készítését is el lehet sajátítani. Az újranyitás első eseménye egy látványos táncbemutató volt.

A bemutatón a háromtagú Goblin Party együttes „Egyszer volt, hol nem volt” című előadását láthatta a meghívott közönség. A három művész. Lim Jinho, Ji Kyungmin, Lee Kyunggu társulatának érdekessége, hogy előadásaikat az egyenrangúság jegyében álmodják színpadra, nincs klasszikus értelemben vett vezetőjük. Nevük első felét a koreai népi hiedelemvilág egyik jellegzetes alakjától, a tokkebitől, egész pontosan annak angol megfelelőjétől kölcsönözték. A természetfeletti képességeket birtokló tokkebi legfőbb foglalatossága ijesztgetni az embereket, s attól sem riad vissza, hogy gonosz tréfákat űzzön áldozataival, mivel telis-tele van csintalan ötletekkel. Mindez a kortárs tánc eszközeivel és a közönséggel való élénk és folyamatos interakció révén valósul meg, melynek legfőbb célja az elgondolkodtatás és a perspektívaváltás előmozdítása.

 A darab kiinduló kérdése az, vajon lehetséges-e a hagyomány továbbfejlődése. A társulat merőben új nézőpontból közelíti meg a hagyományok szerepét, s teszi fel a kérdést: mi történne, ha kulturális örökségünk kincseire nem, mint megkövült leletekre tekintenénk? Milyen lenne, ha továbblépnénk a tradicionális táncmozdulatok robotszerű utánzásán és a történelmi események vagy szokások korhű újrajátszásán túlra? Vajon hogyan hatna ránk, ha az emlékezetünk múzeumában őrzött tárgyak, emberek és történések életre is kelnének? Szinte lehetetlenség elvárni egy koreai nagymamától, hogy úgy meséljen unokáinak, hogy közben egyetlenegyszer sem említi a régi koreai népviselet darabjait, vagy valamelyik népi hangszer nevét. Akkor mégis miért gondolnak a koreai felnőttek úgy ezekre a ruhadarabokra és tárgyakra, mint az ünnepnapok dekorációs elemeire? A Goblin Party arra tesz kísérletet, hogy új szemmel láttassa a hagyományokat, szokatlan perspektívába helyezze a megszokássá merevedett szokásokat. Mindez izgalmas kalandra hívja a nézőt akkor is, ha számára a koreai tradíciók még felfedezésre várnak.

A táncjáték után a nyitóest vendégei két kiállítást is megtekinthettek. A cheongsongi (Csangszong) fehérporcelán a Joseon-dinasztia (Csőszön-dinasztia) egyik leghíresebb kerámiaterméke volt öt évszázadon keresztül. A 16. századtól kezdődően kisebb megszakításokkal egészen a 20. század közepéig gyártották, elsősorban Gyeongsang (Kjangszáng) tartományban. Régészeti vizsgálatok igazolták, hogy a régióban feltárt égetőkemencék már a 16. században is működtek. Az 1423-1432 között íródott Sejong (Szedzsong) király évkönyvei „Földrajzi nyilvántartás" című fejezetében Cheongsong megye fontos fehéragyag-kitermelő helyként szerepel, így feltételezhető, hogy a térségben már a 16. század előtt is készült porcelán. A korabeli feljegyzések tanúsága szerint a régió területén a fehérporcelán előállítása a 16. században már 48 kerámiaégető-kemencével zajlott.

 Kapacitáskihasználtságuk a 16. és a 19. század között volt a legnagyobb, de nagy részük még a 20. században is működött. A környék kiváló minőségű ásványanyagainak köszönhetően a cheongsongi falvakból származó fehérporcelán a '20-as és '30-as években felülmúlhatatlannak bizonyult, és ebben az időben a japán piacon is az egyik legkeresettebb kerámiának számított. Népszerűségét jelezte, hogy a tokiói March üzletházban (ma Mitsukoshi nagyáruház) is árusítani kezdték. Az előállítás átmeneti szünetelése után a cheongsongi fehérporcelán gyártásának hagyományát - mely időközben elnyerte a Cheongsong megye első számú kulturális öröksége címet - Ko Man-kyeong kerámiamester élesztette fel 1958-ban. A cheongsongi porcelánok magukon hordozzák készítőik kitartó odaadását és precíz figyelmét, amely által megtestesül bennük a lassúság esztétikája. Olyan remekművek, melyek hazájukban és szerte a világon páratlanok.

 Az ugyanekkor megnyílt másik kiállítás már a modern korba kalauzolta el a látogatókat. Címe is sokatmondó: „A kortárs koreai építészet kozmopolita arca 1989-2019” A bemutató során kiderült, választhatták volna a „Harminc év – harminc épület” címet is. Az épületeken keresztül akarták ugyanis érzékeltetni az ország történelmét. A kezdő évszám nem véletlen, Dél-Korea akkor alakult át diktatórikus hatalomból demokráciává! A bejáratnál, az első teremben nincsenek tárgyak, három falon, három nagyméretű képernyőre kivetítve a három évtizedet felölelő időszak történelmi hátterét lehet megismerni. A jobboldalin a 80-as évek végétől a 90-es évek végéig, a baloldalin ettől kezdve a 2000-es évek végéig, szemben, a középsőn pedig a legújabb időszak képei, eseményei láthatók.

Ezzel a teremmel szemben a kiállítás interaktív része kapott helyet. A mozgatható tárcsákon megtalálható minden bemutatott épület ismertető anyaga. Az első kerék itt is egy történelmi áttekintő az elmúlt harminc évről. Minden kerékhez tartozik két kar, a fölső kar mindig Korea, az alsó mindig Ázsia többi részére vonatkozó ismereteket jelenít meg. Nemcsak időrendi sorrendben történik az épületek bemutatása, hanem tematikusan is, így például látható, hogy mondjuk a lakóépületek megjelenése hogyan változott a harminc év alatt. Beljebb, a további termekben a legfontosabb épületekről készült fotók, az épületek makettjei sorakoznak, bőséges magyarázatokkal ellátva. A tárlat, amely a lakhatás, az urbanizáció, a demográfia és ipar, valamint az építés alapvető kérdéseire összpontosít, leveti magáról a „koreaiságot”, túlmutat az építészeten és azt tágabb társadalmi közegben vizsgálja. Az építészet, mint gondolatok, ideák és gyakorlatok összessége, kritikus szerepet játszik Dél-Korea átalakulásában. Az ország – miközben dinamikusan fejlődik, most befelé és kifelé, a múltba és a jövőbe egyszerre néz!

 

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.