A naptár lapjait forgatva, egyre távolabb kerülünk az időszaktól, ami „vészkorszak” néven rögzült Európa történelmében. Egyéni, csoportos és társadalmi emlékezetünkben az akkor történtek mégsem halványulhatnak. A mindig újabb, felnövekvő generációknak tisztában kell lenniük azzal: volt idő, „mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nem csak parancsra”.

Amikor az amerikai hadsereg, benyomulva Németországba, elkezdte felszabadítani a haláltáborokat, Eisenhower tábornok – az USA későbbi elnöke – azt a parancsot adta a haditudósítóknak, hogy mindent, pontosan dokumentáljanak. Parancsát azzal indokolta, hogy eljöhet az idő, amikor egyesek majd azt mondják, ezek a borzalmak meg sem történtek. A tábornoknak sajnos igaza lett! Ez az idő elérkezett, de „az az idő” mégsem múlt el nyomtalanul. Vannak még túlélők – sajnos egyre kevesebben – de a túlélőknek vannak gyermekei, akik emlékeznek az elmondottakra. Emlékeznek nemcsak a gyilkosokra, hanem a segítőkre is. Mert voltak, akik a saját életük kockáztatásával próbálták menteni a pusztulásra szántakat. Közülük még a megmentetteknél is kevesebben élnek, de a megmentettek családjaiban viszont élnek az utódok, akik őrzik a megmentők nevét. Még mindig kerülnek elő új történetek, mert még mindig vannak, akik hallgattak, mélyen magukba temették a drámákat. Ám amióta egyre szélesebb körben válik ismertté, hogy Jeruzsálemben, a Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” kitüntetéssel ismeri el, az embermentők tetteit, újak és újak szólalnak meg. Magyarországon ezeket az elismeréseket évente egyszer, a Belügyminisztériumban adják át.

Idén, a kitüntetések átadásakor őexcellenciája Yossi Amrani, Izrael Állam budapesti nagykövete köszöntőjében hangsúlyozta: „Szavak egész tengere, könyvek és filmek sokasága próbálta már leírni a leírhatatlant és segíteni a történtek megértését. Mindezek ellenére még most, évtizedekkel később is nehéz felfogni a szörnyű kegyetlenkedések valódi léptékét. Politikától, vallástól, nemzeti vagy más ideológiáktól függetlenül, senki sem tagadhatja meg embertársától a létezéshez és a jóléthez való jogát. Egyenlőnek teremttettünk, és nincs olyan vezér, nemzet vagy vallás, amely megtagadhatja bárkitől a nevét és személyiségét. A történelem azt tanítja, hogy a gonosz, a gyűlölet, hatalomra törhet, és országokat, nemzeteket képes irányítani. Elfogadhatjuk ezt? Olyan tehetetlenek lennénk, hogy nem tudunk kiállni a jó mellett, és helyesen cselekedni? A második világháború sötét napjaiban, a világtörténelemben először történt összehangolt, kitervelt kísérlet egy nép eltörlésére, a zsidóság neveinek feledésbe taszítására. A náci uralom alatti Németország vezényelte ezt a rémtettet, ám megbocsáthatatlan, hogy sokan asszisztáltak hozzá.

 Mindenkinek van neve: az áldozatoknak éppúgy, mint a bűnösöknek. Lélek viszont nem jutott egyformán mindenkinek. A mai napon azon keveseket ünnepeljük, akik mertek kockáztatni, és lelkiismeretük, lelkük által vezérelve mentették embertársaikat. Eltökéltük, hogy nem felejtjük el őket, és emléküket életben tartva jobbá tesszük a világot. Ugyanilyen elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megemlékezzünk a Világ Igazairól, az Önök családtagjairól, akik segítséget nyújtottak. Történetüket, mely az erőről, bátorságról és kockázatvállalásról szól, tanítanunk kell, és nem szabad hagynunk feledésbe merülni. Igazlelkűségük iránytűnkként szolgáljon, és vezéreljenek minket tetteik, amelyekkel megakadályozták, hogy az emberiség elveszítse isteni hasonlatosságát.”

Dr. Pintér Sándor, belügyminiszter köszöntőjében azt emelte ki, hogy „Mindazokat a magyarokat, akiket az izraeli emlékhatóság, a Jad Vasem Intézet méltónak tart a „Világ Igaza” elismerésre, 22 éve hagyományosan Bátorságért Érdemjelben részesítjük. Fejet hajtunk a mai és a korábbi kitüntetettek különös bátorsággal párosuló őszinte emberiessége előtt, elismerjük hősies helytállásukat. Köszönjük a Jad Vasem Intézet és a Holocaust Közalapítvány munkáját. Ennek a két szervezetnek a munkatársai a vészkorszakban meggyilkolt emberek emlékének életben tartása, nevük, sorsuk megörökítése mellett kutatják az üldözöttek mentőit, támogatóit. A Világ Igazait, az emberiességbe vetett hit és remény hirdetőit. A holokausztról beszélnünk kell.

 Meg kell ragadnunk minden alkalmat az emlékezésre, hogy a saját és a minket követő generációk is méltón emlékezzenek meg azokról a hősökről, akik életük kockáztatásával mentettek másokat. Ők tudták és bizonyították, hogy az emberi életet nem a törvényi rendelkezések miatt kötelességünk védeni. Ők tudták, és bizonyították, hogy származásuk, vallási meggyőződésük alapján nem lehet kirekeszteni embereket. Magyarország Kormánya és a Belügyminisztérium minden eszközzel fellép a szélsőségekkel szemben. Számos rendőri akcióval akadályozzuk, hogy a nem kívánt szélsőségek károkat okozzanak társadalmunkban. Egy ilyen fellépésünk a közelmúltban rendőréletet követelt. A tragédia azonban nem fékezi eltökéltségünket a szélsőségek elleni fellépésben, ellenkezőleg, elszántabbá tesz. Csírájában kívánjuk elfojtani a radikalizáció térnyerését. Idén újabb magyarok nevét vésték a jeruzsálemi Emlékezés hegyén azokra a kőtáblákra, amelyeken hosszan sorolják a Világ Igazait, további nevekkel gyarapodott a Bátorságért Érdemjelben részesültek listája. A ma emberének törekednie kell arra, hogy a szörnyű diktatúrák emléke csak emlék maradjon, és soha többé ne lehessen kirekeszteni, meggyalázni, meggyilkolni embereket származásuk vagy vallásuk miatt. Meggyőződésem: felelősen gondolkodó emberek egyetértenek velünk, és hátat fordítanak azoknak, akik követik vagy támogatják a szélsőséges ordas eszméket.”

A köszöntők elhangzása után Hegedűs D. Géza színművész felolvasta a kitüntettek, valamint az általuk megmentettek neveit, a mentés rövid történetét, körülményeit. Az embermentők között voltak, kiknek már nem sikerült élő leszármazottait felkutatni, Hrabovszki Mihály, Kiss Mihály, Elena nővér (Rosa Boenke), Víg József és Mária, Sonda Mihály és Anika kitüntetéseit a továbbiakban a Jad Vasem Intézetben őrzik. Dr. Bárczy Gusztáv, dr. Essősy József, Zékány Iván, Chaben Gyula és felesége Bözsi, Erdőkürti Zoltán és felesége Krisztina, Gyürey Géza, Leszkovszky György és felesége Margit kitüntetéseit utódaik vehették át. Valamennyiük emlékére álljon itt egy eset rövid története! A Gyógypedagógiai Intézet két tanára, dr. Essősy József és Zékány Iván, 1944 októberében 93 sérült gyerekkel Kisújszállásról gyalog indultak Budapestre. Itt az igazgató dr. Bárczy Gusztáv elmondta: megállapodott a Nemzetközi Vöröskereszttel, hogy az intézetbe befogad 60 zsidó gyereket. A két tanár is vállalta a feladatot és a háború végéig bújtatták, megmentették a gyerekeket. Az eseményeket később több visszaemlékező is egybehangzóan írta le.