2024. április 21. vasárnap, Konrád napja
Keletelt sorsok
Révay András
2023.12.21 11:06
Nem kifejezetten képzőművészeti alkotásokból, de a művészet fogalmától mégsem távol eső témában nyílt meg a 2024. február 11-ig látogatható, „Keletelt sorsok: magyar építészek Ázsiában” című tárlat Budapesten, a Műcsarnokban. A kiállítás a Kelet felé forduló magyar építészek köréből mutat be néhány életutat a 19. századtól napjainkig. Valamennyi a keleti világhoz kapcsolódik, gondolatok és megvalósult alkotások által.

Nincs abban semmi meglepő, ha valaki úgy érzi, nem érti egészen pontosan a címben a sorsok előtti jelzőt: „keletelt”. Bizonyára sokan vannak így vele. Annyit már most elárulhatunk, a végén erre is fény fog derülni. Elöljáróban pedig azt, hogy a kapu szimbóluma volt, amit a XIX. – XX. században a keleten járt magyar építészek szakmai szempontból rokonnak találtak a magyar – azon belül is inkább – a székely építészettel. A kapuk nemcsak védelmi funkciót láttak el, a térrendezésben is szerepük volt. Érdekes módon ilyen rokonító szerepet játszott az otthonokban kifüggesztett házi áldás is. Ezt jelképezi mindjárt a perszepoliszi Népek Kapuja, amin átlépve a kiállítás három teréből az elsőbe, a Perzsa-öböl területére jutunk. Ez a tér Iránt és az Egyesült Arab Emírségeket mutatja be, majd ahogy haladunk befelé, a látogató egyre keletebbre érkezik.

A kiállítást a kelet- és nyugat között egykor és ma megnyílt kapuk szimbolikája tagolja és hatja át – hívta fel a figyelmet Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója, az MMA levelező tagja. A perszepoliszi Népek Kapuja után a Dél-Ázsia tájait felsorakoztató második terembe a dzsaipuri Ajmeri-kapun, a harmadikba, a kelet-ázsiai világba pedig egy Hold-kapun át lehet belépni. Köréjük rendezve beszélünk a történeti és kortárs építészetről, a geopolitikáról, akár egy mai selyemútról. Bár inkább selyemutakat kellene mondjunk, mert Ázsia a maga 4,5 milliárd lakosával, a kontinensén belül, mind a négy égtáj felé építi gazdasági és kulturális kapcsolatait. A tárlat az architektúra, a látványrajzok és a fotográfiák nyelvén szól, feltűnő a látottak műfaji gazdagsága. Nem kizárólag a tudományos építészet és műtörténet segít, hanem az egyes – gyakran kalandos sorsú – építészekhez kötődő személyes tárgyak is.

Három szó olvasható a kiállításhoz vezető folyosón: „Találkozás, hazatérés, átkelés” emlékeztetett rá Turi Attila, az MMA elnöke. Ezek fémjelzik azon magyar építészek sorsát, akik Ázsia bűvöletében éltek, alkottak, a XIX. századtól napjainkig. A kapu szimbolizálja az átmenetet a kint és bent, a fent és lent, a barátságos és ellenséges, az ismert és ismeretlen, szent és profán, élő és holt között. A nyitott kapun, szabadon járja át a lélek ezeket a világokat, kapcsolatba kerülve a múlttal és a jövővel is. Az átlépés pillanata a jelenlét, a megérkezés. Ez az út segíti a látogatót a tárlat gazdag anyagának megismeréséhez. Miért foglalkoztatja Ázsia ilyen intenzíven hazánk építészeit? Korunkban megéljük a vallás, a tudomány és a művészet szétszakadását. Ami viszont megértést hozhat kelet és nyugat között, az éppen e három harmonizálása, belső egysége lenne, hiszen a minőség fogalma egyetemes.

A kiállításról szólva Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, országos főépítész, azokról az évekről beszélt, melyeket városfejlesztéssel Ulan Batorban, Phnom Penh-ben, majd pedig Japánban, építészeti tanácsadással töltött. A találkozás egy másik kultúrával, mindenkiben nyomot hagy. A magyar építészet virágkorától sem választható el a keleti hatás. A romantika vagy a szecesszió korának építészei, Lechner Ödön, Kós Károly, mindannyian keleti inspirációt kerestek és ezzel akaratlanul is felkeltették az érdeklődést a Kelet építészete iránt. Másokat Törökországban, Ceylonban és Indiában szerzett tapasztalataik segítettek a szecesszió nemzetivé formálásában. Közben érdekes megállapításokat tettek a keleti építészet és a magyar népi építészet feltételezett kapcsolatáról.

Keveset tudunk ezekről a sok esetben kalandos sorsokról, ezért különösen hiánypótló ez a kiállítás. A magyar tervezők épületei közül talán Hudec László épületeit ismerik és használják a legtöbben a világon, miközben itthon alig ismerjük. Ha a közel száz éve elkészült magas épületeit összehasonlítjuk például a MOL-toronnyal, akkor könnyebben látható, hogy nem csak az emlékezetükre van szükség. Hudec László az I. Világháború során – megszökve orosz fogságból – hosszú kerülővel jutott Sanghajba, ott épült meg egyik legjellegzetesebb munkája, a Sanghaj art deco gyöngyszeme, a város szállodája, a Park Hotel is, amelyet 22 emeletével, közel 89 méteres magasságával kora legmodernebb, legmagasabb épületeként tartottak számon a Távol-Keleten. Több mint 100 épületet tervezett Sanghajban, ebből mára 25 megkapta a „Sanghaj jelentős műemlék épülete” kitüntető címet.

A kiállítás tervezésekor is láttuk már – emlékezett vissza Almássy Kornél Tamás, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója – hogy milyen sok hazai építész kötődik Kelethez. Egyiptom és a Szentföld önálló kiállítást érdemel, ezért a szervezők igyekeztek a Közel-Kelet és Ázsia más helyszínei közül válogatni. Több olyan eleme is van e rendezvénynek, melyek most kerülnek először a közönség elé. Bizonyítva látjuk, hogy hazánk építészei Iránban is nagy sikert arattak. Medgyaszay István indiai működésének részletes feltárása is megvalósult, sok helyszínen járt és erről számos, általa vásárol tárgy is tanúskodik. Több ismert, kortárs építész munkáját is bemutatja ez a kiállítás, akik az Egyesült Arab Emírségektől Tokióig növelték a magyar építőművészet hírnevét a világban.

A kiállítás megnyitására a rendezők Saly Noémi várostörténészt kérték fel, ő ugyanis az Iránban nagy nevet szerzett ifj. Francsek Imre unokája. Rávilágított, hogy a „keletelt” szó a templomépítészet szakkifejezése, a szentély néz kelet felé. A hívő nyugatról, a sötétség, az ördög irányából lép be és a fény felé, Kelet felé indul, ahol a szentség tartózkodik. Ez a „Keletelt templom”. A keletelt sorsok pedig valóban valamilyen fényeket, szimbolikus értelemben is világosságot kerestek az életük megoldására. Sokféle ilyen sorsot találunk ebben a kiállításban, melynek nagy erénye, hogy érdeklődést kelt, továbbkutatásra sarkall. Van, aki inspirálódik a „kelet”-ből, de soha nem megy el oda. Munkásságában, gondolkodásában mégis megjelenik. A másik ugyancsak inspirálódik, odamegy, kicsit ott van, majd hazajön.

Van aki, oda sodródik, ők is többfélék: menekül, odajut, ott kiköt és marad. Lehet, hogy már nem is szeretne hazajönni. Vagy nem jöhet, mint például Francsek Imre, aki itthoni zűrjei miatt fut előbb Isztambulig, majd Teheránig. Ott viszont elkészíti a városrendezési tervét, szinte a sah házi építésze lesz. Ám 1942-ben a szovjetek egy vasútépítkezésről elhurcolják a Gulag-ra, ahonnan már soha nem tér haza. Ma már sokan szabadon választják, hogy jönnek-mennek. Olyan is akad, legyen „híd és kapuépítő”, aki született perzsa, Budapesten, a Műszaki Egyetemen szerez építészmérnöki diplomát, magyar építészeti hatásokkal feltöltve dolgozik szerte a világban. De az is előfordul, hogy idejön a japán ember és épít nekünk Zeneházat „japánul” – ez is kapu, híd, kapocs. Azt, hogy hányféleképpen lehet közelíteni, kapcsolódni ebben a kelet-nyugati jövés menésben, ezekről mind szól ez a kiállítás.

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.