2024. március 28. csütörtök, Gedeon és Johanna napja
Húsz év után
Utazónet
2014.08.18 21:37
Helyesebb volna talán ennek a cikknek azt a címet adni „A hajó hazatért” – de sajnos nem lehet. Ez a cím már foglalt. Ezzel a címmel, erről a hajóról, ugyanez a szerző már írt egy cikket. Az, akkor, a múltról és némi reményről szólt, ez a mostani pedig a jelenről és a jövőről.

Az a bizonyos első cikk húsz évvel ezelőtt, 1994. január 7-én jelent meg a Heti Magyarország-ban. Így kezdődött: „A történet bonyolult. Annyira, hogy a kezdetét is nehéz meghatározni. Lehetne 1992, de lehetne akár 1871 is. Mi most válasszuk a későbbi időpontot. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat ekkor lett a svájci Holder Bank AG tulajdona. Az ÁVÜ eladta, ők megvették, annak rendje-módja szerint, minden vagyonával, teljes felszerelésével együtt. Kinek tűnt volna fel, hogy az átadott javak listáján szerepel az F.K. 201-es jelzésű elevátorhajó is. Kopott, rozsdás jószág, igazi ócskavas. Kész csoda, hogy még úszik. Elég egy pillantást vetni a papírjaira, hogy kiderüljön: ez a hajó 121 éves! Már régen le kellett volna selejtezni. Lehet persze, hogy éppen azért kerülte el a selejtezést, mert néhányan – akik pontosan tudták, miről van szó – nagyon is rajta tartották a szemüket. Ez a hajó ugyanis nem volt más, mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik első monitora, a LEITHA.”

 Az Első Magyar Pest-Fiumei Hajógyárban, 1871-ben épült – később többször korszerűsített hajó, Maros nevű párjával együtt nagy nemzetközi figyelmet keltett. Ezek voltak ugyanis Európa első folyami monitorjai, a Monarchia első, fémből épült hadihajói, a Duna-medence első páncélosai és az első csavargőzösök, melyek önerőből fel tudtak menni Passauig. Az 1873-as bécsi világkiállításon óriási sikert arattak. A Lajta az I. Világháborúban súlyosan megsérült, a trianoni szerződés nyomán sem vitték el. Itthon maradt, úszó munkagép lett belőle. Helyreállítása szóba sem került, pedig ilyen korai típusú, folyami monitora a világ egyetlen országának sincs! Felismerve páratlan jelentőségét, 1992. november 11-én a Hadtörténeti Intézet és Múzeum védetté nyilvánította a hajótestet. A felújítás érdekében katonákból és lelkes szakemberekből létrejött Lajta Bizottság munkájának eredményeként a svájciak később a hajóról önként lemondtak és a Hadtörténeti Múzeumnak ajándékozták. Ez volt a pillanat, amikor először mondhattuk ki róla: „a hajó hazatért!”

A második ilyen pillanat 2014. augusztus 15-én reggel 9 órakor következett el. A remélhetőleg most már végleges helyén, a Parlament előtt lehorgonyzott, felújított és múzeumhajóvá átépített Lajta fedélzetén összegyűlt ünneplő közönséget – a Felhívó jel elhangzása után – dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka köszöntötte. Elmondta, hogy a Lajta nem csupán egy öreg hajó a múltból, hanem hadtörténelmünk egyik legjelentősebb tanúja. Az Európában egyedülálló, 143 éves hajó több mint ötven esztendeig szolgálta a haza védelmét.

A Lajta monitor egy nagyszerű technikai vívmány, építésekor a világ egyik legkorszerűbb hadihajója volt – erősítette meg dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter. Egyszerre hirdette mérnökei nagyszerűségét, a rajta dolgozók kiválóságát és a Monarchia katonai erejét. Hősök vérével öntözött csatatér, szent hely tehát. A haza egy darabja. Ide érkezett most, az I. Világháború kitörésének centenárium esztendejében, hogy a Parlament előtt kikötve beszéljen a múltról. Egy nemzedékről, melynek nehéz élet jutott osztályrészül évezredes történelmünkben. Megismerte a „boldog békeidőket”, helyt állt a háborúban, melyet az ország minden erőfeszítése ellenére elveszített, vele együtt Szent István országának kétharmadát és honfitársainak harmadát is. A büszke, sokat próbált hadihajó a civil életben kavicsbányászattal foglalkozott, majd félredobva várta az enyészetet. Megmentését egy elkötelezett, önkéntesekből álló csapatnak köszönhetjük. Sokat áldoztak saját idejükből és pénzükből ezért, hogy mindaz, amit ez a monitor jelent a nemzet számára, ne menjen feledésbe. A hajónak most az lett a feladta, hogy hozza közel egymáshoz az embereket. Azokat, akik előttünk jártak, azokkal, akik a fedélzetén most megismerik a történetét, és azokkal is, akik majd egyszer később lépnek a fedélzetre.

A miniszter beszédét követően, egymás után három ünnepélyes eseményre került sor. A nemzetiszínű szalagot dr. Hende Csaba miniszter és dr. Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke vágta át, ezzel megnyílt a múzeum. Ám hátra volt még két – inkább katonai jellegű – mozzanat. A hadihajó újbóli szolgálatba állítását a tatlobogó felvonásával jelezték. A hajó az I. Világháború időtartama alatt sok súlyos harcban vett részt. Elsőként – 1914. augusztus 12-én – Új János esett el a fedélzetén. Az ő hősi halálának századik évfordulója és valamennyi magyar haditengerész előtt tisztelegve bocsátották vízre az emlékezés koszorúját. A tiszteletadást a Flottilla Dunaföldvár nevű hajójának sortüze kísérte.

A meghívott vendégeknek ezután lehetőségük volt arra, hogy szakszerű kísérettel bejárhassák a hajót. A látogatás a „legfontosabb” helyiség, a fedélzetről nyíló hajókonyha megtekintésével kezdődött. A korhű módon berendezett konyha csikótűzhelyén a teljes legénység és a tisztek, tehát mind a negyvenhárom ember számára főzni lehetett – és most is működőképes. Jó idő esetén a fedélzeten, bográcsban is főzhettek. A csikótűzhely, melyet falvainkban itt-ott még napjainkban is használnak, az alakjáról kapta a nevét és igen gazdaságos működésű.

A konyhával szemben, az elforgatható koszorún a lövegtorony áll, mely az eredeti, 1871-es állapotokat tükrözi. Benne két, 1861 mintájú löveg kapott helyet. Ez a típus volt a Monarchia első, hátultöltős lövege. Mellettük a kiállított lövedék eredeti darab, csak a lőporos zsákok rekonstrukciók. Ezek az ágyúk még feketelőporral tüzeltek, „rántó gyújtó” segítségével sütötték el őket. Elképzelhető, hogy a lövegtorony belsejében milyen füst és zaj közepette dolgoztak a hajótüzérek. A lőporkamra közvetlenül a torony alatt volt, a lőszert onnan adagolták, együtt forgott a toronnyal.

Múzeumhajóról lévén szó a látogatók – képzett kísérővel - lemehetnek a hajótest belsejébe is. Itt található a gépház, a legénységi szállás, a lőszer-, élelmiszer- és egyéb raktárak, a legénységnek még bor is járt! A kiállított puskák eredeti darabok. Ugyancsak itt van a fedélzetmester – viszonylag már kényelmesebb – kabinja, de a leginkább élethű benyomást mégis a kapitányi kabin adja. A bútorzata a korabelinek pontos másolata, és az asztalon is eredeti, német nyelvű iratok másolatai hevernek. Ám a parancsnok forgópisztolya igazi.

A múzeumhajó keddtől vasárnapig, tíz és 18 óra között, ingyenesen látogatható. Diákcsoportok számára előzetes bejelentkezés szükséges. További részletek a www.militaria.hu oldalon találhatók.

Kapcsolódó témák

Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.

2022.11.06 20:39

Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.

A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.

Budapestről, májustól októberig újra közvetlenül elérhetővé válik Kanada legnagyobb városa, Toronto. Az Air Canada légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner gépei hetente összesen 894 helyet kínálnak majd az utasoknak. A heti három járat szerdán, pénteken és vasárnap, 13 órai felszállással indul Budapestről, míg Torontóból vissza kedden, csütörtökön és szombaton, 20:50-es felszállással indulnak a járatok a magyar fővárosba. Az első május 3-án, kedden indul Torontóból, Budapestről pedig május 4-én utazhatunk először közvetlen járattal az észak-amerikai világvárosba.

2022.01.16 11:03

Ismét egy új, passzívház technológiával készült, 35 bérlakást magában foglaló házat adtak át ünnepélyes keretek között Budapesten, a XIII. kerületben. Mondhatni, ez ott már szinte megszokottnak számít, hiszen a kerületi Önkormányzat egyedülálló bérlakás-építési programja idén már 20 éves és ez idő alatt, 12 helyszínen összesen 667 önkormányzati lakást építettek. Ami pedig még inkább figyelemre méltó: 2014 óta minden elkészült épület megfelel a passzívház minősítés feltételeinek.

Blog ajánló
Városlátogatások Genova
 GenovaGenova, az ismeretlen tengeri hatalom, mint egy rejtélyes kincsesláda, várja, hogy felfedezzük. A Földközi-tenger uraként évszázadokon át virágzott, és a kereskedelemben megkerülhetetlen volt. Mégis, amikor Genova neve elhangzik, sokaknak Velence jut eszébe, pedig Genova is méltán büszke múltjára és gazdagságára.Egy kis történelemGenova területét időszámítás előtt a görögök lakták, de kikötője feltehetőleg már korábban is működött. A Római Birodalom bukása után önálló városállam lett, melyet évente választott konzulok vezettek, bár névleg a Német-Római császár fennhatósága, és a genovai püspök irányítása alatt állt. A Genovai Köztársaság Földközi-tenger térségének egyik legnagyobb flottájával rendelkezett, hatalma Szardíniára és Korzikára is kiterjedt. Hadi és kereskedelmi flottája jelentős volt, és címere ma is díszíti az olasz flottát.Fénykorát a 13. században érte el, amikor Pisát és az örök rivális Velencét is legyőzte. Később francia, majd milánói uralom alá kerültek, elvesztették Szardíniát és Korzikát is. Genova csak a 16. században virágozhatott fel ismét. Ebben az időszakban számos művész élt és alkotott itt, többek közt Rubens, Caravaggio és Van Dyck. Francesco Petrarca a „La Superba” (magyarul „nagyszerű, gazdag, büszke”) jelzővel illette Genovát: „Nemes város, a tenger partján az Alpok láncainak támaszkodva, büszke falakkal körülvéve, gazdag férfiakkal, a tenger uraival.” A város történelme tele van fordulatokkal, pusztításokkal és újjászületésekkel.Olaszország legnagyobb és Marseille után a Földközi-tenger második legnagyobb kikötője. Itt még egy nagy hajót sem könnyű megtalálni.  Kolumbusz szülővárosában, Amerika felfedezésének 500 éves évfordulójára, a régi kikötő helyén egy szórakoztató központot is létesítettek, mely megtartotta régi nevet, a Porto Anticót.A régi kikötő egy festményenA régi kikötő mellett emelkedik, a 117 méter magas La Lanterna, a világ legrégebbi, máig működő világítótornya, amely Genova jelképe.  Eredetileg egy hegyen állt, de mára csupán egy szikladarabon egyensúlyozik. 1543-ban építették újjá, mert egy felkelésben megsemmisült.  Fénye tiszta időben 36 tengeri mérföldre világít el, ez több mint 60 km-nek felel meg.A Piazza de Ferrari nyüzsgő tere a modern és az ősi Genova találkozási pontja. Északi végében a Carlo Felice Színház, más néven az Opera magasodik, nyugati szegletében a Dózsepalota (Palazzo Ducale) áll. Itt találhatjuk azt a házat is, ahol a város híres szülötte, Kolumbusz Kristóf született. A történelmi belváros, a Centro Storico, mely Európában a legnagyobb, óriási és dúsan díszített középkori épületekkel, melyeket egykor a város gazdag kereskedőcsaládjai emeltek, sikátoros utcácskáival várja a látogatókat. A városrész jelenleg bevásárló negyedként funkcionál.Genova székesegyháza a Via San Lorenzón álló San Lorenzo-katedrális. A francia templomok hatását tükröző templom építését a XII. században kezdték meg. Kincsestárának 1892-ben külön múzeumot is szenteltek, melynek falai és padlója is szürke, köszönhetően a helyi mészkőnek, amiből készültek.Genova egyik legfeltűnőbb palotája a San Giorgio, melynek építése szintén a 13. században kezdődött, majd évszázadokon át változott, így a középkori és a reneszánsz építészet stílusjegyeit is megtaláljuk a gyönyörű épületen.A város ma is büszkén viseli a „büszke” jelzőt, és az utcákon sétálva még mindig érezhető a múlt pompája és gazdagsága. Genova – ahol a múlt és a jelen találkozik, ahol a tenger és a hegyek összeérnek, és ahol minden sarkon újabb kalandok várnak. Ha valaha erre jársz, ne hagyd ki ezt a varázslatos várost!Nézzünk meg egy videót: : https://www.youtube.com/watch?v=Qst_kBNkt8U                                                                                                            vinpet
Városlátogatások Bologna
 Bologna Egy igazi középkori reneszánsz város Bologna Emiglia Romana tartomány fővárosa, Olaszország hetedik legnépesebb települése. Már az időszámítás előtt is éltek itt emberek. Bolognában alapították a világ első egyetemét 1088-ban. Ma is egy középkori jellegű csendes, hangulatos egyetemi város néhány érdekes nevezetességgel.Az olaszok különféle, érdekes jelzőkkel látják el Bolognát: "la dotta" (tanult, az egyetemek miatt), "la grassa" (zsíros, avagy kövér, a nehezebb tészta ételek - tagliatelle, tortellini - miatt), "la rossa" (vörös, az épületek jellemző színe és a helyi baloldal hagyományos túlsúlya miatt). Ide illeszthetnénk a zenélő jelzőt is, mivel az UNESCO a zene kreatív városa címmel tüntette ki.Bologna központi terén, a Piazza Maggiorén áll a város védőszentjéről, Szent Petroniusról elnevezett bazilika, amelyet 1392-ben kezdtek építeni, és ha minden az eredeti terveknek megfelelően zajlott volna, az első Szent Péter-bazilikánál is nagyobb lett volna. A pápai hatalom azonban beavatkozott, nem engedte, hogy a római székesegyház méreteit túlszárnyalják, de még így is a világ öt legnagyobb templomának egyike és a legnagyobb tégla építésű gótikus bazilika.Bologna az árkádok városa, a városközpontban állítólag összesen 38 kilométert tesz ki az árkádok hosszúsága. Az esős idő sem probléma esernyő nélkül.Bologna egyik szimbóluma és a korszak egyik legpompásabb alkotásának számító Neptun szökőkút (Fontana del Nettuno). A kutat Tommaso Laureti tervezte, a bronz szoborcsoport pedig Giambologna egyik korai munkája a 16. századból.A Piazza Maggiore a város főtere. A térre néző legrégebbi épület a Palazzo del Podesta, a városvezetés első székhelye a Torre dell’Arengoval, ami 1259 óta áll. Íves boltozata alatt azokat, akik az egyik oldalon suttognak, a másik sarokban is lehet hallani.A Bolognai tornyok.A 12-13. században valószínűleg 180 torony volt Bolognában, amolyan középkori felhőkarcolók, melyek az építtető családok gazdagságát szimbolizálta. Minél magasabb tornyot épített valaki, annál inkább vagyonosnak számított. Mára kevesebb, mint 20 torony maradt meg, két legkiemelkedőbb közülük a 97 m magas Asinelli torony, és 48 m magas Garisenda torony. A Garisenda-torony az egyetlen igazi ferde torony Olaszországban, mert a pisai az egy campanile, azaz harangtorony. A bolognai ferde tornyokat a város szimbólumaként is emlegetik. Az Asinelli-torony a világ legmagasabb, a középkorban épült ferde tornya. Bologna az a város Olaszországban, ahol a statisztikák szerint a legjobb életminőség. A várost Olaszország gasztronómiai központjának is tartják. Bologna egyetemi város, fontos kulturális és művészeti központ, gazdag kulturális élettel. Számos koncert, fesztivál, színházi előadás vár a látogatókra. Nézzünk meg egy videót : https://www.youtube.com/watch?v=tDmcq2bX4bI                                                                                                                      by vinpet
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!